Keresés

Meliorisz Béla

FÜVEKBEN ALSZIK

Elhabzik az idő

s a földeken este van

Mára már nincs mentség

A rovarok röptére

a vízre bukó árnyak iramára

hiába figyelsz

Merülnek a szavak

megrendült tornyai

konok szökésbe

kövek hallgatásába

de vízi gyökerek között

szerelmes halak siklanak

pisztrángok talán

s parti füvekben

alszik a vörös nap

Ma sem jön senki [55.]

Meliorisz Béla

MÉG ALSZIK

Az éjjel esett

a nyár tócsákban áll

Eldobott vasakon

fordul a rozsda

kerítések tövében

bújik a bogár

gyöngyöznek a füvek a fák

duzzognak a kötélen

maradt ruhák

de örömöm ablaka tárva

Sietve hozok tejet kenyeret

feleségem még alszik

kislányt öltöztet

szőke hajfonatost

Ma sem jön senki [28.]

Meliorisz Béla

SZÉL INDUL

Nézem mahagóni-arcod

a szemek mélybarna kútját

a szitakötő-zizzenéssel

júniusvégi szél indul

a hegyek felől

hogy játsszon velünk

Ruhád alá kap

és énekes melleid alatt

gömbölyödik

légbőlkapott fiam

Ma sem jön senki [25.]

Meliorisz Béla

TÜNDÉRKEDJ

Tündérkedj fénnyel

márciusi széllel

áztatja a kertet

áztassa arcod is sugár

nevetésed legyen csobogás

napod kitárt szárnyú madár

lábadon mint kanócon

fusson fusson a láng

Ma sem jön senki [24.]

Megyericsei János

SAJÁT SÍRFELIRATA

Ha nem emészt az Irigység, és más hírneve nem bánt,

    nézd e nyugodt betüket s kőbe faragva e dalt:

hárman lettünk híres költők rokoni vérből,

    merre a Dráva vize öntözi Pannoniát.

Első volt Janus, ki először hozta hazánkba

    a gyönyörű Helikon zöld koszorús szüzeit.

Másik költő volt a Garázda család fia, Péter,

    ki hazahozta utóbb a dalos Aoniát.

Végül is én, az utolsó költő rokoni nemből,

    jöttem a Pieridák harmadik éke gyanánt.

Esztergom fala közt áll Péter sírköve; Jánost

    főpapi székhelye: Pécs őrzi a sír fenekén.

Hogyha a sors úgy engedi, csontjaimat ide ássák;

    hogyha nem, egyre megyen: bárhol is lesz a gödör.

Majd ha repül aranyos egekig, szabadulva a lelkem,

    nem veszi semmibe sem már a kihűlt tagokat.

S könnyen visszarepül oda, honnan a földre leszállott.

    S föld lesz újra a test; az, ami volt legelőbb.

Csak a halálban nyer nyugodalmat bizton a szellem,

    s romló testnek a sír ád csak örök nyugovást.

Meg ne itélj, hogy a dalt elnyújtván, hosszura véstem,

    idegen emberekért írtam ilyen sorokat.

Janus Pannonius – magyarországi huma-

nisták, 1507 Tóth István fordítása [220.]

Megyeri Ábel

MÁTRAI MAGÁNY

Fölém pirkad a hajnal,

s a reggel, a teremtett életé.

A lomb sóhajt, susog, zenél

halk indulót napom elé.

Fent a felhők vitorla-vászna;

ébred, eszmél értelmem is:

álmom kútjaiból szállok,

s rajtom az ébredésbe visz.

Hajnal, felhők, fény, ébredés

és végtelen körré tágult tér

szólongat, hív új reggelre,

s díszes körmenetként kísér,

mint vándort a búvó csermely,

ha partja csipkés vonalán,

a hegyről a völgyig tör le

küldetéssel, mely még titok, talány.

Az ihlet parazsán [103.]

Megyeri Ábel

IBOLYÁK NYÍLNAK

Gerle-galambok csipkedik a rétet,

avarba tűnt fagy, tél-kísértet.

