Sztem Zsiga valószínűleg jobban belelát, mint te. Amúgy meg az egyéni képzés az nem a játékos akaratán múlik, ha nincs edző aki foglalkozzon vele, akkor b.ja.
A legkönnyebb azt mondani, hogy nem fér bele a versenynaptárba. Miközben a Fradiban nincs már erőnléti edző, nincs videoelemző és jó pár éve megszűnt a másodedző poszt. És kurvára csodálkoznak, hogy pld. Klujber miért állt meg a fejlődésben.
Lehet itt álmodozni és az aktuális edzőt szidni, ha ha mérlegre tesszük a francia és magyar válogatott keretét, akkor sajnos egyedül Lukács férne be ebbe a francia keretbe. Ráadásul úgy, hogy sérülés miatt sok jó hiányzójuk is van.
Akkor egyről beszélünk. Minden szakértő elmondja az aktuális szöveget, hogy bezzeg a franciák, norvégok, oroszok példáját kellene követni(mikor ki aktuálisan a legjobb), de van egy adott játékosállomány és abból kell főzni. Nem véletlenek azok az eredmények amit elég régóta világversenyeken elérünk.
Az egy az egyezés pedig fejleszthető. Oftedalt nézzétek meg, hogy játszott 20 évesen, és aztán hogy 23 évesen. Ég és föld. Mi meg stagnálunk, vagy vissza is esünk. (Kivétel szélsők, esetleg kapusok.)
Biztos, hogy nem mantrázta mindenki, sőt, a többség sem, és a kudarcok legfőbb oka soha nem volt. Annyi igazság van benne, hogy átlövő poszton sem álltunk és állunk jól.
A franciáknak nagyon jó játékosállományuk van. Akkor is négybe kerülnének, ha Elek lenne az edzőjük és franciául (amit nem beszél) tartaná az időkéréseket. Abban, hogy a franciák világversenyeken nyernek Krumbholznak 5-10% szerepe van. Nemcsak a cserepadon vannak klasszisaik, hanem otthon is maradtak páran (Kanor, Glauser, Dembele). És évente szinte a semmiből kerülnek ki BL szinten extra játékosok (Kanor, Nocandy, Ugolin, Foppa).
Mindig az a jó taktika amivel nyer a csapat:) Ettől még az a legjobb ha van a csapatodban minimum 2 potens átlövő aki a távoli zónákból is eredményes tud lenni. Az már csak a hab a tortán ha bal és jobbkezes átlövőd is van.
Gyors indításokból másoknál sincs olyan sok, egyszerűen ahhoz már túl jók a visszarendeződések. Az, amit a norvégok csináltak pár éve, hogy tíz feletti indításgóljuk volt meccsenként, az ma már nem sűrűn sikerül. Második, harmadik hullámokból lehet gólokat lőni, ill. egyszerűen azért kell jól védekezni, hogy ne kapj negyvenet.
Érdekes amit mondasz, mert előtte meg évekig azt mantrázta mindenki, hogy a kudarcok legfőbb oka, h a távoli zónából nem tudunk elég eredményesek lenni... Egy biztos, mi arra a közeljövőben nem nagyon alapozhatunk, hogy a védekezésünkkel, illetve az itt megszerzett labdákból, gyors indításokkal tömegével meccseket nyerünk.
Borsos azt is pedzegette, hogy úgy hallja, hogy megint az a kritika, hogy nincs elég átlövőnk, és hogy "kellene két magasabb átlövő is, mert Háfra és Klujber kicsik" (Elek), hát egyrészt Háfra nem kicsi, másrészt szerintem nem ez a probléma.
Borsosnak nem volt ideje kifejteni, de belekezdett, hogy ehhez képest a csapatok közül "mi lőttünk át az egyik legtöbbet" - ezt ugye a játékok hatékonyságával kapcsolatban jegyezte meg.
Ha sok átlövésre kényszerülünk a távoli zónából, akkor nyilván nem leszünk elég hatékonyak, és nem csak azért, mert Háfra nem Neagu, Klujber meg főleg nem Ana Gros, tehát csinálhatnánk jobban is, ha erre a célra jobb játékosaink lennének, de ez a játékelem egyszerűen nem elég hatékony a betörésekhez, beálló helyzetekhez, szélső helyzetekhez képest (nem arra gondolok, amikor Nada vagy Vica jobb híján nullszögből beviszi, hanem amikor nagy helyet teremtünk nekik).
