Keresés

Részletes keresés

leslie o7 Creative Commons License 2026.06.24 -1 0 38253

1. Elrabolod Jézus dicsőségét, és az Antikrisztusnak adod!

A Dániel 9 a Biblia legnagyszerűbb messiási próféciája (a 24. vers felsorolja: a bűn eltörlése, az örök igazság elhozása, a Szentek Szentjének felkenése – ezt mind Jézus végezte el). "

 

Az Úr Jézus nem teljesíthette be a Szentély felkenetését, hisz mennybemenetele előtt az senki nem 

szentségtelenítette meg. A prófécia teljesedésére az Úr Jézus visszatérése idején kerül majd sor.

 

A 24-versben átugrottál egy fontos kifejezést, mégpedig a gonoszság megszünését a Földön.

 

A bűn eltörlése pedig nem része a próféciának, hanem a bűn bepecsételése található benne.

 

Mivel a 24. vers a gonoszság megszűnésére való utalással kezdődik, önmagában kizárja, hogy a prófécia az Úr Jézus halála idején , vagy közvetlen feltámadása után kezdődött volna.

 

Dániel 9:24 Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a szentek Szentje. 

 

A Szentek Szentje felkenetésére tehát majd a gonoszság megszűnését követően kerül majd sor.

 

Erre a lényeges dologra E.G. White készakarva elfelejtett oda figyelni, amikor összeállította a prófécia 

meghamisítására maga által készített saját verzióját.

 

A H. N. Adventsita tizedszedő tévtanítók ugyanis tagadják, hogy a Seregek Ura Khrisztosz földi ezer éves uralma idejére eltávolítja a gonoszt a Földről. Így a gonoszság is megszűnik a Földön.

 

Jelenések 20:1 És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében. 2 És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, 3 És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé őfelette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre. 4 És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten Igéjéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. 5 A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. 6 Áldott és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig. 

 

A H.N. Adventisták önjelölt prófétája E.G. White, aki saját bevallása szerint a Sátán gyóntatója volt,

tiltakozik az ellen, hogy az Istenek Istene a Sátánt bezárja ezer évre, hogy a gonoszságot eltávolítsa a Föld színéről. Az ellen is tiltakoznak a tizedszedő H.N. Adventsita tévtanító prédikátorok,hogy az Istene Istene átadja Khrisztoszának az uralmat a Föld felett ezer évre,és az ellen is, hogy az ezer országlás 

előtt Khrisztosz szentjei feltámadjanak, hogy vele együtt uralkodjanak ezer évig.

Előzmény: llang-ilang (38248)
leslie o7 Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38252

A Biblia nem nyugati, lineáris történelemkönyv. A héber próféták gyakran alkalmazzák az Ok és Okozat (Cselekmény és Következmény) szerkezetet úgy, hogy először felvázolják a nagy képet (26. vers), majd a következő versben „ráközelítenek”, és részletesen is kifejtik ugyanazt az eseménysort (27. vers)."

 

----------------------------------------------

 

 

Téves elképzelés. A prófécia a Szent Hely elpusztításáról és a mindennapi véres áldozat akadályoztatásáról, nem a 9. Fejezet 26. és 27-verseiben leírtakkal keződik és végződik.

 

Már a 8. fejezete is foglalkozik az eseménnyel. Nem lehet egy próféciát a végén kezdeni olvasni.

 

 

Azt az elején kell kezdeni.

 

Dániel 8: 8 A kecskebak pedig igen naggyá lett; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes szarv növe az égnek négy szele felé. 9 És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. 10 És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá. 11 És a seregnek Fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az Ő szentségének helye. 12 És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jószerencséje van. 13 És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? S a szent hely és a sereg meddig tapostatik? 14 És monda nékem: Kétezer és háromszáz estéig és reggelig, azután a szenthelyet megtisztítják és helyreállítják.15 És lőn, hogy mikor én, Dániel, látám e látomást és keresém az értelmét: ímé előmbe álla egy férfiúhoz hasonló alak. 16 És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást! 17 És odajöve, ahol én állék, és amint jöve, megrettenék és orcámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! Mert az utolsó időre szól ez a látomás.

A 9. fejezet 26. és 27 .versében a  már a 8. fejezetben részletezett prófécia van elhelyezve az Isten által kiszabott Hetven hét időszakában.A prófécia lényeges része azonban már a 8. fejezetben ki lett nyilatkoztatva.

 

Lehetetlen i.sz.70-hez kötni a prófécia teljesedését.

Előzmény: llang-ilang (38248)
leslie o7 Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38251

A Messiás hálakor tehát szépen felfüggesztődnek az események, és eljön a 70. évhét várásának az időszaka, olyannyira, hogy a 26. vers második fele is időben több mint 30 évvel később teljesedik be,"

-----------------------------------------------------

 

Sőt időszámitás sz. 70-ben sem az a prófécia teljesedett be, amire a Dániel Próféta Könyvének a 26. versének a második fele utal. A Dániel Könyve 8. és 9. fejezetében a Város és a Szentély lerombolása után 2300 nap elteltével  helyre fogják állítani a lerombolt Szent Helyet. Ez i.sz.70-ben nem teljesedett be. Nem is teljesedhetett, hisz a próféciából egyértelműen kiderül, hogy ez a prófécia az utolsó időre szól.

 

Dániel 9. És a várost és a szenthelyet elpusztítja egy  következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.  És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véresáldozatnak és az ételáldozatnak, és utálatosságok szárnyán pusztít, amíg az enyészet és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad.