Moccan az élet, tavasz készülődik,

gyémánt-porát új napsugarak őrlik.

Szívdobogásban, ütőér-verésben,

lázban a földünk, fény az oltókésen.

Csirreg, kiált, beszél, cseveg a rigópár,

ibolya-nyílás közt koncertjére próbál.

Az ihlet parazsán [23.]

Megyeri Ábel

SZENT HEDVIG

A Wawelban porló királyi hamvak

pihennek; a reggeli szél illat-

felhőket, s jázminágakat ringat;

zörmöl a fű, fenn galambok suhannak.

Itt élt Hedvig, innen ment naponta

a város terére, arcán mennyei

mosollyal, hol várták már szegényei,

s hol árváikat a szívére vonta.

Fehér hajók úsznak a Visztulán,

árbocukra int a sok torony-titán,

alattuk a nyüzsgő, épülő új élet.

Nyári fény vonja be a bástyák vállát.

Mind aranyra értek a búzatáblák –

Hedvig hűsége őrzi e vidéket.

Tiszta kút, Krakkó, 1961 [204.]

Megyeri Ábel

PIETA

Lehajló lomb, fehér nyírfa ez a női fej;

ártatlan s tó-tükrű, nem hordja díszeit.

Derengő tekintetét vajon milyen delej

tartja fogva, hogy a vértanúságig szelíd?!

Már estére kelve, a fényvesztett nappal,

kapta vissza Fiát, akit felajánlott,

s szegénymód váltott meg egy pár galambbal;

az ára szörnyű, mert kiszenvedett az Áldott.

Az arc, az anya-arc fenséges szép! – kié volt

ilyen tündéri? – anyámé volt e kék égbolt.

Örök szűzien fogja ölébe az övét,

súlytalan-könnyed tán, akit tart, akit véd

e tűnő percben is; s hogy fájdalmát ismerem,

tudom, mit vesztett, s mit tett énértem Istenem.

Tiszta kút [197-198.]

Megyeri Ábel

SARLÓS BOLDOGASSZONY

A nap lángokat szórt a földre,

S megérett tőle a vetés;

A karcsú száron sárga búza

Dalolja: nem volt jégverés.

Az Úr megáldott minden szárat;

Ó, mennyi gazdagság, jövő

Roskad arany-teherként bennük,

Amit növesztett az idő.

Nyárfák során a dombok alján

A Boldogasszony lépked el

Kibontott hajjal mint egy nagy lány,

Ki sarlót himbál és énekel.

Köszöntöm – Áve – elmerengve,

Ő meg suhan a végtelenbe.

Tiszta kút [197.]

Megyeri Ábel

HIMNUSZ A SZEPLŐTELENHEZ

Áve, szüzesség édene,

Szeplőtelen élet gyöngye, Te,

Malaszttal teljes tisztulás,

Bűnből kiváltó újulás.

Egedből jöjj, Te légy velünk,

Veled nyer üdvöt életünk,

Ha földi pályánk alkonyán

Trónodhoz állunk ó, Anyánk.

Dicsérjük, áldjuk az Atyát,

És Egyszülöttjét, szent Fiát;

S Szentlelket, a Vigasztalót,

Velük örökké Egy-Valót.

Tiszta kút [196-197.]

Megyeri Ábel

ZENG A HAJNAL

Zeng a hajnal; csengő dallal

    a teremtés Téged áld,

ó, Szentlélek, teljes élet,

    színed előtt a világ.

Csillagok közt, tejutak közt

    rendet tartó dús erő,

mélységekből győzve lendül

    örök hatalmad elő.

Holdban, napban láthatatlan

    sugár-lényed van jelen;

tündökölve tartod ölben

    a jövőt és a jelent.

Mint vakító, frissen hullt hó,

    kegyelmeid köntöse;

szebb ruhába, gyöngy-brokátba

    nem öltözik senkisem.

