A világűr nem üres kutatási adatok szerint 1 köbcm, világűr átlag öt részecskét tartalmaz, ezt 1köbmm-es cső formájú tér gyanánt vizsgálva 1m. hosszú térrészben öt részecskét találunk. Vizsgáljunk most részecske átmérőjű világűr teret fényévnyi hosszban, tegyük fel, ha ebbe egy részecske esik, (most nem akarok nagy számokkal bíbelődni) akkor 12 milliárd fényévnyi hosszú térrészbe a valószínűség szabályai szerint 12 részecskét találunk. Ennyi részecskén küzdi át magát az a foton amelyik ilyen messziről érkezik hozzánk. A felkelő és a lenyugvó napból szemünkbe érkező fény valószínűleg ugyan ennyi részecskén verekedte át magát, mivel a sűrű légrétegen ferdén jutott el hozzánk.
Azért mert a kozmológiai vöröseltolódás NEM UGYANAZ a jelenség, mint a Rayleigh-szórás! Ezt már vagy egy tucatszor megírtuk neked! Felfogtad? Egy fenét!
A kozmológiai vöröseltolódás az ÖSSZES HULLÁMHOSSZRA azonos mértékű.
Az anyagon való fény szóródás pedig HULLÁMHOSSZ FÜGGŐ. És csak annyi történik, hogy az adott frekvenciatartományba eső sugárzás kiszóródik a látóirányunkból. Viszont éppen emiatt a kiszóródott sugárzás egyenletes intenzitással mindenhonnan beérkezhet hozzánk. Éppen emiatt kék az égbolt b@azmeg! Mert a Napból egyenesen érkező sugárzásból a kék tartományba eső jobban szóródik, ezért az nem a Nap irányából érkezik hozzánk, hanem a teljes éggömbről homogén eloszlásban!
Nyilvánvalóan igazad van, a föld közelében igen kis távolságon roppant sűrű akadályon jön keresztül a napfény. Ez hasonló szűrőként viselkedik, mint a fényképezőgép előtét-fényszűrője.
Ám a világűr roppant távolságán elszórtan jelenlévő anyag nem pontosan ugyanúgy befolyásolja a fényerőt, és végzi el a hullámhossz "szelektálást" mint ahogyan itt az orrunk előtt a napfénnyel megesik, hanem egy analógia.
A felvetésem nem egy bizonyított tény, hanem egy igazolásra váró teória.
Nem ártana felvázolnod egy olyan mérési módot, amellyel dönteni lehetne afelől, hogy melyik ad több és pontosabb prognózist: a "standard" kozmológia, vagy a sajátod.
Amíg ezt nem teszed, maradsz meg nem értett zseni (amúgy sok ilyen ember van, így felmerül, hogy ez is valamiféle örömforrás/életcél - mint pl. a mazochizmus).
A gravitáció biztosítja, hogy létrejönnek a nagyobb égi objektumok, mint a bolygók, csillagok és a galaxisok. A bolygók keringése a napjuk körül, a csillagok keringése a galaxis centrumában lévő feketelyuk körül biztosítja, hogy ezek a képződmények állandóak legyenek és ne hulljanak be az égi objektumok a rendszer középpontjába. De mi szabályozza a különböző galaxisok eloszlását anélkül, hogy létezne az univerzum középpontja, amely körül keringve fenntartanák helyzetüket és a gravitáció miatt nem kerülnek egymáshoz egyre közelebb, míg létrejönne a Nagy Reccs, ahol a mintegy 2 milliárd galaxis hatalmas sűrűsége összeolvadna egyetlen hatalmad feketelyukban?