 

Érdemes elolvasni a maszoréta szöveg alapján készült zsidó-magyr fordítást is:

 

" a várost és a szentélyt elpusztitja egy fejedelemnek népe, a ki elérkezik és kinek vége lesz áradatban és végig lesz háboru, pusztulás van elhatározva. 27. És erős szövetséget köt sokakkal egy hétig, s egy fél héten át beszüntet vágó áldozatot és lisztáldozatot s undokságok szárnyán pusztitó jön, egész addig, hogy a végzet és határozat ráömlik a pusz­titóra.

 

A prófécia szövegéből nem derül ki, hogy a nép, amelynek a fejedelme majd el fogja pusztítani a várost és a szentélyt Róma népe lenne. Sőt a következő fejedelemre sem történik utalás.

általánosságban egy fejedelem népére történik utalás,amely elérkezik. De hogy 70-ben érkezik el.

arról nincs szó a próféciában.

 

Tehát nem teljesedhetett a prófécia több szempontból sem i.sz.70-ben.

 

 

Előzmény: vámmentesss (38250)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38250

Értem én, hogy mit akarsz Te mondani, de az nem úgy van ám a Dániel 9.26-27-ben.

 

Megöletik a Messiás 26.vers elején, de az utána ott lévő próféciák csak i.sz. 70-ben teljesednek be, tehát az utolsó évhéthez ezek a részek nem tartoznak oda, hiszen a Messiás halála után több évtizeddel bekövetkező események vannak ott leírva, azaz nem a 70. évhéten belüli 7 év eseményei a 26. vers második része!

 

A Messiás hálakor tehát szépen felfüggesztődnek az események, és eljön a 70. évhét várásának az időszaka, olyannyira, hogy a 26. vers második fele is időben több mint 30 évvel később teljesedik be, tehát nem lehet a 70. évhét maradék része!

 

A 27. vers pedig innen folytatódik, és nem a 26. vers elejétől, és így “érkezik meg” a 70. évhét, de ugyanaz a személy nyitja meg szellemi szinten ezt a verset, amelyik a 26. fejezetet befejezte, azaz Róma, és a Rómával, mint rettenetes 4. birodalommal a Dániel 7-ben és a Jelenések 17.9-ben is azonosított ama megtestesült Fenevad, az Antikrisztus.

 

Na ez van ott leírva.

 

 

Előzmény: llang-ilang (38248)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38249

Vicces, hogy Te néhány évig, évtizedig hatalmon lévő egyes emberekhez emberekhez kötöd a Közel-Keleti helyzet lehetséges jövőjét, holott az ottani gondolkodást és tervezést nem években vagy évtizedekben mérik, hanem évszázadok, vagy inkább évezredek sokaságában.

 

Anvar Szadat is felszólalt a Kneszetben egy Izraellel kötött politikai alku keretében, és lám, mi letta vége, és 1979-ig az iráni sah titkosszolgálatával is remek volt a kapcsolata a Moszadnak, de míg az ember vezetők változnak, addig a régió és annak szellemi háttere ugyanaz marad.

 

A Szikla mecset és az Al-Aksza mecset az egész muszlim világ számára szimbólumok, nem véletlenül nem vette át 1967-ben az irányítást felettük Izrael, és nem véletlenül hagyta a muszlimok felügyelete alatt.

 

Majd ha a pakisztáni muszlimok csak az indiaiakkal fognak foglalkozni veszélyként, és az egyik leghíresebb pakisztáni katonai akadémiától nem néhány száz méterre fog éveken át lakni Bin Laden zavartalanul, na akkor majd talán elhiszem, hogy semmi bajuk sem lesz soha Amerikával és/vagy Izraellel pl. a pakisztániaknak…

 

A többi nagy muszlim országról nem is beszélve, pl. a NATO határán billegő, egyre harciasabb Izrael ellenes szólamokat harsogó Erdogánról és Törökországáról nem is szólva.

 

Ott érdemben semmit nem számít néhány évtizedig elő politikai erők, vagy ember vezetők újnak vélt irányvonala, nem sokkal később minden visszaáll a zsidó-muszlim ellentétre, amit csak az Antikrisztus lesz képes 7 éven át ideglenesen feloldani, s utána véglegesen már csak a minden szem által meglátott Krisztus (Jel. 1.7.).

Előzmény: llang-ilang (38243)
llang-ilang Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38248

Vámmentes, a 38237-es írásodban gúnyosan azt írod: „Értem”, de a felvetésedből kristálytisztán látszik, hogy valójában egyáltalán nem érted a héber prófétai irodalom szerkezetét.

 

A gúnyolódásod azon alapul, hogy a folyamatos történelmi beteljesedés elve szerint a szöveg „ugrál” a Messiás és a rómaiak között. Szerinted ez logikátlan. Csakhogy amit te logikátlan ugrálásnak látsz, azt a teológiában és a héber irodalomban párhuzamos szerkezetnek (rekapitulációnak, azaz téma-kifejtésnek) hívják!

 

A Biblia nem nyugati, lineáris történelemkönyv. A héber próféták gyakran alkalmazzák az Ok és Okozat (Cselekmény és Következmény) szerkezetet úgy, hogy először felvázolják a nagy képet (26. vers), majd a következő versben „ráközelítenek”, és részletesen is kifejtik ugyanazt az eseménysort (27. vers).

Hogy végre megértsd, nézzük meg szórol szóra, exegétikai (igeértelmezési) pontossággal, kire mi vonatkozik, és utána megmutatom, miért vezet teljes káoszhoz a te futurista belemagyarázásod!

 

 

Dániel 9:26-27 szó szerinti bontása (Az A-B-A-B szerkezet)

 

A szöveg egy zseniális „A” (Messiás tette) és „B” (A rómaiak büntetése) ritmusban íródott.