Égi jelnek, lángnyelveknek

    szárnyán adtad Önmagad;

ki Téged bír, vigasz, gyógyír

    balzsamával gazdagabb.

Tiszta kút [196.]

Megyeri Ábel

HÚSVÉTI ZSOLTÁR

Keljetek fel kertek a némaságból,

nőjj fűzfalomb, légy enyhet adó sátor,

fordulj már tavaszba serkenő világ,

hadd csipkedjék zölded sárga kislibák.

Hajnali fényjelek, kószáló illatok,

újtüzű arcok, napként villogjatok.

(Felhők vitorláznak bátor szelekkel,

még sötét éjben ring a húsvét-reggel.)

Nagyheti bánat, tompa némaság,

halld, halld a lélek öröm-kórusát;

a halál lánca szikla-sírba hullt,

nagypéntek gyásza végleg már múlt,

mert a Városban, íme, híre kélt,

hogy Jézus megjelent, föltámadott, él!

(Feszes, piros rügyeket csókol a fény

a Golgotán és az Olajfák hegyén.)

Tiszta kút [195-196.]

Megyeri Ábel

VASÁRNAP REGGEL

Bíbor-derengéssel

szárnyalva jön a nyár,

ma reggel is piheg

a színfoltos határ.

Nincs felhő, semmi szél,

az ég fénylő arany;

nyárfák sorának is

csak lenge árnya van.

Mint vakító villám,

ragyog fel a mély ég;

sziporkázz, süss fel nap,

tüzelj, lobogj, még, még!

S hajolj elébe már

az alig szisszenő

kaszák villámának,

te végtelen mező.

Város-széli házak,

s kerti jázmin-kehely

derűs csendben állnak,

és velük ünnepel

magas dárda-szálán

az áttetsző, finom,

könnyű szirmot bontó

király-liliom.

Öntöző kocsi jön,

s nagy ívben önti szét

csillogó szőnyegként

a tartálya vizét.

A bástyák megett egy

kisgyermek-száj nevet,

melytől friss lángra gyúl

a szív s a képzelet.

Tiszta kút [193.]

Megyeri Ábel

JÁSZBERÉNYI STANZÁK

Járnak s repülnek fölöttem a szép

inga-járatú színes évszakok.

Elillant az ősz, a tél vánszorog,

de hallani már a tavasz neszét.

Ezerév óta így megy az idő

itt is, hol a múlt, a nagy magvető,

friss vérrel fűti a jász-kun szívet,

s kéklő derűvel a képzeletet.

Míg erre járok, dajkál a határ,

s kísér a varjak fekete raja,

néhány házikó, egy csöndes tanya,

és töméntelen kukoricaszár.

És kísér a hang is, a kürt szava,

Lehel vezéré; a mennyég alatt

lelkemben zeng fel. Ma egy más hadat

mozgósít, kelt, mint hajdan éjszaka.

Elült az ősi harc. Kardcsillogás

helyett a gépek lármája fogad,

s nyomul felém, mint régenvolt hadak

özönlő népe, sok kaszás-kapás.

Őrizd hát jász-föld örömöm nyomát,

hogy magasabbra léptek a tanyák.

Védd az egynapos síró csecsemőt,

s fáid lombjával az erremenőt.

Sarkantyús mének, ködlő délibáb,

a múlté vagytok. Itt a virradat,

a napfelkelte új népet avat,

melyet szült e kort rendező világ.

Híres Jászberény, a kürt anyja-őre,

légy Noé-bárka, békés Ararát,

hadd élje fiad számtalan nyarát,

sorsa tejútján haladva előre.

Tiszta kút [191.]

Megyeri Ábel

ALKONY

A halvány ég bealkonyult;

színt vált a kék, szürkére,

              majd vörösre;

így folyik el rozsda-vére,

              a nap is lehull,

fáradtan ül egy szederfa-törzsre.

Teszem-teszem még a dolgom,

de mint vadász a vad-lesen,

              én is a loppal menő

              nap lángjait lesem,

a guruló pénzt odafent a dombon,

              az estbe szerelmesen.

