Keresés

Részletes keresés

laarifaari Creative Commons License 2014.02.07 0 0 7934

A jiddis eredetit kifelejtettem, íme, pótolom:

 

Köszönöm, elteszem!

Előzmény: rumci (7933)
rumci Creative Commons License 2014.02.06 0 0 7933

A jiddis eredetit kifelejtettem, íme, pótolom:

 

Előzmény: rumci (7932)
rumci Creative Commons License 2014.02.06 0 0 7932

Apró megjegyzések:

 

„Kányádi Sándor jiddisből művészien fordította - nem ő írta, szerintem.”

Valóban. Az eredeti így szól:

 

„a honlapos szövegből kimaradt a »Mao-féle«”

De nem ám! Eredetileg nem volt benne, mert 1987-ben a kínai kulturális forradalomról mindenki tudta, kiféle, miféle, kefél-e. Mostanság azonban megijedhettek, hogy már a hallgatóság jelentős része nem vagy félreértené, ezért pontosítottak. (Gondolom, például Kern azon tapasztalata alapján is, hogy a még egyetemre járó vagy onnan frissen kikerült színészek alig ismerik pl. Sulyok Mária nevét.)

 

„Csak a szerelem, és csak Palya Bea.”

Nos, itt kiszólok. Szerintem kb. ez az egyetlen szám, amit télleg megcsináltak a lemezen. A többinél úgy érzem, a régi jobb volt. Lehet mondani, hogy értek a számok, de én ezt inkább úgy éltem meg, hogy lekerekedtek, klisésedtek, talán el is fáradtak. A magam részéről határozottan jobban szeretem a régi Hé, ’67!-et, Eső előtt, eső után-t, Játssz még-et stb.

 

„Hiszi a piszi. Szerintem most írta bele a Bródy.”

Én vagy húsz éve hallottam ezt a strófát először Bródytól, de már az 1988-as kiadású Bródy János majdnem minden szövege V. című kiadványban is szerepelt. Sőt a hecc kedvéért megnéztem Bródy János első, 1983-ban az ELTE ÁJTK KISZ-bizottságának a gondozásában 1000 példányban megjelent Jelbeszéd című kötetében, már abban is ott volt, gondosan, jó néhány többlet üres sorral kiemelve a szövegből.

Előzmény: laarifaari (7930)
laarifaari Creative Commons License 2014.02.06 0 0 7931

 

2014. január 31. Pécs, Kodály Központ

 

Asszem pár héttel előtte minden koncert hasonlít kicsit a nagykoncertre, ám mivel csak két vendég volt Pécsen, (Bródy, Váczi Eszter), ezért biztosan nem olyan volt, amilyen szombaton lesz, és akkor még nem szóltunk a meglepiről, amit Zorántól szombaton elvárunk.

Orosz Zoltán vendégnek számít? Ha igen, akkor három volt a vendég.

 

Egyveleges nyugdíjas blokkal kezdődött, amely végül a Kócos ördögökbe fulladt, rettenetes volt. Ez csak az én véleményem, a tömeg tombolt, igény volt rá.

A dallistát, ha szeretném, sem tudnám leírni. Persze, voltak a duettes dalok, de a kétszemélyesre alakított nótákat egyedül adta elő Zorán, s emiatt hiányérzetem volt. Igen,  besegített a vokál, de Kernt tudja-e valaki pótolni? Na, ugye, hogy nem. Üres lyuk tátongott minden leendő vendég helyén. Ez sem zavart rajtam kívül senkit, mert előtte nem hallgatták végig kilencvennégyszer a duett lemezt.

 

Bródytól annyira, de annyira vártam a Lesz még Magyar Köztársaságot, de sajnos otthon hagyta. Bródy amúgy bájos volt. A májusos dal után kisvártatva beosont, leült a színpad nézőtér felőli sarkában a világot jelentő deszkákra, két hosszú lábát benyújtotta a színpadra, és végignézte-hallgatta a koncertet.

 

Szólók. Zorán felkonferálta Lattmann Bélát, Horváth Kornélt, Gyenge Lajost, majd kivonult a többiekkel együtt. Az öltözőben összefutott a Bélával, és mint utólag elmesélte, mindketten csodálkoztak. Azaz még folyhatnak a tárgyalások a végleges változatról.

 

Csányi István, Orosz Zoltán szerepe sokszor tisztázatlannak tűnt. Csányi időnként csak malmozott (míg Orosz Zoltán zenélt helyette), ráadásul a dalokat nem Orosz Zoltán harmonikájára hangszerelték - az az idő már elmúlt, de szombatra talán visszahozzák.

A mamás dalba beleharmonikázott Orosz Zoltán, és az olyan volt, mint egy rémálom.