 

Első kör: A nagy kép (26. vers)

  • (A/Ok) A Messiás tette: „És a hatvankét hét múlva [azaz a 69. hét letelte UTÁN, a 70. hét folyamán] kivágattatik a Messiás és senkije sem lesz.” -> Ez Jézus Krisztus kereszthalála, a zsidó nép általi elutasítása.
  • (B/Okozat) A következmény: „És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe...” -> Mivel a Messiást elutasították, Isten ítélete lecsap: eljön Titus és a római sereg (a fejedelem népe), és Kr. u. 70-ben porig égetik Jeruzsálemet.

 

Második kör: Ráközelítés a részletekre (27. vers) Most Dániel „visszatekeri az időt”, hogy részletezze, MIKÉNT vágattatott ki a Messiás az utolsó (70.) héten, és miként történt a pusztítás.

  • (A/Ok) A Messiás tette részletezve: „És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak...” -> Itt a Messiás az alany! Ő erősíti meg a Szövetséget (az Újszövetséget) 7 éven át (3,5 év saját, és 3,5 év apostoli szolgálat a zsidók felé). És Ő az, aki a hét felén (a kereszten) örökre érvényteleníti, és ezzel véget veti a templomi állatáldozatoknak.
  • (B/Okozat) A következmény részletezve: „...és utálatosságok szárnyán pusztít, amíg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.” -> Mivel a zsidók a kegyelmi hét letelte után is elutasították a Szövetséget, eljön Isten ítélete: a római hadsereg az „utálatosság szárnyán” (a római légiók hadijelvénye a Sas, azaz az aquila volt, amit a templomba vittek) elhozza a megmásíthatatlan enyészetet a nemzetre.

Látod? Nincs itt semmi összevisszaság! A 26. vers megadja a vázlatot (Kereszt -> Pusztulás), a 27. vers pedig a 70. hét részleteit (Újszövetség felkínálása, Kereszt -> Római pusztítás).

Ezt hívják bibliai párhuzamnak.

 

 

Miért vezet teljes teológiai káoszhoz a te (futurista) értelmezésed?

A diszpenzacionalista/futurista elmélet, amit te is vallasz, ezt a gyönyörű, Krisztus-központú igeszakaszt erőszakkal széttépi, beletesz egy 2000 éves űrt a 26. és a 27. vers közé, és a 27. vers alanyát a Messiásról hirtelen egy jövőbeli Antikrisztusra cseréli!

 

Lásd be, Vámmentes, micsoda rombolást végez ez a teológia:

 

1. Elrabolod Jézus dicsőségét, és az Antikrisztusnak adod!

A Dániel 9 a Biblia legnagyszerűbb messiási próféciája (a 24. vers felsorolja: a bűn eltörlése, az örök igazság elhozása, a Szentek Szentjének felkenése – ezt mind Jézus végezte el). Te mégis a csúcspontot, a 70. hetet (a 27. verset) kitéped Jézus kezéből, és odaadod a Sátán emberének! Szerinted az Antikrisztus köt szövetséget, és ő vet véget az áldozatnak. Ezzel Jézus legnagyobb művét – az Ószövetség lezárását és az Újszövetség megerősítését – egy gonosz politikus cselekedetévé silányítod. Ez blaszfémia.

 

2. A "Szövetség" meggyalázása

A 27. versben a héber „berith” (szövetség) szó szerepel. A Bibliában Isten és a Messiás erősít meg „Szövetséget” (gondolj az Utolsó Vacsorára: „Ez az én vérem, az Új Szövetség vére, mely sokakért kiontatik”). A te elméletedben a Szövetség egy világi, geopolitikai békeszerződés Izrael és egy politikus között. Hol van a Bibliában olyan, hogy a szent Szövetséget egy diplomáciai alkura használják?

 

3. Jézus Krisztus meghazudtolása

Amikor Jézus a Dániel könyvében szereplő „pusztító utálatosságról” beszél (Máté 24:15), a párhuzamos evangéliumban pontosan megmagyarázza, mi az: „Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása.” (Lukács 21:20). Jézus ezt a saját kortársaira, az akkori generációra mondta („Nem múlik el ez a nemzetség...”), ami Kr. u. 70-ben be is teljesedett a rómaiakkal. Te viszont az utálatosságot betolod a 21. századba. Jézus tehát történelmi tényt közölt, te pedig sci-fit csinálsz belőle.

 

4. A nyelvtani és matematikai erőszak A 70 hét egy folyamatos, 490 éves egység.

(Ahogy a babiloni fogság 70 éve is folyamatos volt). Nyelvtanilag semmi nem indokolja, hogy a 69. hét végén megnyomd a "Pause" gombot, várj 2000 évet, majd elindítsd az utolsó 7 évet. Ha az orvos azt mondja, 70 napod van hátra, nem állíthatod meg az órát a 69. napon, hogy majd évezredek múlva letudd az utolsót.

 

Összegzés: Az általad gúnyolt "ugrálás" valójában egy tökéletesen logikus héber szerkezet, ami Krisztus engesztelő áldozatát és a hitetlen Jeruzsálem arra adott történelmi válaszát (a római pusztítást) írja le. A te futurista elméleted az, ami káoszt teremt: behoz egy 2000 éves szünetet, az Antikrisztust teszi meg a prófécia főszereplőjévé, és megtagadja, hogy Jézus áldozata véglegesen eltörölte volna a templomi rendszert. Gondolkodj el ezen, mielőtt legközelebb odaírod, hogy "Értem"!

Előzmény: vámmentesss (38237)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38247

Leírtam ennek az okát.

 

Az ilyen jelenségek nagy része démonoktól való szabadulás, ami sok esetben nem esztétikus, és nem is halk, hanem ide-oda dobálja az embereket távozás előtt, s fennhangon kiáltva megy ki.

