A Kamarazene témában van a helye az alábbinak, de mivel a Kristóffal kapcsolatos valamennyi zenei eseményt és egyéb érdekességet itt igyekszem összefoglalni, ide is átemelem.
Megkésve, de annál hitelesebben jelent meg Csengery Kristóf alapos és hosszú beszámolója a Mozgó Világban a Vár-Ba-Vár trió koncertjéről
(Müpa, 2016. május 10.).
Kezdem a kiemelt névvel, mert ezt már régóta hangoztatom/irogatom, hiszen jobban tetszik a Baráti-Várdai-Várjon trió névnél, bár a lényegi tartalom ugyanaz. Persze ez az előadói formáció hivatalosan még nem testesült meg, de az jétékukban érzett kiemelkedő minőség akár sok évtizedes összefonódásra is utalhatna.
Utóbbit a kritika vége felé fogalmazta meg Csengery, amit előre kiemelek:
"Baráti, Várdai és Várjon mindhárman a hangszeres teljesítmény perfekcionistái, vagyis a közreműködésükkel elhangzott előadásokat mindig és mindenütt a technikai kivitelezés maximalizmusa jellemzi. Ugyanakkar abban is nagyon hasonlítanak egymásra, hogy ez a kivitelezésbeli igényesség soha nem kap főszerepet, a lényeg mindig a zene poétikai tartalmával való maradéktalan azonosulás, a zeneszerző szolgálata, a mű mondandójának közvetítése. Így volt ez most is: a három muzsikus...mindhárom szerzői stílus jellegzetességeit méltó fogékonysággal tárta fel hallgatóik előtt."
A három kiválóság 2014-es foglalkoztatottsága ma már érdektelen, de akkor is csupán egy statisztikai adat volt. A minőség a továbbiakban van.
A Marlboro Festival-hoz, amit a "klasszikus zenei világ legvonzóbb menedékhelye"-ként emlegetnek. A honlapon és főleg az archívumban további érdekességek vannak a cikkben említetten túl:
1951 óta közel 2500 résztvevője volt, további magyarokkal is, főleg a tárgybani koncerttel kapcsolatban:
Várjon Dénes (1993, 1995, 2012, 2013 és 2015),
Baráti Kristóf pedig tavaly.
Schiff Andráson kívül még két magyar zongorista volt résztvevője a fesztiválnak: Frankl Péter (1998 és 2000),
Fejérvári Zoltán (2014 és 2015).
Végh Sándor hegedűsként 1974 és 1977 között évente, de u.akkor karmesterként és koncertmesterként is szerepelt.
Perényi Miklós szintén évente 1969 és 1972 között.
A fuvolista Seres Dóra pedig 2005-ben volt a résztvevők között.
A fesztivál művészeti vezetője 1999 óta már csak Mitsuko Uchida.
A fesztivál történetének bemutatása során az alapításról is többet lehet olvasni.
Eggyel lejjebb kihagytam véletlenül a Verbier Fesztivál július 26-i előadását, amikor Baráti Kristóf mind a hat Bach-szólódarabot eljátssza.
A helyi templom, mint a koncert helyszíne; 500 férőhelyes
Erről jutott eszembe a múlt hét végén hallott ismétlés a Bartók Rádióban, egy 2008. évi elemzéssel Bach 1004-es partitájával. Az akkor még aktív Papp Márta beszélgetett Fazekas Gergővel az Egy zenemű, több előadás című sorozatban, de a néhány felvétel közé még nem kerülhetett be Baráti 2009. évi felvétele a Berlin Classics részére. A nagyszerű albumot aztán a Brilliant Classics is megjelentette a neve alatt, és megérdemelt jó kritikákat kapott a kritikusoktól, amiket be is másoltam ide.
xxxxx
Most szerdán, 19:00-től a legutolsó Baráti-lemezt szedik ízekre a fülelő kritikusok a Bartók Rádióban:
Kritikus füllel
Mozart minden hegedűversenye Baráti Kristóf előadásában.
Közreműködik a Magyar Kamarazenekar
A kiadványról Mácsai János, Fazekas Gergely és Ujházy László beszélget. Szerkesztő: Katona Márta (Ismétlés június 30-án, 9:30)
Az alábbi interjúban olvastam először Baráti első zenekari szereplésének általa előadott művéről. A szokásosan rövid h-v. innen meghallgatható, de nem vele.
"Hogy egy adott művet magas fokon lehessen előadni, a művet meg kell érteni, az egész valahol a hangjegyek mögött kezdődik" - így kezdődik a beszélgetés...
Szentpétervárott sűrű a zenei élet: Baráti Kristóf említett kamaraestje (június 5.) után négy nappal a Budapesti Fesztiválzenekar szerepelt a Marinszkij új koncerttermében, a Marinszkij II.-ben, részben Sztravinszkijt idézve.
Június 24-én Baráti Kristóf lesz a Sztravinszkij-hegedűverseny szólistája a Marinszkij Színház zenekarával (Valerij Gergiev dirigálásával), majd július 27-én ugyancsak velük Beethoven hegedűversenyét adja elő u.ott, a régi koncertteremben.
A lejjebb olvasható saját élménybeszámolón túl valódi kritikus is értékelte azt a május 28-i koncertet, amelyen Baráti Kristóf három hegedűversenyt játszott a Horváth Gábor vezette Zuglói Filharmónia zenekarával (Szent István Király Szimfonikusok).
