Keresés

Részletes keresés

Corvus corone cornix Creative Commons License 2020.08.23 0 0 18215

Szia Tamás!

 

Először is, szeretnénk megköszönni a lepkék meghatározását. Ha jól értjük, Te voltál, aki jóváhagyta a találatokat.

Most, hogy felhívtad a figyelmünket az üzenetekre, megnéztük a feltöltött képeket, és alul a kommenteknél láttuk az üzeneted. Eddig ezt nem figyeltük, a rendszer sajnos nem jelzi az üzeneteket. Mindkettőnknek tetszett az izeltlabuak.huoldalon a bemutatkozó mondatod.

 

A lámpázással kapcsolatban be kell vallanunk, hogy eddig csak potyáztunk. Mészáros Ádámmal és Tóth Balázzsal lámpáztunk a Naplás-tónál és tavaly ősszel az érdi Sánc-hegyen. Saját felszerelésünk sajnos még nincsen. Azért éjjeli találatunk nekünk is volt korábban. Sokszor sétálunk a cinkotai kiserdőben éjszaka is. Az első kéköves bagoly (C fraxini) az első elemlámpával megvilágított fán pihent :) A fatörzseket pásztázó elemlámpás módszerrel találtunk már piros-, nyárfa- és fűzfa övesbaglyokat (C nupta, puerpera, electa), zsírosbagolyt (A pyramidea/berbera) is. A héten így találtuk a vörös csipkésbagolyt (S libatrix) is. De bukkantunk már tömeges kis téliaraszoló (O brumata) helyre is.

 

Bár én nemrég végeztem el a villanyszerelői szakmát, de nem tudom mi lesz a higanygőzös lámpák sorsa.

 

Mi többféleképpen fotózunk. Sokszor a telefonnal is egész jó képeket lehet készíteni a türelmes lepkékről. Van egy bridge gépünk, és egy Canon fix 105 mm-es makróobjektívvel. A megvilágítás állandó fejtörést okoz. Most két módszert próbáltunk ki: a vakura papírzsebkendőt tettünk, illetve egy led reflektort tartottam, amíg a nejem fotózott. A képekkel általában nem csinálunk semmit, most kezdtük el a "kivágást", hogy csak a lepke legyen a képen.

 

A héten csak egy nap, hétfőn nem tudtunk kimenni az eső miatt éjjeli lámpázni. A többi napon napközben voltak nagy esők, este már szerencsére nem. Keddi napon így is csak a kedvünkért üzemelte be Ádám a lámpát, mert kora estig esett, és nem számított sok találatra. Szerencsére nem így volt, akkor jött be az őszi levélaraszoló (E autumnaria), hermelin púposszövő (C erminea) és a fagyalszender (S ligustri) is. Este háromnegyed hatkor még szivárványt fotóztam az eső után, aztán fél kilenc fele mentünk ki a Naplás-tóhoz. 

 

A nexa tavaly is bejött, elég jó a találat ahhoz képest, hogy a lepedő előtt nagy területen aszfalt van, tőle balra egy agyonvegyszerezett szántó. A láprét kicsit távolabb van, ezért csak bíztunk abban, hogy a zosimi-t megpillanthatjuk. Idén szerencsénk volt ezzel a fajjal is.

 

Nálunk a feleségem a fő lepkész, én meg csak követem.

 

Várjuk a képes beszámolódat a 21-ei lámpázásotokról.

 

Üdvözlettel,

Szilárd és Szilvi

Előzmény: lepkés (18214)
lepkés Creative Commons License 2020.08.23 0 0 18214

Sziasztok!

Most látom, hogy aug.19-én készült a zosimi fotó. Mi most voltunk lámpázni aug.21-én - éppen válogatom az 1084 fotót... 

Nálunk aug.19-én óriási eső volt - pedig én is ezen az estén szerettem volna kimenni. Nem kapott el Benneteket az eső?

Üdv,

Tamás 

Előzmény: Corvus corone cornix (18212)
lepkés Creative Commons License 2020.08.23 0 0 18213

Sziasztok!