 

De a gyülekezet tagjai már megszabadultak ily módon az elmúlt évtizedekben, és kevesekbe jött vissza ismét démon, és emiatt inkább az újonnan megtértek szabadulásainak hangjai hallhatóak már csak ritkán.

 

Írtam erről alaposabban Bethsabénak ma reggel a másik topikban.

Előzmény: llang-ilang (38245)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38246

Nincs semmi gond, én sem tudok rendesen, ahogyan Dávid király sem tudott, mégis tetszett Istennek az esetlen, de mégis szívből jövő tánca.

Előzmény: llang-ilang (38238)
llang-ilang Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38245

Szerintem nem lehet kiváltani brekegéssel. Komád nemrégiben azt mondta hogy már ők sem veszik olyan szilajra mint régen... 

Előzmény: híg ember (38241)
llang-ilang Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38244

Vámmentes, itteni bejegyzésedben idézett Zakariás-próféciával megint ugyanazt a súlyos szövegértelmezési hibát követed el: az Ószövetséget betű szerint, testiképpen olvasod, és teljesen figyelmen kívül hagyod az Újszövetség világosságát.

 

Tegyük helyre az általad idézett ószövetségi szakaszt (Zakariás 14:16-17)! Azt olvasod ki belőle, hogy a jövőben a Föld összes nemzetének fizikailag, esztendőről esztendőre fel kell mennie egy közel-keleti városba (Jeruzsálembe), hogy megüljenek egy ószövetségi zsidó ünnepet (a Sátorok ünnepét), különben nem kapnak fizikai esőt.

Nézzük, mi történik, ha ezt betű szerint akarod értelmezni, és miért omlik össze ez a kísérlet az apostoli és jézusi tanítás fényében:

 

 

1. Jézus megszüntette a földrajzi Jeruzsálem-központúságot

 

Ha a jövőben a világ népeinek fizikai zarándoklatot kellene tenniük a földi Jeruzsálembe, akkor Jézus Krisztus tévedett volna. Mit mondott Jézus a samáriai asszonynak?

"Eljön az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát... az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát." (János 4:21-24)

Az Újszövetségben Isten központja többé nem egy földi város! A Zsidókhoz írt levél 12:22 kimondja, hogy mi a mennyei Jeruzsálemhez járultunk. A te betű szerinti olvasatod visszarántaná a kereszténységet Jézus kijelentése előtti, ószövetségi, földrajzhoz kötött korszakba.

 

2. Az árnyékok és a Valóság

 

Zakariás a Sátorok ünnepéről beszél. Vámmentes, te keresztény létedre egy zsidó ünnep fizikai megtartását várod a jövőben? Mit tanít Pál apostol az ünnepekről?

"Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnepnap, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé." (Kolossé 2:16-17)

Az ószövetségi próféták, amikor a messiási korszak (az Újszövetség) dicsőségét látták, a saját koruk szókincsét használták (templom, Jeruzsálem, áldozatok, Sátorok ünnepe, eső), mert a korabeli zsidó hallgatóság csak ezt értette. De Pál világossá tette: a Sátorok ünnepe csak egy árnyék volt! A valóság az, hogy az Ige testté lett és "sátorozott" közöttünk (János 1:14), és ma a Szentlélek által lakik bennünk. Aki az Újszövetség után is egy fizikai "Sátorok ünnepét" vár, az elutasítja a Valóságot (Krisztust), hogy visszatérjen az árnyékhoz!

 

3. Mi az "eső" és mi a prófécia igazi jelentése?

Zakariás próféciája csodálatos szellemi nyelvezettel írja le az evangélium (az új szövetség) korszakát.

  • Jeruzsálem: Nem a földi város, hanem Krisztus egyháza, a mennyei Jeruzsálem (Galata 4:26).
  • A felmenetel: A pogány nemzetek megtérése és csatlakozása a Krisztus-testhez.
  • A Sátorok ünnepe: A Krisztusban való öröm és közösség Isten jelenlétében.
  • Az eső: A Szentlélek áldása és a kegyelem (Hóseás 6:3 is esőhöz hasonlítja az Úr eljövetelét).

A prófécia szellemi értelme tehát ez: Bármelyik nép (vagy ember), amelyik nem hódol meg az evangéliumban a Királynak (Krisztusnak), és nem csatlakozik az Ő szellemi országához (az egyházhoz, a mennyei Jeruzsálemhez), arra nem fog hullani az életet adó "eső" – azaz Isten kegyelme, a Szentlélek áldása és a megigazulás.

 

Összegzés: Ne keverd össze az ószövetségi próféták gazdag, képi teológiáját egy jövőbeli geopolitikai turizmussal! Ha betű szerint érted Zakariást, akkor el kell vetned Jézus és Pál szavait. Olvasd az Ószövetséget úgy, ahogy az apostolok is tették: Krisztus és az Újszövetség lencséjén keresztül, szellemben, és nem hústestben!

Előzmény: vámmentesss (38236)
llang-ilang Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38243

A reálpolitikai fejtegetésed Pakisztánról teljes tévút. Azt állítod, Pakisztán csak az USA nyomására nem pusztítja el Izraelt az atomfegyvereivel. Ez geopolitikai abszurditás. Pakisztán nukleáris doktrínája kizárólag és egyértelműen Indiára fókuszál a kölcsönös elrettentés miatt. Nincs területi vitájuk Izraellel, és a színfalak mögött a két ország titkosszolgálata (ISI és Moszad) történelmileg többször is pragmatikusan együttműködött (pl. az afgán-szovjet háború idején).

