Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
Te nem olvasod a szakirodalmat? Miért írod ezt? "A kutatási eredmények még nem tisztázták a kirajzás centrumát, idejét, irányát, s egyéb körülményeit."
De igen. Olvasd el A magyar hieroglif írás c. kötetet. Ott szépen, tankönyvszerűen le van írva és bizonyítva van mindez. S ez a kötet csak összefoglalja azt, amit a korábbi kutatás már régen tisztázott.
Nem tudom, hogy mi lenne negatív. Ezek tények. Mellesleg nem Csaba tolta ki az időhatárokat.
Varga Géza: "A Bronzkori magyar írásbeliség" 1993-ban jelent meg.
Varga Géza: "A székely rovásírás eredete" 1998-ban jelent meg.
Mindkét fenti kötet a jégkorszakra teszi a székely írás előzményének megjelenését, onnan hoz példákat (az előző a címe ellenére). Varga Csaba az utóbbi kötetet olvasván kapott kedvet a székely írással való foglalkozásra és ezután adta ki az első kötetét erről.
"Varga Csaba tévedett, amikor a székely írást csak 20-30 000 évesnek becsülte az európai leletek, például barlangrajzok alapján."
Legalább volt bátorsága kitolni az írásbeliség időbeli határait szemben az Akadémia vaskalapos nézeteivel szemben. Ezzel többet tett a magyar írásbeliség gyökereinek megismeréséért mint az Akadémia összes nyelvésze együttvéve.
(Gondolom, Te is csak a tárgyilagosság kedvéért, s nem negatív értelemben tetted a megjegyzést.)
"Ilyen az is, hogy ha a székely írás jelei már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, akkor annak egy központi ősforrásből kellett eleterjednie, pl. az Ararát körüli Édenből kb. 50 000 évvel ezelőtt, amikor onnan a Homo sapiens sapiens kirajzott Európa, Ázsia és Amerika benépesítésére."
A kutatási eredmények még nem tisztázták a kirajzás centrumát, idejét, irányát, s egyéb körülményeit.
Minden esetre azt szinte egyik sem veszi figyelembe, hogy a Kárpát medence 400 000 éve folyamatosan lakott. (és persze Európa 2,5 mill. éve)
Varga Csaba tévedett, amikor a székely írást csak 20-30 000 évesnek becsülte az európai leletek, például barlangrajzok alapján. Figyelmen kívül hagyta például a Föld hieroglifa (a székely "f" betű) képi tartalmát és elterjedtségét. Egy írás eredetét nem csak a létező legkorábbi írásemlékeiből lehet kikövetkeztetni, hanem egyéb úton, például gondolatmenetekkel is. Ilyen az is, hogy ha a székely írás jelei már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, akkor annak egy központi ősforrásből kellett eleterjednie, pl. az Ararát körüli Édenből kb. 50 000 évvel ezelőtt, amikor onnan a Homo sapiens sapiens kirajzott Európa, Ázsia és Amerika benépesítésére.
Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
"Az állatöv, mint az idő, az emberi életre közvetlenül ható évköri változások, sokkal régebbi felismerések, mint az írás. Elég könnyen belátható, hogy akár több százezer év megfigyelése, és eredményeinek átadása! kellett a kialakulásához."
Sok igazság van ebben, viszont azt gondolom, hogy nem lehet hosszú távon pontos információkat csak szóban átadni, kell valamilyen jelrendszer, amivel ez megoldható. Amúgy éppen az "imént" tett be egy
73 000 éves talán írásos képet Pokobra.
Varga Csaba még "csak" 20-30 000 évesre datálta a korábban 6000 évesnek tartott írásbeliséget.
Ha ilyen ütemben változnak a dolgok, bármi megtörténhet...
Azt gondolom, hogy fontossága okán az állatövnek is szerepelnie kellene az írásban, akár képi formában is, (de ilyennel nem találkoztam) amennyiben korábbi, mint az írásbeliség.
Egyébként a megfigyelések lehettek jóval korábbiak is, az állatöv, mint a megfigyelések summázata már koránt sem biztos, hogy olyan ősi, mint az írás. Ti. a részeredmények megszületése tarthatott nagyon sokáig, az állatöv ehhez képest sokkal későbbi dolog.
