Találsz rajta egy kis áttetsző kupakot, szemből. Az ott le van ragasztva, mert gyárilag be van állítva rendesen. Ha elállítod, előtte jól nézd meg, mekkora a láng magassága, hogy vissza tudd állítani, ha meggondoltad magad.
Nekem ugyanezt csinálta egy öreg Vaillant cirkó az előző helyen. Túl nagyra volt véve a láng, és felforrt benne a víz, zuhanyzásnál is ki-be kapcsolgatott akkor is, ha 3 csap nyitva volt. Hőcserélő ki lett savazva, de attól is csak egy picit javult, a lángmagasságot kellett visszább venni.
Van egy melléképületben egy Quadriga Microsystem 21 RI cirkó, olyan jelenséget produkál, hogy bekapcsol a fűtés, fél percig kb fűt, utána lekapcsol, a keringtető megy, majd vagy fél perc után újra bekapcsol. És ez így ki-be kapcsol addig, míg a termosztát le nem kapcsol.
Fűteni lehet vele, de elég zavaró ez a ki-be kapcsolás. Mi lehet az oka?
Valószínűleg buta kérdés, de hátha. '93-as Termotéka gázkazán, öntöttvas radiátorok és vascsövek, illetve a melléképületbe leágaztatva rézcső+két alu radiátor. Jó kemény a víz, viszonylag magas lánggal már hallani hogy forr a víz hidegen is. Van-e értelme, illetve okozna-e kárt ha az egész fűtéskörbe beletöltenék pár liter 20%-os ecetet vagy citromsavat vízkőtelenítés céljából? Okoz-e kárt, ha ez így bennemarad a rendszerben? Köszi!
Amennyiben 1 bár a kazán induló nyomása, és a kazán és a legfelső szinten lévő radiátor fűggőleges távolsága kevesebb, mint 7m, próbáld ki a következőket:
"Valószínű, hogy a zárt tágulási tartályodban nincs megfelelő gázoldali nyomás, vagy kilyukadt a gumimembrán benne.
A zárt tartály tetején van egy autósszelep, ha megnyomod és víz jön belőle, akkor cserés.
Ha nem, akkor a vízoldal nyomásmentesítése után(ürítőn, légtelenítőn el tudod engedni a rendszerből) a tartályt hideg állapotban pumpáld fel 1,2 bár nyomásra, utána a vízoldalon tölts annyit, hogy 1,5 bárt mutasson a kazán nyomásmérője."
A tágulási tartály a kazán hátulján van, felülről le tudod csekkolni.
Kis segítséget szeretnék kérni: 13 éve hibátlanul működött egy HKA-224 típusú Demrad kombi zárt égésterű gázkazán. január óta azt tapasztaljuk, hogy ha a radiátorokat fűti, tehát a fűtés kör megy, akkor a beállított 1,1-13 bar kiindulási nyomás lassan de biztosan felmegy 2,7, majd akár 3.0 barra. itt már a ledes kijelző kéken világít, figyelmeztet.....A melegvízes körnél ilyen nincsen, ott nem emelkedik a nyomás, akár meddig használjuk... csepegés sehol semmi....egyébként szépen teszi a dolgát....
nem lehet hogy esetleg a radiátor(ok) vannak eldugulva? De forróak azok is, ha megy a fűtés.....vagy valami nyomás szabályzó szelep lehet a ludas? Az ötleteket előre is köszönöm! Állítólag a hőcserélő nincsen eldugulva....(monotermikus a rendszer, nem bitermikus ez a típus..)
Sziasztok! Kérdésem van: Cirkó Bosch Junkers ZW20-KD - nál mi kapcsolja a keringető szivattyút meleg víz módban? Ha nem nyitom ki a csapot fullra, akkor nem kapcsolódik be a keringető és nincs meleg víz, ráadásul a kazánban felforr a víz és hagosan kattog-csattog. A tejesen kinyitott csapnál minden rendben van. Köszi a segítséget előre is!
Nos .. közben rájöttem ,hogy a váltószelep az oka a jelenségnek. Már csak az a kérdés, hogy lehet-e kitisztítani, hogy rendesen működjön, vagy cserélni kell?
Egy régi Junkers cirkóval van gondom. Ha a víz hőfokot (gáz nagyságát) a maxra állítom, akkor elég meleg a víz, de a kazánban mintha felforrna a víz és hangosan csattog kattog és a nyomás mutató műszer mutatója is ugrál.
Mi lehet a gondja? Maga a kazán része lehet vízkövesedve vagy eldugulva? Esetleg valakinek van ezzel valami tapasztalata?
Ja a kazán árát elnéztem, az tényleg egy százassal több.
ok. én 4 ilyen projekten vagyok túl, 2 fővállalkozóval, kettő saját szervezéssel.
Hát a tűzhelyt nem kell leszedni, mivel leszerelik a gázórát, majd visszarakják / ami mint írtam viszonylag olcsó nálad /, de nyomáspróba az kell, sőt esetleg a légbeejtőn rúgóznak, nem beszélve ha valamelyik hülye esetleg számítást is kér.