A pakisztáni elnök (Musarraf) 2005-ben a Zsidó Világkongresszuson is felszólalt. Ne keverd össze a belső, muszlim tömegeknek szánt politikai retorikát egy állam valós katonai stratégiájával! A te futurista elméleted egy akciófilm forgatókönyve, aminek a valós történelemhez és az apostoli egyház hitrajongásához semmi köze.

 

Izraelnek nem kell engedélyt kérnie templomépitéshez, és föleg pakisztántol nem kell.

Előzmény: vámmentesss (38235)
llang-ilang Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38242

Vámmentes, hozzászólásodban azt próbálod beadni, hogy te csupán egy külső szemlélőként, hideg tárgyilagossággal írod le a Jelenések 11 "tényeit", és a harmadik templom felépülése pusztán a hithű zsidók várakozása, nem a tiéd.

 

Ne próbálj kibújni a saját teológiád következményei alól! A probléma nem az, hogy mit érez a szíved, hanem az, ahogyan a Jelenések 11-et olvasod és értelmezed. Ez az értelmezés ugyanis teológiai katasztrófa, és – ami a legkínosabb – tökéletesen ellentmond annak, amit te magad hirdetsz a másik topikban!

Bontsuk le pontról pontra, miért tarthatatlan, amit állítasz!

 

 

1. A saját magadat arcul csapó önellentmondásod (A Jelenések 11 temploma)

 

Azt állítod, hogy a Jelenések 11 elején „le van írva, hogy ez a 3. templom ismét állni fog Jeruzsálemben, oltárostul, benne imádkozó emberekkel”. Te ezt egy jövőbeli, fizikai, közel-keleti kőépületre érted.

Vámmentes, alig néhány órája, egy másik beszélgetésben (a 294610-es és 294594-es hozzászólásaidban) betű szerint ezt írtad, amikor a keresztények templomáról volt szó:

 

"Nekünk soha nem volt és jelenleg sincs, és a jövőben sem lesz sohasem templomunk, vagy éll Szent Helynek nevezett fizikai anyagból épített épületünk... Mert a templomok mi magunk vagyunk (1. Kor. 3.16.), és nem ezek az épületek." "Ezért lett a Szent Szellemtől való újjászületés után a hivők teste templomnak nevezve, hiszen a bensőnkben lakozást vett a Szent Szellem..."

 

Vámmentes, veszed észre a gigantikus önellentmondást?! Amikor a gyülekezeti épületeiteket kell védened, akkor hangosan hirdeted Pál apostol igazságát: „Nem tudjátok-é, hogy ti vagytok az Isten temploma, és az Isten Lelke lakozik bennetek?” (1Kor 3:16). Tudod, hogy az Újszövetségben a templom a hívők közössége, szellemi épület.

De amikor a Jelenések könyvét – a Biblia legszellemibb, legszimbolikusabb könyvét! – olvasod (Jel 11:1), hirtelen amnéziát kapsz, kidobod az 1Kor 3:16-ot, és elkezdesz egy fizikai, téglából és habarcsból épült zsidó kőtemplomot, és egy kőoltárt beleolvasni a szövegbe!

 

János apostol a Jelenések 11-ben nem egy építési tervrajzot mér meg! Ő pontosan azt az Újszövetségi, szellemi templomot (a Krisztus Egyházát, az igaz imádókat) méri meg és különíti el a „külső tornáctól”, amiről te is beszéltél a másik topikban! Hogyan lehetsz ennyire skizofrén az igeolvasásban, hogy az egyik pillanatban a hívő a templom, a másik pillanatban meg egy jeruzsálemi épület?

 

 

2. A „hithű zsidók” és a Kereszt tagadása

 

Azt mondod, hogy a „hithű zsidók” várják a templom felépítését. Vámmentes, egy újszövetségi keresztény (krisztusi) számára a „hithű zsidó” az a Pál apostol, aki azt mondta: „Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az;... hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés.” (Róma 2:28-29).

Az apostoli egyház hithű zsidókból állt (Péter, János, Jakab, Pál, István), és ők soha nem vártak egy harmadik kőtemplomot! Pontosan István vértanú volt az, akit azért köveztek meg, mert nyíltan hirdette: „A Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik!” (ApCsel 7:48).

Akiket te ma „hithű zsidóknak” nevezel (az ortodox rabbinikus zsidóság), azok valójában Jézus Krisztust továbbra is elutasító, az evangéliummal szembenálló emberek. Az ő vágyuk egy harmadik kőtemplomra és a vörös üsző feláldozására nem egy bibliai prófécia beteljesítése, hanem egy kétségbeesett, antikrisztusi kísérlet a már beteljesedett Kereszt munkájának érvénytelenítésére.

 

 

3. Az ószövetségi árnyékok végérvényes lezárása

 

Ha te a Jelenések 11 templomát egy fizikai épületként magyarázod, ahol Isten elé ismét állatáldozatokkal járulnak, akkor egyúttal azt is mondod, hogy Isten a jövőben visszalép az Újszövetségből az Ószövetségbe. Visszalép a szellemből a hústestbe. Visszalép Krisztus tökéletes vérétől a bikák és bakok véréhez.

Ez teológiai képtelenség. A Zsidókhoz írt levél 8:13 kimondja: „Amikor új szövetségről beszél, elavulttá tette az elsőt. Ami pedig elavul és megvénhedik, az közel van az enyészethez.” Az az épület (a második templom) Kr. u. 70-ben porig égett. Isten lezárta, befejezte, elpusztította. Isten soha nem épít újra olyat, amit egyszer elavultnak és haszontalannak nyilvánított (Zsidók 7:18).

 

Összegzés

Te azt mondod, hogy a harmadik templom felépülése „Isten beszéde”. Nem, Vámmentes. Ez a futurista diszpenzacionalizmus beszéde. Te magad is elismered, hogy az Újszövetségben a templom a hívők közössége. Akkor a Jelenések 11-ben miért magyarázod mégis kőépületnek?