Már a hibátlanul írt nevek is feltűntek, majd az est főszereplőjének körültekintő és a kritikához mérten jó arányú bemutatása is példás, amit rövidebben tolmácsolok.
Barátival és a 313 éves Ladyvel kezdte, majd a gyerekkor és a pályakezdés után a zenei tanulmányok, megnevezve a Kristóf karrierjében oly annyira fontos szerepet betöltő Eduard Wulfsont is. Utána az ismert versenyeredmények (1995: Gorizia - I. hely; 1997: a Brüsszeli Erzsébet királynő verseny III. helye és Közönség-díja; 2010: a Moszkvai Csajkovszkij-verseny I. helye), és a kritikus BB egy korábbi emléke Barátival, mert 2011. március 3-án ő is ott volt a Müpában a Glazunov-hegedűversenyt hallgatva, és erről be is számolt lapjának. BB megemlíti Baráti 2014-ben kapott Kossuth-díját, felsorolva néhány további és nemzetközileg ismertebb kitüntetettet, de többek között nem említve pl. éppen a hegedűs szólistákat: Zathureczky Ede - 1955, Kovács Dénes - 1963, Rolla János - 1985, Szenthelyi Miklós - 2008, Kelemen Barnabás - 2012).
A közel 62 éves Zuglói Filharmónia lenyűgöző programjában Baráti óriási és nehéz feladatra vállalkozott a három versenymű interpretálásával.
Az 1907-ben írt, de csak Geyer Stefi halála után (1956) két évvel bemutatott I. Bartók-hegedűversenyt a szólóhegedű kezdi egy hármas tagolású lassú elégikus témával (egy ki nem teljesedett szerelem feletti lamentálás zenei kifejezésével?), leírhatatlan tisztasággal megjelenítve. Baráti gazdagon lágy és mégis erőteljes hangjában együtt van a világosság és a költőiség. A témát fokozatosan, de kissé visszafogottan veszi át az egész zenekar. Az I. tételt (andante sostenuto) a vonósok fejezik be, szinte eksztatikus egyöntetűségben. Az erőteljes II. tételt (allegro giocoso) rendkívüli precízitással, szertelenség nélkül kezdi a szólista. A szólamok közti, sok humort tartalmazó concertálás egy kissé tartozkodónak tűnik, talán mert túl lassan valósult meg az együttes munka, habár a dirigens, Horváth Gábor igen ügyelt arra, hogy létrehozza azt a legtitkosabb ötvözetet, ami nem fogja vissza a straussi tánc nagyszerű szárnyalását. Az eredeti elégia felidézése melankólikus lesz a hátul elhelyezkedő fafúvósok trilláival és az impulzív befejezéssel.
Igor Stravinszkij Hindemith bátorítására kezdte el 1931 elején azt a hegedűművét, amelyet a kiadó által javasolt orosz származású fiatal USA-állampolgárnak, Samuel Dushkinnak dedikált. Ezt a neoklasszikus beütésű művet 1931. október 23-án mutatta be Dushkin és a zeneszerző dirigálta zenekar, bár erről az előadásról Stravinszkijnak rossz emlékei voltak. A D-dúr versenymű látszólag fel akar hagyni a műfaj hagyományaival egy olyan barokkizáló mű érdekében, amelynek mind a négy tétele egyformán gúnyoros hangvételű. Baráti szintén fokozta ezt a hangvételt, nem beszélve a kettős- és hármasfogásokról, de sose bántóan. A zenekar kellően elmélyedt a darabban, a Toccátában a várakozással ellentétben is, hiszen az ilyen harmincas korosztálynál ez kérdéses lehet. Keserédes hatást keltett ez a fajta - Stravinszkijra jellemző - cirkuszi ostinato, amit még fokozott a fuvolák és a szólista hatásos élénksége.
Szinte vádlóan jelent meg újra a fétis alakja a II. tétel (I. Ária) elején. Ezután egy gyászdal következik, amely hasonlít Stravinszkij húsz évvel később Velencében bemutatott operájának (A léhaság útja=The Rake's Progress) egyik jelenetére, amikor Tom teljesen megőrül. Baráti játéka lélegzetelállító. A Poulenc-ra hasonlító élénk rész befejeztével a hegedű gazdagon bontja ki a II. Áriát, ősi panaszként tagoltan tér vissza a totemisztikus összhatás, amikor a különleges díszitések elmaradásával érezhetővé válik a harmónia. A zárótétel (Capriccio) örvénylő hangjaiban az 1917-es "A katona története" ötlik fel, tele szakadásokkal és váratlan ugrásokkal, amit nem csupán virtuózan, hanem hibátlan értelmezéssel adott elő a szólista.
S kinek volt még kedve a szünet után éppen egy nem kisebb művet, mint a Csajkovszkij-hegedűversenyt (D-dúr, op. 35) meghallgatni? Erre csak egy olyan hallgató válaszolhatna irígykedve, aki nem jutott be a Müpa aznapi koncertjére. Az egyébként sakkozó és pilóta képesítést is szerzett Baráti Kristóf éppen egy olyan kivételes képességű előadó, aki hosszú időn át tud összpontosítani, és kifogástalan erőnlétben újra és újra közvetíteni érzelmeit. Így aztán ki kell jelenteni, hogy az ott hallott remek zenész a hegedülés ritkán előforduló abszolút zsenije. A szintén D-dúr hegedűverseny I. tételét (allegro moderato) Horváth Gábor szinte brahmsi vaskossággal dirigálta. A hegedű belépésekor már érezni Baráti kimeríthetetlen ihletettségét és elképesztő virtuózitását, ugyanakkor sosem törekszik a magamutogatásra és az akrobatikus játékra, hanem folyamatosan képes saját értelmezését, mondhatni a zeneszerzőét közvetíteni felénk. Csodálatos Baráti játékának határtalan érzékenysége és zenei teljesítménye szinte szeráfi, még a félelmetes kadenciában is. A különlegesen finom lassú tétel (Canzonetta) elmosódó régies, de nem nosztalgikus hangvételével mintha egy csillogó borostyán jelent volna meg. Az örületes záró tételben (allegro vivacissimo) a hegedű önmagával folytat párbeszédet. Ezek után mit is mondhatnék mint azt, hogy végtelenül el vagyok ragadtatva.
