Kisebb, mint 10 kW az átlag rendszer? Ilyen sok tagolt/árnyékos tető van arrafelé? (Csak mert nagy SE-fanok szerint is kis rendszereknél sokkal drágább a többinél, csak ilyen esetekben éri meg a felára ellenére.)
ÉV szakit kerestem konrétan. Mivel a korábbi váratlanul elment melózni nyugatra egy jó ajánlatra és még nem volt másik aki napelemet is vállal.
Te pedig olyan munkakörben melózol ahol megfordulnak ÉV-sek olykor, tehát ismerhetsz-ajánlhatsz szakit. Az okot is elmondtam...
---
Hát ez jó! Éreztem, hogy valami nem oké. De azt hittem nem mersz valamire rákérdezni ami pedig érdekelne.
Ezért vártam és variáltam a témákat, hátha kiderül... A fene sem gondolta, hogy más (szimpátia jellegű) oka van éppen a fura hangulatnak.
Megjegyzem nem zaklattalak nem hívtalak, nem emaliztem, nem akartam magam rádtolni az ajánlat adás után. Hetek múlva kérdeztem meg azt is, mivel nem jött válasz tőled addig, hogy kukázzam-e az ajánlatot vagy tartsam még ?
Azért kérdeztem rá, mert azt mondtad, hogy majd a tetőcsere és egyebek függvényében döntesz arról, hogy lesz a napelem végül is.
Ekkor már azt írtad válaszul, hogy nem aktuális. Szó nélkül tudomásul vettem és töröltelek a rendszeremből.
Aztán mégis lett... Kifejezve az örömömet megkérdeztem, hogy a szerintem jó ajánlatom ellenére miért nem kerültem képbe. (mert ez ritka eset, mivel jellemzően nyer az ajánlatom) Ezért szeretem megtudni az okot ilyenkorm ha kapok választ (tőled nem kaptam).
Amit azóta sem értek, hogy ez az ártatlan utólagos érdeklődésem miért lett baj? Hisz nem írtam-tettem semmi olyat ami bántó-sértő lenne. (szerintem)
A stílussal van itt a gond, meg a beképzeltséggel... Mindenki magának kavarja a szart.
Nálam ott nyílt ki a bicska, amikor emberünkről kiderült, hogy nem is látott még SolarEdge invertert kinyitva, miközben ő itt ebből üzletelni akar. Mikor rávilágítottam eme hiányosságra, mindjárt jött a félremagyarázás, kussoltatás, meg a nyugszik a beteg, stb. Na azt nem kellett volna...
Magamról annyit, hogy olyan cégnek dolgozom alvállalkozásban, aki tavaly a dél-alföldi régióban az első 5-ben benne volt az áramszolgáltató statisztikája szerint.
Ennyi solaredge rendszer van már mögöttünk:
Nem vagyunk egy súlycsoport.
Mint ezzel foglalkozó vállalkozó, nyilván tisztában vagyok, mik a játékszabályok.
Az viszont roppantul felbasz, amikor nálam hülyébbek engem akarnak kioktatni, megmagyarázni hogy az nem úgy van, amikor én is ebből élek.
Jöhetsz itt most, hogy egy nicknév mögül, névtelenül írok. Igen, mert nem vagyok rászorulva az igyen reklámra, nem erőszakolom rá magam senkire.
Te pedig, hogy ezt teszed, rendezetlen vállalkozással, nagy hibát követsz el.
Nem vagyok genyó, de elég egy árajánlatodat a NAV elé tolni, szar dolog egy jogkövetési vizsgálat, ha nem vagy jogosult a tevékenység végzésére.
Ja, azt is írtam, hogy a 432104 - Napelem szerelése tevékenység nincs szakképesítéshez kötve. Akkor mi választ el attól, hogy regisztrálva legyél a kamaránál, és ne lehessen beléd kötni?
Szerintem amíg ilyen var van a seggeden, ne nagyon ugrándozz!
Nem kenyerem írogatni van munkám és elfoglaltságom bőven.
