Közben eszembe jutott, hogy egyszer egyetemen is bepisiltem. Persze ott nem az volt a cél, hogy látszódjon. Elég nagy lett volna a lebukás veszélye. Egy rendkívül unalmas előadáson ültem (bioszervetlen kémia) és spontán jött az ötlet, hogy elszórakoztassam magam valamivel. Csak egy tenyérnyit engedtem be. Messziről nem is látszott, mert feket farmerban voltam. A lényeg inkább az volt, hogy észrevétlenül elpukkantsam a bránert. Az asztal alatt kézzel is tudtam segíteni az akciót úgy hogy nem vette észre senki. Mit mondjak még, az akció sikeres volt. :)
Ja, ja. Minél jobban kell (pl. amikor már fáj is), annál nehezebb elindítani. Kb. 2-szer kellett már annyira pisilnem, hogy fájt is, persze nem direkt volt. Mindkétszer elég nehezen sikerült elindítani a pisit. Bepisilni félig, háromnegyedig telve a legkönnyebb. Persze meg is kell szokni. Eleinte olyan erős a beidegződés, hogy tök erősen nyomva sem tudsz bepisilni. Aztán később, ha megszokod, kb. majdnem bármikor tudsz pisit kiengedni.
Nekem se megy csak úgy a bepisilés. Ha napokig vissza kellene tartogatnom, akkor se pisilnék be. Eddig a leghosszabb idő, amíg nem pisiltem egy nap volt. Addig reménykedtem, hátha történik egy kis baleset. De nem történt. Tovább nem vártam, mert nem akartam a veséim egészségét kockáztatni. Ha nagyon tele van már a hólyagom és utcán be akarok direkt pisilni, az sem megy olyan könnyen. Annyira kell nyomnom, hogy szó szerint egy kis fájdalmat is érzek néha. És akkor is csak egy pici jön egyszerre. Valahogy nem tudom annyira elengedni magam nyilvános helyen, hogy befollyon.
Ezek már mind ki lettek próbálva, eredmény nélkül. Csak szándékosan tudok bepisilni. Szerintem ezeknek a kislányoknak egész egyszerűen nincsenek izmaik.
Üdv. Gondoljatok arra is, hogy sokaknál öngerjesztő folyamatról van szó. Ha nagyon kell pisilniük, görcsösen nevetnek, vagy az induló bepisit nevetéssel álcázzák, vagy nevetnek, hogy legálisan pisilhessenek be. Lányok sokszor szándékosan nevettetik egymást a bepisi kedvéért. Volt olyan barátnőm, aki ilyen helyzetben bárhol bepisilt.
Mivel baleset bárhol előfordulhat, ezért bárhol meg lehet rendezni. Én pl már csináltam lépcsőházban, utcán, buszmegállóban, héven, stb., még bringán is. Persze mindig úgy csináltam, hogy nem mentem túl messzire otthonról, ha esetleg valami gáz van, gyorsan hazaérjek, De azért olyan helyet és időpontot kerestem, hogy véletlenül se fussak össze ismerőssel.
Ma történt velem egy kis "baleset" az utcán hazafelé. Egy 16 év körüli kiscsaj észre is vette, mert direkt csak egy derékig érő kabát volt rajtam. Szegény olyan zavarban volt! Azt se tudta hova nézzen. Nekem persze ettől állt a szerszámom. Nem mertem magamhoz nyúlni ott az utcán, pedig érdezten hogy nagyon el tudtam volna "pukkanni" egy kis rásegítéssel. :) Itt egy kép, amit már hazaérve csináltam:
Tisztelt tapasztalt topiktársak! Adjatok már tanácsot legyetek szívesek, hogy hol lehetne úgy bepisilini, hogy igazi balesetnek tűnjön, s ne szándékosnak.
Igen, próbáld csak ki, amit Pilóta mond! - Mikor nagyon-nagyon kell pisilned, próbálj köhögni! - Vagy olvass vicces könyvet. - Vagy lélegezzél be virágport, ami tüsszentésre ingerel. - És talán másra is..... :) Lássuk azokat a híres pc izmokat, hogy ilyenkor mire képesek! :))))
Azért nem érted, mert a gátizmaid jó erősek. A fiatal csajok is már az egyharmada érti, ők stresszinkontinenciában szenvednek. De el ne bízd magad! - Az erős záróizomzat semmire sem garancia. Én gyerekkorom óta mindig olyan nőket képzeltem legszívesebben olyan helyzetekbe, hogy nem mehetnek el wc-re, akiknek igen erős a záróizomzatuk. És emellett igen fegyelmezettek is.
Itt mese nincs, ennek a lánynak tényleg nagyon kell pisilni. A helyzet komoly! De én mégis biztos vagyok, hogy mégsem pisilt be, mert vannak azért még tartalékai (legalább 20 perc) és mikor csalódottan elvonult a zárt ajtó miatt, akkor szerintem még inkább rendbejött és a szomszédban bebocsátásra lelt (Californiában könnyű bekopogni egy házba) vagy visszament a suliba. Sőt, leginkább kinyitotta az ajtót a nővére, és utána szólt. Szóval nem akarok illúzióromboló lenni, de a lány nem pisilt be, az tuti. - Én így gondolom. Szerinted...?
De színtiszta tartogatás volt, ohne megjátszás! :)))))
Ha tudsz még ilyet, ne tartsd titokban!!!!!!! Hali!