A zenekar és dirigense, valamint a szólista örömmel fogadta a közönség méltó elismerését. Hihető, hogy a kitartó tapsok hatástalanok lennének? A szólista nagylelkűen és mosolyogva, finom derűvel adja elő Bach C-dúr szonátájának largo tételét, majd a további tapsokra másodikként mintha Bach E-dúr partitájának előjátéka szólalt volna meg, amikor felhangzottYsaÿe II. szólószonátájának első tétele, az Obsession.
Rosszul emlékeztem: a rádió által leadott koncert az első volt (április 1.), a hangtárban hiányosan jelzett ráadással, hiszen kettő is volt.
A vasárnapi koncerten is volt Bach:
"A ráadásban aztán pihenhetett is a karmester, mert az ilyen esetekben már sokszor hallott rövid Bach-idézet, az 1004-es d-moll partita sarabande-tétele mindenkit megigézett." - írtam annak idején.
Ahogy jeleztem, tegnap este ismételték meg másodszor az érdekesen két napra beírt BFZ-koncertet, amelyen Baráti Kristóf volt a K207-es Mozart-verseny szólistája.
Hogy melyiket vették fel, azt nem tudom: a ráadás alapján az április 2-i lehetett, de az egyébként két azonos műsor alapján össze is vághatták a két este műsorszámait.
Időközben a Gramofon kririkai rovata is foglalkozott Barátival, illetve a főszereplésével tavaly felvett Mozart-hegedűversenyekkel, és a szólóhegedűre és zenekarra írt további három művel. A pécsi koncertfelvételen az Új Magyar Kamarazenekar volt a partner, amelyet maga a szólista dirigált. Kovács Ilona írása (kissé rövidítve):
Mozart édesapja (Leopold) a 18. század leghatásosabb hegedűpedagógusa, a korabeli hegedűmódszertant összefoglaló értekezés szerzője - érdekes módon nem a hegedű, hanem inkább a billentyűs hangszerek felé terelgette fiát, aki persze megtanult hegedülni, és volt, hogy ilyet írt apjának egyik, divertimentónak álcázott hegedűversenyének müncheni előadása után: "úgy játszottam, mintha én volnék Európa legnagyobb hegedűse." Tény. hogy az 1770-es évek második felétől Bécsbe költözéséig - mint salzburgi udvari hangversenymester - gyakran játszott fontos hegedűszólókat. Mégsem tudjuk biztosan, hogy a hitelesnek tartott öt hegedűversenyét miért írta, ám valószínűleg maga is játszotta őket. Kétségtelen, hogy az 1775 áprilisa és decembere közt alkotott concertók stílusa és hangvétele igen rokon a szerenádokéval, és az is evidens, hogy ezekkel a legjobb hegedűműveit írta meg. Az album az öt versenymű (B-dúr K 207; D-dúr, K 211; G-dúr, K216; D-dúr, K218 és A-dúr, K219) mellett még két rondót és egy adagiót tartalmaz (B-dúr, K269/K261a; C-dúr, K373 és E-dúr, K261). A szólistától ajándékot kaptunk, Stradivarija nemesen egyszerűem, ugyanakkor rendkívül gazdagon, telten szólal meg. Talán nem túlzás: Mozart fent idézett mondatát Baráti Kristóf feltételes mód nélkül mondhatja el.
Kristóf ugyan sohasem mondott vagy írt ilyen jellemzést saját játékáról, de nem is fog a jövőben sem, mert annál ő sokkal alázatosabb, de akik régóta követik és értékelik művészi fejlődését, azok megalapozottan mondhatják, hogy ő nem csupán Európa, hanem az egész világ legjobb hegedűse.
Új hónap, új koncert rögtön az első napokban. Június 1-jén már menniük kellett az alábbi műsorhoz az előadóknak, mert ma este a következő műsorral szerepelnek Berlinben, a Christofori Zongoraszalonban.
Piazzola: A nagy tangó (Várdai-Quentin) Schubert: Hegedű-zongora fantázia (Baráti-Quentin) Fauré: 1. zongoranégyes (Quentin-Baráti-Szűcs-Várdai)
??
A talán kevéssé ismertek:
Julien Quentin, aki az egyik főszereplője a Musica Litoralis koncertsorozatnak, ahol világhírű barátaival lép fel - 10 nap múlva is. Várdaival már többször játszott nagy sikerrel, és a Hungarotonnál tavaly megjelent lemezük is remek (Az éneklő cselló).
Szűcs Máté a tavalyi Kaposfest egyik sztárja volt. Jelenleg a Berlini Filharmonikusok 1. szólóbrácsása.