Ha végignézzük a top csapatokat, általában nem az a jellemző rájuk, hogy rengeteg átlövésgóljuk van. Nyilván kell az is, de azért a norvégok, hollandok, franciák, spanyolok játéka nem a nagy átlövőkön alapul.
K. jól védekeznek, gyorsan indulnak, betörnek, megjátsszák a szélsőket, beállókat, és mellesleg néha, ha szükséges, és ha jó helyzet van, át is lőnek.
Ehhez képest mi, főleg az első három meccsen: adogatunk körbe-körbe, nem tudunk helyzetet kialakítani, nem ijednek meg se a keresztektől, se attól, hogy néha befut valamelyik szélső, és akkor egyszer csak passzívnál vagy Zácsik felugrik messziről, és rálövi (bemegy 1/3), vagy ad hoc módon Klujber közbelő (bemegy 1/4, vagy 1/5).
Az előbb írtál a fiatalok nem beépítéséről. Kizárt dolog hogy magyarországon megszűnt az egyéni posztspecifikus képzés. Még felnőtt szinten is vannak olyan edzések amiken a szélsők , beállók, stb gyakorolják a posztjukhoz szükséges dolgokat. igen a norvégok és mások is sok különmunkát végeznek. mi tiltja meg, hogy a magyar játékosok is különmunkát végezzenek a klubedzéseken kívül? Ez már ne az edző hibája legyen hogy a magyar játékosok lustábbak a külföldi társaiknál és a kötelező edzéseken kívül csak a celebkedés megy. Elég sok női kézilabdázót követek instán(magyart és külföldit egyaránt) és ott világosan látszik ki mennyi munkát tesz bele ebbe a sportba.
Nem tudom azt honnan vetted, hogy fiatal játékost nem szabad beépíteni. Ilyen hülyeséget senki nem mondott.
Amúgy meg én úgy tudom, hogy nálunk megszűnt egy jó ideje az egyéni képzés a fiataloknak. És elég biztos vagyok abban, hogy a franciáknál (pld. Metz) valahogy megoldják, különben nem fejlődnének így.
Az edzések számáról meg érdemes Faluvégit meghallgatni, aki legutóbb elmondta, hogy a győri norvégok mennyi extra munkát csinálnak csak úgy maguktól. Persze egyszerűbb azon sírni, hogy nem fér bele a feszített programba az extra munka.
Már megint a szakértő Borsos. A világ a hülye, csak a franciák az okosak. Azért ilyen jó a francia női és férfi válogatott ,mert tele van klasszisokkal a kerete. A norvég, francia, orosz női válogatott azért ilyen sikeres és volt sikeres mert tele vannak klasszisokkal. Biztos vagyok benne, hogy a magyar női válogatott nem játszik kevesebb és rosszabb figurákat mint a többi válogatott, csak rosszabb a játékosállomány sajnos. Ahogy sokan benyelték azt a szöveget is ,hogy majd a győri fiatalok ha edzésen Görbicz, Groot, Amorim vagy Oftedaltól tanulnak ,akkor ők is világklasszisokká válnak. Egy játékost sem tudtak beépíteni győrben, pedig már mennyien tanultak az említett játékosoktól. Meg ha Krumbholtzot idehozzuk, akkor most mi vagyunk a franci a válogatott eredményességben:)
Ha jól emlékszem ez a férfi szakágra vonatkozott..., ráadásul náluk nem az volt a probléma, hogy az egész országban nem találtak pl. két darab hármasvédőt, vagy egy balkezes átlövőt, hanem hogy egy k. jó állománnyal nem tudtak címeket nyerni. Persze sztem is hasznosabb lenne, ha Pálingerék nem az alfelüket vakarnák a szövetségben, de a hazai kézilabda állapotáról minden elmond, hogy itt a fórumon is egy húsz éves irányítótól várja mindenki a megváltást. Hozzáteszem, saját vélemény, de a "fizetős" légiós korlát feloldása helyett szigorítani kellett volna (durván).
Klujber szempontjából a tavalyi év igazi katasztrófa volt. Egy remek felkészülés után az őszi szezon egy részét karanténban töltötte, ahol reménytelen bármiféle egyéni képzést végezni. Az EB után pedig a feltorlódott bajnokik és BL meccsek miatt szinte regenerálódniuk sem volt idő, nemhogy egyéni fejlesztésre.
