Nem az érintésvédelem volt a kérdés.Igazából csak feltételezések voltak,és az esetleges hibák,szabálytalanságok kitárgyalása.De a konkrét kérdésre (és csak arra) válasz nem érkezett.
Az már kiderült,hogy napelem nélkül nem okoz gondot ez a fajta bekötés.
Visszaolvastam es ja, rosszul fogalmaztam, nyilvan nem 1db fazison lesz 400V, hanem a fogyaszto szempontjabol a L-N kozott. Barhonnan nezzuk es semmikepp se jo.
> Földhöz képest melyik három fázisú rendszerben van 400V
Hol irtam ezt ?
a 400V pont ugy lesz ahogy irtad, nulla es fazis kozott, amit irtam csupan annyi hogy ez kiegeti az aramkort illetve legrosszabb esetben atut a femhazra. Az hogy a femhaz le van foldelve es lecsap a kismegszakito a jobbik eset, de az mar jóslás kerdese hogy eppen akkor hol es mekkora ellenallas lesz, fogja-e azt a femhazat valaki, milyen a foldeles minosege, stb. Nyilvan sarkitott eset, de az aramutes altali halalozasok szinte mindig azok.
"3 fázisra kerül egy mérőóra külön-külön,és utána kötöm rá a motort a továbbra is 3 fázisra"
Ezzel nem lenne semmi gond. Létező felállás, néhol még előfordul, hogy 3 mérő van 3 fázisra az óraszekrényben. Amit a kolléga leírt, azt sem lehet szabálytalannak tekinteni, ha a 3 lakás 3 mérője közös óraszekrényben van és az egyedi lakáselosztók előtt vették le a műhely 3 fázisát (külön kismegszakítókkal védve). Ez a megoldás csupán a lakások függetlenített mérését hamisítja meg. :-(
Az már a szolgáltató hibája, hogy a bővítés engedélyezésénél nem követelte meg a mérők összevonását. Utána még lehetnének további almérők.
Fi reléket szét kell osztani pl. külön a 3 F fogyasztóknak ( értelemszerűen 3 F -út), és a többinek nagyfogyasztói körönként és/ vagy helyiségenként ( 1 F út).
Ettől még rendkívüli esemény esetén meg fognak mérni, de a károkat mérsékli.
A túlfeszültség levezetésre, EPH ra fokozottan ügyelni kell.
Földelésnél szerintem 1 szonda nem szonda, a több ebben is mindig jobb.
"Ezt nem mernem igy kijelenteni. 3 fazisnal, nullszakadasnal siman poroghet 400V barmelyik fazison, ami adott esetben atuthet mondjuk a fem gephazra -> eleg nagy gebasz. "
Ugye átgondolod mégegyszer???
Földhöz képest melyik három fázisú rendszerben van 400V?????????????????
Nullaszakadásnál azért lesz L-N közt magasabb feszültség, mert a nulla helyett egy másik fogyasztó másik fázisán keresztül záródhat a kör, és így lehet 230V és 400V közt bármilyen feszültség. De földhöz képest nem létezik más feszültség.
Én sem vagyok villanyszerelő,de ha a házba bejön a 3 fázis,és erről működtetek pl villanymotort,az teljesen normális.
Ha viszont mind a 3 fázisra kerül egy mérőóra külön-külön,és utána kötöm rá a motort a továbbra is 3 fázisra,az miben különbözik?Mármint a működés szempontjából.Hiszen ugyan azok a vezetékek mennek tovább.
Itt most napelemtől függetlenül kérdezem.Tehát a 3 óra megbolondítja a folyamatot?
Nem irom le megegyszer amit GeriSoft mar leirt. Igaza van, erdemes megfogadni.
Nem volt celom a kioktatas, de belekerdeztel egy temakorben amiben - mar bocs - de lathatoan nem sok ismereted van, es varod a megerosito valaszt a forumrol. Ez azert hiba mert megnyugodsz hogy minden franko (lehet hogy az inverterek szempontjabol az) viszont sajnos vagyon- es eletveszelyes amit csinalsz. Ha 20 eve mukodik, ha nem.
Ezt nem mernem igy kijelenteni. 3 fazisnal, nullszakadasnal siman poroghet 400V barmelyik fazison, ami adott esetben atuthet mondjuk a fem gephazra -> eleg nagy gebasz.
>>A rendszer több mint 20 évee üzemel probléma nélkül.
Ez semmit nem jelent, szerencse is lehet
>>Mindenütt vannak védelmi eszközök beépitve, villámvédelemre szolgáló relé szerű kismegszakitó méretű egység, és a 3 fázis egybehozása sem házi barkács megoldás, hanem régebben szakember által szerelt rendszer.