Az ősrobbanás elmélete nem zárja ki a Nagy Reccs lehetőségét, a kezdeti hatalmas energia, amely szétrepíti a galaxisokat is, egyszer elfogyhat, ahogy a feldobott kő is visszaesik, ha kezdősebessége nem éri el a kozmikus sebességet. Más elképzelés szerint viszont a tágulás bármeddig tovább folytatódhat, de beállhat egy stacionárius egyensúlyi állapot is. Mit mond a kérdésről a fénysebesség csökkenésén alapuló elképzelés? Foglaljuk össze itt röviden ennek lényegét. Gondolkozzunk most egy kezdet nélküli univerzumon, ami mindig volt és mindörökké fennmarad, csak közben bizonyos tulajdonságok változnak meg. Ekkor gondolkozásunk kiindulópontja bármilyen korszak lehet, de célszerűbb az univerzum sorsát a jelenlegihez viszonyítani. Vizsgálatunk tárgya ezért, hogy milyen volt az univerzum T idővel ezelőtt?"
A fénysebesség és a gravitációs mezö terjedési sebessége c. Kezdetnélküli univerzumunk van, ami örökké fennmarad. Csak a stabil elemirészecskék csomósodása és szétszóródása változik. A gravitáció vonzó és taszító is lehet, attól függöen, hogy proton-bázisú, vagy elton-bázisú anyagról van szó.
A fénykibocsátását nem értette meg a fizika, a fény nem más mint elektromágneses hullámzás. A gerjesztett atomok instabil rezonancia képes részecskerendszerek. A vöröseltolódást máshogyan kell megmagyarázni, mint a távolibb galaxisok nagyobb relatív sebességével.
"A fizikának fogalma sincs, csak elmélete, hogy hogyan történt."
Hatalmas tévedésben vagy!
Egyrészt egy régen megtörtént dologról van szó, amit adott időben nem jegyzőkönyvezett senki, ezért aztán csak utólag lehet megpróbálni modellezni. Ez a történettudományok egyik inherens sajátossága, nem elegáns a szemükre vetni, hogy csak "elméleteik" vannak. Persze, hogy azok vannak, b@zmeg, senki sem volt jelen, hogy videóra vegye!
Másrészt viszont vannak olyan fizikai összefüggéseink, amelyeket laborban kicsiben elegendően sokszor pontosan leellenőriztünk, hogy tudjuk: a világ adott része ezen szabályok szerint működik. Ezt követően viszont ugyanezekből a fizikai összefüggésekből nemcsak a jövőbeli állapotokat lehet kiszámolni, de arra is alkalmasak, hogy a jelenlegi állapotból VISSZAKÖVETKEZTESSÜNK a múltbeli történésekre!
És ha a dolgot így nézed, akkor az a történeti modell, amit a kozmológia az univerzumról összeállított, jóval több alappal rendelkezik minden más elképzelésnél: fizikailag helyes összefüggésekből szervesen következik, hogy ennek kellett történnie. Ugyanezt a bizonyosságot egyetlen egy hitrendszer vagy hagyomány egyetlen egy teremtésmítosza nem mondhatja el magáról! Össze sem hasonlíthatók a tudományos "teremtésmítosszal", mivel az fizikailag helyes "elméletet" jelent.
Nem feltétlenül mond ellen, csak más előfeltételeket használnak. Itt lényegében egy tét nélküli játékról van szó, a kiindulási alap a vöröseltolódás kísérleti eredményeinek ellentmondásai miatti revízió. Innen kell felépíteni egy egyenlőre nem ismert jelenséget, amit hozzá kell igazítani az ismert (megmért) adatokhoz.
"Egyszerűen ki kell jelenteni, hogy a foton haladás közben energiát veszít. Vagy ha így jobban tetszik, a foton élettartama során energiát veszít. Ezt persze a fizikusok nem fogadnák el, mivel nemes egyszerűséggel áthágná az energiamegmaradás törvényét,"
Nem.
Azért nem fogadják el, mert a megfigyeléseknek ellentmond.
"akkor miért is lehetetlen az a felvetés, hogy a végtelen űr belátható zónájában lehetséges annyi anyagi részecske, amennyi a mi napunk fénysugarainak útjába kerül a napfelkelte és a napnyugta időszakában.
Ha pedig ez a feltevésem igaz akkor miért is nem történhet hasonló jelenség a látóhatárunk pereméről hozzánk eljutó és észlelhető fénnyel."
Azért mert a kozmológiai vöröseltolódás NEM UGYANAZ a jelenség, mint a Rayleigh-szórás! Ezt már vagy egy tucatszor megírtuk neked! Felfogtad? Egy fenét!
