„Kedves Feri! Lépj, követünk! Gyurcsány Ferenc rajongói új párt létrehozására kérik a miniszterelnököt, miután az MSZP tönkre tette önmagát Lépj! Mi követünk!”
„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Elég volt ebből az MSZP -ből! Maradjanak magukra Ön nélkül. Ezt a pártot nem lehet tovább támogatni. Csatlakozom ahhoz, ÚJ BALOLOLDALI PÁRTRA VAN SZÜKSÉG! Nagyon sokan vagyunk ,akik csak Ön miatt szavazott az MSZP-re és a továbbiakban nem fog. Merjen nagyot tenni, alakítson új pártot.”
„Tisztelt Miniszterelnök Úr, még inkább: kedves Feri: talán itt lenne az ideje egy új pártot létrehozni, nem? Az ország érdekében, amit eddig is a szemed előtt tartottál. A hűség mit sem ér itt már.”
„Igazad van az MSZP nem érdemli meg Gyurcsány Ferencet!”
„Kérem engem is értesítsetek, ha GYF.-el új párt alakul. A régire még szavazni sem vagyok hajlandó. Megérdemlik a sorsukat.”
Akinek még soha nem lett zsizsikes a kamrában tárolt és a rosszabb napokra félretett babja, az nem érti a jelen írás címét. Sajnos sokszor azok sem, akik már találkoztak a hazai zsizsikkel. Pedig a kérdés egyszerű. A zsizsik szempontjából a babszem táplálék, amiért nem kell nagy erőfeszítést tennie, mert a szorgos termelő elültette, kapálta, locsolta, betakarította és zsákokba szedve eltárolta magának a kamrában. A termelő szempontjából pedig a zsizsik, egy élősködően élő, s értéket romboló, tehát kárt okozó állat, amely ellen védekezni kell! Csakhogy a zsizsik "nem látható" és nem ismerhető fel csupán annak, aki ismeri, s nagyon figyel!
A magyar társadalomra már régen rátelepedett és hangadóvá vált egy teljesen zsizsik stílusú politikusi és közgazdász banda, akik bizony komoly döntéshozói hatalmat, és jelentős kommunikációs erőt birtokolnak. Ezen élősködőknek a társadalom megtévesztésére minden a rendelkezésükre áll, s el is hitették és hitették önmagukról az " realista europear reformer, totálprogresszív elemző, hipereuropid közgazdasági szakértő " jelzőket, sőt lenyúlták a régebben igen jól csengő liberális és emberbaráti értelmiség jelzőket is. Persze menetközben kiderült, hogy a hülyeség teteje volt a gazdaság irányítását olyan személyekre bízni, mint - a "választásokon" jól szereplő, lenyúló politikusaink és az ő közgazdász zsenijeik -, akik még a saját hazudozásaiktól is megrészegülve, valóban Istennek képzelik magukat. Ma már ott tartunk, hogy a számomra sok szempontból hiteltelen Lengyel László (közgazdász, politológus)is így ír a hvg.hu oldalán megjelent cikkében róluk:
"A magyar gazdaságpolitika és irányítói az ezredfordulóig a régió tekintélyes képviselőinek számítottak, mára nem számítanak annak. Az ország egésze, ezen túl politikai és gazdaságpolitikai elitje leértékelődött. A miniszterelnök, az ellenzék vezére, a pénzügyminiszter és a jegybankelnök- a válság idején leginkább számító szereplők -, nemzetközileg nem hitelesek. (Gyurcsány és Orbán előzetes tárgyalásairól a nemzetközi sajtó egyszerűen nem vett tudomást.) Magyarországot csak botrány esetén veszik észre."
Ráadásul nem csak a természet törvényeit, nem csak az európai trendet, hanem a józanész, legelemibb követelményeit - mint pl. a logikus gondolkodást - sem tudják most - de nem voltak rá képesek soha -, hogy magukévá tegyék. Mert azt ugyan el tudják hitetni a magyar választók egy részével, hogy csak a neoliberális piacgazdaság működik tökéletesen, de azzal nem számoltak, hogy még a legnagyobb cápa, a "Nyitott Társadalom" legnagyobb szószólója - aki egyébként éppen ennek, a hibás doktrínának a SOROS vámszedője és nagyrészt előidézője is - szóval, még ő is kimondja az új igét és "érdekből vagy számításból" de váltott! Idézem: "Ez a piaci fundamentalizmus, amely a reagani-thatcheri idők óta a meghatározó hitvallás volt, most megbukott.... ez endogén válság, amelyet a pénzügyi rendszer önmaga hozott létre."