Az ábrán egyetlen "jó" jel sincs. Meg kellene tudni különböztetni a különféle kacskaringókat. Ha csak egyetlen kacskaringóból áll s a feje általában balra néz, akkor az a "jó" jele. Ha S alakú, akkor az az "ügy" jele. Az S ellenkezője pedig az Ak szótagjele. Ezen a képen az "ügy" és az "Ak" jele fordul elő, "jó" egy sincs.
A kifejezésmód változik is, meg állandó is marad. Például a Tordos-Vincsa kultúra 49 jele azonos a székely írás jeleivel, azonban a Jóma ligatúra nincs az egyezések között. Ha a Jóma ligatúra a szkíta-hun-indián népek etnikumjelzője, mint az feltehető, akkor ennek a kis különbségnek is jelentősége van.
Miért kellene az ákkatövet bevonni a magyar hoeroglif írás jeleinek értelmezésébe? Többnyire már tisztázva vagyon, hogy mi magyarázza meg a jeleinket, hogy mit ábrázolnak. A kőkori ősvallás jelei azokat a nézeteket illusztrálták, amelyek a világot próbálták meg leírni. Ezért a jelek képi tartalma a világ leírása. A világba beletartozik az égbolt is (például a Tejútnak és az Orionnak van jele), de az állatövet, vagy részeit eddig nem találtuk meg.
(Gyermekét) emlőjéhez emeli, ahol az emik (emik = szopik)
Azaz egy fontos cselekvéssor sok elemében szerepel az em, mint tő, a kisember így nőhetett felnőtté.
Az emse, embrió, Emba folyónév, Emese álma mind összefüggésben van, illetve lehetnek az élet kezdetével.
Az, hogy a gyermekében az m-t miért vastag betűvel írtam, az kicsit tovaszállós gondolatom. Talán a gyermek szó eredeti alakja gyer(e)(e)mek lehetett, azaz a következő mondat lerövidítése: "gyere, megszoptatlak (emik)", de a szóvégi, illetve a kezdő e-k kieshettek. Az, hogy az emik, hogy ragozódhatott ebben az esetben, arról nincs képem.
Emellett az "emlőjéhez emeli"-nél a emel szóból akár még a "mell" testrész megjelölés is származhatott -> ameddig emeli a gyermekét.
E szó eredetére nézve többfelé ágaznak a vélemények. Némelyek en (régiesen = mai én) és ber vagy bir szóktól származtatják (én-bir), minélfogva annyit tenne, mint: énnel biró. A bir helyett vétethetik bar is, (melytől barom ered), s innen ember annyi volna, mint: énes állat. Mások szerént alkatrészei: em (szop) és ber, mely héber nyelven vastaghangon bar am. fi, (ide vonatkozik a szanszkrit bhar is, melytől ered a latin pario, német ge-bären stb.); tehát em-bar = szopófi, szopó szülött, csecsfi; mely értelmezés szerént ugyan minden szopós állat ember volna, de a nyelvekben többször nemi név faji helyett használtatik, pl. csecsemő minden fiatal szopó állat, milyenek: borju, bárány, csikó, a nyelvszokás mégis csak az emberi kisdedre alkalmazza. Némelyek az emel ige em gyökét és erő név gyökét látják benne, melyekből öszvetét által lett volna em-er, b közbetettel ember = fönséges erő. Ismét mások az egyenesen fölállót jelentő em és ber (= bar, állat) elemekből származtatják, miszerint ember annyi volna, mint emelt testtel, fejjel járó állat, mi által a többi állatoktól különbözik, Ovidius szerént: "Os homini sublime dedit, coelumque tueri Jussit, et erectos ad sidera tollere vultus." S a magyar költő szerént "Ember vagyunk, a föld s az ég fia." Vörösmarty. Egyébiránt akár a szopást jelentő em, akár a magasra vonatkozó em gyökből elemezzük, analogia szerént úgy is fejlődhetett ki, mint: a csom, gom, dom, gém, ém gyökökből lett: csomó csombor, gomb gombor, domb dombor, gém gémběr, émb émběr = éber; így Imre a székelyeknél: Embre; tehát: emő, emv, emb és ér képzővel emběr, (szopó vagy emelt alkatú). Már legrégibb nyelvemlékeinkben: a két halotti beszédben tisztán ez alakban fordul elé: "num igg ember mulchotia ez vermut" (nöm egy ember múlhatja ez vermöt), "uimaggomuk ez szegin ember lilkiert," (imádjunk, azaz imádkozzunk ez szegény ember lelkeért). A mai korban ö-vel beszélő vidékeken: embör, mint általán a zárt ě (nem éles ë), ö-vel ejtetik. Figyelmet érdemel tehát a két halotti beszédben, hogy ember csak e-vel van írva, noha ném = nöm, vermět = vermöt, továbbá szěmtěk = szömtök, terěmté = terömteve stb., a mennyiben az a felhangú szókban ö-nek olvasandó. Ezen jelenség em-bar-ra vezetne.