A történet ott kezdődött, hogy érdeklődtem (egy másik ismerősnek is) a rendszer telepítésre. Itt jutottam el a nevezett bt-hez, az emlegetett személyhez emailben.
Mivel 30km se nagyon a távolság, feljánlotta, hogy eljön. jött is és megnézte a helyet, a telepítendő tetőre adott tanácsot - ami más lett végül - többek között.
Kértem ajánlatot, írásban. Megkérdezte, hogy kp vagy mfb? Remélem nem fogsz cáfolni!
Megkérdeztem, ha kp olcsóbb? Nem, akkor más számlázás kell, mondtad. Nem érdekelt. A szlovák számlázós cégek is emlegetve lettek, ami megint nem érdekelt, mert EU, számlát adnak, akkor meg?
A lényeg, hogy amit kellett megbeszéltünk, azt is elmondtam, hogy nem lesz ma semmi megrendelés. Ajánlatokat gyűjtök be.
Többször jeleztem, hogy befejezettnek tekintem a megbeszélést. Felálltam az asztaltól, ilyenkor illik a másik félnek is ezt tennie. Ez nem történt meg. Ilyet az álllatorvosunk szokott, de néha elpálinkázunk.
A történet többi részét agyarka közzétette. Ezt nem kívánom ismételni.
Miért nem? Ezt is leírtam neki a Prohardver fórumon, nekem borzasztó sok volt. A stílus is, de nejem azt mondta, hogy tőle nem! Nem ő hordja a gatyót, de ő is fizet.
Azt nem tudom, hogy a villanyszerelési mizéria mit takar, de akkor nem volt neki embere, aki elvégzi a szolgáltató felé leadandó papírokat, még tőlem kérdezte, nem tudok-e valakit? Így volt?
Örülök, ha másnak jobb tapasztalata volt vele.
Számlázás: passz, nem rendeltem, az ajánlat a F... Bt-től, 27% áfa tartalommal készült.
Nem kívántam reagálni az egészre, mert nem érdekel, de beleolvasva a fórumba döntöttem így. Nem mondom, hogy rossz szakember lenne - ellenkezőjét sem tudom mondani - de a habituson lenne mit csiszolni kedves József!
Sokakat irritál az ügyfélszerzés ilyetén módja, bevallom engem is. 20 évet ügynökösködtem, megkerestem az ügyfeleket direktbe, házról-házra. Igen. Aztán 3-4 hónapig jött a munka ajánlások alapján.
Talpalós munka, sokan lenézik, de így találkoztam az emberekkel, akikből ügyfelek lettek. Voltak vezérigazgatók, ügyvédek, NAV ellenőrzési osztályvezető, országgyűlési képviselő, pedagógus, betegápoló stb.
Magam csináltam olyan honlapot már akkor, amiben termékek voltak, ajánlatot tudtak kérni, és kaptak is úgy, hogy online kapták. Egy jó honlap +30% bizalom, egy üres, tartalmatlantól idegenkednek a vásárlók (ettől, aki még egy rohadt lapot sem tud összedobni?)
Szóval hajrá.
Ja és akkor ketten rendeltünk ugyanattól a cégtől, egyszerre.
Igazából nem is neked szólt bocsi ezért,csak éppen most szóltál te is hozzá és beleestél a szórásba..
Nekem csak a stílussal van bajom. Nem azzal,hogy kibeszélnek egy céget.És ráadásul ezt olyanok teszik rossz stílussal akik nem is olyan buták.Csak hát attól ,hogy valakinek esetleg 140 fölött a IQ-ja az nem mindig jelenti azt,hogy még normálisan is tud viselkedni.
Őszintén megmondva itt ezen a fórumon kezdtem a napelemhez "érteni" de gyorsan átmentem egy facsebuk csoportba ott már lecsitultak ezek az egymás baszogatások.Ráadásul ott jóval pörgősebb is a téma és elég sok szakember is van ott.
Viszont vissza járok ide is,csak nemigen van miért.
