Nem te az az agymosott egyike vagy, aki nem látja át, hogy ez a kormányoldal forgatókönyve.
Ha bajban a hatalom mindig előrántanak egy kis problémát, zendülést, mert annak az orvoslására csak a hatalomnak van jogi eszköze. Ilyenkor mindig a hatalom kerül ki győztesen.
A szándék az volt, hogy az emberek 'csűrhét' lássanak. Akik randalíroznak, bűncselekményeket követnek el. Akiktől az erős kezű hatalom megvédi. Ezért az MTV épületét is feláldozták. Nem védték meg. Csak pár rohamosztagost vezényeltek ki, hogy a televíziókban láthassák a tömegek a 'csűrhét'.
Ilyenkor megfordul a politikai helyzet, az emberek bármekkora erő koncentrációval egyet értenek a hatalom megerősítése végett. Úgy érzik, támogatniuk kell a hatalmat.
Önkormányzati választások lesznek.
Ahol ez a kormány koalíció csúfosan megbukott volna. A megszorító intézkedések következményeképp.
Gyorsan 'előkerült' egy igazmondó felvétel, és máris kipattant egy kis zendülés.
Az emberek pedig látják, mennyi szorgos rendőr gyűjti össze a randalírozókat.
Azért ez így már azért szar a tegnapi után, hogy abszolút logikus, ha nem mond le gyurcsány. Sőt. Gondoljunk bele, kimegy párszáz-párezer ember szétverni a várost, leváltja a kormányt?! Aztán ha az sem tetszik, akkor megint mennek szétverni a várost. Teljesen normális az amit mond, hogy ennek az erőszaknak nem engedhet. Aztán megválasztják majd a Mol RT vezetőségét is pl?! Mert ezek után kit érdekel a Kossuth téren békésen tüntető tömeg? Ki figyel rájuk? Nem mellesleg, ha tegnap tőlem nem szokatlan módon a Blahán hagytam volna a kocsimat, már meggyőződéses mszp szavazó lennék:))))))))) Bár nem is vicces ez...
Ilyet anno a Horváth Balázs csinált, még a taxisblokád idején. Nem kell mindenféle zagyvaságot kitalálni. Gyurcsány egyszerűen szarik a tüntetőkre, és jól teszi.
Provokálni a te ferid szokott! Amikor pl gúnyos mosollyal kiinteget az ellene tüntetőknek, majd büszkén írja a blogjában h neki milyen jó ha hőbörög a nép!
"Együttérzünk azokkal, akiket felháborít a tervezett és cinikus politikai hazugság, együttérzünk azokkal, akik végső elkeseredettségükben alkotmányos jogukkal élve nyilvánosan és békésen tiltakoznak a hazugság, és személyes valamint családjuk életének ellehetetlenítése ellen. Együttérzünk a tegnapi események sérültjeivel, akár rendőrök, akár tüntetők. Elutasítjuk és elítéljük az erőszakot."
Aki látott már fegyveres testületet belülről, az tudja, hogy csak a legszigorúbb utasítás tartja vissza a retorziótól azt a fegyverest, aki mellől kilőtték (gyk kővel kidobták) a társát. (Néha az sem.)
A fidesz meg akarta buktatni a kormányt, de "sajnos" saját magát buktatta meg. Tegnap a fidesz a demonstrálókat a TV elfoglalására szólította fel. Mivel esélyük a hatalmra kerülésre demokratikus úton nincs, így nyilvánvaló, hogy az erőszakot választják. Az egész balhéból az mszp fog győztesen kikerülni.
A rendőrség gyakorlatilag tétlenül nézte az egész cirkuszt. Nem küldtek erősítést. Ez pedig Petrétei felelőssége. Erélyesebb fellépéssel esélyük nem lett volna mégcsak megközelíteni se az MTV épületét.
"Kovács László, az SZDSZ debreceni polgármesterjelöltje felkérte Kósa Lajos fideszes polgármestert "üljön le azzal a tömeggel, amely tegnap köztörvényes eszközökkel lépett fel követelései érdekében". Kovács László, aki maga is ott volt hétfőn éjszaka Debrecen főterén a demonstráló tömegben felfedezte a Loki B-közép azon tagjait, akik nem oly régen a futballpályáján nacionalista uszítást folytattak ... Kósa Lajos sokkal többet tud, mint amit mond" - tette hozzá az SZDSZ-es polgármesterjelölt "