propagáltam a vb-s játékot válogatottas, klubcsapatos topikokban, úgy kib.sztak egy napra, hogy öröm volt nézni - nekik biztosan, engem nemkicsit bántott a dolog
aztán persze no kommunikáció, még wágner sem reagált a levelemre
persze nem az itteni játékkal van a baj, csak furcsa, hogy megy ugyanez "nagyban" is
Az arányok nagyjából jók, csak Afrika túlreprezentált egyértelműen. 32-ből 6 csapat úgy, hogy a legjobb helyezésük 3 db 5-8. hely, több mint sok. A 32 résztvevő viszont szerintem túl sok, mindig van 8-10 ország, amely alkalmatlan.
Én visszatérnék a 24 csapathoz, de úgy, hgy ne csökkenjen a meccsszám. Ezt a kövezkezőképpen lehetne elérni:
4 db 6-os csoport: 4x15=60 meccs.
Csak az első 2 csapat jut tovább. Emiatt a csoportmeccseken az elejétől fogva győzelemre kellene hajtani, nem lehetne csupa döntetlennel továbbvergődni. Iszonyú küzdelem lenne minden csoportban az első két helyért, minden csoport egy kis önálló mini-bajnokság lenne.
A továbbjutó 8 csapat a szokásos negyeddöntő-elődöntő-3.helyért-döntővel folytatná.
Ez összesen még 8 meccs, tehát összesen 68, néggyel több, mint most. A döntősök nem 7 hanem 8 meccset játszanának, ami szerintem még nem extrém megterhelés.
Szerintem a VB végülis kitűnően vizsgázik. a legtöbb probléma a bíráskodással volt, de legalább rájöttek, hogy változtatni kell. Számos "kiscsapat" bizonyította, hogy nagyonis közelednek az élvonalhoz. A brazilok és az argentinok gyengeségei már a selejtezők során jelentkeztek. Argentína nem bír el egy ilyen gyenge kapitányt. Ami meg a patinás európai csapatokat illeti, az olaszok és az angolok megszenvedték azt, hogy a sztárcsapataik sztárjai külföldiek. Ezen aztán az UEFA vagy változtat, vagy nem. a francia fociban meg válság van.
Azért nem kis különbség, hogy az adott csapatoknak a csoport első vagy második helyén, illetve az első és második helyén kellett végezniük. Vagyis a százszázalékos továbbjutási arányhoz az európai csapatoknak három csoportban is az összes egyéb csapatot meg kellett volna előzniük, míg a dél-amerikaiakat bármelyik csoportban megelőzhette egy egyéb kontinensről származó csapat, úgy is továbbjuthattak.
Szerintem meg sok, helyesebb 16 csapat, és hozzá tisztességesebb esélyadás. Most van egy felesleges körmérközés-sorozat, hogy kialakuljon a 16. Utána meg egyenes kiesés, ez nem igazságos rendszer. Pl. a későbbi győztestől ki lehet kapni itt, az első tétmeccsen is és a döntőben is.
Ennek a statisztikázásnak akkor lenne értelme, ha használható lenne valamire. De az eredményekre ez nincs befolyással, meg a régi korok eseményei sem. Egy dologban elgondolkodtató, a vb-re jutás kontinensek közötti arányai jók-e? Azelőtt pedig az a kérdés, hogy a 32 megfelelő szám-e?
"ha a dél-amerikaiak is kiüthették volna egymást, ahogy az európaiakkal meg is történt."
Legfeljebb két európai csapat kerülhetett egy csoportba. Mivel csoportonként két továbbjutó volt, ezért egy európai sem eshetett ki azért, mert egy európai kiütötte.
Érdekelne hol látod az általam írtakban azt, hogy a németeknek szurkoltam (volna) 1954-ben? Ha azt olvasod ki - hogy magyar csapat ellen szurkoltam volna anno - akkor valamit vagy nagyon félreértesz, vagy én írtam/másoltam be olyat, amit bárki pl. most Te, félreért. Szó nincs róla!!! Abszolút nem örülök:-(( A víz vert ki, amikor megnéztem a berni döntő felvételét. Pedig én csak egy szurkoló vagyok...
A hibázók számából le lehet vonni a következtetést, hogy a legnagyobb meglepetés (ezt találták el a legkevesebben) egyértelműen a Brazília-Hollandia meccs volt. Mint mondtam, nem hittem volna, hogy ez a tippem be fog jönni, csak örültem volna, ha így lesz.
És eleve a sorsolás is manipulált volt, a dél-amerikai csapatok elkerülték egymást. Amellett, hogy a csoportkörben tényleg jól szerepeltek, érdekes lenne, hogy milyen arányok alakultak volna ki, ha a dél-amerikaiak is kiüthették volna egymást, ahogy az európaiakkal meg is történt.
Miért nem mindjárt az összes európai országhoz viszonyítasz, mert úgy 3 csapat lenne a kb. 50-ből... (6%)
Tény, a statisztikát lehet csűrni-csavarni. Dél-Amerikában összesen 10 ország van (akik játszanak is). Ebből logikus, hogy csak 5 juthat ki, jó, hogy nincs ott mondjuk 8. Innen, ha van két-három jó gárda, már biztos a jó szereplés, a 30-40%-os teljesítmény. Szerintem a VB végeredménye nagyjából reálisan fogja tükrözni a jelenlegi erőviszonyokat, és szerintem Európának jobb az, ha az összes dobogós helyet begyűjti és utána még van egy 9. és mondjuk egy 11. helyezése, mint ha 4-5-6-7 helyeket mind megszerezné, de feljebb már semmi.
Most ugyanis erre van nagy esélye Dél-Amerikának. Tudom, Uruguay még akár világbajnok is lehet,... :)
És eből már az is kiderült, hogy rosszul olvastam az előbb, vagyis a német-spanyol meccs fog dönteni, hiszen a másik elődöntőre teljesen ugyanaz a tippünk...