Tehát nem arról van már szó, hogy a piac mindenekfelett és a privatizáció, s az "államtalanítás" a legjobb gyógymód, hanem éppen a fordítva: az állam szabályzó szerepére és gazdaságélénkítő, sőt beruházási szerepvállalására van szükség. A kártékony élősködők viszont nem akarnak lemondani a szépen megszerzett és eddig biztonságosnak gondolt "műhelymunkájukról" és az ezzel járó (a visszaosztott közpénzből származó) gyarapodásukról. A politikai és gazdasági korrupció "feetback" rendszerét építette fel itt ez az élősködő és köztörvényes banda. Ezek itt az ál-szocialista országok közül a legkárosabbak és legaljasabbak.
Elhitették a jobb sorsra érdemes magyarokkal, hogy ők valamilyen közgazdász guruk, akik mindenkinél mindent jobban tudnak, különösen jobban tudnak mindent a mindenkori nemzeti oldal közgazdászi gárdájánál, akik viszont nem többek, mint közönséges primitív parasztok, akik csak nevetséges dolgokat mondanak. Sajnos még a nemzetinek gondolt pártok támogató rétegében is vannak olyanok, akik nagyon nevetgélnek Drábik János elemzésein, vagy Gál Marcell, Varga István, Bogár László, Csath Magdolna írásain. Pedig kedves kártékonykák bebizonyosodott, hogy a felsoroltaknak volt igaza, sőt még Molnár Ervin szolidabb elemzéseit is felülírta a kegyetlen valóság.
Sajnos még a szlovákiai szélsőségesen magyargyűlölők is jobb gazdaság irányítóknak bizonyultak, mint a "jó, okos és szép vagyok", öntömjénező áltudós hazai zsizsikek. Akik persze tele vannak "jóindulattal és neoliberális tudással", ám a babcsíra felfalásának szeretetét és az azt, mindenáron megszerző gátlástalanságukat röhögve letagadják. Kitűnő képességeik vannak az egyszerű és tisztességes magyar emberek megvezetésére és művészi fokon tudnak beszélni a nem létező és csak általuk ki talált állatfajtákról. Pl. a Pannon Pumáról, vagy az Irigykedő Gall Kakasokról, de mi szót sem ejthetünk egy létező állatfajtáról, a hazai zsizsikről. A számukra jól működő kettősmérce eredménye ez! Ha jól meggondolom a mi államháztartásunk zsizsikjei nem is annyira tehetségtelenek, ha a saját vagyon megszerzéséről és gyarapításáról van szó. Sőt ők azok, akik teljesen tudatosan rabolják ki az ország közvagyonát. Mindezt persze szigorúan az "ál-törvényesség" megtartásával és a "birka-magyarok" többségének olcsó média megtévesztésével megszerzett, önsorsrontó szavazataival, tehát az úgynevezett "szabadválasztások" felhatalmazásával. Sajnos ezek még el is hiszik magukról, hogy okos közgazdászok, demokraták! Persze amíg a hazugságból meg tudnak gazdagodni, s amíg a rosszabb napokra félretett babot nem vizsgálja meg a gazda, addig élősködnek. Talán már nem sokáig.
