Szmájlik jelet nem tettem, ezért lehet, hogy félreérthető voltam.
Az elnöki felfogás téves és nem is tudom elfogadni:-((
5 meccs 5 pont,
nincs nagy baj, mert a csapat nem áll a kieső helyen,
Siófok elleni találkozó a csapat, szakvezetők és a szurkolók szempontjából is döntő lesz.
Minden eddigi defenzív taktikai megoldásokat mellőzve, győzelmi kényszer hatása alatt kell pályára lépni, és győzelemre kell játszani a gárdának.
Nincs más elfogadható csak a 3 pont.
Nem ártana már megtalálni mindenki helyét és posztját, és ott játszatni a játékosokat ahol leghasznosabbak.
Vágó felejtse el a Szombathely elleni téves taktikáját, és végre merjenek játszani a fiúk, mégpedig támadó felfogásban.
Meglátjuk, mit tud megvalósítani a győzelem reményében Vágó Attila?
Mennyire ért a gyakorlati labdarúgáshoz az elméleten kívül?
A vereség után azonnal fel kell menteni. Jómagam a Honvéd, de Haladás után már megtettem volna.
Valóban jó lenne ha nem "hőzöngenél" és kövesd csak bátran az elnöki gondolatot ! :-)))
A kérdésedre konkrétan nem tudhatom a választ - hisz' edzésekre nem járok ! - de a honlapunkon elnézve a jelenlegi játékoskeretet, tán' mégis "szakmáznék"(?) egy kicsit.
Pénteken tetted be a linket, a szombati vereség és a szurkolói tiltakozás meghozta a változást. Urbányi István távozott.
Reméljük, hogy a szolnoki szurkolók hasonlóan fognak tiltakozni az szakvezető ellen.
Urbányi távozását követelték a KTE-drukkerek
„A tömeg mintegy 45 percen keresztül skandálta az Urbányi-ellenes rigmusokat, ezt követően békésen távozott a helyszínről.
A helyszínt végig biztosította a rendőrség, de beavatkoznia nem kellett, rendbontás ugyanis nem történt. Nagy kérdés, hogy a KTE történelmében példátlan tüntetést követően továbbra is kitart-e a tulajdonos a szurkolók által távozásra felszólított Urbányi István mellett.
A vezetőedző egyébként a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kritizálta a szurkolók viselkedését, és úgy fogalmazott, hogy egy tízfős kiabáló társaság miatt nem fog lemondani.”
Urbányi István mérkőzés utáni nyilatkozata"Lemond?
Nem mondok búcsúbeszédet, és nem is fogok azért eltakarodni, mert öt-tíz ember itt üvöltözik a székház előtt.
Elismerem, a hat vereséget nem lehet és nem is kell megmagyarázni. A Paks tud valamit, amit mi nem.
Rózsa Pál mondta: továbbra is bízik önben.
Köszönöm a bizalmát, de értelmetlen ebben a hangulatban a mérkőzésről beszélgetni. Sajnálom, hogy a látottak ilyen reakciókat váltottak ki az emberekből.
Olyan focit szerettünk volna játszani, amellyel örömet szerzünk az embereknek, ennek szellemében igazoltunk a nyáron – igazi sikersztori lehetett volna belőle, és talán még lehet is...
Mit hiányol?
A felelősségvállalást a játékosok részéről. A helyzetek alapján több góllal kellett volna megnyernünk ezt a találkozót is."
Már elfogyott!A bizalom és a szurkoló is. A múltkor Vágó ilyen szavakat keresett az Idegen szavak és Kifejezések szótárában , mint SZAKMA, MUNKA, TÁMADÓ,FOCI...
Mi lesz azokkal a belelkesített, belelkesült szurkolókkal, akik széket, bérletet vásároltak abban a reményben, hogy jó mérkőzéseket fognak látni?
Mi lesz akkor, ha elfogy a türelem és bizalom?
Nem akarok ismételten hőzöngőnek tűnni, de megemlítem, hogy a 8. forduló után továbbra is 5 pontja van a csapatnak.
Látva a tabellát, még mindig nincs nagy baj, mert a csapat nem áll a kieső helyen, és követve az elnöki gondolatot, nem lehetünk elégedetlenek.
Viszont olvasva a szurkolói nyilatkozatokat, egyre több negatív észrevétel érkezik, ezért felvetődik a kérdés, milyen szakmai munka folyik a ligetben?
