Keresés

Részletes keresés

Trombozis2 Creative Commons License 2020.09.24 0 0 236

A NEKA faképnél hagyta a Fehérvárt a második félidőben, akik teljesen elkészültek az erejükkel és egy idő után hitehagyottá is váltak. A NEKA egyre jobban kezd ráérezni az nb1 ritmusára, erőnlétben már most is az élmezőnyben vannak. Ha versenyt kell futni, az nekik kedvez. Az is látszik, hogy Kajdon, Farkas, Koronczai és Vámos Míra extra tehetségek és hozzájuk fel-fel nő Mlinkó Zsófia, védekezésben pedig Woth hoz egy stabil átlagot. Kajdon és Farkas Johanna 1-1ezései élményszámba mennek, Oftedálra emlékeztetnek, olyan helyeken mennek be a falba, ahol nincs is hely.

Fradista Utazó Creative Commons License 2020.09.24 -1 0 235

Én nagyon rég nem láttam a Fehérvárt játszani, szóval szigorúan a mai meccs alapján: amit ma nyújtottak, az nem NB I-es szint. Teljesen megérdemelten kaptak ki (persze tíz góllal azért ritkán kapsz ki véletlenül), még az első félidőben képben voltak, a másodikhoz közük se volt. A NEKA mindenképpen jó volt, persze inkább csak ahhoz képest, hogy túlnyomórészt 17-18 éves lányokból áll a csapat, látszik, hogy jól fel vannak készítve, és amit tudnak, azt meg is csinálták. 

codi1993 Creative Commons License 2020.09.24 -1 2 234

Neka közben legyőzte a Fehérvárt. 33 - 24

Utóbbi csapatból senkit sem tudnék kiemelni rém gyengék voltak mind. Nekanak a nyitott védekezésével semmit nem tudtak kezdeni

Ez egy gyenge nb1/b-s produkció volt ezek után Deli Ritanak meg kellene köszönni a munkát. .

A Balatonbogláriaktól sok jó teljesítményt lehet kiemelni Woth Viki aki védekezésben klasszis lehet idővel, Kajdon Blankát akit nem kell bemutatni, Koronczai Petrának zseniális keze van de ezt is tudtuk, kisebbik "Vamosz" szintén nem érdemtelenül játszott majdnem 60 percet. 

Amiben még javulhatnának szélsők és a beállok megjátszása.

Ami még tetszett és nagyon meglepett emberelőnyös helyzetnél át álltak két beállóra majd egy szép húzás balszélre Vámos Mirának és ott az előny szerzés és a gól. Hatalmas gratuláció a Nekanak. 

RnD Creative Commons License 2020.09.24 -1 4 233

'...Ahol játszottak, mindenhol a vendégcsapat nyert....'

 

Viszont mindenhol nehezen nyertek, még Érden is csak egy góllal ment félidőben az MTK (12-13).

 

A Móvár mellett szólt a jóval hosszabb kispad, ellenük az hogy több komoly meccset játszottak most egymás után. A Kisvárda hazai pályán mindig veszélyes és az utóbbi két hétben csak a második meccsük volt ez, viszont többen sérültek (tegnap Bouti Fruzsit sem tudták nevezni, mert Vácon eltört az orra). De így is egy hajszálon múlt a pontszerzés.

 

Az Újváros hazai pályán szintén komoly ellenfél, ráadásul az esélytelenek nyugalmával játszhattak. A Debrecen meg az őszi szezon 'beteg embere', a csapat nagyon nem állt össze eddig, a keret is vékony volt már eleve és sérülések is sújtották őket. Csiky húzta ki a csapatot a pácból, ő nagyon jól védett végig, az utolsó percben 23-24-nél egy hetest is, amivel megnyerte a Lokinak a meccset.

 

Csiky újvárosi nevelés, majdnem 50%-kal védett tegnap (18/40), az újvárosi szurkerek büszkék lehettek rá....bár gondolom nem voltak mégsem:)

Előzmény: Fradista Utazó (213)
codi1993 Creative Commons License 2020.09.24 0 0 232

Ma18:00-kor kezdődő  Neka-Fehérvárt itt lehet majd követni. 

https://m.youtube.com/watch?v=eF0vuHWoTfo

Tonio 2.0 Creative Commons License 2020.09.24 0 0 231

http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezi-nb-i-nincs-pozitiv-eset-bekescsaban-lesz-bajnoki-2785673

 

Szerdán játszottunk velük, csütörtökön már pozitív esetek voltak a csapatban.

Ehhez képest Csabán mindenki negatív.

Törölt nick Creative Commons License 2020.09.24 -3 0 230

Ha csak utazni tudsz, de látni nem...

Előzmény: Fradista Utazó (229)
Fradista Utazó Creative Commons License 2020.09.24 0 0 229

>a labda akkor is mozgásban volt

Eh?

Előzmény: Törölt nick (224)
Peppo vagyok Creative Commons License 2020.09.24 0 0 228

Igen, elég megalázó lenne, nem is nagyon engednék a jv-k. Vagy ha igen, a védők a következő támadásnál leszednék a hetesdobó fejét.

Előzmény: vitaceae (227)
vitaceae Creative Commons License 2020.09.24 0 0 227

Az kicsit hasonlítana ahhoz, amikor a grundon focizva a kapus kicselezése után megállítom a gólvonalon a labdát, letérdelek, és befejelem. :-)

Előzmény: Peppo vagyok (225)
vitaceae Creative Commons License 2020.09.24 0 0 226

15. szabály

1. pont

" A kidobás kivételével a dobások végrehajtásakor az egyik láb valamely részének megszakítás nélkül a talajt kell érinteni, amíg a labda a dobójátékos kezét nem hagyta el."

