"El kell ismernem, hogy tévedtem a kérdésben, hiszen írásban még nem publikálta az USR-PLUS a kisebbségeket érintő programját, de egy kifejezetten ezzel a témával foglalkozó USR munkacsoport dolgozik az előterjesztésen. Látom a jó szándékot a részükről, és azt, hogy hajlandóak lennének a párbeszédre ebben a kérdésben” – válaszolta Fekete-Győr.
Putyin látogatásakor még a kommunista Szovjetunióra hivatkozva szidták a magyar miniszterelnököt, de csütörtökön, az Erdogan elleni tüncikézésen már lelkesen lobogtatták a vörös színű, ötágú csillagos zászlóikat. És ezt így hogy?
Miután vasárnap részt vett az USR-PLUS államfőjelöltje, Dan Barna kolozsvári kampányrendezvényén, Fekete-Győr Andrást arról kérdezte a portál: nem kellene inkább a román jelölt helyett a magyar érdekképviseletet hirdető Kelemen Hunort és az RMDSZ-t támogatnia?
A Momentum elnöke erre azt válaszolta: a magyarok azzal járnak a legjobban, ha olyan elnökjelöltre szavaznak, „akinek esélye is van nyerni”, ráadásul "az USR-PLUS-nak is komoly kisebbségvédelmi programja van".
Fekete-Győr Andrástól írásban megkérdeztük: mire alapozza az utóbbi kijelentését, tekintettel arra, hogy tudomásunk szerint a sem az USR-nek, sem a Dan Barnát jelölő választási szövetségnek semmilyen kisebbségvédelmi programja nincs.
Ráadásul, mint azt a Die Weltben Karl Heinz Hausner "professzorúr" megírta; mekkora náci is Orbán, hiszen az új magyar családpolitika feltűnően hasonlít az 1933 júniusában bevezetett német házassági támogatásra. “Ezzel is olyan nőket céloztak meg, akik a lehető legtöbb gyermeket szülik, segítve ezzel a német munkaerőpiacot. A nőknek a házassági támogatás fejében meg kellett felelniük a nácik rasszista ideológiájának. A nők tartozása minden megszületett gyermek után negyedével csökkent.”
Csak mellékesen jegyzem meg: Putyin budapesti látogatásakor, néhány nappal korábban sokkal szigorúbb biztosítás volt, mégsem lett káosz, nem omlott össze Budapest közlekedése.
Erdoğan alatt igen. S ebben nem elhanyagolható szerepe volt a török elnök ellen tüntetőknek, akik a baloldali sajtó saját szavai szerint „macska-egér játékot játszottak a rendőrökkel”, és lehetetlenné tették a közlekedést. Aztán másnap ugyanez a sajtó meg a tüntetésen részt vevő új főpolgármester az egészet a kormány nyakába varrta.
a Széll Kálmán téren felszólalt egy bizonyos Marikovszky Andrea, a rendkívül hangzatos Nők nemzetközi ligája a békéért és szabadságért nevű szervezet (gittegylet) tagja. Beszélt a „kapitalista patriarchátus kutyáiról” (brrr! Marx elvtárs felült pokolbéli priccsén, és kidörzsölte az álmot a szeméből), beszélt nők elleni erőszakról, szexizmusról, egoizmusról, a felépítendő „békés feminista államról” (hú!)
„Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat viszont csak fegyverkezésben és népirtásban érdekelt. Erdoğan, Putyin, Trump és Orbán csak a kizsákmányoláshoz és az erőszakhoz ért. A nőkben csak az olcsó munkaerőt, a kizsákmányolható anyát, a szülőgépet, csupán egy bábot látnak.”
Igen, felettébb releváns mondatok ezek, és telis-tele vannak nagy igazságokkal. Hiszen például Orbán reggeltől estig bebörtönzi és/vagy megöli a kritikusait, ez ma már senki előtt nem titok. A népirtás és a többi is napnál világosabb. Ezzel szemben azt is tudnunk kell, hogy például a családtámogatási rendszer, a babaváró hitel, a gyerekek után járó adókedvezmény, illetve adómentesség, az otthonteremtési támogatások és autóvásárlási támogatások mind-mind csak arra szolgálnak, hogy elfedjék a népirtást és a politikai gyilkosságokat, amelyeket Orbán napi szinten űz. Itt, Észak-Koreában, hát hol máshol?
Néhány napon belül megfordult Magyarországon Vlagyimir Putyin orosz és Reccep Tayyip Erdoğan török elnök, akikről minden haladó kapásból fújja, hogy könyörtelen diktátorok, népirtók, háborús bűnösök, stb. A mindkettejükkel kedélyes közös fényképeket őrző Gyurcsány Ferenc persze mindkét látogatás ellen tiltakozott, ahogy a baloldali összefogás nála kisebb befolyású vezetői is harsányan ellenkeztek. Egyik tiltakozás sem volt azonban olyan heves, mint amit a haladó oldal főállású rendbontói mutattak be. Tovább él a hagyomány, amelyben az egész rendszer ellen lázongó baloldali pártok felforgató szabadcsapatokat tartanak fenn.
"Persze hogy fogadták, hiszen pénzt hozott! Kicsit később szívesen lennék kisegér az óviban, hogy lássam valóban a gyerekek kapták meg, vagy azt is elosztják "ellenzéki módra"."
"A lét elfogadják, miközben gyűlölködnek. Ezeknek minden ráfér a pofájukra."
...és ez nem mai kimutatás...(2014) Magyarországon most szorozva 1,5-el. Módszer 2-4 % ot agyon támogatni, a többit meg fényévnyire távolítani a szerzéstől... made in Orbán