Elvi, erkölcsi okok pont elegek. És nem azt mondta Orbán simán, hogy illegitim, mégha a balos média nem is szerette idézni: "törvényes, de erkölcsileg illegitim, aki nem lehet partner". Nehogy már ebbe beleköss.
A Fidesz stratégiája nem radikális, demokratikus, egyértelműen erőszakmentes, alkotmányos megoldást kinálnak. Sokaknak pont ezért tűnik gyengének.
Az MDF meg nem tesz semmit, súlytalan. Amikor egyértelmű, hogy rendszerváltást tette zárójelben a koalició azzal, amit tettek október hatodikán. Democracy interrupted.
Az a baj, hogy Gyurcsánynak pusztán elvi, erkölcsi normák miatt kellene lemondania, semmi másért. Nem nagyon eszköz a jobb oldal kezében. De ez szerintem nem sajátosságunk, máshol is így lenne, a kormányt négy évre választjuk. Idő közben kurvanehéz megszabadulni tőlük.
Orbán mindent megtesz? Hát pl. mikor elkezdte az MTV székházas bontás után azt hangoztatni, hogy illegitim a kormány, nem nagyon értettem ezt mire alapozza. Háromszor meg kellene gondolnia mit mond, mert hatalmas esélyt kapott. És ő nem gondolja meg. Persze nagyon sok hibátlan, szinte tökéletes beszéde van, de az a baj, hogy olyan is, ami nem. (most nem fogok videokat visszakeresni nyilván)
"Egy valaki tehet a zavargásokról: az MSZP-SZDSZ koalició" Javarészt igen, de ebben nem értünk egyet.
"harcolnak azért, hogy lemondjon(amiért az MDF semmit sem tesz)" Nézd, az MDF követi a politikáját, amit lehet nem szeretni, de mivel igen sok MDFest ismerek szerte az országból, róluk elmondhatom, kurvamessze állnak a baloldaltól. De a radikális felfogástól sokkal sokkal messzebb. Majdhogynem a semmitevéshez konvergálnak, úgyhogy ebben egyetértünk, csak az okaiban nem.
"A magyar vezetést bírálta a Financial Times is. Szerintük az elmúlt hetek tüntetései után elkerülhetetlen volt, hogy a lázadás eszméje ne törjön elő akkor, amikor a kommunista párt jogutódja szervezi az évfordulós eseményeket."
Szóval magyarázd meg nekem, hogy az, hogy nem tartják legitim miniszterelnöknek és harcolnak azért, hogy lemondjon(amiért az MDF semmit sem tesz) minden demokratikus eszközt bevetnek, mivel eszkalálja a Fidesz a zavargásokat.
Ha valamit tesz, akkor kordában tartja azokat: ugyanis demokratikus, alkotmányos alternatívát(még ha olykor gyengét is) kinál a Gyurcsány lemondásáért tenni akaróknak.
Egy valaki tehet a zavargásokról: az MSZP-SZDSZ koalició, Ferivel az élen: nincs alternatíva, le kell mondani.
Gyurcsány segget csinálna a szájából ha lemondana. Akkor se fog lemondani, ha 2010ig a kossuth téren lesznek a fidesznyik tüntetők. Meg akkor se, ha életveszélyesen megfenyegetik. Ne álmodozzatok. Orbán lassan be fogja látni, hogy az utcai politizálással sem megy semmire.
Tény, hogy gyurcsánytól most sok balos elfordult, de ha 2010 lesz, akkor minden balos, és antiorbán jobbos összefog orsós viktor ellen.
"Kuncze, Lendvai és Dávid elfelejti, hogy az ő pártjaik is szívesen vonulgattak ellenzékben." Nem ők, az saját véleményem volt.
"Mi, hogy egyenlőségjelet tesz Orbán és Gyurcsány közt???" Aki azt mondja, hogy Orbán politikájának semmi köze a kialakult helyzethez, a "zavargásokhoz", szerintem nem normális. Ettől most egyenlőségjelet teszek Gyurcsány meg Orbán közé? Na nehogymár...
Amúgy én abszolút pesszimista vagyok Gyurcsány lemondása kapcsán. Esélyt nem látok rá.