Egy tankönyv akadt a kezembe, ahol világosan megfogalmazták, hogy a gazdasági válságnak két megszüntetési lehetősége van. Az első az állam szerepének a közjó érdekében történő fokozása, azaz szociális foglalkoztatással olyan pénzkiáramlás a társadalom felé, amely a termelésnek biztosít fizetőképes piacot. Erre példa az USA által bevezetett New Deal program. A másik a diktatúra bevezetése. Erre példa a Hitler hatalomra juttatása. Lehetséges, hogy nekünk már megvan a mi hosszúorral füllentő Adolfunk? Mert a másik irányba még nem mutat semmi! A politikai osztály ugyanis - élén a pártok hálójában tartózkodó "Köztársasági Elnökkel" - mindeddig nem tett semmit a magyarság és a közvagyon megmentése érdekében. Hagyják az országot lejáratni a külföldön kolduló barát módján bohóckodó, itthon pedig a saját népe ellen tevékenykedő és a polgárháborús helyzetet kiprovokáló, a 130-as IQ és a mérhetetlen lopott vagyon, s az egész ország "tulajdonosaként" rendelkező Gy. F. kezében vergődni Mindez sajnos nem új keletű kritika a lassan már magyarnak semmiképpen nem nevezhető politikusokkal szemben. Már József Attila is erről a jelenségről írta: "Az erőszak bűvöletében mit bánja sok törvényhozó, mint pusztul el szép fajunk!"
Gábor (egyszer) elszáll, s a hazugság marad? (Újra elcsórták Áron nevét) - Sylvester Lajos
www.3szek.ro
A Másság Pártjának fő prókátora, Fodor Gábor képviselő napirend előtti parlamenti felszólalásában az 1848—49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve Az ünnep elszáll, a válság itt marad cím alatt azt a bölcs megjegyzést tette, hogy ,,Elődeink 48-ban együtt harcoltak a szabadságért, együtt harcoltak a lengyelekkel, románokkal, horvátokkal, szerbekkel, zsidókkal."
Az együttharcolás arányairól most tekintsünk el, hogy arra figyelhessünk, a jeles liberális politikus Kállai Ernő és Daróczi Gábor cigányfőemberek után megismételte, hogy Gábor Áron cigány származású volt.
Ennek hatására Székelyföldön a jogos felfortyanásoktól felforrósodtak a telefonhuzalok. Az említett két, a cigányságnak hőst lopó roma történésztudós badarságát a múlt évben többen, több írásban is kimutattuk, de a hazugságok és hamisítások makacs természetűek, s ha Fodor Gábor ilyen mentorokra támaszkodik, saját magáról egyszer ő is megtudhatja, hogy Gábor utóneve révén roma származású hős, Gábor Áron cigány rokona. A különbség csupán annyi, hogy ő az ellenőrizetlen, ostoba és minden bizonyíték híjával lévő szónoki-sajtóbéli kacsával hápog és pufogtat, és nem ágyúval, mint, Kállai csodálatos, nyelvi minta értékű megfogalmazása szerint a ,,Gábor cigányközösséghez tartozó ágyúkészítő..." Gábor Áron.
A balliberális szadeszesek nem először lőnek túl a célon, s a cigányügy manapság egyébként is divatosan felkapott téma. A szadeszesek Gáborának a melléfogása sem véletlen. Jelzi a magyar históriában, és különösen a székelység történetében való szánalmas tájékozatlanságot, de beszédes bizonyíték Gábor Áron nemzeti hovatartozásának elcsórása és a Magyar Országházban való elhangzása arra is, hogy Fodor Gábor tanácsadói is megérik a pénzüket. A magyar névadás történetéről halvány fogalmuk sincs, tőlük, neve alapján, Bethlen Gábor akár Erdély cigányvajdája is lehet.
Gábor Áronra visszatérve, néhai Incze Lászlót, a kézdivásárhelyi Céhmúzeum volt igazgatóját idézem (Székely Hírmondó, 2006. február 22.): ,,Egyszerűen felháborítónak tartom Daróczi Gábor kijelentését, aki magas fokú tudatlanságáról, a történelem nem ismeréséről tett ezúttal is tanúbizonyságot. Ennek a politikusnak — aki ráadásul még oktatásügyi minisztériumban is dolgozik — fogalma sincs arról, hogy kik a székelyek, vagy hogy egyáltalán hol élnek a Gábor cigányok Erdélyben. Daróczi egyszer már felháborított egy nyilatkozatával, akkor sem hagytam válasz nélkül, és úgy gondolom, hogy ezt követően is levelet fogok írni neki."