Jártam így is , Egy méretes konyhába … 16 nm , nagy belmagasság hát nem légtechnikai méretezést kért volna valamelyik engedélyező. Végűl abban egyeztünk meg hogy a tervező ráírja hogy ha majd az akkori a faablak helyett más lesz, akkor kell légbeejtő és méretezés is , naná.
A tervező meg ráírta.
Érdekes dolgok ezek a lakossági gázszerelések. Mivel a gáz egy veszélyes jószág, kellenek a szigorú előírások, de azért vannak olyan előírások is, amiknek a biztonsághoz semmi közük. Csak partikusságból, kényelmi szempontból meg egyértelműség céljából írják elő.
Na most néha az egyszerű szerelők ezeket összekeverik.
És újra megnéztem ezt a 16 - 17 -es tételes árajánlatot.
Hát ennyi. Ennyiért végzi el a vállalkozó fő vállalkozásban. Sokat lefaragni nem lehet.
Elvileg neked semmi dolgod azonkívül, hogy fizetsz.
Lehet kérni persze másoktól is, más felépítéssel adják meg, nagyjából ennyi összegért.
Csak érdekességként : a 10 -es tétel garanciális beüzemelése anyag 15 eft. -Mi az ? a szobatermosztát és a drót ami oda megy , a munkadíj a 32 eft húzós de hát ennyi.
Aztán a 15. tétel . "érintésvédelem, kéményengedély, műszaki átadás : anyag 90 eft, munkadíj semmi azaz nulla ". Talán fordítva kéne.
érintésvédelem : mondjuk az EPH minimális anyag de a jegyzőkönyv úgy 30 eft, kémény engedély . Kijönnek a kéményseprők, szaglásznak, mérnek, számítást prezentálnak, kell nekik csak az a 40 rugó, aztán a gázszolgáltató MEÓ -zik neki már csak 20 rugó marad. Kijön a munkadíjra a 90 eft.
Sajnos ennyi ! Igaz ha mohó a vállalkozó, akkor a fürdőbe lévő törölközőszárítóra anyaggal és szereléssel még 50 -et rátehet és mondhatják utólag , hogy kell a kéményjárda, ja nem, elég nekik a tipegő is , az újabb 50 eft. Tehát végül ha nem figyelsz lehet akár 2, 1 millió is .
Nem lesz ez már soha sem másfél millió ! legalább is ennél a vállalkozónál.
Aztán lehet saját szervezésben is csinálni sok sok buktatóval.
Ebben az árajánlatban csak a fűtésrendszer átalakítása látható. Korszerű gáztűzhely van, azzal nem kell foglalkozni, nem is értem, miért került bele az a tétel. Lehet, hogy az új gáz-cirkó rendszer kiépítéséhez azt is le kell szerelni ideiglenesen?
A Baxi Luna a 6. tételben látható, 279.900 Ft a nettó ára.
Ok. megértettem. ha szűken de nagyjából elég a radiátor felület.
Viszont ahhoz képest, hogy egy olcsó kazánt teszel fel ( 180 eft ) és gáztűzhely nem lesz, nincs a helye sem kiépítve az a 2 milliós ár kissé húzós. Tételenként kell megvizsgálni és megnézni mi a kiugróan magas.
Darabszámra végül is jó a számolás, mert 0 db gáztűzhelyet kell leszerelni, viszont 1 helyett 2 db konvektort + 1 kis calort + 1 átfolyós vízmelegítőt.
Köszönöm a részletes reagálást és a segítséget neked és a többieknek is!
Laikusként, az internetes tudásommal - 30-50 W / légköbméter adattal - számolva nekem ezek a radiátor méretek inkább nagynak tűnnek, meglepődtem a másik hozzászólásodon. Valószínűleg van valami részlet a számításnál, amit nem ismerek. A helyiségek mérete: 56 (nappali), 35 (haló), 30 (konyha) és 17 (fürdő) légköbméter. Az árajánlatban úgy látom nem szerepel a fürdőbe tervezett törölközőszárító.
Az árajánlat valóban elég elnagyolt, gondolom majd ha megegyezünk, hogy ők nyernek, akkor lesz egy pontos felmérés.
Ami nagyon érdekel engem az egyrészt a Baxi Luna 28 kW kazán, mivel leggyakrabban az olasz kazánokról hallani, azok az elterjedtebbek lakossági használatban. Kíváncsi vagyok, hogy ez a tervezett Baxi mennyire jó választás alkatrész, szerviz szempontból.
A másik nagyon érdekes dolog, hogy a jelenlegi hirtelen gazdasági válság mennyire lesz hatással erre az iparágra. Magyarán: nem akarok bosszankodni azon, hogy megrendeltem egy 2 milliós munkát, ami lehet, hogy 2 hónap múlva pl. másfél millió lesz a válság miatt.
Nem akarok mélyen belemenni a munkába, de a 4. tételnél 4 db valamit lebontanak. Gondolom konvektor, gáztűzhely , átfolyós vízmelegítő és fali sugárzó. Na de hol az új gáztűzhely ??
Amúgy az a 80 fm fűtéscső is bőven van mérve. Habár rajz nélkül nehéz megítélni.
Más. nekem 10 éve 20 eft -ért vették le a gázórámat és annyiért is helyezték vissza, azaz valamivel több mint 40 eft volt.... 10 éve.