 

Kb 40 éve járok meccsre, számtalanszor láttam nem állva elvégzett szabaddobást. 

Előzmény: Törölt nick (224)
Peppo vagyok Creative Commons License 2020.09.24 -1 0 225

Sőt, még hetest is lehetne végezni térden állva.

Előzmény: Törölt nick (220)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.24 -2 0 224

Na öcsi, akkor hozd a szabályt. Kíváncsi vagyok rá, annyit meg nem ér, hogy kutatgassa. De még ha térden állva lehet is, a labda akkor is mozgásban volt. Nézd vissza. 

Előzmény: Fradista Utazó (223)
Fradista Utazó Creative Commons License 2020.09.24 0 0 223

>Olyat még nem láttam, hogy térden állva végeztek volna el kifelé szabaddobást

Hogy te mit látál, az irreleváns. Teljesen szabályos térden állva elvégezni egy szabaddobást. 

Előzmény: Törölt nick (220)
vitaceae Creative Commons License 2020.09.24 0 0 222

A végrehajtáskor legalább az egyik lábnak érintenie kell a talajt. Olyan szabály nincs, hogy állnia kell.

Előzmény: Törölt nick (220)
Törölt nick Creative Commons License 2020.09.24 -1 0 221

A Siófok norvég edzője még nem érti, hogy egyetlen csapat se viseli el az utolsó pillanatos Tomori-Kobetic kettőst. Tőlük kellene több, de nem lesz. 

Törölt nick Creative Commons License 2020.09.24 -2 1 220

Érdekes volt a Siófok-Győr meccsen a bíráskodás. Olyat még nem láttam, hogy térden állva végeztek volna el kifelé szabaddobást, melyből gól is lett. Ekkor még csak két góllal vezetett az ETO. Közel hatvan éve, hogy először voltam kézilabda meccsen, de ilyet még soha.

TOM_2 Creative Commons License 2020.09.23 0 3 219

Ha meg Pena lépéseit fújnák le, akkor még ennyit sem tudna a Siófok!
Csak korrekten, ahogy megszoktuk Tőled!

Előzmény: Fradista Utazó (192)
Isthy1 Creative Commons License 2020.09.23 0 0 218

A mi 1 gólos verségünk a keretünket figyelembe véve még szinte dícséretesnek is nevezhető és nem álltunk messze a pontszerzéstől. Nagy kár az utolsó percben kihagyott büntetőért (meg az első félidő utolsó 5 percéért).

Nagyon hiányzik Buli és Kinga ebből a fiatal csapatból.

Előzmény: Fradista Utazó (213)
Kikinda Rangers Creative Commons License 2020.09.23 -4 0 217

Ettől sokkal rosszabb a valóság: bár nem tudnék magyar edzőt felsorolni, aki érti a szakmáját, attól mégsem kell félni, hogy a magyar edző megbukik.

Előzmény: Tonio 2.0 (216)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2020.09.23 -2 0 216

Lehet, nem Danyi bukik meg, hanem a siófoki edző?

Róla persze ezt nem sokan feltételezték a fórumon, hiszen külföldi, ráadásul norvég, tehát biztosan ért hozzá.

Előzmény: hatosfalat (212)
zsoltb79 Creative Commons License 2020.09.23 0 0 215

6 mérkőzés, 5 győzelem 1 vereség és minusz 2-es gólkülönbség:)
Jól osztják be az erejűket egyenlőre...

Előzmény: Tonio 2.0 (214)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2020.09.23 0 0 214

A Móvár kb a harmadik meccsét nyeri 1 góllal (Loki, Vác, Várda).

Előzmény: Fradista Utazó (213)
Fradista Utazó Creative Commons License 2020.09.23 -3 2 213

Ez rangadóból a második félidőre gyenge edzőmeccsé silányult. Bár a Győr határozottan jobban játszott, mint legutóbb ugyanitt, azt hiszem, inkább a két nőrvég edző közti különbség lett elég látványos. 

 

Két meccs el is maradt ma. A többin az érd-ifi megszorongatta az MTK-t, a Debrecen 1 gólll nyert Dunaújvárosban (a DVSC eddig a várakozások alatt teljesít), a Mosonmagyaróvár szintén egy góllal nyert Kisvárdán. Ahol jtászottak, mindenhol a vendégcsapat nyert. 

hatosfalat Creative Commons License 2020.09.23 -1 1 212

Ezt a siófoki edzőt szerintem hamar ki fogják utálni a sztárok.

hatosfalat Creative Commons License 2020.09.23 0 0 211

Fog ez menni másnak is.

Előzmény: Peppo vagyok (207)
schanc Creative Commons License 2020.09.23 0 0 210

Nagyon sima lesz itt a vége.

Fradista Utazó Creative Commons License 2020.09.23 -1 0 209

A Siófok teljesen szétesett. 

Fradista Utazó Creative Commons License 2020.09.23 -1 0 208

És így is csak 5 góllal kaptak ki. 

Előzmény: Peppo vagyok (207)
Peppo vagyok Creative Commons License 2020.09.23 -1 0 207

Az Érdnek ez könnyen ment.

Előzmény: schanc (202)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!