Jó látni ezeket a képeket! Ez az első kettő különösen tetszik! Már akkor tetszettek, amikor először láttam őket...

Írtam is az izeltlabuak.hulevelezőrendszerén. Ezeket az üzeneteket megkapjátok egyáltalán?

https://www.izeltlabuak.hu/talalat/143597

https://www.izeltlabuak.hu/talalat/143089

Érdekes, hogy a "mutatósabb" zosimi egy picit gyakoribb, elterjedtebb, mint a nexa. Azért a zosimi-t már találtam nappal is teleius keresés közben, míg a nexa-t csak fényképen láttam még (pedig általában alföldi vizes élőhelyeken, lápok, láprétek környékén világítok).

Mi "családilag" lámpázunk ebben az évben. A két gyerek 5 és 9 éves - nem mondom, hogy jobban élvezik, mint a legózást, de elfogadják az apjuk hobbijaként. Végül is, lehetne rosszabb is...

A fényképezéseknél egészen bevált, hogy a feleségem "világosít", azaz a fényképezendő példány főlé tart egy fénycsövet, így valamivel több fényt kap - pl. vakut nem kell használnom. 

Utólag így is tovább kell világosítani a lepke fotóját (a fehér lepedő színe némi támpontot ad), illetőleg én ki szoktam vágni. Más módosítást eddig nem végeztem a "nyers képeken".

Ti hogy szoktatok fotózni?

A 125W-os higanygőzégő borzasztó módon szokta "megfesteni" a lepkéket - hol zöld, hol lila árnyalatot ad, amelyet utólag sem tudok kijavítani. De legalább vonzza a lepkéket. A 160W-os kevert fényűre alig jönnek - volt egy este, amikor nem tudtuk használni a higanygőzégőt, szinte nulla volt az eredmény! Már a boltokban nem is lehet venni higanygőzégőt - kivezetik a forgalomból. Mi lesz, ha elfogy az a pár db, ami még tartalékban van? 

Ti mit használtok?

Üdv,

Tamás

Előzmény: Corvus corone cornix (18212)
Corvus corone cornix Creative Commons License 2020.08.22 0 0 18212

Sziasztok!

 

Egy órája gépeltem be a Naplás-tó melletti éjjeli lepkészésünk találatait amikor egy törlés helyett az újratöltésre klikkeltem.....

Bocsi. Még egyszer nem gépelem, csak beillesztem a fotókat. Köszönet, Mészáros Ádámnak, hogy csatlakozhattunk hozzá, és köszönet, Tóth Balázsnak a segítséget és, hogy elcipelt néhány példányt a könyvéből. Így most már nekünk is meg van ( http://www.mbt-biologia.hu/gen/pro/mod/cik/cik_szoveg_kiiras.php?i_szo_azo=207 ). Azét két védett faj nevét kiírta a nejem. Elnézést ha valamelyikből több képet tettem fel. Ha valaki egy-egy faj nevére kíváncsi, írjon. Most másodjára ennyire futotta...

 

 

Üdv, Szilárd és Szilvi

 

Diachrysia zosimi

Phragmatiphila nexa

 

 

lepkés Creative Commons License 2020.08.22 0 0 18211

Kedves Szilárd!

 

Köszönöm a határozási segítséged.

Időközben Tóth Balázs szintén segített megértenem, hogy a kérdéses példány miért Lomaspilis marginata és miért nem Lomaspilis opis. 

A kérdés annyira nem volt költői, hogy én tényleg bíztam benne, hogy Lomaspilis opis. De nem az. Pedig engem nem könnyű meggyőzni...

 

Az ember mindent megpróbál megtenni azért, amit tényleg szeret. 

 

Üdv,

Tamás

Előzmény: Corvus corone cornix (18210)
Corvus corone cornix Creative Commons License 2020.08.22 0 0 18210

Kedves Tamás!