Kirill Troussov az idei Schumann-Mendelssohn maraton egyik fellépője volt Budapesten (Mendelssohn D-dúr sextettjében). Nála Brahms és Dvorzsák művek is szerepelnek a fenti programban, de nem tudom melyek; nyilván nem a magyarokkal együtt játszik.
Utóbbi két művésszel az idei Kaposfesten nagyszerű programjában is találkozhatunk: itt van az új honlap!
Nagyszerű kamarázást hallhattunk május 31-én a Zeneakadémián Baráti Krsitóf és Richard Goode (USA) jóvoltából. Mielőtt viszont beszámolnék e koncerten szerzett élményeimről, beírom a Spiegel szakírójának, Johannes Salzwedének friss kritikáját a korábban már többször említett Mozart-albumról (Baráti kristóf és a(z Új) Magyar Kamarazenekar, Brilliant Classics), mert az abban írtak megerősítik a szólistáról eddig csak visszafogottan hangoztatott véleményeket, kivel is van dolgunk!
A kiváló fotós, Marco Borggrave ismert felvétele alatt ez olvasható:
Baráti Kristóf nyári szórakozást okozott Mozart-hegedűversenyeivel
Mit jelentenek ezek az 1775-ben írt művek a következőkön túl: az olasz és a francia stílusminták keveredése, az ünnepi salzburgi rokokó, amelyben lehetőleg hiányzik a vibrato vagy a közszájon élő dallamfoszlányok effektusai, bár egyikben megérezni a törökös keleti hangulatot. Mindezeket és természetesen néha ezeknél is többet mondhatunk és tehetünk is természetesen róluk, illetve velük. Most viszont jön valaki, aki érezhetően semmit sem akar megmutatni a zeneszerző féktelen fantáziáján túl. Baráti nagy figyelemmel veti bele magát a hegedűversenyekbe, együtt a kiváló és ezúttal általa vezényelt Magyar Kamarazenekarral, és gyakran azt érezni, mintha a legendás Jascha Heifetz támadt volna fel a mai körülmények között. Részletezve: élénk és végig finoman pulzáló a vonókezelése, amellyel tökéletes összhangban bontakozik ki derűs kedélye az átvezető részekben, miáltal interpretációja minden képzeletet felülmúl. Barátinak különösen gratulálni lehet azért az új felvételért, ahol a két-lemezes albumba további három kisebb - szólóhegedűre és zenekarra írt - mű is került, amivel fontos lépést tett előre, hiszen ezekkel a kivétel nélkül jó felvételekkel növelheti az eddig még nem kellően elismert koncertpódiumi hírnevét. Ez a magyar művész, aki hibátlan intonációját és stlusbiztonságát már bizonyította Bach-, Brahms- és Ysaye-felvételein, megmutatja, hogy ott alkot kiemelkedőt, ahol a legkönnyebben lehet csődöt mondani. Ezáltal zeneileg igazán frissítően és minden idegesítőtől távol lehet végre egyszer Mozart művészetét megismerni.
xxxxx
Visszatérve a tegnapi kiváló hangversenyre, ahol jó lett volna találkozni a fenti kritikussal, hogy ő is meggyőződhessen Kristóf koncertezéséről, hogy inkább azt írja: egyelőre talán Baráti ázsiója nem akkora, mint művészi jellemzői, hiszen mi rendszeresen meggyőződünk világklasszis játékáról, egyre inkább a valaha élt legnagyobbakkal vetekedik tudása (holott Kristóf nem egy vetekedős típus), és egyre több kritikus is elismeri ennek a komplex előadói magatartásnak a kivételes egyediségét és értékeit. Persze még kevesebbet írnak róla, mint a már befutottabb társairól, így kevesebb a fellépési értéke is, ami a nagy zenekarok és előadótermek esetében számít, de mañana, mañana, csak nyugi-nyugi, ami késik, nem múlik! Mi már tudjuk...
A május 31-i szonátaest műsora az alábbi volt:
Mozart B-dúr; K 454
Brahms G-dúr; op. 78
Janáček JW VII/7
Beethoven G-dúr; op. 96
Kezdem megint a műsorfüzetkével, amelyben az előadókról magyar és angol ismertető is olvasható, de nem azonos tartalommal, és főleg Baráti esetében hiányosan (nem említi a Csajkovszkij-versenyen aratott győzelmét, és a Brahms-szonáták lemezfelvételét sem, holott a műsorban is szerepelt ezekből. Hely lett volna, mivel a műismertető rövidebben is eléggé tartalmas lett volna.
Az előadásról: ezt a Mozart-szonátát még nem hallottam Kristóftól, és ha jól emlékszem, húsz évvel ezelőtt játszotta utoljára. Nagyszerű darab , kiváló előadás. Ugyan több mint egy generáció van a két zenész között, de szépen egymásra hangolódtak, bár Kristóf most sem adta alá. Hihetetlen alkalmazkodó és arányérzéke van, és erről most egy kis nyelvészkedés.
Arány, arany, utóbbi a latin aurum-ból, és az ide is illő aranymetszésben vagy aranyarányban is benne van a természetben és a művészetben is megjelenő harmónia, mint minden jó alkotás lényege. A természetben így alakult, a művészetben azért tudatosabban, akár a művek szerzőre, akár az előadókra gondolok, legalábbis a zenében.