A kertsarokba állítom

              ásómat s a kiskapát.

Aztán haza! usgyi, a hídon át –

Ej, elmúlt nap, megmaradt potom

              erőm, gereblye, lapát,

              mind – jóéccakát!

Tiszta kút [190.]

Megyeri Ábel

HÁROM MAGAS NYÍRFA

Három magas nyírfa

áll a reggeli fényben,

mint három ezüst-árboc

ága, keményen.

Csillogó sima törzsük

– utak mérföld-jele –

koronázva a lombtól,

sátrát most bontja le.

Levelük halk zizegése

egy intim suttogás,

igent s nemet mondó

válasz-titkolás.

Menekül a halk csönd,

riad a határ;

fölöttem suhan el

egy gerlepár.

Tiszta kút [190.]

Megyeri Ábel

EGY GYERMEKARCRA

Még gyermek vagy,

                                derüs,

                                          napfényes kedély.

Elnézlek –

                  még rád nem hajolt

                                                 az éj.

Játszótársaid

                     a mackók, angyalok,

szemedben

                   ártatlan

                                fáklya-láng ragyog.

Most

         a habokat s hegyeket

                                           nézed,

mig alattad

                  táncol

                            az örvény, a végzet.

Te

     még nem csalódtál,

                                    bizalom és jóság

sugárzik

              belőled. A sziveden

                                              rózsák

lomb-sátora

                    s szines szirmok csokra

                                                          nyilhat –

Életed

           induló, széllel játszó

                                            illat.

Nézz

         e vén világra!

                               Fáradatlan kedvvel

fut, forog tengelyén,

                                 este, délben, reggel;

megrakottan

                     szirttel, füsttel, óceánnal.

Felettük

              értelem,

                           alkotó-kedv

                                               szárnyal.

Ha nagy leszel,

                         nagyként fogd

                                                 a tarisznyádat!

S derék eszményekért

                                    igazitsd

                                                 a lábad,

mert

        igaz munka vár,

                                  hogy teljesitsd

                                                          hiven,

mint rakéta

                   utját

                           roppant pálya-iven!

Tiszta kút [187-188.]

Megyeri Ábel

ÚJ SZÜRET

Szemben velem a györöki félsziget,

Szent Mihály hegye s a keszthelyi öböl.

Messzébb tar kupok süvegje között Szigliget

csucsos süvegje lilán tündököl.

Ide int Badacsony roppant tömbje,

e millió éves koporsó-szikla.

Vállát a nyár tüzes láng-küllője

rőt rozsdaszin-sötétre szivta.

A Tó szelid, az ég kibontott fátyol.

Mozdulatlanok a birsek, mandulafák.

Egy nádisip sikolt fel, s távol

sirályok fehér csapatja száll.

Mézizü patakok csorognak a kádak

must-szagu öblös barlangjába;

hamvas szőlőnek, barna naspolyának

ad helyet a csősz zsuppos kalyibája.

Új szüret dalát dongják a méhek,

s a részeg darazsak mind halkabban.

A hegyek alatt egy Máriás-ének

örök dallama zeng. A táj is halhatatlan.

Tiszta kút [185.]

Megyeri Ábel

OLVAD, RESZKET

Olvad, reszket a szőke nyári táj

              – a tüzes ég alatt

              két kombájn arat –

hüs fedelet hát most találj!

A hársvirágokon méh zug, donog.

              Fürtök porzó-porát

              nyilként viszi tovább

messzire, hol kutgém inog.

Árnyas liget gyep-szőnyegén alább

              kiránduló csapat

              viháncol, rug, szalad,

s szökdécsel száz aprócska láb.

Java-nyár ontja most kenyér-adóját.

              Ahogy megyek a parton,

              a rétről idehallom:

kelepelnek a gólyák.

S kelepelve jár a kombájn cséplője –

              Dobjában, mint a tej,

              spriccel a buzafej,

a hü föld sokbimbóju tőgye.

Tiszta kút [184.]