Amúgy teljesen megszokott dolog hogy kibeszélik a fórumon a vállalkozásokat, hol máshol ha nem itt? Hiszen a vevők innen tudnak információt szerezni (jót és rosszat is).
A legjobb példám az autógáz topic, sok nagy nevű (akiket a google kidob elsőre) beszerelő műhely hitvány, tróger, lenyúlós hozzáállását osztották meg a topictársak, tudtam kit kell messzire elkerülni.
Azon ismerőseim akik nem olvassák ezeket a véleményeket bele is szaladtak tátott szájjal a f@szerdőbe, azóta is szívnak a neves cégek által szétkókányolt autójuk miatt.
Ugyanez van itt is.
Szakmailag egyébként elhiszem hogy jó a kecskeméti srác, nem hülyeségeket ír ide.
Az arc nagy, de engem nem zavar míg nem hülyeségről van szó.
Nem tudom észrevetted-e, nem is álltam bele ebbe az őrületbe ami most ment, csak megjegyeztem hogy lehetne lezárni a legegyszerűbben.
Mint írtam is (és szerintem semmi kötözködés nem volt benne) ha leírja ezt amit te mondtál akkor a téma lezárva, a kötözködni vágyók elcsitulnak.
Annyit meg hagy tegyek már meg hogy javaslok egy ilyen kedély csitító megoldást, mert ha visszaolvasol régebb óta vagyok ennek a topicnak aktív tagja, már rég sörkollektort ácsoltunk itt amikor a legtöbben sehol se voltak...
Ha mindenki ki lenne tiltva aki konfrontálódik akkor üres lenne a topic, és te se kaptál volna hasznos tanácsokat.
Szóval ha tényleg a f...s bt-vel szerződtél, tőle van a teljes összegről számlád, akkor van hova menned az esetleges garanciás problémák esetén is, és ez megnyugtató.
De ha ezt leírta volna akkor a csaholó ebek elkussolnak és téma lezárva.
De hát ez túl egyszerű lett volna...
Szóval örülök hogy elégedett vásárló vagy, és majd ha arra kanyargok legközelebb a homokhátságban (kb hetente járok arra) akkor kilesem merre is vannak azok a longi panelek :-)
Most olvastam a prohardveres testvér topikban hogy okt.15.-e óta meg lehet csináltatni önerőből a napelemes rendszert,és az mfb nekem utalja majd az összeget pozitív elbírálás esetén.Erről tud itt valaki valamit?Nem találtam ezt az infót az mfb honlapján!
Baccátok meg,hogy mi megy itten,az ember csak győzze olvasni.
Egyébként nekem a famulus bt csinálta a rendszert mondhatni kész van,csak egy kis papírmunka és a végelszámolás van hátra.
A számlán famulus bt szerepel. De ez engem nem is igazából érdekel,hogy megvédjem nem is akarom. Engem egy érdekel működjön a rendszer,a többi az ő illetve a ti problémátok.
Természetesen feldobtam a kérést a MNNSZ oldalára és meg is kerestek sokan árajánlattal amik közt az övé is szerepelt.Összeségében nem az volt a legolcsóbb de ár-érték arányban már versenyképes volt. Akkor meg mit is problémázzak?
Az meg, hogy ti itt szórakozni jártok ide ővele együtt nem az én problémám.
Barcomb, elég jó a saját területén,viszont könnyű felbaszni.
Agyarka, szintén nem rossz szakember.Őt is könnyű felbaszni.
Kíggyó, dettó őt nehezebb felbaszni.
Naox,hát ő tényleg elég sok mindenhez ért ,könnyű felbaszni és fogja a csontot el nem engedi,kár érte ekkora tudás mellett ilyennek lenni.
Ha lenyugodnátok végre akkor értelmesen is hozzá tudnátok szólni végre ez mindegyikőtöknek szól azoknak is akiket kihagytam.
Tuti ha admin lennék itt mindannyian mennétek a levesbe.