 

Köszönöm az éjjeli lepkészéről megosztott képeket és beszámolót

 

A nejem szerint mindkét egyed a Lomaspilis marginata képviselője. Rákeresve tényleg elég sokféle mintázattal megtalálható. Bocsi ha csak költői volta  kérdés.

Elég változékony faj, úgy mint a sárga kökényaraszoló, amit az elmúlt heti éjjeli lámpázásoknál megfigyelhettem.

 

Nagyon tetszik amit Te, és János (bjanos21) is, tesztek a környezetetekért! Gratulálunk mindkettőtöknek!

 

Üdv, Szilárd

Előzmény: lepkés (18202)
bjanos21 Creative Commons License 2020.08.20 0 0 18209

Szia! Senki nem válaszolt. Én se vagyok szaki, de itt a szakiktól már tanultam egy weboldalt amiből a nappali lepkéket nagyon jól meg lehet határozni. Íme:

http://jasius.hu/lepidopterology/nymphtarka.html

 

Előzmény: Erinaceus (18208)
Erinaceus Creative Commons License 2020.08.20 0 0 18208

Megválaszolom magamnak: Valószínűleg kis színjátszólepke lehetett, csak nekem nagyobbnak tűnt :)

Előzmény: Erinaceus (18204)
lepkés Creative Commons License 2020.08.13 0 0 18207
Előzmény: zelop81 (18205)
Erinaceus Creative Commons License 2020.08.13 0 0 18206
Előzmény: zelop81 (18205)
zelop81 Creative Commons License 2020.08.13 0 0 18205

Szisztok!

Tudja vakaki, hogy ez milyen fajta lepke?

Köszi!

Erinaceus Creative Commons License 2020.08.12 0 0 18204

Üdv!

 

Sajnos nincs fotóm, de szeretnék beazonosítani egy lepkét:

 

5-6 centi lehet (kb. mint egy nappali pávaszem), alsó szárnyai lilásan irizálnak (?) színjátszottak (?) - amikor verdesett, feltűnően lilás volt. Amikor megült, láttam alsó szárnyakon lilás pettyeket, szerintem fehér kontúrral, felette meg narancsos színnel valamiket, de szerintem nem a szárny alapszíne volt, mert az mintha szürkés lett volna. Az viszont igaz, hogy ha nem a szárny alapszíne volt a lila, akkor mitől játszott verdeséskor a két teljes alsó szárny lilában...? Hm...

Repülés közben nekem a szárnyak hátoldala sötétnek tűnt - de nem biztos.

Formára mint egy nagy boglárkaféle...

lepkés Creative Commons License 2020.08.10 0 0 18203

Néhány élőhelyfotó:

(még a szúnyoginvázió előtt - utána kellett a méhészkalap...)

Előzmény: lepkés (18202)
lepkés Creative Commons License 2020.08.10 0 0 18202

Sziasztok!

Múltkor kérdezte Szilárd, hogy lámpáztunk-e az álmosdi területen.

Múlt hét pénteken (2020. augusztus 07-én) este lámpáztunk. Tökéletes idő volt, szélcsend, meleg, hold nélkül. Az aranysakálok biztosították a "zenei aláfestést" - az 5 és 9 éves gyermekeim nagyon örültek neki...

Eszméletlen repülés volt. Éjfélkor a feleségemnek és a gyermekeimnek szó szerint el kellett cibálniuk a lepedő mellől. Nagyon magas egyedszám és fajszám volt - messze 100 faj felett volt! Három óra alatt több mint 1200 fotót készítettem.

Az elmúlt 10 év nekem kimaradt - nem lámpáztam. Nem éreztem, hogy kevesebb faj lenne, az egyedszám is magas volt, de valahogy tényleg más volt a fajösszetétel. Számomra hiányoztak a lápréti, mocsárréti - úgy egyébként a nedvesebb élőhelyekhez kötődő fajok egy része, amelyek régen nagyon gyakoriak voltak. Ez csak egy "érzés", majd előkeresem a régi naplóimat és összehasonlítom. Nektek nincs ilyen tapasztalatotok?