Khell Ödön, a berecki Gábor Áron Alapítvány elnöke ugyanabban a lapszámban:
,,Nemrégiben elkészítettük Gábor Áron családfáját is, akinek ősei tulajdonképpen Lemhényből származnak. Gábor Áron egyébként köztudottan székely ezermester volt, aki leginkább asztalossággal foglalkozott, semmiképpen sem a cigányokra jellemző kézműves-mesterségekkel. Kíváncsi vagyok, hogy Daróczi úr mivel tudná alátámasztani kijelentéseit."
Néhai Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója:
,,Egyáltalán azt kellene megvizsgálni, hogy a XIX. században léteztek-e Gábor cigányok Felső-Háromszéken, mert tudomásom szerint Maros és Hargita megyében telepedtek meg annak idején. Olvastam már olyant is, hogy Gábor Áront egy román mesterember tanította meg ágyút önteni, úgyhogy én már semmin sem csodálkozom. Szólásszabadság van, mondani bármit lehet. Hogy is mondta, hogy hívják az urat? Daróczi Gábor? Tehát ő is Gábor?
Valójában nincs jelentősége annak, hogy Daróczi úr Gábor-e vagy sem, s attól sem kellene megfutamodni, ha Gábor Áronról valamilyen csoda folytán az derülne ki, hogy tényleg roma származású volt — aminek azért nagyon kevés a valószínűsége. Annak idején a cigányok is hoztak áldozatot a szabadságharc oltárán, érdemüket egyáltalán nem csorbítja faji hovatartozásuk. De azért a napjainkban dívó liberalizmus túlkapásai ellen fel kell emelnünk szavunkat, hiszen a nagy egységesülés, homogenizálás jegyében fölösleges romának nevezni egy történelmi hőst, ha történetesen nem is volt az. De még ennél is elszomorítóbb az a tény, hogy az MSZP-SZDSZ irányította (sokak szerint inkább elzüllesztett) magyar oktatásban az illetékes szerint az a legfontosabb cél, hogy Gábor Áron cigány volta ki ne maradjon a tankönyvekből." (Lejegyezte Gyergyai Csaba)
Gábor Áron 1814. november 27-én született Bereckben. Tüzérségi ismeretekre Gyulafehérváron tett szert, katonai, műszaki előadásokat hallgatott Budapesten és Bécsben. Ott ismerkedett meg az ágyúk szerkezetével.
Dr. Imreh István professzor szerint: ,,A bereckiek nemcsak hitet tettek a szabadság és testvériség eszméi mellett, hanem Gábor Áron személyében a gátakat sodró forradalmi áramlásnak irányt szabó vezetőt, a harchoz eszközt gyártó művelt, tanult, képzett, felkészült embert is tudtak adni."
Fábián (férjei után Kovács, illetve Vántsa) Erzsébet sepsiszentgörgyi óvónő:
,,Megint készül egy történelemhamisítás. Gábor Áron testvére, Gábor Anna az én nagyapámnak a dédanyja volt. Apjuk, Gábor István Bereckben volt nótárius. Anna egy Kováts Mózes nevű földbirtokoshoz ment feleségül. A nagyapám elmesélte annak idején, hogy hétszilvafás nemesek voltak, tehát hamis a leírt kép. (...) Szégyen hogy így lehessen a történelmet hamisítani a mai napig is. Visszautasítom a feltételezést a családom és a rokonság nevében, akik nagyobb részben még a mai napig is Erdélyben élnek."
Fodor Gábor úr szíves figyelmébe ajánljuk, hogy a székelyföldi kételemű névadás szokása — egyébként császári rendeletre — a 16. század utolsó évtizedeiben alakult ki. Eszerint — mint dr. Demény Lajos tanulmánya bizonyítja — Bereczk Balázs fia a Balás családnevet kapta, a nevezett Balás Gáspár fia Gáspár Simon volt.