Megyeri Ábel

SIMON MAJOR

Zölden szunyókál, gőzöl a mező

              a domb alatt.

Reggel ráloccsant egy jó langy-eső,

              majd elhaladt.

Nem volt komoly veszély, zugó vizözön,

              villámcsapás,

csak olyan átmenő vendég, ki beköszön,

              és utja más.

A pajták nádja, mind egyképen idős,

              most csupa fény.

Hurrázva rikkant rám is az ismerős

              tág juh-cserény.

Fent Palkó furulyáz, számolva lassan

              lépéseit;

egy fütty, csirregés a nagy magasban

              neki segit.

Közben gondolkodik: Várja a gépeket

              a kora-nyár;

uralmuk mellett majd hogyan is lehet

              ekkora nyáj?

Tiszta kút [183-184.]

Megyeri Ábel

KIGYUJTOTTAD A FÖLD KÖRÜL

                    Horváth Richárdnak

Kigyujtottad a föld körül

        az ég lámpásait

Atyánk, s a nap tüzét, mely éjt-

        nappalt kettészakit.

A csillagok szelid fényét

        szántad égi jelnek,

merre vándorló vágyaink

        rendre menetelnek.

Est-hajnal pirját öntözöd

        a látóhatárra;

tenger fölé, völgyek fölé

        takaród a pára.

Villámot irsz a felhőkre,

        s szivárványt alájuk;

mit szem, fül ebből felfoghat,

        adományként áldjuk.

Zöld erdőkkel diszitve áll

        föld-hazánknak héja;

lombjuk alatt karban dalol

        a pintyek karéja.

Vadvirágok a szőnyeged,

        és árpakalászok,

tánc, fütty, mulatság járja itt,

        s cincér-, tücsök-nászok.

Odut rejteget a fenyő.

        Pirosló vén törzse

mókus tanyája. Ut szélén

        egy halomnyi rőzse

muzsikálja: mulik a nyár,

        nap hevétől álmos.

A levegő suhanca már

        dél-irányban szálldos.

Hát még amiről nem is tett

        csodálatot szavad:

az embert is énekeld meg,

        csak ugy lesz igazad!

A teremtés csucsát, szivét,

        munkát, mosolyt, kacajt,

mert igy egész csak a világ,

        ha sziv és ész kihajt.

Tiszta kút [182-183.]

Megyeri Ábel

VESZPRÉMI TÉL

Fent magasan hordja

vállát a Tüztorony,

e szoborként álló

hólepte kő-szigony.

A főtéren fenyő –

Disze friss hólepel;

a Séd kristály-habja

még gőzöket lehel.

Szél nyargal, futkos át

a tornyok városán;

gyermek-kézen siklik

három aprócska szán.

A tejszinü ködben,

mely falként vesz körül,

épitők dolgoznak;

fagyban is emberül

javitják a járdát

rakják a gránitot,

ahol az ut teste

forradásos, nyitott.

Jég-függöny feszül az

ódon ereszeken,

akár a hegedü-hurok

a hangszeren.

Alkonyt sipolva jön

az almádi-i vonat,

hozza a sok munkás-

felebarátomat.

Tiszta kút [181-182.]

Megyeri Ábel

A FÖLD NÁSZA

Készül a föld násza; a junius

hangos, nyugtalan vőfély, kisfius,

zöld, szőke szineket vált, dolgozik,

magához von s cseléd-sorsra taszit,

müvesek után néz; fölfedezők

izgalmával bejár kertet, mezőt.

Derék hónap te, szerelemnyitó,

becsület kutja, világhóditó,

végtelen erekben örvénylő vér,

milliók éhét csititó kenyér,

Dárius kincses kamrája, mit adsz,

tiszta cél nekem, s szivemen vigasz!

Tiszta kút [180.]