Nem volt pl. lódarázs - régen 50-60 db. jött augusztus elején (féltem is egy kicsit, hogy a gyerekek hogy fogadják majd).

Nem volt este harmat - Álmosdon, a Daru-lápban. Régen gumicsizmában lepkésztünk.

Viszont egy sor olyan faj jött, amelyet korábban nem láttam (1999-2008 között rengeteget lámpáztam itt).

Ez pl. mi?

Csak összehasonlításképpen, egy Lomaspilis marginata:

És még néhány kiragadott faj:

bjanos21 Creative Commons License 2020.08.04 0 1 18201

  Kedves Tamás!

 

Köszönöm az írásodat. Nagyon fontos biztatás ez nekem. A családban teljes az egyetértés a tanyánk 'sorsát' illetően, megyünk valamiféle őshonos irányba. Viszont a környezetünkben sokan értetlenül néznek ránk. Tavaly a kaszásnak mondtam, hogy minél magasabbra állítsa a kaszáját. Azt mondta én vagyok az eső aki ilyet kér. De azért becsülettel próbálkozott.

Az izeltlabuak.hu-t ismerem, töltöttem már fel egy marék találatot. Tervben van a folytatás, csak hát elég sok macera kiválogatni meg méretre vágni pár száz fajról vagy ezer képet. De idővel meglesz.

Lámpázni még nem próbáltam. Egy 150 wattos fémhalogén lámpám van, ami eléggé hasonlít a higanygőz lámpára, elég sok UV-t bocsát ki. Elvileg jónak kéne lenni. Ki fogom próbálni, aztán jövök majd a 300 képpel hogy mik ezek :-)

A növény betelepítés folyamatban van, de a rétünket nem nagyon akarom elpiszkálni. Ahogy nézem egy ősi élővilág maradványa él rajta, az eredeti vegetáció valahogy megmenekült itt ezen a fél hektáron a beszántástól. A közelben keresnem kell még hasonló rétet, és onnan merek betelepíteni új fajokat. Amúgy meg a maradék bolygatottabb területekre mehet szinte bármi, és megy is lassanként.

Érdekes a számomra, hogy mennyire speciális igényei vannak az egyes fajoknak. Például kacsafarkú szendert csak a nyáriorgonákon látok. Pedig az csak egy éve lett ültetve, idén virágzik először jelentősebb mennyiségben. Biztos megy ez a lepke más virágra is, de az nem nálam él. A hernyója viszont elég gyakori a réten a tejoltó galajon. Vagy pl. van két menta faj amit ültettem, az egyik a Tesco Gazdaságos menta (talán zöld menta?), a másik a vadon növő lómenta. Ezt a két mentát is teljesen más rovarvilág látogatja, pedig elég hasonlók. Az biztos, hogy minél több növényt be kell telepíteni, és akkor jön hozzá az élővilág is. Most a farkasalma betelepítése az amit legjobban várok, hátha jön hozzá a farkasalmalepke. A csalánt is jó lenne elszaporítani, azon is jó lepkék hernyói nőnek. De a növények is ott szeretnek nőni ahol megtalálják az életfeltételeiket, aztán az nem mindig ott van ahova én szánom :-) Kerti körülmények között, gondozva más lenne, de nálam be kell érniük azzal ami természetes úton is megvan. Mindegy, majd kialakul, lassacskán megtelepszik még ott sok érdekesség. Majd a tölgyeket várom hogy felnőjenek, de az nem idei projekt :-) Elvileg azokon is lesz jó rovarvilág. Egyelőre azt látom csak, hogy amit én ültettem azt zabálja mindenki, mert szinte csak azok az őshonos fák. Meg az az 1000 db bodzabokor...