Szabó T. Attila professzor: ,,Amíg a magyarság kisebb társadalmi közösségekben, a család szűk vérségi korlátok közé szorított keretei között élt, vérségi alapon elkülönülő csoportjainak tagjait a rokoni kapcsolatok megjelölésével különböztették meg egymástól." Később, századokon át az egyelemű név volt használatos. A kereszténységre való áttérés hozott jelentős változást, a bibliai eredetű egyelemű nevek, Ábrahám, Ádám, Barnabás, Dávid, Eszter, Márk, Máté, Pál, Péter stb., stb. az előbb bemutatott séma szerint kételemű — vezeték- és utónévvé — névvé váltak. A számos és bokros Gábor családnév etimológiája is a fennebb bemutatott passzus szerint alakult. (Főleg.)
Egyébként a Gábor — a kalapos — cigányokat nagyra becsülöm, írtam is róluk bőven, Gábor Áronról egyikük sem tudott semmit, holott ők voltak 1990-ben Marosvásárhely véres márciusának hősei.
De a berecki Gábor Áron családjához semmi közük.
Fodor Gábornak pedig azt ajánljuk, hogy históriai kutatásainak eredményét őrizze otthon, s Gábor Áron szülőföldjére ne merészkedjék, mert itt még a papírgalacsin- és tojásdobálást nem tiltja a törvény.
A márciusi ünnep Magyarországon valóban elszállt, s a válság maradt, mert a legsúlyosabb válság erkölcsi-politikai.
A névlopás, az ősök kicserélése vagy elcsórása ezek közé tartozik.
Pénzbüntetésre és közmunkára ítélt a bíróság kiskorú veszélyeztetése miatt négy ivádi szülőt, akiknek gyerekei túl sokat hiányoztak igazolatlanul az általános iskolából.
Azok a szülők álltak bíróság elé, akiknek gyerekei évente kétszázötven óránál többet hiányoztak igazolatlanul az iskolából. Ez gyakorlatilag a tanév egyharmad része. Az ivádi iskolában akad olyan gyermek, aki ilyen okból már harmadszor járja az első osztályt. A kemény fellépés meghozta az eredményét, míg a 2006/2007-es tanévben 3892 igazolatlan hiányzási órát kellett elkönyvelniük, ez a szám a 2007/2008-as tanévre 2164-re csökkent. Idén még kedvezőbbek az adatok. Az első félév végén mindössze 545 óra gyűlt össze igazolatlan hiányzásból. A kihelyezett tárgyaláson két vádlottat száznyolcvan napi száznyolcvan forintos, illetve kétszáz napi kétszáz forintos tétel pénzbüntetésre, kettőt pedig húsz, illetve tizenkét napi közérdekű munkára ítélt jogerősen a bíróság. "
Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú tapasztalt kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a minap, hogy "hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben!"
Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a cigánybűnözésről - szóval, mert félünk. A pedagógus kollégák szavait, mondatait szó szerint közlöm. Nem rendszereztem tematikailag a mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok elhangoztak.
1. osztály félévi értékelése (2008/09):
Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, akik megfelelő családi háttérrel rendelkeznek. Szaguk alapján - nem félek kimondani - magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt. Ha szóvá teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába, ordibálnak, fenyegetőznek. Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy megtaniccsa! Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki vízfesték nyoma. Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott volt az ételmaradék. Már pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és gyakori a tetvesedés az iskolában.) A gyerekek követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, irigyek, koszosak, mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai fájdalmat okoz.
Az az igazság, hogy többek szüleit kiskorúak veszélyeztetése miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem tettük, mert bizonyítani is kellene, és ki tudja, mi lenne a következménye. A minap este felhívott otthon mobilion az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobil számomat. A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre valahonnan futja.
A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak egymással játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot.
Négy gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat. Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni. Az iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban.
Semmit sem érnek a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy helyben ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a Tv előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó filmekben. Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást. A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette játsszák az agyukat.
Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt, mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében, félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt. Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy helyben ülni, egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot fújni, ceruzát használni. Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal mutatom, hogy hova nézzen. Nem figyel fel a saját nevére! A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a bal felső saroknál. Mint egy majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát egyszerre a táblán, és a könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem tudja, melyik a jobb és a bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette fogalmakat.
A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a rizsbe, úgy lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják használni a WC-t. Már az oviba sem jártak rendesen. Ha a kötelező nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy napot járt, két hétig hiányozott, így ment egész évben. A leggyakrabban használt szavuk az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!!