Megyeri Ábel

FONYÓDI NYÁR

1

Jelentem magam

Jelentem magam jó házigazda,

meghivásodra jöttem, mihaszna

vendég, ki alvást, csöndet kiván

a szemlélődés gyógyitó taván,

s ki most lusta, nem sercentő gyufa,

Lázár kényelmű, beteg kalifa;

nem kérne mást, csak egyetlen zugot

naponta, mint a leghivebb tuszod,

önkéntes foglyod, mindent tenni kész

házi cseléd, nyugdijas tengerész.

2

A szél ha gyengéd is

A szél, ha gyengéd is, de a fuvalma

mint a jó vadász kószál; hogy suhanna

örömest, megjárva partot, hegyet,

ám nem ő ostromolja az eget;

csak hüs cirógatás a tisztes dolga,

belső munkát ellátó fürge szolga,

mákonyos illatot sürögve hord szét;

világa bokoralj, fonott karosszék;

bátyja – főuri szolgálattevő:

mennyet ráz s villáma emberre lő.

3

Tul nézegetek

Tul nézegetek a köd függönyén,

kék dongók nesze lopózik mögém.

Erős párák s langy lég ád kimenőt

a partlakóknak egész délelőtt.

Szállongnak a beszélők szavai,

madárfütty harsan rá; beh tavaszi!

Valaki jön, érzem, jön hangtalan,

s feltünik. Egy táskát lóbál vigan.

Nó, ide mellém! – Ám amint ülök,

tréfából vizbe lök egy vig kölyök.

4

Egy hajó dudál

Egy hajó dudál, lassit és kiköt.

Badacsony alá uszik el a köd.

Ablakot nyit a napi forgalom,

egy darab élet most a birtokom.

Egy darab élet kenyerét szelem

úgy, mint tegnap, a meghitt Kecelen;

csak más kasban járva érzem meg azt

a zsibongást, mi létemnek malaszt:

az együttes erőt, melyet Illés

az Urral élvezett s az enyhülést.

5

Apró zugok

Apró zugok, játékos csobogás

kötik le szememet, hol mindig más

a viz a napfény örvényeitől;

ahány kő, annyi zátony és öböl.

Ez vagy Balaton: az ég homlokán

kéklő tükrözés, habzó óceán,

távlat, tágasság, lelket oldozó.

Tudja-e ezt a vizedben uszó,

és ez a két – cimeres nylon-ing-

s szalmakalap-tulajdonos – viking?!

6

Hány száz utast

Hány száz utast hozott vonat, hajó,

s a gépkocsik? – tudni se volna jó.

A fő, hogy mind biztos cimet talál,

s nem „Isten szabad ege alatt” hál.

Este van; valahol szól a zene,

rám pillant a Hullám üvegszeme.

Riadt neszek bújdokolnak a csendben,

szivemre a tűnt nap varázsa hessen.

Harang kondul, Urangyalára hi;

Uram, noctem quietam da mihi!

Tiszta kút [177-179.]

Megyeri Ábel

VÉGTELEN HATÁR

Széthordta a szél a jóbarátokat,

        már alig egy-kettő.

Kérded: a mulás még mit tartogat,

        hogy mivel lép elő?

Éltél s dolgoztál, s ami tőled tellett,

        jól elvégezted.

Kell hát több ennél? Ki kiván emellett

        még egy keresztet?

Ha vagyonod lenne s halomnyi pénz,

        mindez csak kártyavár.

Az önzetlenség tökéletes egész:

        végtelen határ.

Minden szó, lépés, serény irgalom,

        szives és atyás:

már nem-muló-létü, nem sulytalan, potom

        parázs-ragyogás.

Ha megőriz néped, egy sziv, egy barát,

        – mind jól ismered –

áldják örök-ember-voltodat a tárt

        csillag-tengerek!

Tiszta kút [175.]

Megyeri Ábel

SZÉP A VILÁG

Hegyek, fatornyok fenyvesek,

égett sziklák, szerpentinek,

széljárta csucsok, kék ködök

hazája fenn, zengés, dörej,

– Szép a világ! – mondjátok el,

hirdessétek mindenkinek!