Dávid Ibolya finom szólva sem a szívem csücske (mondjuk az MDF-ről más véleményen vagyok, de azért megbántam, hogy rájuk szavaztam), nekem tetszett a parlamenti beszéde.
A fidesz meg kurvára leszokhatna már a kivonulásról.
Három védhetetlent mondott Gergényi: nem használtak viperát, nem tehetnek arról a rendőrök, ha fejremegy egy lővés(miközben pl. elmondták, a szabályos a könnygázgránáttal az, ha talaj felett lővik ki, hogy max lábot üthessen meg, és gumilövedékkel fejre szigorúan tilos), illetve azt, hogy a rendőrség nem tudja befolyásolni egy tömeg mozgását.
Meg az is szép, hogy a Fidesz kérte a rendőrséget, állítsanak kordont a rendőrök, erre azt mondja, hogy ja, beszélt a Fidesszel, de nem hajlandó arról beszélni, miről.
Ez nem igaz, most be van szorulva, ezt pár hónapnál tovább nem megy, nemzetközi szinten nagy a nyomás - külfőldön az egy szem Rasmussenen kivül senki nem mondja/hiszi, hogy nem Gyurcsány hazugsága az oka az összecsapásoknak. És majd jönnek most a nemzetközi és parlamenti vizsgálatok.
A népszavazás(ha megvalósul), megbéníthatja a kormányát - szerintem a népszavazás előtt a komcsik beáldozzák, különben mennek a levesbe, ma is látszott már a parlamentben, hogy nem tudják mit csináljanak. Egyébként Gyurcsány tegnap délelőtt láthatóan az idegösszeomlás szélén volt, elég volt valóban csak a kezét figyelni.
Az persze más kérdés, hogy nem teljesen úgy csinálnám, mint a gyurcsány. A parlamenti képvoselők bruttó fizetését 200 ezer Ft-ban maximalizálnám, a potyautas vállalkozókat meg ki kéne szűrni.
Szerintem barmilyen nemu tiltakozas eredmenytelen lenne Gyurcsanynyal szemben. Orban elkurta. Gyurcsanyt kivulrol nem lehet megbuktatni. De Orban merhetetlen bosszuvagyatol elvakulva nem jott ra erre. Utalom David Ibolyat, mint a szart, de egyben igaza van: mindkettonek el kellen tunnie a politikabol. Azt felejtette el a kalapmuveszno, hogy neki is .illene eltakarodnia ...
A kérdés jó, végre valaki feltette.
De ki lehet bővíteni, mit lehet itt tenni, nem csak Orbánra értve, hanem bárki, ki nemzeti érzelműnek vallja magát és tenni akarna valamit, bármit ? DE MIT ??
Demokratikusnak és jogállamnak mondott állam torz és hamis, de mégis elégséges eszközeivel védekezik a ballib. A diktatúrát a demokrácia látszat törvényei védik.
Kevés az igazán támadható felület, főleg úgy, hogy a média azokat is megvédi.
Média, média és harmadszor is média.
Komoly országos médiatámogatás nélkül nem fog semmi sem sikerülni.
A feketéről napok alatt bebizonyítják a tömegnek, hogy fehér.
Immár nem az a kérdés mi történt a világban, hanem az, hogy a média ezt, hogy tálalja, magyarázza el az embereknek. Így nem lehet.
A fityeszről csak annyit, hogy átmentek erőpolitizálásba. Azzal ők is tisztában vannak, hogy fingjuk nincsen hogy hogyan kell a gazdaságot rendbe tenni, ezért a fasiszta, utcai politizálást választották, mert azt hiszik, hogy ezzel népszerűek lesznek. De ez visszafele fog elsülni. 2 év múlva a fidesz szavazók jelentős része rá fog jönni arra, hogy a Gyurcsány-csomagnak nagy haszna volt.
Teljesen jogosak voltak a rendőri intézkedések. Igaz volt 1-2 rendőr aki túllőtt a célon, de ebbe most ne menjünk bele. Én nem tudom az ártatlanokat sem sajnálni, mert MIT KERESTEK OTT ? Ha vki éppen két kődobáló között ácsorog az természetes, hogy balhézónak van titulálva.