A kozmológiai vöröseltolódás az ÖSSZES HULLÁMHOSSZRA azonos mértékű.
Az anyagon való fény szóródás pedig HULLÁMHOSSZ FÜGGŐ. És csak annyi történik, hogy az adott frekvenciatartományba eső sugárzás kiszóródik a látóirányunkból. Viszont éppen emiatt a kiszóródott sugárzás egyenletes intenzitással mindenhonnan beérkezhet hozzánk. Éppen emiatt kék az égbolt b@azmeg! Mert a Napból egyenesen érkező sugárzásból a kék tartományba eső jobban szóródik, ezért az nem a Nap irányából érkezik hozzánk, hanem a teljes éggömbről homogén eloszlásban!
* A vöröseltolódás "fényfáradással" történő magyarázata igen divatos volt a hatvanas-hetvenes években. Kísérleti adatokon alapuló cáfolata az 1984-es Csillagászati Évkönyvben olvasható. *
Az általános relativitáselméletből (igencsak régi keletű elmélet) az jön ki, hogy a Világegyetemre vonatkozóan érvénytelen az energiamegmaradás törvénye. A fizikusok tehát tudják, hogy áthágható.
A "fényfáradás-elmélet" is nagyon régi. Ez azonban nem bizonyult jónak.
Egyszerűen ki kell jelenteni, hogy a foton haladás közben energiát veszít. Vagy ha így jobban tetszik, a foton élettartama során energiát veszít. Ezt persze a fizikusok nem fogadnák el, mivel nemes egyszerűséggel áthágná az energiamegmaradás törvényét, de én azt mondom, hogy könnyen lehet hogy emögött olyan tények vannak amiről még nem tudunk.
Még nem néztem át a feladott leckéimet, pláne nem tanultam még semmit belőlük, de az a tény, hogy egy igen dinamikus világmindenség egy "kitüntetett" zugában leledzünk és körülöttünk minden irányban láthatunk tömegével stabil és keletkező és eloszló (szétrobbanó) rendszereket is, akkor miért is lehetetlen az a felvetés, hogy a végtelen űr belátható zónájában lehetséges annyi anyagi részecske, amennyi a mi napunk fénysugarainak útjába kerül a napfelkelte és a napnyugta időszakában.
Ha pedig ez a feltevésem igaz akkor miért is nem történhet hasonló jelenség a látóhatárunk pereméről hozzánk eljutó és észlelhető fénnyel.
A gigantikus távolságot átszelő elektromágneses sugár az útja során a gravitációs hatások által elszenvedhet olyan színkép-vonal eltorzulást, amely a Doppler effektusra emlékezteti némely szakértőnket. Ettől még foglalkozhatunk a Nagy-Bumm elmélet igen mozgalmas teóriájának kérdéseivel is, ám érdemes lehet ezt az igen egyszerű variációt is alaposabban átgondolnunk.
A körülöttünk lévő észlelhető jelenségek inkább igazolják, mintsem kizárnák annak a lehetőségét, hogy a hatalmas távolságok miatt a fény útjába anyagnak kell kerülnie, hiszen mindenfelé vannak most sűrűsödő és keletkező rendszerek, nem is kevés megsemmisülő, illetőleg szétoszló objektumok is előfordulnak a stabilak között, akkor miért is létezhetetlen a felvetésem???
Ez a wikipediás táblázat tetszik. Főleg ez a része:
10 az "x"-en, ahol x= 10 az 56-ik hatványon.
Caroll és Chen szerint erre az időre a véletlenszerű kvantumhullámzások létrehoznak egy új ősrobbanást.
És minden kezdődik előlről. Majd ennyi idő múlva újra beszélgetünk erről :-) ugyanis a végtelen idő az olyan sok idő, hogy 100-százalékos bizonyossággal mondhatjuk, hogy egyszer újra létezni fogunk, pontosan, vagy majdnem pontosan úgy, hogyan most vagyunk :-)
Ez a szám a lehetséges húrelméletek száma, de még a kitevő is kerekítve. Hogy időtartamra alkalmazzuk, azt te vetetted fel. Ez a szám olyan nagy, hogy még a nevét is keresgélnem kellett.