Ezen kívül Orosz Zoltán jó néhányszor rámosolygott Sipeki Zoltánra, ám Sipeki alig-alig mosolygott vissza Orosz Zoltánra.

Hol vannak már azok a Boldog idők, amikor attól is édes volt egy koncert, mert a lányok és Sipeki egyfolytában összekacsintottak. Most a szétültetés időszakát éljük.

 

Csak remélni tudom, hogy szombaton nem takarja ki Zorán Gátos Ivánt, és így láthatom a testet öltött zenét, abból is a dzsesszt, pláne amikor összehajol Váczi Eszterrel. Hú, nagyon jók voltak!

És Zorán is egészen jó volt :)))  hisz’ miatta autóztunk több mint négyszáz kilométert január végén:)

 

Mondjam? Úgyis tudjátok, eljátszották a kötelezőket, az összes nananát, a mennyországost, stb.: ezek a dalok mostanra a rítus részei.

 

Kóló. Mióta van, ez a nóta a befejező aktus. Szokássá vált, hogy a koncert vége felé néhány artikulátlan, borízű ordítás hangosan követeli. Ezen egyedek vélhetően rosszul informáltak, mivel e dal ismeretében arra következtetnek, hogy kolbászfesztiválra érkeztek, ahol valamelyik pártkatona zenész támolyog a színpadon, akitől lehet rendelni.

Örök hálával tartozom a pécsi közönségnek, mivel Pécsen senki sem gondolta kolbászfesztiválnak a rendezvényt.

 

Előzmény: Dana79 (7926)
laarifaari Creative Commons License 2014.02.06 0 0 7930

Meghallgattátok már az új lemezt?

 

Zorán – egy pár barát. Duett album, 2013 Universal Mucic Kft. Made in EU

 

Sok héttel a megjelenés után vettem meg, úgy tettem be a kocsi kesztyűtartójába, hogy a celofánt sem vettem le róla.

Előítéletekkel voltam teli. Új szám nincs, egy rókáról több bőrt ráncigáltak le; Presser sem, Dusán sem írt új dalokat Zoránnak, viszont két-háromévente illik előállni valami újdonsággal, dalárdásítják hát a régieket, s ráfogják, új lemez.

 

Aztán egy napon beállt az M1-M7 autópályák közös fővárosi kivezető szakasza, és unatkozva ültem a dugóban. A Klubrádió prostituálódott, ezért jobb híján levakartam a celofánt a Zorán CD tokról, és meghallgattam a duett lemezt.

 

A tizenegy számból kettőt valóban érintetlenül átkopiztak a régi lemezekről - Harminc, Úgy volt – előbbi kedves blődli, utóbbiba barátságosan beledörmög Presser - ám a maradék kilenc, na, azok figyelemre méltók. Jójó, az alapokat ezeknél sem ásták ki, de amit fölé szerkesztettek, az valami egészen más.

 

Jávori Esküvője Tompos Kátyával maga lett a beteljesülés. A szláv mélabúba, kilátástalanságba (ami ugye egy esküvő természetes velejárója) bensőségesség, remény költözött.

 

A második számnál (Eső előtt, eső után: Gerendás Péterrel) megbicsaklik a toll az ember kezében. Gerendás mostanában nincs formában. Az a fura, amikor egyedül szerepel, akkor minden a helyén van. Mellékerül valaki, és oda a hang, oda a varázs.

 

A Harmincon már túl vagyunk, kedves lityilötyi. A dal soha nem múló érdeme, hogy Dusánt a színpadra kényszeríti (holnapután) – legalábbis reméljük.

 

Aztán, aztán… jön valami új! Na, nem teljesen új, de Zorántól még nem hallottam ezt a jiddis népdalt: Mit akar az eső nékem. Bíró Eszterrel együtt szívhez szólóak. Kányádi Sándor jiddisből művészien fordította - nem ő írta, szerintem.

 

Tulajdonképpen akkor is elmennék a rettenetes Arénába, ha csak a Hé, ’67-et énekelné Kern András Zoránnal. Kern Andrásba minden alkalommal beleszeretek. Mondjuk ki, zseni.

Kern András nélkül lehet élni, de nem érdemes.

A dal régi, a fölvétel vadonatúj. Itt és most Pepin sógor ordítozza azt, hogy „Eeesti a Híírlaaap!  …Leendületben a Mao-féle kínai kulturális forrradalomm!”

Emlékszünk, ugyanez a Pepin a kémény tetejéről azt ordította,  „A nemjóját sógorasszony, ez volna aztán a szép Beobachtungsstelle!” Imádom.

Apró megjegyzés: a honlapos szövegből kimaradt a „Mao-féle”, plíz.