Nem lehetett jó szakember :(
>> Az, hogy fázis kiesésnél, tönkremegy valami a lakásban, az nem kérdés, ha megtörténik fizet a biztositó.
Nem, nem fizet ha kivitelezői hiba, vagy szakszerűtlen kivitelezés.
>>VAn földelő szonda, és FI relék ugyan nincsenek de nem hiszem, hogy gondot okozna 3 db beszereltetése.
>>Lehet a jövö héten meg is csináltatom, közvetlenül az óra után 1-1 db ot.
Qrva nagy gondot fog okozni a 3db egyfázisú fi relé után közösíteni és 3 fázist beindítani.
>>Az pedig , hogy leverne folyamatosan, nem világos számomra, ugyanis bár teljesen távol esik a szakterületemtől a villamosság kérdése, talán annyit még értek, a FI rellé csak akkor vált le ha valami rendellenességet észlel, - Gondolom én. a naiv.
Nem értesz hozzá, ezért.
Ha közösíted, és 3db egyfázisú FI relé van, akkor a 3db L-N viszonylatában felbomlik az L=N áramegyensúly, és le fognak oldani. Ehhez elég az, hogy az egyik nulla vezeték 10m-el hosszabb mint a másik, és milliohmra más az ellenállás, máris a három párhuzamos nullavezetéken nem I1=I2=I3 fog folyni, amik nem egyenlőek a fázisok ellentétes értékével.
A rendszer több mint 20 évee üzemel probléma nélkül.
Az 1 db napelemes rendszer 5 éve épült, a további 2 pár hónapja, a mult héten lett beüzemelve. Minden óra utánni átkötés gondolom saját ügy, az elmü csak az óráig foglalkozik a dolgokkal, legjobb tudomásom szerint.
Mindenütt vannak védelmi eszközök beépitve, villámvédelemre szolgáló relé szerű kismegszakitó méretű egység, és a 3 fázis egybehozása sem házi barkács megoldás, hanem régebben szakember által szerelt rendszer.
Az, hogy fázis kiesésnél, tönkremegy valami a lakásban, az nem kérdés, ha megtörténik fizet a biztositó. Engem csak az érdekelne, amit kérdeztem, miután itt elsősorban napelemes összefüggésben tárgyalodnak a dolgok, sajnos egy sima villanyszerelő nem biztos, hogy megfelelő tanácsot információt tud adni.
De köszönöm a válaszokat, még ha kissé kioktató jellegüek , - akkor is.
VAn földelő szonda, és FI relék ugyan nincsenek de nem hiszem, hogy gondot okozna 3 db beszereltetése.
Lehet a jövö héten meg is csináltatom, közvetlenül az óra után 1-1 db ot.
Az pedig , hogy leverne folyamatosan, nem világos számomra, ugyanis bár teljesen távol esik a szakterületemtől a villamosság kérdése, talán annyit még értek, a FI rellé csak akkor vált le ha valami rendellenességet észlel, - Gondolom én. a naiv.
"A problema hogy ezt kerdezed, ahelyett hogy azt kerdezned hogy faziskieses / nullszakadas eseten az egyik lakasban tonkremehet-e _minden_, esetleg meghalhat-e valaki. Ez lenne a kerdes amire valaszolni kellene. "
nullaszakadásnál meghalni nem fog senki, legfeljebb a bedugott dolgok tönkremennek. Kivéve ha van FI relé minden óra után, mert akkor az leoldana asszimetria esetén.
Sanszos, hogy itt vagy nincs, vagy elé van kötve mert lehet mindenképp lecsattognának.
Ez biztosan nem szabalyos. A kerdes hogy mennyire veszelyes egy ilyen hazibarkacs ganyolas (mar bocs).
> meghibásodhatnak e az inverterek
A problema hogy ezt kerdezed, ahelyett hogy azt kerdezned hogy faziskieses / nullszakadas eseten az egyik lakasban tonkremehet-e _minden_, esetleg meghalhat-e valaki. Ez lenne a kerdes amire valaszolni kellene.
Hany foldeloszonda van ?
> Mindenütt vannak védelmek
Na, ezek amik nem ernek sz@rt se, mert egy fazisra vannak tervezve, te viszont 3 fazist hasznalsz.
A korrekt bekotes az lett volna hogy telekhataron egy darab 3 fazisu ora, onnan direktben lekotve a muhenyed. A lakasokhoz mehet 1-1 fazis amik almerokre vannak kotve ami alapjan el lehet szamolni. Fontos hogy 1db foldeloszonda (bemert, megfelelo ellenallasu) legyen az egesz rendszeren.