"Én maradnék a magyar gyökből való fejtegetésnél,"
Én is magyar gyökből vezettem le, hiszen a pár magyar gyök, a pár-bár-bar változatok pedig nem igényelnek külön magyarázatot.
A sumér ékjellel csupán a pár (férfi és nő) isteni szimbólumként való azonosítására törekedtem. Egyrészt nyomatékosítva az ember szavunk pár-ból levezetett eredetét, másrészt a szimbólumok ősi értelmezésének fontosságára kívántam rávilágítani azzal, hogy ilyen összefüggéseket lehet fölfedezni.
Természetesen a jár és pár jelentés köszönő viszonyban sincs egymással, viszont a pár jelentést vissza lehet vezetni a keresztig és Istenig (Istenpár-ig) nemcsak Mezopotámiába, hanem a tengeren túlra is.
Ha a keresztet nem az ősi olvasattal, hanem bármely későbbivel azonosítjuk, akkor éppúgy nem tudjuk az ember etimológiáját elfogadhatóan magyarázni, mint a jár gyökkel. (Remélem Te sem gondoltad igazán komolyan, hogy a jár gyök megállja a helyét ebben a vonatkozásban.)
Amikor egy ennyire összefüggő hálózatra bukkanunk, s egy szó gyökét bele tudjuk helyezni, akkor joggal gondolhatjuk, hogy jó úton járunk, miután minden más megoldás hozzá képest csak találgatás szintjén maradt.
"Ha minden áron az "eredeti" jelentést keressük,..."
Abban igazad van, hogy nem lehet teljesen a gyökerekig visszamenni, mert szinte lehetetlen, viszont az sem járható út, ha minden szándékos, vagy véletlen ferdítésnek helyt adunk. Valahol meg kell húzni a határt, valahonnan el kell indulnunk. S ez lehetőleg a legrégibb változat legyen, mert az hordozza a legtöbbet az eredeti tartalomból.
Az emberrel kapcsolatos fejtegetésed nagyon tetszik...
A bar-ról jut eszembe, hogy a Labat szótárban a 74.sz ékjel bar olvasatú is a pár, és a más mellett.
Namost: Ha a bar jelentése azonos a par-ral, akkor az en-bar "én-pár" jelentésű, amit nagyonis alátámaszt ennek az ékjelnek a férfi-női aspektusokat megjelenítő funkciója. (Erről nem is olyan régen írtam) Az istenek is mindig (legtöbbször) párban (bar-ban) jelennek meg. Az ember (állat, barom, bar-om) is egy párt jelent, hiszen két fél, egy férfi és egy nő alkotja.
A teremtéstörténet is így mondja: Alkossunk embert a mi képünkre, - férfiúvá és asszonnyá teremték őket...
Tehát az ember-pár az égi Isten-pár megfelelője: Úgy lent, mint fent...
Amint látható, a kereszt legősibb jelentésével az ember szavunk etimológiája is szinte hibátlanul magyarázható, semelyik más verzióval ezt nem lehet megtenni.
Kakadu sziklarajz