A fő kérdésed: meddig hosszabítható meg előre az idő. Pont most egy érdekes cikket találtam erről:
Ilyen szám is van a fizikában? És mi lesz a Világegyetemel ennyi év múlva? De ez a szám mihez viszonyítva sok? Mert jelöljük ezt a számot "q"-vel és képezzük "q", "q"-dik hatványát. És egyszer ez az idő is letelik. Vagy nem telik le?? Vagy nincs is értelme ilyen nagy időről beszélni? Hol az a határ, mennyi év az a határ, ahol még értelmes dolog megkérdezni, hogy mi lesz ennyi év múlva? És az nem lehetséges, hogy az idő is "gömbölyű"? Értem ez alatt azt, hogy ha túlságosan előremegyek a jövőbe, akkor a távolu múltba jutok??
"Nincs olyan matematikus, fizikus, mérnök, stb. aki meg tudná mondani, hogy te hogy szeretsz."
Te most az érzelmekről akarsz beszélni a nagy bumm ügyében?
Azt hiszem, ez itt irreleváns dimenzió.
És példának se nagyon tudjuk használni arra, hogy vajon mit is jelenthet megélni a 3+1 dimenzión túli dimenziókat. A szeretetet érzékelő "idegi kapcsolatunk" működése meglehetősen bizonytalan. És olyasféle "dimenzióérzékelő" protézisünk is alig van hozzá kifejlesztve, mint mondjuk a 4 dimenziós téridőhöz a Minkowski geometria. Én bizony néha már úgy érzem, ennek segítségével zsigerileg is megélem a téridőt, biztosabban mozgok benne, mint mondjuk valamelyik érzelmi dimenzióban. Amelynek kezelésére többnyire csak esetleges ötletszerű eszközeink, praktikáink vannak.
Az újabb és újabb fizikai létezők felé hiányzó idegi kapcsolatainkat már régóta mérőkészülékekkel és matematikai konstrukciókkal pótoljuk. Ezeknek ráadásul még előnyeik is vannak a közvetlen idegi kapcsolatokhoz képest, általuk reprodukálhatóbb és ellentmondásmentesebb összeköttetéseket tudunk létrehozni a külvilággal.
"De pl. a szeretet az egy multidimenziós "érzés"."
De pl. ez egy k..va nagy baromság.
"Olyan dimenziói vannak, amit nem tudsz 3D-ben és időben sem mértékegységgel ellátni."
Igen, mert a "dimenzió" fogalmat a definícióját figyelmen kívül hagyva, hányaveti bő'csész módon használod. A hozzád hasonló szómágusokat állítja pellengérre például a Intellektuális imposztorok c. könyv.
"Soha, senki nem tudja megmérni a szeretetedet."
Nyugodj meg. Meg tudja.
Csak egy fMRI kell hozzá, egy vizsgálati alany és egy sorozat fénykép a legutáltabb haragosától a féltve szeretett gyerekéig.
"Nincs olyan matematikus, fizikus, mérnök, stb. aki meg tudná mondani, hogy te hogy szeretsz.
Tudod miért?"
Persze, hogy tudom.
Mert agykutató orvosbiológus kell hozzá. Az a szakértő a fejedben történő dolgok területén.
A fizikus megfigyelések, tapasztalatok, mérések eredményeit igyekszik modellbe foglalni. A modell egy logikai rendszer, amiben lehet bármi, csak legyen jól definiált, világos szabályoknak megfelelő. Ha ez teljesül, nem baj ha 11 dimenzió szerepel benne, és az sem, hogy a 11 dimenzióra nincs közvetlen tapasztalatunk.
A modellnek az a feladata, hogy olyan dolgokra adjon helyes eredményt, amit megfigyelhetünk, mérhetünk, amiről tapasztalatot szerezhetünk. Ha a helyes eredményhez absztrakt matematika fogalmak használatával juthatunk el, akkor miért ne tennénk.
