Akinek eddig kétségei voltak afelől, hogy Gyurcsány egy nárcisztikus pszichopata, az ízlelgesse ezt a mondatot tőle, "Én vagyok Magyarország megismételhetetlen darabja". (MSZP/SZDSZ közös kampányzáró)
""A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát.
Így Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propagadna gépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a "23 millió román munkavállaló" beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek keltése.
Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés." - idézi a könyv Gyurcsány Ferenc szavait."
Sváby is azt keresi még most is, de nem jön össze neki..:-)) Ezután a mekkel vállvetve kereshetnek tovább. Majdcsak kitalálnak valami hazugságot, abban jók nagyon. Ha nem megy telefonos segítséget is kérhetnek, vagy megszavaztathatják a tv2, atv, retekklub nézőit is akár.
Viktor mindig "igazat" mond. Reggel, éjjel, este. Sváby nem volt felkészülve, pedig könnyen igazolni lehet, hogy a viktor legalább annyira hazug ember, mint a gyurcsány.
Nem mosott le senkit, hazudott és fölényeskedett. Azzal vádolta a Fideszt, hogy hazudik, amikor recept-, vizit-, ágydíjakkal kampányol. Azt mit ad isten, nem Orbán, hanem ő hazudott.
Hogy is mondta PszichoFeri? "Igaztalan állításokra nem lehet igaz országot építeni".
Nem a szívem csücske az szdsz, de ha 2 éve nem buktatták volna meg a medgyesyt, akkor szvsz sokkal nagyobb szarban lennénk.
Kiváncsi leszek, hogy micsinál a fidesz, ha a Demszky győz. Mert azt is kinézem belőlük, hogy polgárháborút fognak kirobbantani. Persze a viktor ez esetben ugyanúgy elbújna, mint maci a málnásban, de viszont jó pénzért a miépeseket fogja előretolni. Persze mindez csak feltételezés.
Hát a sváby tegnap télleg nem állt feladata magaslatán, pedig ezt a viktort nagyon könnyű kifingatni.
A Gyurcsány a választások előtt lemosta a sohanemhazudó viktort, mint a szovjetek minket Irapuatoban. A leghazugabb kormány kétségtelenül az orbán-torgyán kormány volt. Tény, valóban gazdag emberekké tettük őket.
Többszáz balos ismerősöm van, és mindegyik kiállt a kormány mellett. Sőt a többségük szerint - akárcsak szerintem - a balhét az "igazmondó" viktor szervezte.
Az igencsak jobboldali index viszont a csőcselék mellett van.
"Az szdsz Ügyvivői Testülete jogosnak tartja a hosszú időn át halogatott, majd előkészítés nélkül bevezetett áremelés elleni országos tiltakozást.
Öt hónapos fennállása alatt a kormány megmutatta, hogy nem tud mit kezdeni gazdaságunk mélyülő válságával. A mai napon bebizonyította, hogy nem tudja kezelni a romló életkörülmények miatti társadalmi tiltakozást. Az erőszakkal való fenyegetőzés megengedhetetlen, csak tárgyalásos megoldás lehetséges. Most már nem csupán a benzin áráról van szó.
Az országnak haladéktalanul felkészült, a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége.
Addig is biztosítani kell az élet normális menetét. Felhívjuk a tiltakozó mozgalom résztvevőit, hogy semmiféle provokációnak ne üljenek fel, védjék a rendet és a nyugalmat. Felhívjuk a közellátás, a szállítás és az egészségügy dolgozóit, hogy - mint eddig is tették - biztosítsák a lakosság ellátását.
Felhívunk minden szabad demokrata szervezetet, hogy támogassa a békés tiltakozó mozgalmat, valamint a közellátás és a közrend fenntartását.
"A vége megint ütött, Sváby ugyanis azzal zárt, hogy "Lehet hogy elszokott tőle, de ezek kemény kérdések voltak", Orbán meg azzal, hogy Sváby "nyilván tudja miért tette, amit tett". "
A Daily Mail nevű brit újság cikke, és olvasói levelek 2006. Szeptember 22. 16:52:18
Több mint 10.000 tüntető csapott össze a rendőrséggel és ostromolta meg az állami televízió székházát Budapesten ma a hajnali órákban, a kormány ellen tiltakozva. A rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be, miután üvegekkel és kövekkel hajigálták meg őket. Benzinbombákkal autókat gyújtottak fel. Több mint 50 tüntető és 100 rendőr sebesült meg a dühödt tüntetések során a magyar fővárosban, mely a brit turisták egyik kedvelt úticélja.