Utolsó öt mérkőzése közül mindössze egyet tudott megnyerni a Sevilla labdarúgócsapata, amely vasárnap az újonc Herculestől szenvedett sima, 2-0-s vereséget. Az összecsapás után a klub menesztette Antonio Alvarez vezetőedzőt, s helyére Gregorio Manzanót nevezte ki.
Nem futballozott le minket senki???Bazdmeg gólt nem rúgott a MÁV 5 mérkőzésen!!!Mi ez, ha le nem futballozás!!!ELÉG EBBŐL A FOGALMATLAN,SZÁNALMAS MAGYARÁZKODÁSBÓL!! VÁGÓ TAKARODJ,VIDD AZ ÖSSZES HAVEROD!!
No comment!
A szakvezető magyarázata, 8 mérkőzés, 5 pont után, "Új Néplap"
Nehéz feladatra vállalkoztunk az élvonalbeli indulással
Újoncok vagyunk
A nyári pihenő rövid volt
Hiába van több rutinos játékosunk, maga a csapat rutintalan az NB- ben
Újpesten például a játékvezető a kétes ítéleteknél a liláknak kedvezett
A nyolc forduló eredményével nem, a mutatott játékkal elégedett vagyok
Nyolc-kilenc pontot terveztem ettől elmaradtunk
Haladás ellen 2, Honvéd ellen 1, de reménykedtem a Kecskemét ellen is az 1 pontban
A KTE kivételével viszont senki sem futballozott le minket
Videoton ellen vezettünk, Győr ellen ziccereket hagytunk ki, Újpest a 93 percben vert meg
Mi Skodában ülünk nem Mercedesben, és realitások talaján kell maradnunk, keretünk nem alkalmas arra, hogy nekiessünk az ellenfeleknek
Én az elvégzett munkában, játékosaim mentalitásában bízom
A nyári átigazolásokat követően túlzottan derülátó voltam, néhány játékos nem váltotta be a hozzáfűtött reményeket
A vereségek nem törték meg csapatot, azonban a következő fordulókban nyerni kell
Sokkal támadóbb szellemben lépünk pályára, nem hat, hanem kilencpontos meccseket vívunk
Nem szabad, hogy leszakadjunk a mezőnytől
Szünetben 3-4 meghatározó játékossal megerősítve a keretet, tavasszal kiharcoljuk a bentmaradást
A tárgyalásokat már most megkezdjük
Harmadszor néztem meg a Siófok-Debrecen meccset,és amit a Siófok agresszívitásban, labdabirtoklásban,pontrúgásokban, összjátékban mutatott az felettébb aggodalommal tölt el 6 nappal a Szolnok-Siófok meccs előtt!
Azt is mondhatnám hogy fényévnyivel jobban, eredményesen futtbalozik a Siófok mint a Szolnok!Egyre elkeseredettebb vagyok a Szolnoki futtballal kapcsolatban,Szinte már szégyelem magam a csapat eredménytelen játéka miatt is, hogy az elmúlt 4 mérkőzésünket ország világ láthatta........:(((
Sajnos láttam Vágót a siófoki meccsen. Hasonlóan gondoltam mint Te.Nem tudom mit olvasott ki a Siófok játékáról a "mester", de gyakorlatilag minden poszton a MEGFELELŐ ember játszik, gyorsak,lendületes, pontosak és láss csodát baromira nem érdekli őket, hogy ki az ellenfél, nem mondanak le a támadásról (értsd: ha kell a védők is besegítenek a támadások "kiépítésében", bátran mennek fel és mégis megvannak hátul, Vágó biztos nem érti, hogy lehet ez).
Amennyiben a Haladás és a Kecskemét sem tud javítani helyzetén, akkor csapatunknak van esélye a bennmaradásra.
A harminc pont megszerzését viszont nem tartom reálisnak. A hátralévő mérkőzéseket nézve, nem tudom kit tudunk legyőzni.
A Siófok elleni mérkőzés sorsdöntő lesz.
13. Siófok 10
14. Szolnok 5
15. Haladás 3
16. KTE 3
Ha nézted a meccset - ami alapján nekünk a jövő héten ebben a leosztásban semmi jó nem jöhet !:-( - azt is láthattad, hogy a "nemedző" ott pöffeszkedett a lelátón !!!
Mondjuk ellenfélnézőben volt, de szvsz ezzel ország-világnak azt mutatta meg, hogy
iránta most is töretlen a vezetés bizalma, tehát a Siófok ellen (is) ő irányítja majd a