Vaddisznó az errefelé nincs, csak mérhetetlen mennyiségű őz meg nyúl. És homok, meg szárazság. Első évben az elültetett kb. 600 db fából és cserjéből alig maradt pár... Aztán gyorsan csináltunk kerítést, csepegtető öntözést be az erdőbe, aztán a cserének ültetett ugyanannyi fák idén már egész jól megmaradtak. Elvileg ha lemegy a gyökerük akkor nem lesz gond mert a talajvíz 2 méternél mélyebbre még a legnagyobb aszályban se megy le, csak azt a pár évet kell megoldani öntözéssel.

Ami még nagyot dobott az élővilágon az a két tavunk. Mióta megépültek már láttam 6 vagy 7 szitakötő fajt, neveltünk rengeteg levelibékát, jönnek a mindenféle legyek, darazsak, lepkék inni, meg persze a madarak is. Érdekes, hogy béka alig van. Pedig a nádasban van egy nagy gödör, valami időszakos tó féle, de abban se látok békát soha. Most a mi tavunkban megjelent kettő, remélem sikerül felfejleszteni ezt a béka népséget is.

Na majd jelentkezem még a lepke találataimmal itt, hátha tudtok segíteni a meghatározásban.

 

  János

Előzmény: lepkés (18200)
lepkés Creative Commons License 2020.08.03 0 0 18200

Kedves János!

Ez az! Nagyon tetszik! Ha valamit becsülni lehet, akkor ez az. Igazán büszke lehetsz erre!

Gyakorlatilag az elmúlt 10 évem nekem is erről szólt az életem: végeláthatatlan harc az aranyvesszővel, selyemkóróval, kései meggyel, amerikai kőrissel, gyalogakáccal, akáccal. És még csak a növényekről szóltam...

Ugyanígy ültettem én is hazai fafajú vegyes erdőket (fás legelőket) a korábbi szántók helyére (torma, kukorica volt mindenhol), ahogyan Te is próbálod a hazai, őshonos cserje- és fafajokra "lecserélni" az invazívokat. 

Tudom javasolni Neked, hogy fogj egy nagy szatyrot és szedd tele a legközelebbi jó természeti állapotú, hasonló élőhelyen elvirágzott, már magot hozott növényekkel, amelyeket otthon szétszórsz (én a vakondtúrásokon, vaddisznótúrásokon szoktam szétszórni). 2-3 év múlva előjönnek. 

Szerintem minden faj, ami "otthonra talál" Nálad, az "extra faj". Egyébként meg ha havonta 2-3 este kiteszel a tanyád mellé egy 125 W-os higanygőzégőt, meglátod egy éven belül 300 éjjeli lepkefaj fölé szalad a "detektált fajok száma".

Ha bármelyik ízeltlábú határozásával gondban vagy, szerintem érdemes feltöltened ide a fotóját és rövidesen meghatározzák számodra (a lepkéket 12 órán belül meghatározzák):

https://www.izeltlabuak.hu/talalat/friss

Nekem jobb szórakozás ez a "munka", mintha a tengerparton nyaralnék. A gyerekeim még bírják, a feleségem nem merem megkérdezni...

Üdvözlettel,

Tamás

Előzmény: bjanos21 (18197)
Tundermalink Creative Commons License 2020.08.03 0 0 18199
Tundermalink Creative Commons License 2020.08.03 0 0 18198

Kedves Lepkebarátok!

 

Tegnap délelőtt befáradt hozzám egy éjjeli lepke - valószínűleg nyárfaszender.

 

Szépnek találom, de nagyon irtózom tőle.

 

Megölni nem akarom, kitessékelni nem tudom, mert a szúnyogháló résén keresztül jött be.

