"Fekete egyenruhát hordanak a polgári védelem munkatársai, és ugyanolyat kapnak majd azok is, akiket polgári védelmi szolgálatra rendelnek be."
De akkor most ilyet szabad??? Úgy tudtam, hogy az nagyon megfélemlíti a cigány kisebbséget és még a távolban is felsírnak a kisgyerekek a fekete egyenruhától.
"A közelmúlt katasztrófahelyzetei, illetve a szélsőséges időjárási viszonyok egyre gyakoribbá válása hívta életre a katasztrófavédelemről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a hivatásos katasztrófavédelmi szervek mellett polgári és önkéntes szervezetek is részt vesznek a természeti csapások megelőzésében és a bekövetkezett károk helyreállításában. A polgári védelmi szervezetbe történő beosztás minden magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárt érinthet, különösképpen azokat, akiknek munkahelye veszélyeztetheti a környezetében élők létbiztonságát."
"Polgári Szolgálat természetesen eddig is volt, bármikor behívhattak, de nem járult hozzá semmilyen kötelesség, csak vészhelyzet esetén alkalmazták. De akkor is mindenki számára kötelező lett volna, ha van ilyen, nem válogatott volna ember és ember között. Vajon miért kell most válogatni? Mi az, ami szerint vannak, akiknek kell eskü és kiképzés, és akiknek nem? Ha pedig ilyen válogatás van, annak miért nincsen valami kritériumrendszere, vagy miért nem elég kritérium az önkéntesség?"
Ez csak teszt. Debrecen a fellegvár. Ha sikerül, jöhet a többi város és megye is.
Debrecenben várhatóan kétezer embert jelölnek ki, közülük négyszázan tesznek esküt augusztus 11-én a főtéren. A megyében még három helyen: Hajdúnánáson, Püspökladányban és Berettyóújfaluban tartanak hasonló esküt. A megyében a tervek szerint 6-7 ezren kapnak behívót. Az eskün az érintetteknek kötelező részt venni, ha elmulasztják, szabálysértési eljárás indul ellenük.
- 10 évvel ezelőtti adatokból dolgoznak, azóta sokan meghaltak, lerokkantak, vagy csak betegek, vagy 60 évesen nem szeretnének majomkodni
- természetesen a pedagógusokkal kezdik
-eskütétel előtt és után alaki gyakorlatokat folytatnak egyenruhában a város főterén
Elkezdték kijelölni országszerte a polgári védelmi szolgálat tagjait. Az eddig önkéntesek által végzet folyamatokat mostantól a helyi önkormányzati vezetők által kijelölt emberek fogják végezni. 2010-ben az árvíz idején mi is szerveztünk önkénteseket[...] Bővebben!Tovább »