A személyednek nem fog szólni. A NAV eléggé mélyre tud ásni, megtudja keresni a szálakat nyugi :) Semmi gond azzal, ha kiszórják a csaló, trükköző embereket. Ha minden legális, nem kell parázni.
A KATA lényege a magas hozzáadott érték és az alacsony költség. A napelemes beruházás esetén a felhasznált anyagok tovâbbszámlázása esetén elég gyorsan át lehet lépni a kedvező 12M-s határt.
Felállásban PV rendszert tervezőnek érdemes választani. Nyugdíja és TB a főállásból, a többi meg egységesen adózva le van tudva.
Napelemes kivitelezőknek a sok kiadás miatt... .
Valóban tele az internet majmokkal, olyanokkal, mint magácska, akinek annyi ideje van, mint csillag az égen, ezért szerencsétlenkedik lúzer módjára nyilvános fórumokon, rinyálva, hogy valaki rendeljen már tőle, hogy ne csak a "rendszergazdai" tevékenységből csurranjon-cseppenjen, meg órakereskedelemből :)
Annyira szánalmas már ez az igyekezeted, hogy már gyűjtést szerveznek neked, mint izaurának, hogy eltudják végezni az agynövelő műtétet :)
Ha lenne értőolvasó képességed, ami alsós szintű tananyag, akkor megérthetted volna, hogy kérdéseket tettem fel, ami már magában háború a te felfogásod értelmében és ismét csak mocskolódsz, ahogy folyamatosan teszel itt mindenkivel. Komolyan néha elgondolkodom, hogy valójában nem köteles K. László vagy-e, esetleg civil B. Zsolt. Kb. ezeknek a szintjén vagy
Villanyszerelési regisztráció: vannak itt állítások, mondások, de tudod mit? Majd kérünk rá állásfoglalást a kamarától, mi is a pontos helyzet és ha igazad van, azt is kitesszük, mert én szeretném ezt pontosan tudni. Most van 1vs1 állítás, ellenállítás.
Aztán majd lépünk tovább. Annyira menőnek adod el magad, hogy heti 3-5 kérelmet adatsz be MFB nullásra, tehát ennyit szerelsz, vagy szereltetsz. Alkalmazott nincs a BT-ben csak 1 fő kültag a feleség. Szóval tegyék átláthatóvá a sokat reklámozott Bt-t. :)
Ja és felesleges fenyegetőznöd a jó hírneveddel, mert az itt nincs.
Szóval KATA-s vagy. Ez nem is probléma. Az ÁFÁ-t belekalkulálod a 0% áfás számlába, vagy eleve nem is számolod fel a 27% áfát, effektív nettóban számolsz?
Jártam már úgy sokszor hogy kértem ajánlatot X cégtől, megjött. A megrendeléskor küldték a szerződést egy tök más cég nevében. Na ekkor írtam vissza hogy a jó K****** anyátokkal szórakozzatok, nem a cigány autókupecokkal akarok üzletet kötni akik a mindig pont éppen más nevén lévő, biankó szerződéses lomokat árulják hogy ne kelljen adót fizetni, ne menjen át a nevükön semmi. Szóval vagy küldik az eredeti ajánlaton szereplő névre szólva vagy tárgytalan a dolog.
Mindig cégtárral, utánajárással kezdem a beszerzést.
Engem moderáltak ki onnan :) Pedig csak arra kértem, ne azt a stílust adja ott elő, mint itt.
És összesen két nickem van 1999 óta, mindkettő a mai napig él. A ph/hwsw vonalas nicket nem lehet változtatni, ezért úgy maradt, itt meg van ez. mindenhol minden kommentem vállalom, és nem törölgetek, kamuzok, stb
1. Itt egyáltalan nem ráugrásról, és nem egyszeri alkalomról irtál:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=152688045&t=9055259
"Nem egyszer pincsikutya módjára direkt utánam jöve más fórumokba is!"
Mellesleg a PH n van moderáció, megjelenését után én nem lettem kimoderálva, mert nem ugrottam rád.