 

Az lenne a tervem, hogy az itt található "recept" segítségével rövid ideig elbódítanám, hogy gyorsan ki tudjam tenni a szűrét :)

 

A cukros vörösbor beválik ennél a fajnál is? Mindenképp be kell áztassak valami madzagot ehhez, vagy egy műanyag ételhordóból is ki tudja szolgálni magát? (tennék egy picit az egyik sarkába)

 

Köszönöm!

bjanos21 Creative Commons License 2020.08.03 0 0 18197

Nagyon jó elgondolás ez a vegyük meg az értékesebb területeket. Mutatom nekünk mink van. A rét lehet kb. fél hektár, plusz kis nádas és erdő (szerű invazív szutykokból álló fás terület amit most próbálunk őshonosra cserélni). Sokat dolgoztunk már az invazív fajok irtásán, és új élőhelyeken (tó, madárodúk, őshonos fák/cserjék, virágzó növények ültetése a kertnek szánt részbe,...). Próbálom leltározni hogy milyen fajok élnek ott. Eddig semmi extra, összesen csak 2 védett növényfajt találtunk, de a növényeket legalább meg lehet határozni mert van hozzá jó szakkönyv. AZ ízeltlábúkkal sok bajom van, sokan vannak, nagyon egyformák, jó könyv sincs hozzá. Már fotóztam ott kb. 250 ízeltlábú fajt (a lepkéket itt kérdezgettem, lett is pl. 5 boglárkalepke faj), 30 madárfajt, de gondolom van még sokkal több mert eddig nem 'rendszerezetten' csináltam hálóval meg lámpával, csak sétálok és ami elém kerül próbálom lefotózni. Gondolom így csak a töredékét találom meg annak ami valójában ott él. Nekem nagyon tetszik az egész, szeretek rajta dolgozni, és tudom, hogy ezzel valami értéket őrzünk meg.

Előzmény: lepkés (18191)
lepkés Creative Commons License 2020.08.03 0 0 18196

Sziasztok!

Ha már hangyaboglárkáknál járunk.

Most jelent meg egy cikk a hangyaboglárkákról (Maculinea) a Varázslatos Magyarország kiadványban Gór Ádámtól.

Engedélyével csatolom.

Üdv, Tamás

 

Előzmény: lepkés (18195)
lepkés Creative Commons License 2020.08.03 0 0 18195

Ők is ott repülnek.

 

Előzmény: Corvus corone cornix (18190)
remilis Creative Commons License 2020.08.01 0 0 18194

Köszi!

Sejtettem, hogy itt valami titok lappang, mert amúgy szokott látszani, hogy egy lepkének melyik az eleje, melyik a hátulja, de itt valahogy egybe volt.

Előzmény: lepkés (18193)
lepkés Creative Commons License 2020.08.01 0 0 18193

A 18-as jelet ki kell rakni erre a fotóra!!!

Csíkos medvelepkéket (Euplagia quadripunctaria) kaptad lencsevégre.

Érdemes ide is feltöltened, meghatározzák egyből:

https://www.izeltlabuak.hu/faj/csikos-medvelepke

Üdv,

Tamás

Előzmény: remilis (18192)
remilis Creative Commons License 2020.08.01 0 0 18192

Kedves Lepkészek és Pillangászok!

Próbáltam rákeresni az interneten, hogy milyen lepke lehet ez, és az egyik oldal ebbe a fórumba irányított, mint a tudás forrásához.

Kardoslepkének néztem a képek alapján, de annak kellene lennie valami kéknek a szárnya végén.

A fényképezés megzavarta, és átrepültek egy másik növényre. Azért írom többesszámban, mert gyanús, hogy ez nem is egy lepke, hanem kettő.

 

lepkés Creative Commons License 2020.07.31 0 0 18191

Szia!

Én is egyetemen dolgoztam 2002-től 2007-ig. Tanársegéd voltam, jót röhögtek a 92ezres nettómon a tanítványok. Hát ebből nem telt volna az álmokra...

"Néhányszor" már lámpáztam itt. 1999-ben voltam először itt, egyből beleszerettem a helybe.

Amíg az egyetemen dolgoztam, volt időm lepkészgetni - ha már pénzt nem adtak, adtak időt:) Szóval akárhol is jártam az országban, nekem ez maradt a "saját kutatási területem" - ezt én fedeztem fel. 