Fazsindelyes kis házikók,

csend, játékos zerge-gidák,

hulló fény bibor-alkonyon,

medrek iszapja, kvarc-homok,

szinek, a szem amerre lát,

mondjátok el: – Szép a világ!

Tiszta kút [175.]

Medgyes Lajos

MIATYÁNK

Miatyánk! ki a mennyben vagy,

Dics és örök fény székhelyed;

Kihez minden lény felkönyörg,

Megszenteltessék nagy neved.

Jöjjön el a te országod,

Hogy legyen áldás itt alatt;

Tűnjék el szolgaság, nyomor,

Száradjon fel a könnypatak.

Legyen meg szent akaratod,

Bűn ne ossza parancsszavát;

Önkény s ármány némuljon el,

Neked hódoljon a világ.

Mint a mennyben, a földön is

Erény álljon a főhelyen,

Ez tegye a törvényeket,

Hogy a föld mennyország legyen.

Add meg napi kenyerünket,

Nem kívánunk tőled sokat;

Édessé teszi a kevést

A vádtól szabad öntudat.

És bocsásd meg bűneinket,

Oh, mert Atyánk, gyengék vagyunk!

Meging a legerősebb is,

Irgalmadra támaszkodunk.

Megbocsátunk mi is, ha kik

Vétettek olykor ellenünk,

A világot beöleli

Önzéstelen szeretetünk.

Ne vígy minket kísértetbe,

Hol álnokul béfonatunk,

S észrevétlen, félenhajol

Állhatatos akaratunk.

Szabadíts meg a gonosztól!

Hatalma hulljon szerteszét,

Ne legyen menhelye sehol,

Ne fogadja be semmi nép.

Mert tiéd, Uram, az ország,

A dicsőség s a hatalom,

Neked hajlik meg minden térd,

Neked zeng minden ajakon!

A bátrakhoz leszáll az Isten [46-47.]

Medgyes Lajos

TEMPLOMBAN

Zeng az ének,

A szívek feléd repesnek,

Oh nagy Isten!

S élő hitben

Hálaimát zengedeznek.

Összegyűltünk

A világtól elszakadva,

          Áhitattal,

          Buzgalommal

Összegyűltünk templomodba.

Hány titkos könny

Száll feléd némán remegve!

          Hány szív dobban

          Fájdalomban,

Emberektől megsebezve!

          Benned keres

A megtört szív menedéket;

          Tőled várhat

          Szent oltalmat

A méltatlan bántott lélek.

          Az igazság

Barátai téged kérnek:

          Adj világot,

          Szabadságot,

Boldogságot minden népnek!

          És te Isten:

Meghallgatod imádságunk,

          Könnyebbíted

          Terheinket,

Benned nyugalmat találunk.

A bátrakhoz leszáll az Isten [45-46.]

Medgyes Lajos

KARÁCSONYI HIMNUSZ

Föl, hívek! szent ima szálljon

Az égre az úr nevének!

Messze zengjen ajkainkról

A buzgalmas hálaének!

Kiről tőn Isten ígéretet,

Az idvezítő ma született.

Új nap jött benne a földre,

Melynek mennyei sugára

Változatlan fényt derített

Az elébb zord éjszakára.

Eltűnt a babona s szolgaság,

Új arcot vőn a korhadt világ!

Az emberiség a bűnnek

Zsoldjából megváltatott már,

Reá jobb jövő, szebb dicsőség,

Idvezítőbb pályaút vár.

Az ember az ég polgára lett,

A kígyó feje megtöretett.

Istenhez vagyunk hasonlók,

Az ő lelke él mibennünk

Őt kell áldásban, tökélyben

És szeretetben követnünk.

Keblünk úgyis az ő tempoma,

Ne lakozzék vétek ott soha.

Hála! hála! oh nagy Isten!

Hogy szent fiadat elküldéd!

Hogy általa eszközölted

A világnak idvezültét!

Boldog, aki benne hisz s remél,

Az, ha meghal, még akkor is él!

A bátrakhoz leszáll az Isten [44-45.]