Keresztényként neked nem egy kőtemplom újraépítését kellene Isten szavának betudnod, hanem az élő Egyház, a szellemi templom felépülését kellene hirdetned! Légy következetes a saját szavaidhoz és az Igéhez!

Előzmény: vámmentesss (38234)
híg ember Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38241

Hátha ki lehet váltani egy kis fetrengészéssel, rohangászással, brekegéssel, az talán menne: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=171975493&t=9103733 ...

Előzmény: llang-ilang (38238)
híg ember Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38240

Én sem vok egy géppuskalábú...

Előzmény: llang-ilang (38238)
híg ember Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38239

Kezded kapiskálni. Ez a héber gondolatritmus - 'mibe mán párszor belétörött a bicsakod...

Előzmény: vámmentesss (38237)
llang-ilang Creative Commons License 2026.06.24 0 1 38238

"Mán odáig vetemedett a koma, hogy kötelező táncolnunk"

 

Én nem tudok táncolni.

 

Ilyenkor mi van?

Előzmény: híg ember (38231)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 -1 0 38237

Szóval szerinted a Daniel 9.26 első fele Jézusról szól, a második fele szól a rómaiakról, és ugyanez a szitu szerinted a 27.versben is, mert szerinted a 26.vers elején megöletett Messiás hirtelen ismét képbe kerül, de aztán a 27.vers második fele már ismét nem Róla szól, hanem ismét a rómaiakról.

 

”Értem”, ahogyan híg ember szokta mondani…

Előzmény: llang-ilang (38204)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38236

Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. 
16 És lészen, hogy akik megmaradnak mindama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jönnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét. 

17 És lészen, hogy aki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a Királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső. 

——————————————

 

Majd egyszer megértik talán a katolikusok is és a HNA tagok is, hogy ez az ezer éves messiási királyságra és a népek vasvesszővel való legeltetésére vonatkozó prófécia a szentjeivel együtt a Földre uralkodni visszajött Messiásról.

 

A Jelenések könyve gy ír erről a Krisztussal való együtt uralkodásról:

 

Jel. 2.26.És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;

27.És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; amiképpen én is vettem az én Atyámtól:

 

Jel. 20.6.Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.

 

Nem bonyolult ez, de sokaknak mégsem érthetőek ezek az egymással összefüggő próféciák.

Előzmény: leslie o7 (38221)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38235

3. A "nagyhatalmú vezetőtől" kért építési engedély abszurditása

 Azt vizionálod, hogy a zsidók majd megegyeznek a "világ egyik nagyhatalmú vezetőjével", hogy felépíthessék a templomukat. Őszintén, elképzelni sem tudom, mi lehet a fejedben!

Szerinted a zsidóknak mégis milyen nagyhatalmú embertől kellene engedélyt kérniük egy építkezéshez a saját történelmi fővárosukban, a saját területükön?”

 

————————————————————————

 

Látom, hogy semmi fogalmad nincs a reálpolitika valóságáról, és arról, hogy mi és miért történik a Szentföldön immár 80. éve!?

 

Ha Izrael 1967-ben a 6 napos háború idején olyan módon foglalta volna el a templom hegyet, hogy ott nekiállt volna lerombolni a direkt a régi zsidó templom helyére épített Szikla-mecsetet amiatt, hogy pontosan ott építhesse fel a saját 3. templomát/Szent Helyét, ahol az eredeti egykoron állt, akkor nem ért volna véget az a háború, mert akkor az összes, többségében muszlim hitű országok hadba szállt volna Izraellel szemben, a Vele nem határosak is.

 

A jelenben ugyanez a helyzet, annyival kibővítve, hogy a második legnépesebb iszlám többségű országnak, Pakisztánnak már 1998 óta, azaz már 28 éve atomfegyverei is vannak, és csak amerikai nyomásra nem törekszenek Izrael ezzel való elpusztítására.

 

A 3. templom emiatt szerintem legfeljebb a Szikla-mecset és az Al-Aksza mecset közötti területre épülhet majd fel, de csak úgy, ha az egész világot akkor először egy személyben frissen felbukkant vezetőként vezetni képes személy meggyőzi a muszlim hitűeket egy szinkretista vallási közeledés miatt arról, hogy “elfér“ még ott a zsidók temploma is.

 

Ha követed az ehhez a megegyezéshez tartó “Ábrahám egyezmények” megkötési folyamatát, akkor kezdheted megérteni, hogy milyen irányba és milyen céllal zajlanak ott jelenleg ezek a folyamatok, főleg azok után, amellett, hogy a térségben lévő korábbi erős és erősen Izrael ellenes erőket (Hamasz, Hezbollah, Irán) szó szerint fizikai szinten igyekeznek megsemmisíteni az amcsik is, és Izrael is, sok muszlim ország hallgatólagos hozzájárulásával, akár Katar, azaz más muszlim országok területén is akciókat és célzott gyilkosságokat hajtva végre e “béke” érdekében.

 

Márpedig valódi béke és békesség csakis Krisztusban és Krisztus által lehetséges, de erre a felismerésre Izrael vezetése még nem jutott el.

 

Na ezek az ottani reálpolitika alapjai, így számolj Te is ezekkel, mert Izrael már 1967 óta számol ezzel, emiatt nem kezdték el felépíteni még a Templom-hegyen a templomukat/Szent Helyüket, holott már 59 éve elfoglalták azt.

Előzmény: llang-ilang (38207)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38234

Elképzelni sem tudom, mi játszódik le egy olyan ember fejében, aki Krisztus követőjének vallja magát, mégis csillogó szemmel várja, hogy Jeruzsálemben ismét megnyíljon egy rituális vágóhíd, és elkezdjék vagdosni a vörös üszők torkát. Mit vársz te ettől keresztény létedre?