Az arany számos közmondásunkból ismert: "nem mind arany, ami fénylik"; arany elmének gyöngy a gondolata" stb., de a tegnapi estén is beigazolódott, hogy ami fénylik és egyben jó arányban, összehagolva jelenik meg a két szólam muzsikája, az igazi arany. Vagyis a teljes kifejezési skálában nagyon jó, tehát tempókban, hangerőben és hangszínekben, érzelmi közlendőben stb. egyaránt (egyarányban) tökéletes.
A Brahms-szonátát már sokszor hallottuk Barátitól, persze másokkal, és olyannyira hatásos volt most is, hogy ennek gyönyörűséges lassú tétele volt a méltán kikövetelt ráadás, a finom értelmezés utáni érthetően mély csönddel.
Az egyetlen Janáček-hegedűszonáta egészen más hangja a lenyűgöző interpretáció során elbűvölte a közönséget. Belinkelek egy felvételt, hogy érzékelhető legyen a mű egyedisége. A mű az 1910-es évek közepén készült, majd a húszas évek elején átírta a szerző; utóbbit hallottuk. Itt már túl vagyunk a romantikán.
Az utolsó Beethoven-szonátát is sokszor hallottuk már Kristóffal is, és ahogy a többi között és azok után ez a Beethoven-mű is kivételes, előadása során is érzékelhető volt az ihletettség, a szinte már hibátlan egymásra figyelés, rendkívül kiegyenlített hangzást eredményezve.
A két remek kamaramuzsikus tehát bearanyozta az estét, mint korábban Kristóf másokkal is (pl. Enrico Pace társaságában tavaly a Müpában, éppen a Janáček-szonátát is előadva), amihez aranyosabb háttér volt most a Zeneakadémia nagyterme, a belsőépítészet remeke, hogy a fenti nyelvészkedéssel zárjam.
Baráti bármihez nyúl, arannyá változik a kezei között!
Közben eszembe jutott, hogy Baráti tavaly nyáron Voronyezsben játszotta már (talán először) a Stravinszkij.hv.-t, a Platonov Művészeti Fesztiválon. A linken olvasható, hogy Fenyő Lászlóval a Brahms-kettősversenyben is szerepeltek, míg Laci egy Dohnányi-műben játszotta a szólót.
A honlap kibontásánál a PROGRAM-ok alatt érhetők el a régi műsorok ezen a rendkívül tartalmas összművészeti találkozón.
Az alább említett Farkas Gáborral lépett fel Baráti Kristófmájus 21-én a Zeneakadémián a Zuglói Filharmónia bérleti előadásán. Gaudeamus!, a bérlet neve, és örvendetes az együttműködés Baráti és a Szent István Király Szimfonikus Zenekar között, mert a hegedűs tökéletesség így segítheti a zenekar tökéletesedését, habár most éppen dirigált.
A jóbarát zongorista Rachmaninov II. zongoraversenyét játszotta, egy szakértő szerint nagyon jól (a másik szám Brahms II. szimfóniája volt). Sajnos beteg voltam...
A Gaudeamus-bérlet 2017. február 11-i előadásán Beethoven hegedűversenyét játssza Baráti a zuglóiakkal!
Május 28-án viszont Baráti már hegedült a Müpa kora esti előadásán (este BL-döntő fociban), méghozzá rögtön három versenyművet: két közel egyforma hosszú rövidebbet, majd a monumentális Csajkovszkij-hv.-t, és ezen már ott voltam.
A darabokról írt a műsorlap, de a szerzők, ihletők és a korabeli előadók alapos bemutatásán kívül egyetlen szót sem említettek a mai megszólaltatókról - a nevükön kívül :-(
Bartók 1908. évi korai (I.) hegedűversenyének I. tétele megegyezik a későbbi Két portré Egy ideális megnevezésű első tételével. A 26 éves fiatalember visszafogottan finom áhitata a tétel, két hárfával is aláfestve az elégikus hangulatot. A 2. tétel már bartókibb zene, a hegedű és a zenekar, illetve fúvós szólistái szenvedélyes párbeszédével, de a végén azért visszatér az idillibb hangulat egy fergeteges tuttival zárva.
Stravinszkij (1931; D-dúr) hegedűversenyét nem sokan ismerhették, és magam is csak halvány képekkel emlékeztem a két szélső tétel ritka rádiós bejátszására, pedig negyszerű darabról van szó. Baráti ezt is kottából játszotta, mert itthon most adta elő először, amihez jó választás volt a Horváth Gáborral jól vezetett zenekar lelkes együttműködése. A szélső tételek (toccata és capriccio) jellegzetes stravinszkiji tördelt ritmusa, fergeteges hangmontázsai nem véletlenül ihlették meg a kor híres koreográfusát, így a zene megidézésével együtt George Balanchine (1904-1983) látványos mozgássá transzponálását is bemutatom. Balanchine kétszer nyúlt a zeneműhöz: 1931-ben az érdekes Balusztrád címet adta hozzá, majd 1972-ben ezen változtatott. Érdemes együtt hallgatni a zenét a látványos mozgások élményével együtt. A hegedű sziporkázott, hangszíne jól illik a mű hangulatához, és remekül dolgozott együtt az alig észrevehetően dirigált zenekar a kitűnő fúvósszólókkal és a szólista. Kár hogy ritkán játsszák ithon ezt a klassz darabot, így nagy élmény volt a meghallgatása!
A szünet után a közismert Csajkovszkij-hegedűverseny hangzott el, amelyben Baráti persze már fejből (és a mennyből) játszott az érzékeny közönségnek, magának, a zenekarnak és persze a zeneszerzőnek. Játékamost is elegáns, graciőz - tökéletes volt, felfoghatatlanul ihletett, nem fokozom. Minden hangja a helyén és a szívünkben. Sikere óriási volt.