 

Csak a szerelem, és csak Palya Bea. Átütő erejű nő, aki egyedül is mindent tud, kis híján lesodorja Zoránt maga mellől. Valamikor réges-régen a taps, a feszes ritmus (Horváth Kornél) adta a lelkét ennek a számnak. Én úgy jobban szerettem.

 

Játssz még és Hegyi Barbara. Tökéletes összhang.

 

„Ijesztő szelek fújnak, kedvesem

Nem hoznak több tavaszt el fényesen

Fejünkre hullanak a csillagok

Rémülten ébrednek az álmodók”

Azt mesélte Zorán az őszi koncertturnén, hogy ezt a versszakot annak idején a Ne várd a májusból kihúzta a sanzonbizottság, de napjainkban, amikor eljött a marha nagy szabadság, végre elénekelhetik a Bródyval.

Hiszi a piszi. Szerintem most írta bele a Bródy.

 

Soha nem néztem bele egyetlen megaizébe sem, így a legutóbbi arénás koncerten láttam, hallottam először Rúzsa Magdit. Nem tudom, milyen, amikor Zorán nélkül énekel, itt és együtt nagyon jók. Ez az a dal, amelyben megtapasztalhatjuk, mit értenénk Zoránból, ha Jaltában másképpen osztozkodnak Sztálinék.

 

A 2013-as év legjobb döntése Gátos Iván, a jazz zongorista betelepítése volt a zenekarba. Csorog az ember nyála a gyönyörtől, amikor őt hallgatja. Mindezt csak Váczi Eszterrel lehet tovább fokozni (Míg a szív lejár), ám innentől ezt akár Váczi Eszter Quartet-nek is nevezhetnénk.

Leonard Cohen dal, Dusán magyarította a szöveget, azaz mégis írt egy dalszöveget erre a lemezre.

 

Huh, nagyon jó kis lemez ez, és a hiedelmeimmel ellentétben csaknem vadonatúj alkotás. Zorán mindent tud.

tungsram666 Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7929

Sziasztok!

 

Eladók a legjobb jegyek a szombati Arénás koncertre, eredeti áron!

 

006-os szektor: 12 500 Ft (eredeti áron!)

121-es szektor: 15 000 Ft (eredeti áron)

120-as szektor: 25 000 Ft

 

Érdeklődni: 06 20 529 9563

laarifaari Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7928

miért nem lehet(ett, mert lassan elfogy) a 19-i soproni koncertre onlány jegyet venni,

 

Nem hiszem, hogy a menedzser ármánykodása ez.

Egyszerűen töketlenek, rugalmatlanok némely (nem csak vidéki) helyszínen. Tavaly(előtt?) elő kellett halásznunk néhány soproni rokont, ismerőst, mert csak személyesen lehetett jegyet vásárolni.

Sopron? - ha ugyanott lesz, ahol legutóbb, akkor ne sajnáld. Kicsi, levegőtlen terem, fél óra után az az érzésed, egy birkenaui gázkamrába zártak. Iszonyatos.

 

Ja, és láttátok? A vecsési koncertre (márc.20.) már elfogytak a jegyek -- legalábbis a kultúrbarlangos hírlevél szerint.

 

Előzmény: PMiheller (7927)
PMiheller Creative Commons License 2014.02.03 0 0 7927

Kissé más: miért nem lehet(ett, mert lassan elfogy) a 19-i soproni koncertre onlány jegyet venni, ill. több vidéki koncertre? Azt csipogta nekem valaki, hogy állítólag Zorán managere nem engedi? ( lehet, hogy fals az infó de máshol is volt iyen tapasztalatom a vidéki koncertjein... )

Előzmény: laarifaari (7925)
Dana79 Creative Commons License 2014.02.02 0 0 7926

Szia laarifaari!

 

De jó Neked hogy ott lehettél! Milyen az a Kodály Központ? 

Igazság szerint arra lennék kíváncsi, hogy miket játszottak Zoránék... :)

Gondolom az Aréna koncerten is nagyjából ez a műsor lesz, itt ugye nem volt az új lemezről az összes duettpartner meghívva? 

Régóta várom, hogy Az élet dolgai és az Így alakult visszakerüljenek a műsorba, és nagyon szívesen hallanék több számot is a Közös szavakból és a Kóló lemezekről is, egyszerűen imádom őket! 

Előzmény: laarifaari (7925)
laarifaari Creative Commons License 2014.02.02 0 0 7925

Volt valaki esetleg a pécsi koncerten?

 

Hát hogyne lettem volna! :)

Mire vagy kíváncsi? Amúgy írni fogok róla, csak most egyéb fennforgásaim vannak.