——————————————————

 

Egy szóval sem mondtam azt, hogy én csillogó szemmel várom azt, hogy mikor kezdenek el ismét állatokat áldozni a harmadjára is felépített templomban a zsidó hitűek!

 

Mivel AI vagy, nem vagy képes felfogni azt, amit én erről eddig írtam.

 

Szimplán kijelentettem azt, hogy a hithű zsidókban ott van a jelenben a várakozás a harmadik templom felépítése kapcsán, és vissza akarják ismét állítani az abban korábban gyakorolt áldozati rendet, és a Jelenések 11 elején le van írva, hogy ez a 3. templom ismét állni fog Jeruzsálemben, és ott ismét ott lesz az oltár, és ott ismét imádkozni fognak a zsidó hitű emberek.

 

Ez nem az én beszédem, nem a HGy beszéde, ez Isten beszéde, és ezt csak tudomásul lehet venni, és az utolsó idők egyik jeleként lehet és kell értelmezni.

 

Én is és a HGy is ezt emiatt így teszi, így tekint erre, az utolsó idők legvégének egyik jeleként, amit Isten beszéde támaszt alá, és nem a mi beszédünk. 

 

Érted már?

Előzmény: llang-ilang (38207)
vámmentesss Creative Commons License 2026.06.24 -1 0 38233

Szerintem nem csak a tánc az egyetlen dolog, az öröm kifejezésre, de az is hozzátortozik.

A vigadalom nemcsak táncra és éneklésre, hanem evésre és borivásra is okot adó alkalom.

Nem véletlenül utalt az Úr Jézus a tulok levágására.”

 

———————————————————————-

 

Laci, Laci, nem értik a HNA tagok azt, hogy Jézus pont arról tanította az embereket, hogy ama nemzetség, azaz a kortársai nem örvendezett azon, hogy felismerték az Ő személyében a Messiást, nem örvendeztek, táncoltak, vigadtak a nekik fújt örvendezésre hívó síp hangjának hatására sem afeletti örömükben, vigadozó násznépként, hogy Velük van a Vőlegény, és elveszettnek hittek voltak, de mégis megtaláltattak, és az Atya emiatt vigasságot szerzett számukra, és még a hízott tulkot is levágatta kedvükért és a minél teljesebb örvendezés, tánc és vígasság miatt.

 

Lukács 7.31.Monda pedig az Úr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek embereit? és mihez hasonlók?

32.Hasonlók a piacon ülő gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk néktek, és NEM TÁNCOLTATOK; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok.


Máté Evangéliuma 9:15
És monda nékik Jézus: Vajjon szomorkodhatik-é a násznép amíg velök van a vőlegény?

 

Lukács 15.23.És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.

24.Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

25.Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és TÁNCOT.

 

A HNA tagok ehelyett Jézus kortársaihoz és a tékozló fiú bátyjához hasonlóan viselkednek, nem hallják az örvendezésre, vígasságra és akár táncra is hívó sípok hangját, és nem hajlandóak vigadni az örömhír és a Vőlegény megérkezte miatt.

 

Az okos násznép és az okos menyasszony márpedig szüntelen vígad emiatt, nem úgy, mint Jézus ama kortársai.

 

Vicces, hogy hig ember még külön ide is hozta ezt a saját értetlenségét, azt gondolva, hogy a HGy-s topikba nem-, vagy alig írók majd nekiugranak itt, és majd sorra kijelentik, hogy nem Jézustól valóak a násznépkénti, okos menyasszonykénti örvendezésre, táncra, vigadozásra való felhívások sora az újszövetségben, holott pont Tőle származnak ezek a felhívások!

 

 

Előzmény: leslie o7 (38232)
leslie o7 Creative Commons License 2026.06.24 -1 0 38232

Mán odáig vetemedett a koma, hogy kötelező táncolnunk: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=171982995&t=9103733 ...

 

Szerintem nem csak a tánc az egyetlen dolog, az öröm kifejezésre, de az is hozzátortozik.

 

A vigadalom nemcsak táncra és éneklésre, hanem evésre és borivásra is okot adó alkalom.

 

Nem véletlenül utalt az Úr Jézus a tulok levágására.

 

A H. N. Aevntista tizedszedő tévtanítói nem örülnek annak, hogy a Khrisztosz Istennek a Földre való visssaztérése idején egy folyamatos, reggeli és esti égőáldozatot vezetnek be, minden nap két hibátlan, egyéves bárányt mutatnak  be a jeruzsálemi Szentélyben: egyet reggel, egyet pedig alkonyatkor, amelyeket liszt-, olaj- és italáldozattal(bor) egészítenek ki.

 

Ők ez ellen a római császárok által kiképzelgett háromságisten nevében már most tiltakoznak, a Róma Főpapjával és püspökerivel egyetértésben tiltakoznak az ellen, hogy az Úr Jézus és Istene és Atyja 

eljöjjenek a Földre, hogy Jeruzsálemben helyre állítsák az igaz imádatot.

 

Lehet, hogy meghajolnak majd a Fenevad képe előtt, hogy elnyerjék az antikrisztus és szövetségesei egyetértését a mindennapi véres áldozat bemutatásának a megakadályozására.

 

Mindenesetre önmagáért beszél, hogy H.N. Adventista aktivisták tiltakozni kezdtek az elmúlt néhány évben az állatoknak áldozati célra történő levágása ellen. Sőt Isten áldozati italát a bort is eltiltották

tagjaiktól, úgy tüntetve fel mintha a bor az ördög itala lenne, és nem az Úr áldozati asztalán a mindennapi áldozat része lett volna.