Két ráadást választott jó érzékkel: a leheletfinom Largót Bach C-dúr szólószonátájából és a II. Ysaÿe-szólószonáta közel 200 évvel későbbi lidércnyomásos Obsession tételét.
S ha még ez sem elég?!
Május 31-én este a jóhírű, a Kristófnál most kétszer idősebb Richard Goode (Goód) lesz a kamarapartnere a Zeneakadémián: változatos műsoruk a zongorista neve és képe alatt.
Baráti Kristóf és Farkas Gábor még tavaly megjelent Hungarotonos albumát már többen értékelték, most pedig a hegedűsök legnívósabb szaklapja, a Strad közölt róla kritikát.
Baráti Kristóf feltűnő technikai könnyedséggel, veleszületett muzikalitással és rettenthetetlen magabiztossággal adja elő ezeket a vegyesen összeállított hegedűs-ráadásokat. Sarasate Andalúz románcának és a rafinált Malagueña, valamint a Zapateado megszólaltatása könnyedén briliáns, élénk vonókezeléssel és ujj-játékkal, kristálytiszta harmóniákkal, tetszetős dinamikai kontrasztokkal és elegáns rubatókkal. Wieniawski Scherzo-tarantellájának vad váltásait lenyűgöző könnyedséggel közvetíti, míg Paganini Moto perpetuójának és Mózes fantáziájának élénk előadása alatt pedig mintha végig a hullámok tetején siklana.
Paganini Cantabiléjét lefegyverző bájjal és elbűvölő hangszínnel adja elő, hangjának intenzitása egyidőben szenvedélyes és megnyugtató. Wieniawski Legendájában és Csajkovszkij Egy kedves helyről írt emlékeinek két szélső, lírai tételében mutatkozik Baráti a legkörültekintőbbnek és bensőségességével a legkifejezőbbnek. Az összes ráadásszám közül mégis a két Ernst-mű, illetve -átirat a legmeggyőzőbb: a 6. etűdként ismert variációsorozat, A nyár utolsó rózsája, valamint Schubert Rémkirályának, a Nagy caprice-ként is ismert átiratnak a megszólaltatása. Mindkettőben érezni a démoni technikai zsenialitás eredetiségének bűvészmutatványait, megtetézve a vibráló hangulattal és megjenítő erővel.
Baráti szerencsés, hogy kölcsön kapta az 1703-as, "Lady Harmsworth" nevű Stradivarit, amelynek hangzási lehetőségei csodálatosak, még akkor is, ha ez az egyébként élethű felvétel meglehetősen tompának sikeredett. Habár a kiséret szerepe minimális e darabokban, Farkas Gábor mégis lelkes és stílusos partner volt.
. (Robin Stowell)
.
.
Ezt A nyár utolsó rózsáját az 1779 és 1852 között élt ír költő,
Thomas Moore alábbi verse ihlette:
.
.
The Last Rose of Summer
.
.
’T is the last rose of summer
Left blooming alone;
All her lovely companions
Are faded and gone;
No flower of her kindred,
No rosebud is nigh,
To reflect back her blushes,
To give sigh for sigh.
I’ll not leave thee, thou lone one!
To pine on the stem;
Since the lovely are sleeping,
Go, sleep thou with them.
Thus kindly I scatter
Thy leaves o’er the bed,
Where thy mates of the garden
Lie scentless and dead.
So soon may I follow,
When friendships decay,
And from Love’s shining circle
The gems drop away.
When true hearts lie withered
And fond ones are flown,
Oh! who would inhabit
This bleak world alone?
.
.
.
Nyár búcsúja rózsa,
jaj, maga virul;
hogy társa megannyi
hervad, lehull;
rokona nem él már,
bimbó se feszül,
áll árva tüzével,
sóhajt egyedül.
Magányos! Mint hagynám,
ahogy így epedezz!
Alusznak a szépek?
Társuk lehess!
Ágyadra kezemtől
szirmod suhan,
hol annyi hever már
illattalan.
Így tűnjek! ha barátság
már nem üdít;
s fosztják a szerelmek
szép ékköveit!
Ha elszáll a hű szívek
rövid nyara,
ki vágyna e földön
lakozni maga?
/Tandori Dezső fordítása/
.
.
.
A verset mások is megzenésítették, azonos címmel, különböző felállásra:
Jogosan értettem korábban félre az alábbi linkből idézett jellemzőket, mert azt hittem felületesen, hogy a koncert mostani szólistájáról írták.
Nem, Geyer Stefit idézte a bevezető szöveg, a végén a "technikai bravúr"-t is kiemelve. A továbbiak is rá, illetve a nagy régiekre - szerzőkre és előadókra - vonatkoznak, de egyetlen szó sincs a május 28-i előadókról a nevükön kívül.
Még jó, hogy sokan tudják, ki az a Baráti Kristóf, akire ugyanazok a szavak érvényesek, ezért is gondoltam rá először. Persze zenekar is lesz, karmesterestűl.
A különleges koncertre alig van már jegy: a földszint össszes helye foglalt.
Előbb kérte egy ismerősünk a Szent istván konzi és Baráti Kristóf május 28-i koncertjének műsorát, mert habár tőlünk kapták a jegyeket karácsonyra, és szeretik Kristófot hallgatni, a programot még nem keresték.
