Nyílt topic azok részére, akik még nem nyertek bebocsájtást a hasonló nevű klub ajtaján. Ha valaki itt tanúbizonyságot tesz arról, hogy nem fikanick, tud normálisan fórumozni, azaz értelmes, építő hozzászólásokat tesz közzé, azzal már félig megváltotta a tagságiját a klubba...
A "zárt" topikba a felvételi kérelmeket innentől kezdve itt lehet elővezetni:
Szép gyűjtés. 1042-ből mennyi maradt meg nagylámpásnak? 2004-2005-ben még volt több is, de nem emlékszem hogy már csak kifutóban voltak vagy esetleg szándékosan maradt meg eredeti-közeli kivitelűnek néhány.
' Gott! Végre eljutottam odáig, hogy az eddig összegyűjtött ÖBB vontatójármű-állományi adatokhoz is érdemben hozzá tudtam nyúlni. Nem foglalkozom velük napi szinten, nem mondhatnám, hogy közeli ismerőseim lennének az ÖBB mozdonyai és motorkocsijai, ezért a szokásosnál is nagyobb a tévedés lehetősége.
Tehát tisztelettel kérem a témában jártasabbakat, hogy nézzétek át és ha hibát és/vagy orvosolható hiányosságot találtok benne, jelezzétek. Különösképp örülnék, ha aktuális állomásítással, vagy „abnahme” dátumokkal ki tudnátok egészíteni a listákat, illetve az 1042, 1044 és 4020-as sorozatoknál a gyári típust sem tudom (pl. V43: Ganz-MÁVAG VM14, stb...). Előre is köszönöm segítségeteket, folyt köv...!
Létezett olyan vonatösszeállítás, hogy ÖBB 2016-os és ÖBB étkezőkocsi (WRmz) egy szerelvényben volt? Akár nappali, akár éjszakai vonatban? (Nem arra gondolok, amikor lezárva, szerelvénymenetben közlekedett a kettő közül valamelyik.)
Most különféle este hírekbe láttam felvételeket. Hatalmas pusztítás, hatalmas szerencse, hogy nincs halálos áldozat. Egy olyan részlet is volt, hogy szinte a családi ház bejárata előtt volt a mozdony eleje. Ami helyben sokakat érinthet az, hogy elfolyt kerozin elérheti a talajvizet.
Általában úgy van, hogy az két érkező és visszainduló vonat utasai és személyzete tokkal vonóval helyet cserélnek, és mindenki megy tovább, csak a másik motorkával.
Viszonylag újkeletű ez a történet, és csak személyszállítókra vonatkozik.
MÁV-nál ilyesmi nem nagyon van ellenmenetkizáró berendezés hiánya miatt, hasonló állomáson inkább akkor van megosztva a vonal, ha a két felén egymástól eltérő kapacitású járművek közlekednek, helyenként az állomási személyzettel való spórolással párosítva.
Csoportjelzőnél a forgalmász hatalmaz fel személyesen, vagy a hangjával, jelzőeszköz közbeiktatása nélkül.
Vagy pl. hogy indulnál el Ebenfurth hatodikról déli irányba?
A képeken szereplő alakjelzők (de azon a vonalon fényjelzős állomás is van ilyen) esetén is szükséged van a megállás után valamilyen felhatalmazásra valakitől, más lehetőség nem lévén.
"Zustimmung zur Abfahrt für Zug 74xy ist erteilt."
Volt pár szezon, mikor jártunk a 161-esen, személyvonattal is, nagyon bírtam.
És bevallom, mikor a voi-t csináltam, hát át kellett lapoznom a 'zutasítás madzagvasutakra vonatkozó pontjait, különös tekintettel az indításra és az áthaladásra.