Az erőszakot a szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vallomása váltotta ki, miszerint ő hazudott 'éjjel-nappal', hogy hatalomra juthasson az áprilisi választások során.
Olvasói levelekből:
'Mivel a kormány hazudott nekik, az emberek az utcára mentek tiltakozni. Jól teszik, nem Blair a magyar miniszterelnök.'
-Peter Wood, Shefford, Bed
********
'Mikor azt olvastam, hogy az emberek dühödten tüntetnek a miniszterelnök hazugságai ellen, ezt gondoltam: Végre! De ez csak Magyarországon van így...' -Ben Ellis, NW Kent ********
'Remélem, hogy Blair is felfigyelt rá. Ezzel összevetve őt a hazugságai miatt egy forradalommal kellene sújtani.'
-Terence, Hereford, Egyesült Királyság ********
'Remélem, hogy Blair is nézi és aggódik emiatt. Ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy ilyesmi megtörténjen nálunk, de Blair azt akarja, hogy mi európaiak legyünk, tehát?' -Harry Basset, Whitby, Anglia ********
'Mikor megyünk már mi is az utcára és tiltakozunk a saját kormányunk hazugságai ellen? Nagy-Britanniában az apátia az úr. Hajrá magyarok!' -Glenis Burry, Anglia ********
'A magyarok most megmutatják nekünk, mit kellene csinálnunk. A mi miniszterelnökünk ugyanabban a betegségben szenved.' -John Clacton, Essex
********
'Ne csodálkozzon senki. Az egyedüli dolog, ami minden politikusban közös világszerte, az a hazudozási képességük.' -William Higgins Jr, Aliso Viejo, California, USA ********
'A magyarok megmutatták nekünk a kivezető utat, a mi rohadt kormányunkat illetően.' -Ryk, London ********
'Csatlakozzunk a magyarokhoz, és mi is tiltakozzunk dühösen a saját nyomorult bagázsunk ellen!' -Jacqui Weens, Southampton ********
'Egy politikus hazudott - mit kell ezen úgy csodálkozni? Ezt hívják buktának nálunk. Itt az ideje, hogy egy katonai juntánk legyen - ők se csinálnák rosszabbul, mint a politikusok. Csak gondoljunk mindazokra a politikusi fizetésekre és nyugdíjakra, amit aztán nem kellene kifizetnünk! A politikusok kénytelenek lennének dolgozni a megélhetésükért. Nosza, lássunk neki! Köszönjük meg nekik az utcán! Vezérkari főnökök, előre! Az ország többsége követni fog benneteket!' -G. Brown, Manchester, UK ********
'Én egyedül csak azon lepődtem meg, hogy az emberek egyáltalán tettek valamit ezért. Nekünk is követnünk kellene a példájukat...' -Christina, San Antonio, TX, USA ********
'Mindenkinek, aki csak tud, tiltakoznia kellene a Munkáspárti konferencián. Ami a katonai juntát illeti, a katonáink legnagyobb része az ország határain kívül tartózkodik.' -Jim, Surrey ********
Egészen elképesztő és cinikus, hogy 2006-ban kiderül, hogy gyurcsány hazudott (a saját szájából tudjuk meg!), erre Sváby előjön 1998-as (!) választási ígéretekkel, hogy bizonyítsa, korábban OV is hazudott (ráadául be is égett ezzel a próbálkozással). Egyébként is, ha nem teljesíti valaki a választási ígéreteit, az csak akkor hazugság, ha tudatosan arra is készült, hogy mást fog tenni, mint amit ígér. Az, hogy nem jön össze, amit valaki szeretett volna, egészen más kérdés. Annak is politikai felelősségre vonás kell, hogy legyen a vége persze, de nem egy súlycsoport. És ez a mocsadék ilyesmit akart összevetni gyurcsány hazudozásaival. Nem jött össze neki, nagyon csúnyán be lett alázva.
Delp, ráadásul, amikor OV mondta neki, hogy idézzen olyan szakértői véleményt, mely szerint adóemelésre van szükség, ez a fasztarisznya azt mondta: "örömmel". Ezzel is hangsúlyozva, hogy mennyire biztos a dolgában, és hogy most hogy be fogja égetni a riportalanyát. Aztán "érdekes módon" nem talált semmit és belekezdett a nézői kérdések elemzésébe. Rohadt szemét szar hazug média!