Néhány képzavarról és elírástól eltekintést kérve, még az alábbiak jutottak eszembe az alábbi beszámoló kapcsán.
.
A részletezett sajátosságok miatt a helyszín hátrányos helyzetűnek mondható.
.
.
A Klébi koncertsorozatának
.
MESTERKONCERTEK
ÉS FIATAL MŰVÉSZEK
SZTÁROK NYOMÁBAN
.
címét és a május 7-én éppen nem játszó karmester és a szólista képével díszített plakátot felhasználva közölt egy keresztrejtvényt a BUDAI POLGÁR, a II. kerületi Önkormányzat lapja.
.
A megfejtés valahogy nagyon rímel a koncert alaphangulatára:
.
Ahol szeretetet kapunk, ott öröm sarjad.(Hans Walldorf)
.
Az idézet Erich Loest mondása, aki többek között a fenti álnéven is publikált.
Csak a név hasonlósága miatt jegyzem meg, hogy "a második világháborút követően az alternatív gyakorlatot folytató iskolák közül a Pesthidegkúti Waldorf Iskola 1989-es indulásával Közép-Kelet-Európában és Magyarországon elsőnek törte meg – civil kezdeményezésre – az állam általános iskolai oktatási-nevelési monopóliumát."
Hangulatos koncerten ismételte meg a Baráti Kristóf dirigálta Duna Szimfonikus Zenekar a Duna Palotában május 6-án játszott alábbi műsorát másnap a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúria Színháztermében:
Beethoven Prometheusz teremtményei nyitány
Schumann zongoraversenye (Várjon Dénessel)
---
Beethoven VII. szimfónia
Parádés program két sztárvendéggel, bár Baráti nagyobb közönséget vonzott volna, ha ő is játszik :-)
Beszámolóm előtt a kitűnő játékot produkáló Várjon Dénes ráadásával kezdem, Schumann Warum? című kis művével, az 1837-ben írt nyolc Fantázia 3. darabjával (op. 12; Desz-dúr). A következő megjegyzésemnek persze csak áttételesen lehet köze a következőkhöz:
Warum, azaz Miért játszik visszatérően a kiváló szólistákkal kiegészített együttes ebben a falusias kis színházteremben, amelynek körülményei alapvetően nem teszik alkalmassá a kifogástalan élményt (a terem nyitott fedélszéke okozta tompa hangzás miatt)?
Válaszolok is rögtön: mert a közreműködők alázatos és jó zenészek, akik tisztelik az általuk teremtett hagyományt, megtisztelve közönségüket, pedig óriási nehézségbe ütközik az említett körülmények között remekműveket előadni. Kristóf a közel két éve idejekorán elhunyt édesapja, a Duna Szimfonikusok szólamvezető csellistája, Baráti András révén került közel az együtteshez, és sajnálhatjuk, hogy azóta már nem tudnak együtt szerepelni, viszont a hűség és a nagyság kötelez, Kristóf egyre jobban hegedül szólistaként vagy kamarapartenerként, karmesterkedése is egyre jobb, ő pedig magasan ívelő pályájának állomásai közben is ugyanazzal a művészi hozzáállással játszik a legfényesebb koncerttermek pódiumain, mint az ilyen kultúrpajtákban.
Ő már csak ilyen, emiatt is szeretik hívei!
Eszembe jutnak a korábbi hasonló helyszínek is: Gödöllő, Sárbogárd, Szombathely, MOM, Szolnok, Leányfalu, Veszprém stb., nem beszélve a külföldi hasonlókról, ahol szintén nem a legkiemelkedőbb együttesek és termek adták a hátteret, és mégis a maximumra való törekvés uralta az emlékezetes élményt.
Hát ezért! És járt már itt velük Várdai Pisti is, dirigálta itt persze más is a zenekart, és a kezdeti tompaságot megszokva remek szerzők remek műveit hallottuk, amelyeket most a fent említett zenészek közvetítettek a kb. 250 lelkes hallgatónak.
Ezek után mit mondhatok az előadásról? A rövid nyitány egy balettzene elejéről való (op. 44, 1800), jól szolgálva a bemelegítést az említettekhez, és most is hamar megszoktuk az együttélést a körülményekkel, egyben éreztük a zenekar szép együttes játékát.
Várjon Dénes, akinek szintén talán kedvenc zongoraszerzője éppen Schumann, most is elkápráztatott, határozott volt és költőien lágy, gyönyörű szólókkal, és kitűnő összhangban az ebben a darabban (op. 54, a-moll zongoraverseny, 1845) is jól irányított zenekarral. Legtöbbször még a fúvosok is hallatszottak a háttérből :) A körülményeket elfelejthettük, a szólista elkápráztatta a közönséget, akiknek nagy része talán nem is ismerte eddig ezt a szerény, de remek muzsikust. A ráadás persze zeneileg is kiemelkedő volt: finom és hatásos!
A szünet után - a mindig sikerszámban - végképp csak a zene hatott, az 1811-es A-dúr szimfónia tökéletesen felépített előadásával: a nyitótételben már a teljesen felszabadult együttest hallottuk, majd a jól irányított lassú tétel ismert gyászzenéje és a scherzo vidámsága csak megágyazott a con briós totális finálénak, amelyben aztán mindenki sziporkázott, alaposan megizzasztva a karmetert is. Minden plasztikus volt, minden együtt volt, de persze a fuvola vagy oboa nem zenghetett úgy mint pl, a Zeneakadémia nagytermében. Ezzel kezdtem, és éppen csak azért említem újból, mert hangsúlyosan volt másodlagos, amikor Beethovent és Schumannt idézték meg a nagyszerű zenészek, szép estét szerezve nekünk itt a városszéli hegyi faluban. A zenekarban különben kétszer annyi volt a nő, mint a férfi zenész, jegyzem meg mellékesen a végén.