Hatalmas siker, élvezetes előadás, és hosszú hibajegyzék. Utóbbi csak azért, mert túl sűrűn járok Zorán koncertre, emiatt csomókat kötök a kákára.

Előzmény: Dana79 (7924)
Dana79 Creative Commons License 2014.02.02 0 0 7924

Volt valaki esetleg a pécsi koncerten?

Dorottya Jakab Creative Commons License 2014.02.02 0 0 7923

Keresnék 2db eladó Zorán jegyet! jakabdorottya94@gmail.com

zorbadu Creative Commons License 2014.02.01 0 0 7922

2014. 02. 01., 18:00 - InfoRádió, Aréna

Vendég: Zorán

 

http://inforadio.hu/arena/4965/

zorbadu Creative Commons License 2014.01.29 0 0 7921
Előzmény: MIHI (7920)
MIHI Creative Commons License 2014.01.29 0 0 7920

Ma meg a Népszabadságban ígérnek Zorán interjút.

Endiman Creative Commons License 2014.01.24 0 0 7919

Megígérem, legközelebb előre szólok :)

Előzmény: Talia (7918)
Talia Creative Commons License 2014.01.23 0 0 7918

Nem lehetne, hogy máskor előre szóljál? :)

Előzmény: Endiman (7917)
Endiman Creative Commons License 2014.01.22 0 0 7917

Akinek van M3 nézze, mert többek között régebbi Zorán koncerteket is adnak, pl most hétvégén volt egy 1998-as BS koncert szombaton adták, vas. ismételték.

Lophass Joschka Creative Commons License 2014.01.20 0 0 7916
Talia Creative Commons License 2014.01.19 0 0 7915

Valami ocsmány oldallal büntetik újabban a kilépést?

Talia Creative Commons License 2014.01.19 0 0 7914

... feltételezhetően egymás mellé.

Előzmény: Talia (7913)
Talia Creative Commons License 2014.01.19 0 0 7913

Nem nekem kellenek a jegyek. Amúgy néztem, és én is úgy láttam, hogy már csak a legolcsóbb kategóriában ad kettőt egymás mellé.

Előzmény: laarifaari (7912)
laarifaari Creative Commons License 2014.01.17 0 0 7912

Az elmúlt 22 órában elfogytak a 15 ezres jegyek is, és már nincs egymás mellé szóló két hely.

Tudtál még venni két egymás melletti nem harmadik emeletit, Talia?

 

 

 

Előzmény: laarifaari (7911)
laarifaari Creative Commons License 2014.01.16 0 0 7911

Keresek két jegyet a BS-koncertre, harmadik emeletinél jobbat (állítólag már csak oda van - lehet ez?).

 

A honlapról is megközelíthető eventim oldalon van még jegy, kizárólag a húszezres kategóriánál van megtelt tábla.

Kipróbáltam, egymés mellé szólók is vannak.

Az viszont nem éppen európai megoldás, hogy ennyi pénzért ültetnek, nem választhatom meg a helyemet. Persze ki mondta, hogy ez Európa?

 

Az eladó jegyek fórumon tetemes felárral árulja a jegyeket az eladó. Bizonyára vmilyen alapítványnak gyűjt.

Előzmény: Talia (7908)
MIHI Creative Commons License 2014.01.14 0 0 7910

A mai Nők Lapja címlapján Zorán és Dusán interjút ígérnek, még nem láttam közelebbről.

MIHI Creative Commons License 2014.01.13 0 0 7909

Az Eladó koncertjegy topikba pont ma írt valaki.

Előzmény: Talia (7908)
Talia Creative Commons License 2014.01.13 0 0 7908

Keresek két jegyet a BS-koncertre, harmadik emeletinél jobbat (állítólag már csak oda van - lehet ez?).

MIHI Creative Commons License 2014.01.10 0 0 7907

Azt lehet vajon tudni, hogy a Dés koncertek vokalistái miért csak, vagy pont 2/3-ában azonos Zoránéval?

Zoránnak, vagy Dés Lászlónak van saját preferenciája?

Előzmény: barnagazs (7906)
barnagazs Creative Commons License 2014.01.09 0 0 7906

Köszönöm!

Előzmény: erida (7905)
erida Creative Commons License 2014.01.08 0 0 7905

A Taurus- ból való távozás után és az 1976-os szólókarrier kezdete között több rádió és TV felvétel is készült vele, melyek később sem jelentek meg hanghordozón.

(PL: Egyre hull az őszi zápor, Csókokkal vársz, Csúf kislány) Ezek közé tartozik az 1974-es felvételű Miért találtam rád c. felvétel is.

Előzmény: barnagazs (7904)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!