Dehogynem, a tradicionális jobboldali szavazók tisztában vannak ezzel, nem véletlen pl., hogy rengeteg helyen vagy a Fidesz támogatta most is az MDF(ahol én szavazok, ott is).
Az MDF azokból az SZDSZ szavazókból táplálkozik, akik csalódtak a szadeszben, és a baloldalban-Gyurcsányben, de megvan még bennünk, nah az Orbánra sosem.
Nézd csak meg, ott szerepeltek most a pocséknál jobban, esetleg közepesen, ahol az SZDSZ korábban erős volt. Mert az meg Pesten kivül le lett nullázva.
Azért, mert tökmindegy hogy és miért, meglovagolják a jobboldalon tátongó űrt. A Fideszre sok ok miatt lehet nem szavazni, a MIÉP meg nyilvánvalóan egy réteg támogatásáért küzd (jól teszi), szóval nincs választás. A baloldalon meg ilyen gond nincs, mindenki nyugodtan szavaz az MSZPre.
Azt még hozzátenném, hogy ezek a pártok korróziójukat akkor kezdték, amikor a kinyiló Fidesz, megszólította a kisgazdákat, kisembereket, kereszténydemokratákat, eredeti MDF-eseket.
Mert ilyenkor a vezetéseik harmadikutassá akartak válni, és elkezdtek mást mondani, mint amire a pártok alapultak és kilépett mögülük a tábor, és oda mentek ahol azt hallották, amiben hisznek: a Fidesznél.
De a Fidesz nem szervezkedett ezek ellen a pártok ellen.
Ez megkezdödött az MDF-nél is, az hogy nem zuhant akkorát most összel, csak azért van, mert sok csalódott szadeszes átszavazott.
Elvben ebben igazad van, csak a pártszövetségekre tervezett vegyes magyar választási rendszer logikusan hozza a két párt(szövetségi) rendszert. Ezen kellene változtatni.
Meg a legnagyobb hiba az volt, hogy más rendszerváltó országokkal szemben nem volt a korábbi magyar ellenzéknek annyi vér a pucájában, hogy törvényt hozzon 1990 után arról, hogy eltiltják az MSZMP kádereket a választott pozicióktól. Ez nagy bűn volt.
Sokkal egészségesebb lenne a pártrendszer, nem kéne szoclibeknek mondani az anarcholibertáriusokat és nem is tudom minek a keresztényszocialistákat. Lehetne helye egy szocdem pártnak, egy kereszténydemokrata pártnak, és amerikai tipusú liberálisoknak.
Ezen a "fideszbedaraltaajobboldalt" duman akkor is rohogok, ha a ballibbberek mondjak. Ez a baloldal dumaja, hogy alakuljanak jobboldali partok, akkor szerezzenek egy-ket szazalekokat, ami ugyan semmire sem eleg, viszont el lehet venni szavazatokat a fidesztol.
Amugy meg hogyan? Kit daralt be?
A KDNP-t? Eltunt magatol. Ha par kepviselojuk nem ult volna a fideszben, nem tudtak volna soha onalloan bejutni a Parlamentbe. Mar csak tortenelem lennenek, mint a Centrum Part vagy az Agrarszovetseg.
A Kisgazdapartot? Az ujkori tortenelem egyik legkorruptabb es legtehetsegtelenebb bagazsa elukon egy bohoccal oruljon, hogy nem ul a bortonben mindenestol.
Az MDF-et? Ibolyka gondoskodott rola, hogy egy 5% koruli torpepartta valjon. Ha 98-ban a fidesz nem viszi be oket a vallukon a Parlamentbe, ma a ok is csak tortenelem.
Azzal egyutt az "egy a tabor egy a zaszlo"-t en is egy oltari baromsagnak talalom, de azert, mert a radikalisokat is be akarta vonni. Ok magukban tudnanak olyan erosek lenni, hogy parlamenti tenyezo lehessenek. A fideszben valo megjelenesuk szavazatot alig hozott, vinni viszont annal inkabb vitt.
a legjobb az lenne, ha több párt lenne a jobb oldalon, hogy mindenki megtalálja a saját izlésének megfelelőt a Fidesz talán legnagyobb hibája volt a jobb oldal bedarálása s azt gondolom, hogy jelenleg OVnak még helye van a jobb oldalon, hisz még mindig rengeteg embert tud megmozditani, rengetegen hisznek benne s ezt nem lehet elvitatni tőle (az más kérdés, hogy én azt rendkivűl szomorúnak tartom, hogy sokaknak OV jelenti egyszemélyben a nemzeti oldal, gondolkodás megtestesitését)