2.Simán megkérdezted? https://prohardver.hu/tema/napelem_de_csak_finoman/hsz_2346-2346.html
"az meg az email címem alapján megkereste az itteni hozzászólásaim és számon kért, hogy miért más mellett döntöttem."
"Egy díjtalan helyszíni felmérés és tanácsadás valamint későbbi informálás után (ami alatt már gondolom tudta, hogy mással fogja csináltatni).
Miközben elfelejtett arról szólni, hogy ne küzdj marha, mert úgy sem te csinálod majd végül."
Először is nem dijtalan, senki nem dolgozik ingyen, mint magad írtad Te sem. A végül üzletkötéssel nem záródó felmérések, információ adósok benne vannak a sikeres projektek árában, de nem ez az igazán érdekes, hanem az ami utána történt:
https://prohardver.hu/tema/napelem_de_csak_finoman/hsz_2358-2358.html
"Amikor rám írtál, megírtam, hogy nem aktuális az üzlet. Aztán jött egy újabb email, amit itt bemásoltál és tetted mellé az itteni hozzászólásomat, képernyőmentéssel. Kb. köpni-nyelni nem tudtam. "
Biztosan meglepődtél, hogy nem voltál elég szimpi, és erre ez lett egy 28 éves múltú vállalkozó reakciója.
Félreértés ne essék én most azért idézek mert megvádoltál. Az információ elsőkézből származik és egybevág a fórumos viselkedéseddel.
"Párszor már hagytam magam és új nicket nyitottam, mint könnyebb utat."
Érdekes, az elmúlt több mint 20 éves topicolásom óta én nem kényszerültem nick et váltani, mindenhol ezt használom. Vajon mi lehet a hiba?
Egy úriember bocsánatot kér, és vállalja a hibáit.
Nincs külföldi szál... a KATA korában miért kéne túlbonyolítani ?
Magyarország jelenleg az EU egyik teljesen LEGÁLIS adóparadicsoma :-) Ha jól éípted fel a vállalkozási rendszered.
(igen, ehhez legalább 3 adószám kell... ami nem minősül kapcsoltnak)
----
Tudod miért nem árulok el semmit erről ? Mert akkor a többit is elkezdenék kinyírni, ha nyilvánosságra kerülnek a résztvevők.
Mivel ez a játék direkt a személyemnek szól! Nem a Famulus a lényeg az csak eszköz nekik amivel revolvereznek, amikor ártani próbálnak.
Szinte kivétel nélkül olyanok baszakodnak itt (is) velem akikel egyébként SOHA nem volt semmilyen való világbeli kapcsolatom. Néhányan mániás zakkantként követnek az interneten, akad köztük aki már évek óta és próbálnak lehúzni a sárba, maguk közé. Persze akad olyan is aki csak a törzsfalkaház csapódik egy kis időre.
Ilyen egyszerű történet ez valójában, aminek az eredete az újak számára a 10+ éves történet miatt persze ismeretlen már.
Csak elhúzódik a történés , mert hiába váltok pl. nicknevet a mániás barmai akkor is újra kezdik!!! újra és újra. Hozzájuk csapodó újoncok pedig mindig akadnak, hisz a vonyító falkához csapódni és együtt vonyítani jó érzés... Pláne eleinte.
-----
... persze mindig akadnak akik szerint inkább hagyjam magam és ne jajjgassak, mert őket zavarja.
Nanem a szarakodás, hanem az hogy mégsem hagyom magam...
Párszor már hagytam magam és új nicket nyitottam, mint könnyebb utat.
De ez nem megoldás a szar alakok ellen akik kipécéznek valakit. (akár a neten, akár az iskolában, melóhelyen, családban teszik, mert mindenhol elfordulnak)
Mint az látható! az esetem kapcsán is.
Mivel az egyén a stílusa alapján azért elég gyorsan felismehető a neten is. És akkor már jönenk is rohadékok újra ...
Maradt tehát az undormányok elleni hangos háborgás és harc. Ez van!