Zsiga Gyula amikor felnőtt csapatokat edzett akkor pont ugyanazt csinálta mint minden más edző a világon. 2020-tól az mksz utánpótlás fejlesztési igazgatója, azóta megvilágosodott. 2010 óta egy büdös percet sem dolgozott felnőtt női csapat kispadján. De azért ő majd elmondja tapasztalatból hogy miként kell bánni a fiatal játékosokkal egy felnőtt csapatnál. Hazai porondon vegyük az utóbbi években a nemzetközi mezőnyben valamit elért csapatainkat(Győr, Fradi, Siófok) de ugyanez igaz a többi nemzetközi női bl csapatra és látjuk hogy mindenhol van egyéni képzés, csak sajnos kevés. Azért kevés mert kevés rá az idő a feszített tempó miatt. Elhiheted, hogy egyik edző sem hülye, de valahol spórolni kell a játékosokkal és ezt az edzések limitálásával lehet, mert a meccsek jönnek futószalagon. Ezt egyébként minden edző elmondta már többször ebben a témában. Az pedig a világ vicce ,hogy nem szabad fiatal játékosokat beépíteni a csapatba. Ha elég jó akkor játsszon , mindenhol játszik fiatal ha elég jó hozzá. Ha nem játszattuk volna Háfrát és Klujber Ketit, akkor most azért prüszkölne mindenki. Mondjuk a Győr nem játszat fiatal magyarokat, akkor az a követendő példa????
A francia válogatott ismét a csúcson áll annak ellenére, hogy sok külföldi van a klubokban. A magyarokat folyamatosan zavarják azok a külföldiek, akik egyre kevésbé magyarul beszélnek, és a farkad egyre rosszabb, mert a játékosaid mindegyike 170 cm és mindannyian egyformán játszanak. És még rosszabb lesz. Rossz munka a klubokban, rossz edzők, túlértékelt magyar játékosok, akik nem szeretnek dolgozni. A magyar kézilabda teljes igazsága.
Krumbholtz bele szólt volna a klubedzők munkájába, amit nálunk nem viselnek el. Rasmussen is megpróbálta, de hamar rájött, hogy az túl konfliktusos, a nagy pénzét meg így is megkapja.
A Borsos elmondta a francia kézilabda sikerének a kulcsát: összeszedtek a világ élcsapatai (válogatottjai) meccsei közül több százat, azokat végigelemezték figurák tekintetében, hogy melyik csapat melyik figurát hányszor alkalmazza és abból mennyire eredményes, majd a legeffektívebb figurák közül a csapattal kiválasztattak vagy 10-et, ami passzolt is hozzájuk és eredményes is lehet vele az ember, és azokat kezdték játszani.
Nálunk hol van ilyen tudatosság? Ezért is volt címeres ökör az, aki nem alkalmazta a Krumbholtzot, mert hozta volna ezt az elemzökézséget is. ha elöbbre akarunk lépni, akkor nem a szövkap/szövedzö feladatának kell lennie az ellenfelek feltérképoezése, neki csapatra/játékosra lebontva meg kell kapnia a kész anyagot, hogy ahhoz tudja igazítani a követendö taktikát.
Érdemes meghallgatni Zsiga Gyulát a Kézivezérlésben (nem tudom már melyik meccs után), nagyon szépen elmondja, hogyan nem szabad fiatal játékosokat beépíteni felnőtt klubokba. Azt mondta Zsiga, hogy 20-22 éves játékosoknak kellenek az egyéni képzések, nem szabad azt gondolni, hogy nekik ugyanarra van szükségük, mint a már idősebb csapattársaiknak.
Mondjuk azt nem értem, ha ezt így látják, akkor miért nem voltak képesek ezen változtatni, elsősorban a Fradinál. Klujber lesz a következő, akit hamar el fogunk veszíteni, mert nagyon látszik, hogy neki az egy-egyezésben olyan hiányosságai vannak, amelyek megakadályozzák, hogy stabilan jó teljesítményt tudjon hozni.
Hogy mennyire szerencsések voltak (azoktól kaptak ki, akiktöl ki lehetett, és azokat verték meg, akiket meg kellett verniük ahhoz, hogy meglegyen a továbbjutás), jól mutatja ez a videó,
ami mutatja, hogy mennyire örültek, amikor realizálták, hogy ök jutottak be az elödöntöbe, miután a németek kikaptak a norvégoktól (a németeknek elég lett volna egy döntetlen).