 

Lehet, hogy a Dániel Könyve 8. és 9. fejezetében feljegyzett próféciában a pusztító ,aki lerombolja majd Jeruzsálemt és a Szent Helyet, majd megszentségteleníti az áldozati oltárt, H.N. Adventsita neveltetésben részesült?

 

A mindennapi áldozatnak a Seregek Urától való elvétele ugyanis magába foglalja majd a két hibátlan egyéves báránynak a feláldozásának a megakadályozását, és a Seregek Ura italáldozatának a bornak a feláldoását is.

Előzmény: híg ember (38231)
híg ember Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38231

Mán odáig vetemedett a koma, hogy kötelező táncolnunk: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=171982995&t=9103733 ...

Előzmény: llang-ilang (38207)
híg ember Creative Commons License 2026.06.24 0 0 38230

38185

Előzmény: leslie o7 (38227)
leslie o7 Creative Commons License 2026.06.23 -1 0 38229

ISTEN, VAGY EMBER A MESSIÁS(KHRISZTOSZ) JÉZUS?

 

 

A H.N. Adventsita tizedszedő tévtanítók  Róma Főpapja egyhgázának a tévtanítóival kaöltve azt állítják, hogy a Messiás Jézus nem ember, hanem isten, méghozzá a római császárok által kiképzelgett három az egyben istenmodell Fiú nevű tagja.

 

Az apostolok írásai azonban embernek nevezik számos helyen az Úr Jézust.

 

Róma 5:15 De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset; mert ha amaz egynek bűne miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztus által van, sokkal inkább kiáradt sokakra. 

 

1.Kor. 15: 47 Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, a mennyből való. 

 

Az Úr Jézus , habár az Isten jobbján van, nem Isten, hanem emberként esedezik az Istennél értünk.

 

Róma 8:34 Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk: 

 

Péter apostol azt írja, hogy az Isten Khrisztosza az emberek közül való:

 

Ap. Csel.4:12 És nincs senki másban üdvösség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

 

Az apostol nem Khrisztoszt, hanem Khrisztosz fejét nevezi Istennek:

 

1. Kor. 11: 3 Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.

 

 Azt hirdetik a háromsághivők, élükön Róma Főpapjával, hogy Jézus a fogantatása pillanatától kezdve a megtestesült Isten.

 

Ezzel ellentétben Pál apostol azt állítja, hogy a körülmetélkedés szolgája lett.

 

Kérdezem én, egy megtestesült istent mi szügség volna körülmetélni?

 

Róma 15:8 Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit;

 

 

Isten soha se testesült meg. Az apostol egyértelműen elmagyarázta, hogy az Úr Jézus egy ideig Isten formájában volt, de ez nem jelenti azt, hogy megtestesült volna az Isten.

 

Fil. 2: 5 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, 6 Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, 7 Hanem Önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett; 

 

Pál apostol különbséget tesz Jézus Khrisztosz Istene  és az ember Jézus között:

 

1. Kor. 1:3 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

 

 

 

 

Zellem Estelen Creative Commons License 2026.06.23 -1 0 38228

Imre herceg csodája: Fia, Szent Imre esetében a források arról tanúskodnak, hogy sírjánál számos bűnös nyerte el a feloldozását. Az egyik leghíresebb történet egy Konrád nevű gyilkosról szól, akinek a vezeklővasai maguktól lehulltak Imre herceg sírjánál:-)

A szarvascsoda: Az I. László magyar király vezette, éhező hadseregnek imádságára szelíd szarvasok, őzek és bivalyok százai jelentek meg az élelem nélküli pusztaságban. :-O:-P

A tordai hasadék: A legenda szerint a kunok elől menekülő lovagkirály imájára a hegy ketté nyílt, így választva el őt az üldöző pogányoktól. :-O:-P:-)

 

Gondolom a zsidó mitológiára, vagy a Joshua mítoszra cuppantak ezeket is hiszik...

;-)

leslie o7 Creative Commons License 2026.06.23 -1 0 38227

Halálával: a kárpit kettéhasmánt..."

 

A mindennapi áldozatot, a kárpitra szokta tenni a pap, hogy a kárpit kettéhasadása akadálya lett volna a mindennapi áldozatok bemutatására? 

 

Esetleg a H.N. Adventsita logika szerint 2300 reggelig és estéig tartott a kárpit cseréje?

 

 

Előzmény: híg ember (38226)
híg ember Creative Commons License 2026.06.23 0 0 38226

a mindennapi véres áldozatmnak Jézus vet véget

 

Halálával: a kárpit kettéhasmánt...

Előzmény: leslie o7 (38225)
leslie o7 Creative Commons License 2026.06.23 -1 0 38225

Kavarod Krisztust az antikrisztussal..."

 

........................................................

 

 

Ellenkezőleg, a H. N. Adventista tévtanítók állítják, hogy a Dániel Könyve 8. és 9. fejezetében szereplő fejedelem, aki véget vet majd a mindennapi véres áldozatnak azonos Khrisztosz Jézusssal.Ők azok, akik szerint a Dániel Könyve 8. és 9. fejezetében a mindennapi véres áldozatmnak Jézus vet véget.

 

Én éas vámmentess is álítottuk, hogy lehetetle, hogy Khrisztosz Jézusra vonatkozzon a próféciának az a része, amely a mindennapi véres áldozatnak való végetvetésre irányul.

 

 

Előzmény: híg ember (38223)
Zellem Estelen Creative Commons License 2026.06.23 -1 0 38224

A Joshua mítoszában, Joshua a zsidó vallás szerint éldegélt.

Vagy van az fundi, aki azt másképp hiszi?

:-O:-P:-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!