Keresés

Részletes keresés

rally forever Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245048

Csabi úgylátszik elaludt, mert egy büdös szó sincs az 50-es villamospótlásról :o)

 

Valamelyik Ájpari Rettenetesnek nem sikerült időben kikerülni a felsővezetékhibát a Lajosmizsei sorompó Villanytelepi oldalán, ott jól eltörtént az áramszedője, és volt annyi lélekjelenléte a pilótának, miután látta, hogy ledőlt a szedő a kocsitetőre, elgurult a Villanytelep megállóig, így tudtak visszafogni tőle dél felé. Majd később, míg javították, addig megint nem, de ezért érdekes pótlás volt.

 

A nagyja beállt Villanytelepnél, leközlekedtek Határ útig, onnan pedig mindenki Béke térig :o) Sehol nem kellett 10 percnél többet várni valamilyen járműre, ami az 50-es számot viselte :o)

 

 

Akik voltak: LOV-861, FLR-733, BPI-905, FJX-19 vagy 88, 00-28, a szóló ezüstnyulak, JNG, GNX-307 (akinek elhagyódott az első rendszámtáblája /Debrecenben miért nem esett ki a rendszám a keretből????/ de hálistennek a szemfüles pilóta visszaszaladt a Határ úti végállomási körbe, és megtalálta. Így a szélvédő mögött folytatta tovább útját a plakett. Holnap pedig gondolom már felszegecselődve lesz látható. Nem lepnének meg, ha alatta nem szürke lenne a lökös) 05-71, meg még volt 2 FLR, de azokat már elfelejtettem.

 

Valamint a gerincvonal ex törzskocsija visszatalált ma egy fél nap erejéig a vonalára, majd a Zamárdi (? valami Z- betűs település :o)))) utca mh-nál beállt a hátsó hídja, így szétkapva, vontatóval garba el. Pótlására a Vágóhídi tartalék (03-36!) jött. Ja, és a gerincvonal természetesen a 119-es, az ex törzskocsit pedig már könnyen ki lehet találni :o)

 

R.

Törölt nick Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245047

Nem véletlenül kelenföldi az a "szakember"? Mert akkor tudom kiről van szó.

Legalábbis van egy ilyen éjszakás lakatos Kelenföldön, aki a Thománban lakik. Őt se látta még senki józanul... (na jó talán 1X)

Előzmény: Törölt nick (244995)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245046

Ha már itt tartunk:

239/7: 03-33 VSZ.

 

egész jól nézett ki messziről

Előzmény: Törölt nick (244985)
FKU-911 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245045

Ott a 924 bal oldala. Az elég ronda.

Előzmény: BPI-779 (245011)
FKU-911 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245044

A 465-öt leküldhetnék Fehérvárra, az lett a legrozzantabb gyros.

Előzmény: Villámhetes (245004)
FKU-911 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245043

Ezt nem lehet megérteni ott...

Előzmény: BPI-184 (244984)
daveszka Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245042

Hát világosban már nem nézett ki "olyan jól",mint hajnalban :)

Előzmény: Törölt nick (245006)
daveszka Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245041

Na,látam te is érdeklődtél ez ügyben :D

Már megleltem a választ én is :)

Előzmény: Humarci (244981)
tóth.Szabi Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245040

Szerintem, ezzel mindegyik garázsban így vannak : ) Magukat védik értelemszerűen, és a mindig a másik csapat a feketeseggű! :-D

Előzmény: daveszka (245039)
daveszka Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245039

Húha,erről 1 óbudás ismerős egészen máshogy vélekedik (a kollegákra gondolok)

Ő szerinte Óbudán van összeszokottabb társaság és KLF-en kulturálatlanabb a népség. Persze mindenhol vannak kivételek.

Előzmény: Törölt nick (244806)
bandikaikarus Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245038
I9-62 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245037

Szeritnem csupán végre annyi történt hogy vala,ki picsán rúgott egy alatta álló valakit...

Előzmény: daveszka (245035)
daveszka Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245036

665 motorra vár.

A fentebb írt kocsik közül meg mind jár,egyedül a 373-ban nem vagyok biztos.

Előzmény: .BPO-346. (244666)
daveszka Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245035

Ahogy elnézem ez kedvfüggő...

Valójában pedig időföggő lehet szerintem.

Előzmény: .BX 59-31. (244602)
g86 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245033

Másik topikból. A 203-as leváltása egy 27-es pilóta által történik.

Előzmény: BPI-779 (245015)
Állomásfőnök Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245031

Megdumáltuk.

 

Hogy kicsit fel is pörgessük a dolgokat, valamelyik délután össze fogjuk vonni ezt a topicot a társtopiccal, ide akkor kapnak páran jogsit, a sulineteseknek pedig nyitunk egy ..... topicot, ahol tobzódhatnak.

 

Az összevonás miatt lesz valamennyi üzemszünet, utána helyreáll a rend.

Előzmény: zsig (245022)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245028

ez már hangulatkeltés.

Előzmény: 18-09 (245018)
Virtualbus fan Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245027

Pár mai kép ;-)

 

                                                

BPO-105 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245026

Azért beütne egy fidesznarancssárga Volán-jármű...:)

Előzmény: 18-09 (245018)
BPI-791 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245025

XD

Előzmény: 11-88 (245024)
11-88 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245024

Nem, az a hasonmásom volt, a képeket pedig elkértem tőle.

Előzmény: Törölt nick (244957)
Macs31 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245023
zsig Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245022

Jó! Legalább életre kelhet ez a topik.

Előzmény: Állomásfőnök (244811)
1433 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245021

Szoktam látni a gazdagréti képeidet, nagyon rákaptál a 280-asokra, amióta a 139-esen is közlekednek :)

 

Reggel sietni kell a 233E-k fotózásával, úgy fél 9-ig van esélyed elkapni őket.

Előzmény: BY-75-98 (245020)
BY-75-98 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245020

Köszönöm!

Mert szerdán talán elmennék fotózni, csak kedden 00.16-kor végzek, és reggel valahogy nem jutnék ki oda.

Előzmény: 1433 (245019)
1433 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245019

Tanítási időszakban 1 kivételével mindegyik garázsba megy. A kivétel a Moszkva téri tartalék, de az már a nap folyamán nem jön vissza a 233E-re (max. pótolni).

 

Tanítási szünetben viszont van egy kinttárolós, olyankor a Campona végállomáson parkol.

Előzmény: BY-75-98 (245016)
18-09 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245018

rengetegszer csináltak már ilyet, itt is, máshol is

 

Ezzel csak az a baj, hogy BKV-n belül. Csak itt engedik meg maguknak, csak itt lehet ilyet mindenféle következmény nélkül megcsinálni. Próbálnának meg ilyet pl. valamelyik Volánnál... lehet másnap már kapnák a munkakönyvüket meg az illetékesek.

Előzmény: Törölt nick (245006)
1433 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245017

Ma reggeli nagytétényi szóló:

 

33E: 16-61

BY-75-98 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245016

Sziasztok!

Kérdés: A 233E járaton van kinttárolós, vagy mind beáll a garba délelőtt?

BPI-779 Creative Commons License 2011.02.14 0 0 245015

magyarul "kicsi vagyok, székre állok", és belenemszólok :D értettem, professzor úr :)))

Előzmény: Törölt nick (245013)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!