A helyedben atneznek a villanyszereles topicba es ott kerdeznem meg ugyanezt, mert tobb a hozzaerto.
Köszönöm az eddigi hozzászolásokat, de eddig még nem lettem okosabb - sajnos.
A saját telkemen van 3 lakás, mindhárom lakásnak külön villanyorája van, mindegyikhez külön fázis jön be az utcárol, Mindegyik lakás tetejére napelemes rendszer lett telepitve, mindegyikre oda visszamérő órát szerelt az elmü.
Én a 3 fázist egy mühelyben összesitettem régebben, ami lehet, hogy nem szabályos, de azt szeretném tudni, ha 3 fázisú gépet használok nappal, amikor a napelemek áramot termelnek, meghibásodhatnak e az inverterek, a gépek használata alatt, miatt?
Mindenütt vannak védelmek, a napelemek is teljesen szabályszerüen vannak felszerelve.
Eddig csak 1 lakás feletti rendszer üzemelt, az elmúlt héten kötötték be a másik két rendszert.
Eddig nem is lehetett gond, hiszen csak 1 fázisra ment a visszatermelés, most azonban már mindhárom fázisra termel a rendszer, - ezért merült fel ez a kérdés számomra - laikusként, - hogy esetleg nem teheti e tönkre az invertereket ha valamelyik gépet használom?
Ize, 3 fazis bejon az utcarol, 1-1 megy minden lakasba ahol van villanyora ? A villanyorak hitelesek (szolgaltato telepitette oket) vagy van 1db 3 fazisu ora es a lakasok orai csak az elszamolasban segitenek ? A 3db villanyora _utan_ egyesitetted a 3 fazist ?
Tisztelt Fórum. Előre is elnézést kérek a bevezetőért, de csak valóban hozzáértők tanácsára, véleményére volnék kiváncsi, miután én teljesen járatlan vagyok asz elektronikában.
Tehát a kérdés:
Családi házamban van 3 kis lakás, mindegyiknek külön villanyorája van és mindegyik külön fázison. A műhelyembe összesitettem a 3 fázist, ami lehet, hogy ebben a formában nem szabványos, van egy két 3 fázisrol müködö gép, amiket viszonylag rendszeresen használok.
Felszereltettem mindhárom tetőre napelemeket és mindegyikhez külön külön egyfázisú invertereket (froniusz). A kérdés, hogy ha a napelemek termelnek és az oda vissza mérő órák befele és kifele is engedik az áramot, nem történhet e meg az, hogy a 3 fázisról müködő gépek bezavarnak és tönkreteszik az invertert?
Ahogy pár napja méregetem illetve a régebbi mérések tapasztalati azt mutatják, hogy az L1 fázis amire az inverter is van kötve nagyon ingadozik. Régebben is sokszor volt 195-200 Volt környékén amíg a szabvány 220 V volt. Gondolom a kivitelező is azért kötötte erre mert akkor amikor mérte akkor ez volt a szokásosan a legalacsonyabb értékű.
Az L2 nagyjából stabil szokott lenni.
L3 meg inkább magasabb mint alacsony.
Majd figyelgetem és ha kell akkor a következő lépés az L2-re kötés lesz.
Nem tudom. Már beszéltem a kivitelezővel mit lehetne tenni.
Figyelni fogom a továbbiakban, hogyan alakulnak a fázis feszültségek amit azután lejelentek az ELMŰ-nek. Szerintem alapból nagyon ingadoznak az értékek és ez is lehet a hiba oka.
A házba 3 fázis van bevezetve de az inverter csak egyfázisú és így csak az egyik fázisra van kötve.
Tgenap este 21:30-kor rámértem a 3 fázisra mert ekkor már az inverter éjszakai üzemben volt. Mind a 3 fázison 240 V-ot mértem.
Ma reggel 6:30-kor az állapot:
L1 = 235 V
L2 = 240 V
L3 = 247 V
És ekkor még csak éppen kezdett világosodni és kb 85 W-on volt az inverter termelése. Az inverterem pont az L1-re van kötve ami általában alacsonyabb szokott lenni.
Nekem most pl. 3,2 kW termelés mellett is elszalad 256-ig, de azért, mert már kora reggel, termelés nélkül is 245-ről indul... 3-fázisú inverternél csak kb. 1,1 kW-ot terhelne rá a fázisra, nyilván nem kellen 256-ig emelni ehhez a feszt, megállnánk 250 V-nál...