4-5 éve a dánok urallták úgy az UP-tornákat, mint most mi.
Az elmúlt években többször megfogalmazódott, hogy nem látszik a dán felnőtt válogatotton a sok UP-érem.
Lehet, hogy ez elhamarkodott ítélet volt?
Tavaly az EB-n 4.-ek lettek. Bő 10 perce VB-bronz érmesek /a legjobb irányítójuk és Stine Jörgensen nélkül./ Ehhez nyilván kellett egy Jesper Jensen is, mert az elődjének volt baja, de lehet, hogy 3-4 év múlva mi is másként gondolkozunk az aranyérmeseinkről.
(A dán válogatott iránti érdeklődés hiányában rá kellett keresnem, ki a fene az. A franciák elleni meccsüket leszámítva egy percet sem láttam a VB-jükből, Reinhardt is úgy került bele az All Star-omba, hogy itt a topikon is komoly sajtója volt.
Ha a spanyolok esetleg valahogy behúzzák a bronzot, azt vissza fogom nézni.)
a mai utánpótlás nevelés koncepciója jó pár év óta kialakult. ebből a rendszerből elég sokan kijöttek már. ami látszik és a szakmából is egyre többen szóvá teszik, hogy koránt sem tökéletes a módszer és a koncepció , amivel dolgoznak.
Az, hogy az utánpótláskorban az általad hivatkozott szempontokban körökkel vagyunk mindenki más előtt, több, mint nyilvánvaló. Ha tehát hiba van a magyar utánpótlás-nevelésben, akkor nem ott.
Azt meg azért értsük már meg, hogy a mai utánpótlásnevelésnek, a ma ott alkalmazott módszereknek és ott dolgozó edzőknek pont zéró felelősségük van abban, hogy milyen játékosok jöttek ki hat-nyolc-tíz évvel ezelőtt az utánpólátsból.
Hát drága barátom,aki itt rendre kötözködik az nem én vagyok,ezt az ostoba témát sem én hoztam fel....én sokkal jobban tisztelem Eleket mint te bármelyik ETO-s vezetőt....úgy hogy rossz helyen tiltakozol.....
az utánpótlás sikerességének egyetlen mércéje az, hogy mennyi és milyen nemzetközi szinttű játékost ad a felnőtt mezőnynek. mi kitaláltunk valamit, ami nagyon működik 20, 21 éves korig, de utána már erősen kérdéses a működőképessége.
Mondjuk az a Silvia Arderius, aki az imént leszedett egy hosszú indítást a saját térfelén, majd Fernandezzel elvitték a kauig, és végül be is lőtte, túl van a harmincon...
majd megy a Viborg Magyarországra ott látható lesz, h az egyik legjobb védő a nemzetközi mezőnyben is, és a Vibirgban Kristina Jörgensennel (szvsz jobb játékos mint AM) jó párost is alkotnak…
Viszont az a tény is megdől ( végre) , hogy Bl-ben kell játszani ahhoz ilyen szinten tudj teljesíteni….