Az egyetem után az agrárpályázati világot jártam be, meglehetős sikerrel. El kellett dönteni, hogy maradunk vagy költözünk (el ebből az országból). Maradtunk és az egykori "kutatási területemet" (amiért vérzett a szívem a helyi gazdák és a nemzeti parkos "gazdálkodás" láttán) jórészt megvásároltuk a feleségemmel. 

Mindenkit csak biztatni tudok arra, hogy a "kedvenc" kutatási területét vegye meg, tartsa rendben, hozza helyre, stb. Sokszor még 1-2 ha is "oázist" jelent az agrársivatagban.

Üdv,

Tamás 

Előzmény: Corvus corone cornix (18190)
Corvus corone cornix Creative Commons License 2020.07.27 0 0 18190

szia Tamàs!

Szèp hely. Èjjel làmpàzztàl màr? làtom van vèderdő.

Biztosnjò kapàsok vannak.

Hàt a koràbbira visszatèrve. Nagyon mennèk ilyen helyre lakni. Sajnos a hitelterhelt panel lakàsunk nem cserekèpes pl az őrsègben ahol màr lassan csak gazdag vàsàrlòknak van esèlyūk. A nejem eguetemi docensi fizetèse alig több:, mint az èn raktàrosi bèrem: vagy a koràbban irodai munkàm (ezt pl azèrt hagytam ott mert màr nem bìrtam az egèsz napi ūlèst) bère. ez èpp elèg, hogy fenntartsuk a panelt. fejlesTeni ia.keveaet tudunk.

Szòval mennèk èn kaszàlni. meg biogazdàlkodni: mèhèszedni: falusit urizmusba fogni. (akinèl.megszàlltunk pl.a 10 lovàt is eladta. nert ahogy a rèt: màr az is teher volt meg korlàt abszabad èlethez.)

De tőkènk az 0 ft.

Mòkas: da nejem (közelmùltig) egyetemi adjunktusi bère kevesebb volt mint az èn raktàrosi bèrem. 

 

Azèrt nem adtam fel. Kitanultam tavaly a villanyszerelő szakmàt: akartam mèg a mezőgazdassàgi gèpekre isn ogsit. csak a màsiknl suli sokat elvitt...

Erről ennyit: nem akarok panaszkodni.

Jò hìr: h 4 ùj lepkèt fotòztunk. Pl. a tūkrös busàt meg most derūlt ki: hogy a  feltöltött lepketèrkèpre hogy àrvàcska gyöngyhàzlepkèt is fotòztunk. 

Sajnos gyàazlepkèt 5 nap alatt egyet làttunk, az se akart fotòn szerepelni. 

ui: bocs a hibàkèrt, telòn alig làtok: megbegyszerre több betűt is nyomok az ùjjammal.

 

Ūdv: Szilàrd

 

 

Előzmény: lepkés (18189)
lepkés Creative Commons License 2020.07.26 0 0 18189

Így néznek ki a kijelölt "kaszálatlan részek". Július 26-án még mindig nincs lekaszálva (pedig hányszor ígérte már a kaszás, hogy "holnap" ezzel kezdi).

Lassan a kihúzgált, lekaszált selyemkóró újra virágzani kezd. Simán terjeszkedik a lápréten is, borzasztó egy növény.

Üdv,

Tamás

 

Előzmény: lepkés (18184)
Corvus corone cornix Creative Commons License 2020.07.24 0 0 18188

a végén kétszer tettem fel ugyan azt ez helyett:

Corvus corone cornix Creative Commons License 2020.07.24 0 0 18187

Sziasztok!

 

Szerdán a Börzsönyben voltunk (Királyháza-Nagy-Mána-Csóványos-Rakottyás-bérc-Királyháza):

 

Ma a Szilas-patak mentén voltunk:

 

  vérfű, vérfű-hangyaboglárla

                                                    

 

Üdv, Szilvi & Szilárd

 

 

lepkés Creative Commons License 2020.07.24 0 0 18186

Sziasztok!

Szerintetek ez melyik faj?

2020.07.17-én készült a fotó Csapod település mellett.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!