És - hogy zene is legyen!
xxxxx
Holnapután újból találkozhatunk az est karmesterével és zongoristájával, amikor a fent említett Várdai Istvánnal fognak karmesterkedni, triózni, a Müpa nagytermében a jól megválasztott műsorukban, és persze telt ház előtt.
"Ünnepnek számít, ha kivételes kvalitású szólisták találkoznak a pódiumon," Így kezdődik a rendező programismertetője.
A jogosan dicsérő szavakkal teljesen egyet lehet érteni: kitűnő együttes és szólista..., de néhány dolgot kiegészítek.
Kezdem azzal, hogy a cikk kibontásakor megjelenő, a Wikipédián is látható, kép teteje nem látszik, de a lényeg, hogy ennek az együttesnek csupán a fele játszott a tárgybani koncerten, megfelelően a választott műveknek. Ez fontos volt a hangzásnál.
Az valóban érezhető már évek óta, hogy Baráti nagyszerű játékának egyre tökéletesebbé válásával, és az ezt honoráló elismerésekkel vonzereje jelentősen megnőtt, előre teltházassá téve legtöbb fellépését. A kitűnő együttest viszont nem sokan ismerhették korábban, de szinte az első megszólalásukkal elárulták Mozartban való elmélyülésüket.
A most is szenzációs szólista nem véletlenül választotta Bachot ráadásként, mert ilyenekkel illik "lecsillapítani" a felajzott közönséget. A ráadás egyébként nem egy teljes szvit volt, hiszen egy ilyen vegyes hangulatú mű nem lehet végig visszafogott, hanem csak egy tétele volt az 1006-os E-dúr partitának, nevezetesen a Loure, egy valóban szolid francia néptánc hangulatában.
Sajnálom, hogy nem vették fel ezt az előre is nagyszerűnek ígérkező előadást.
Meghallgattam a Karc-os Partitúra ajánlott adásának Baráti Kristófot érintő részét, a pár napja készített tartalmas beszélgetést, és rögtön reflektálok rá.
A varázslatos Bach-szólókkal keretezett beszélgetés előtt még sosem hallgattam ezt az adót, bár a nevét talán olvastam valamikor, és drukkolok, hogy a könnyedebb műfajokhoz szokott közönsége talán hasznosít az elmondottakból valamit.
Legkevéssé az újból előkerült tavalyelőtti statisztikát, amit nemrég Kristóf marhaságnak nevezett, hiszen ő talán csak egy-két hónapra gondolkozhat előre a nagy leterheltség miatt, nem is érdekli annyira az ilyen összeállítás, de a kedves beszélgető partnernek illik tudni, hogy nem tavaly volt Baráti a legfoglalkoztatottabb hegedűs a világon. A bachtrack az előző évben más hangszeresek és énekesek stb. összesített adatait közölte, de tudom, és ez összecseng Kristófnak az elégséges fellépésre vonatkozó megjegyzésével, hogy ő 86 alkalommal szerepelt nagyközönség előtt, míg a nála közel 8 évvel idősebb Joshua Bell 122-szer. Gergiev neve is elhangzott, aki 2013-ban 99-szer, 2014-ben viszont nem ismert vezényléseinek száma, de az első tízben sem volt. Mindezt csak a pontosság kedvéért, mivel komolyabb statisztikákkal én is foglalkoztam aktív koromban. Ezek itt csak játékos számok.
Az előbbihez: Kristóf repertoárját és muzsikálását senkijével sen cserélném el hallgatóként.
Ami sokkal lényegesebb: Baráti bárkivel beszélget, egy maximálisan összefogott és tartalmas, ugyanakkor szépen szóló előadást hallunk: művészi alázattal megtisztelve a kérdezőt és a leendő hallgatókat. Ezért is lehet csodálni, hiszen a játékában, vezénylésében is megjelenik ez az attitűd, és ő úgy hegedűs sztár, ahogy kevesen - ez a különlegessége.
Az említett Beethoven-szonáták kapcsán elhangzott, hogy "már ezerszer játszotta Würtz Klárával", és itt megszólal bennem a statisztikus kisördög, mert én ezeregyről tudok :-)
A vicctől eltekintve: az op. 50-es Csajkovszkij-triót viszont valóban többször játszotta a Várjon-Baráti-Várdai trió, mert a tavaly november 28-i rádiós Zenebeszéd (a 6-os studióban) is telt ház előtt volt, majd december 1-jén a Magyar Rádió Márványteremében a párizsi és New York-i fellépések főpróbájaként újból elkápráztattak vele bennünket.
Sok jó programot a megérdemelt hosszabb nyaralásra, de azért azt a hegedűt én páncélba zárnám a pihenés idejére.
Annak meg külön megörültem, hogy a Kaposfest idei műsoráról most hallottam elöszőr, így be is emelem, mert már nagyon vártam.
Innen a naptár szerint... ld. majd a Kaposfest külön témájában!
Nagyon ígéretes!!! A fellépőket azért én megkeresztelném :-), mert sokukról így azt sem tudjuk, hogy fiúk-e vagy lányok! Ennyit megérdemelnek!