Eddig az idézet. Néhány egészen elképesztő történetet kihagytam, mert beazonosíthatóvá tenne minket. Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek. Ismerve az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb két éven belül megfordul az arány.
(Megjegyzem: tantestületünk nem jogosult a problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre nem mintha ez megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg a százezer forintot.)
A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám, hogy rutinos, harcedzett. Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk hozzá a cigánygyerekhez, amikor órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes még csak kiabálnunk sem a kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az öntudatos cigánycsalád, ordibál, fenyegetőzik, netán kiveszi a gyereket az iskolából, mi meg bezárhatunk, mert a kritikus alá csökken a létszám. Sajnos igaza van a borsodi cigányvajdának, aki így fogalmazott a minap: egy cigánygyereknek több joga van, mint a tanárnak!
Egy ideje észrevettük, hogy nem egyenlő mércével mérjük a magyar és cigánygyerekeket. Hátrányos megkülönböztetésben részesítjük a normális családi helyzetben lévő tanítványainkat azáltal, hogy a neveletlen és gyakran buta gyerekekkel kénytelenek vagyunk elnézőbbek lenni, mert számolnunk kell a kellemetlen következményekkel. Az integrált oktatás következtében szinte minden osztályban hátrányt szenvednek a magyar gyerekek, mert az állandó fegyelmezési kényszer tőlük veszi el az időt. Mivel a 70-es IQ fölötti gyerekeket már integráltan kell tanítanunk, alig van lehetőségünk a tehetséggondozásra. (Megjegyzem amikor integrált oktatásról beszélünk, akkor ez iskolánkban ettől a tanévtől már a kisebbségben lévő magyar gyerekek cigány osztályokban való tanítását jelenti.)
A cigányok parasztgyereknek nevezik a magyar gyerekeket, mégsem megy senki az ombudsmanhoz, de kikérik maguknak, ha a tanár vagy a tankönyv a cigány szót használja rájuk.
Egyik kolléga sem cigánygyűlölő. Mi több, mi köszönünk előre az utcán a cigány tanítványaink szüleinek, igyekszünk alkalmazkodni a kihívásokhoz. Cigány tanítványaink közül van több jó képességű, tehetséges és jó modorú gyerek is, akinek az oktatására kiemelt figyelmet szentelünk, talán azért is, hogy bizonyítsuk: nem a származás alapján tanítunk és nevelünk. És ez valóban így is van. És bármennyi gond is van velük, sajnáljuk azokat a cigánygyerekeket, akik minősíthetetlen családi környezetből, koszos putrikból, netán éhezve jönnek iskolába.
Számunkra ugyanakkor nem kérdés, hogy létezik-e Magyarországon cigánykérdés, mert mi tudjuk, a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy létezik, bármit mondjanak is a politikusok. Aki ezt tagadja és nem tesz ellene semmit, az felelőtlen és bűnös politikát folytat. Nehéz megmondani, hogy mi lenne a megoldás, és nem is a mi dolgunk, mi csak normális körülmények között szeretnénk tanítani, mert ez a szakmánk, ez a hivatásunk. De tisztán látjuk, kiket adunk tovább a szakmunkásképzőkbe, és tudjuk, hogy ha így folytatódik, 10-20 év múlva már nem lesz ebben az országban elég képzett dolgos kéz, és nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjunkat. És azt is látjuk - a KSH népességi adatai is előrejelzik - hogy rövidesen kisebbségbe kerül a magyarság saját hazájában. S ha a többség olyan lesz, mint a mostani alsósaink - márpedig csodát a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudunk tenni velük.
Isten óvja hazánkat, gyermekeinket és unokáinkat!"
Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök a jósnőnél. - Mondd, öreganyám, mikor fogok meghalni? Jósnő nézi az üveggömböt, némi hókuszpókusz után megszólal: - Egy nemzeti ünnepen fogsz meghalni. - Lárifári... de mikor, melyik évben, melyik napon? - Az teljesen mindegy, fiam. Az a nap Nemzeti Ünnep lesz.
