http://www.csodaidok.hu/
Nagyszerű, fordulatos, izgalmas történet a távoli jövőben egy családról, egy társadalomról. Az emberiség számos bolygót benépesített, de a jó és rossz, a magány és a szeretet továbbra is jelen van. Judy egy árvaotthon lakója, aki családra vágyik, Yaan egy nagy család tagja, de apja gyűlölete miatt rosszul érzi ott magát, és Giin, aki egy egész bolygót irányít, és sok ellenséget szerzett magának. Róluk szól a regény.
Nagyon örülök, hogy személyesen is sikerült végre találkoznom Enahmával :)
OFF Képzeljétek, a térről elfelé összefutottam egy nagyon-nagyon kedves, volt évfolyamtársammal, akivel kicsit elvesztettük egymást szem elől, és a nagy ölelkezés után csak álltunk ott, és nem találtuk a szavakat, és nem azért, mert ciki volt, hanem mert annyi mindent akartunk mondani a másiknak :) hihetetlen volt :) (aztán az autóba beszállóban emberem volt osztálytársába botlottunk, illetve ő belénk, aztán a családi bevásárlás során emberem egy másik ismerősébe :) tessék, egyszer lejövünk a hegyről, és annyi társadalmi életet élünk, mint máskor egy hónap alatt :) ) Szóval nagyon-nagyon megérte kimenni a Könyvhétre :)
Nyugodtan lehet politizálni: kinek melyik tetszik: a Martyn-féle unionista politika, az Alaisani és Tainlinn által képviselt liberál-konzervatív, vagy a Kaven-féle bezárkózó?
Kérem, a válaszokat NE a mai pártok és oldalak ismerete alapján megfogalmazni. :-)
A témáról bővebben a Csodaidők 2. kötetében (munkacím, amelyet a kiadó úgyis megváltoztat: Kicsavart lobogók) lehet olvasni. :-)
Rontsátok csak a topicot a politikai meggyőződésetekkel. Más érzéseibe nem gondoltok bele? Utálom, hogy már nem találok olyan helyet, ahol ne szidnák vagy OVI-t vagy Elk.rtuk manót. Sokat olvasok, kevesebbet írok a fórumba, de mindenhol ezt tapasztalom. Inkább a könyről kéne beszélni :)
Azért ilyen kis szenyó, mert ő antagonista, és kész... ne várj tőle jellemfejlődést... De tényleg, egész életében ő volt az, akinek mindig azt mondták 'Hát igen, ha a bátyád itt lenne, most nem kellene rád fanyalodnunk...' ezt egy kicsit túlkompenzálja...
(off: Elnézést, hogy idekevertem a politikát, és becsszó nem én találtam ki azt a bizonyos rövidítést;)
Nocsak, még nem is láttam Orbánt OVI-ként rövidítve. :D Nem is tudtam, hogy írt most könyvet, haj a műveletlenség! :D
Szerintem Yaan azért utálja Giint, mert benne megvan az személyes kisugárzás, ami Yaan-ba, ha megszakad se lesz meg. Meg valszeg irígyli a körülötte lévő tiszteletet.
Most olvastam el másodszorra a CsI-t, és elgondolkoztam, hogy miért utálja egymást ennyire Giin és id. Yaan. Első olvasásra csak úgy elfogadtam, de most rájöttem, hogy biztos van vmi oka. Vagy csak irigység Yaan részéről, ami elkezdte ezt a "negatív spirált"?
Félreértesz;) Nem az élményt irigylem, vagy a tényt kétlem, csak arra gondolok, hogy udvarias gesztus lett volna a szervezőktől, ha a valódi olvasókat elkülönítik azoktól, akiknek a politikai meggyőződésükhöz tartozik, hogy legyen OVI (vagy bármelyik másik államférfiú) -tól dedikált kötetük.
Én csak Enahmával és Karbalánnal futottam össze. Pechemre nem sokkal azelőtt evett oda a fene, amikor Orbán Viktor nekiállt dedikálni. Pár méterre tőlük.... Hamar tömegnyomor lett, de legalább az esőt megúsztam. És kaptam egy beírást a könyvembe:-))
éééés reszkess, Enahma, "elengedett" a Zuram, megyek, bepótolom a disznó miatt elmaradt dedikálást :))) (mármint nem az uram a disznó, természetesen, hanem az ok volt az....)
és egyelőre úgy néz ki, hogy viszem az aprókát is... már ha addig agyon nem csapom :)
Elkészült karbalán Akiinorjának 1. kötete, amely mostanában az egyik kedvenc olvasmányom volt. :-) Egy új fórum is létrejött hozzá itt: Akiinor, mindenkinek szeretettel ajánlom úgy a fórumot, mint karbalán regényét.
Furcsa módon én viszont pont azt látom, hogy egyre jobban leterhelik a gyerekeket. Pl. idegen nyelv második osztálytól (mi negyediktől tanultunk). Igaz, ilyenkor még sokkal fogékonyabbak, de szerintem nem kéne más nyelvet tanítani a gyereknek, mikor még magyarul sem tud rendesen.