A hunok Eurpába érkezéséhez le kellett győzni az iráni nyelvű alánok birodalmát. SZVSZ a magyarság akkori szomszédait. Az alánokat tartják elődeinek a mai oszétok a Kaukázusban. Hogy akkor csak simán szomszédaink voltak a hunok vagy mi a vazallusaik voltunk nem tudjuk.
Természetesen 10% is fontos. De Aradon és a 13-akra gondolva azt hiszem mégis csak választás a dolog (Damjanich, Knézich, Láhner, Pöltenberg, Leiningen, Aulich, Kiss, Nagy Sándor, Sweidel).
Úgy, hogy identitás választás 90%-ban és csak 10%-ban genetika, nyelv, kultúra, vallás. Népek uralkodói számos esetben genetikailag többségében eltértek az adott terület népességétől.
Hát nem tudom. Obama a fehér nagyszüleivel és az édesanyánál nevekedett és amerikai elnök lett erős amerikai érzéssel. Ha Kenyában az apai nagyszülöknél nevelkedik vajon törzsi vagy kenyai tudata lenne???!!!! Szerintem nem lenne most elnök.
Aki a "manysi topic" akármelyik bejegyzését olvassa, az költözzön ki a tundrára az Ob alsó folyásánál, és mondjon le a MAGYAR állampolgárságáról, mert KIVETTETIK E NEMZETBŐL !!
Így van, ez az, amit ismételten letagadtál, feltehetően számítva arra, hogy akik az ominózus 723. bejegyzésedet olvassák, azok nem valószínű, hogy olvassák a manysi topik 67–74. bejegyzéseit. Szerencsére itt vagyok én, akinek megvan az a rossz tulajdonsága, hogy számon tartja az efféle "csacskaságokat", így aztán mehettél ismét egy másik topikba reklamálni.
Én más hivatásban dolgozom, műkedvelőként azonban szélesebb értelemben foglalkozom a kérdéssel, pl. messengeren és Skype-on tartok kapcsolatot két bolgár, egy tatár és (számos türkiye-türkce ill. azeri oguz mellett) koreai ókortörténésszel, őstörténésszel.
A HUNOK esetében ők folyton a proto - bulgar szót használják, amit itt nálunk csak korai (Fehér Géza) kutatók mertek használni - ki is átkozták, elhallgatták őket.
Először értetlenkedtem, mígnem megmagyarázták, hogy ezzel a HUN = OGUR nyelv ősállapotát, a Mete Tengriqut - tól kezdve feljegyzett és a maradványnépeknél fellelhető ősi ogurt (hunt) nevezik így, hiszen Európába ez a nyelv mint "óbolgár" került a köztudatba (ld. még ide: csuvas, a magyar nyelv "ótöröknek" hitt rétege.)
A Grandtürk eszme Atatürk óta szárnyal, pl. a tuvai és yakut (sakha) türkökkel GENETIKAILAG igazolható rokonságot sikerült kimutatni török és japán tudósoknak egyes kanadai indián törzseknél. Ezért az isztambuli portálok az ősi Amerikát "türkök lakta földként" jellemzik.
S mi is benne vagyunk ebben, pl. a grandturán eszmeiség egy kisebb nemzetközi portálja, a www. turania.com a török és magyar tagokra, látogatókra épít, e nyelveken és angolul. Magam is tagja vagyok. De a HUN=TÜRK téveszmét oszlatom észérvekkel, ami nehéz a forrongó sovinizmus irracionalitásával szemben.
Egyébként súlyos kételyek merültek fel képességeiddel kapcsolatban. Direkt végignéztem a topikot, Joranne Sut és Pusztai Telivér (mindkettő fundamentalista finnugráns) értekezik a dákó-román, és te vizionálsz a szkíta-hun-avar-magyar kontinuitásról. Senki más még csak célzást sem tett ilyesmire. És hogy utána kiteszed a háromszoros vigyorjelet, egyszerűen elkeserítő. Ez valami neurotikus kényszer? Ha nem veszlek ezután észre, ne sértődj meg!
Az Ibn Fadlan követségben 2 tolmács neve is fennmaradt, az egyik Takin al-Turki (gondolom, egyértelmű) és a Bars al-Saqlabi neve. Muszlim hitre tértek, az valószínű, de az eredeti etnikumukra utal a nevük...
igen, én is hallottam róla, de sajnos még nem tudtam kielemezni a Volga-Bolgária témakört. pedig valószínű, hogy fontos lenne a hunok és a magyarok történetéhez.
Ibn Fadlan 922-ben követként járt a volgai bolgároknál, leírásából ismert a király (malik) neve:" lms "-ami az Almus, Almis, mint a magyarban az Álmos névvel jól megmagyarázható...
"A kutrigurok a hunok utódai jelentős szerep játszottak a bolgárok etnogenezisében a Don vidéken. A mongol nyelvi nyomok igazak akkor a bolgár török nép nyelvi utódainak gondolt csuvasok mongollal közös nyelvi elemei (a nálunk is meglévő ökör, búza stb szavak) érthatő magyarázatot kaphatnak. A bolgártörök nyelv egy mongol szubsztrátumot/szupertsztrátumot tartalmazó török nyelv lehetett.
A csuvasról mostanában Berecz Andrástól lehet többet hallani, ifjonc koromban volt egy tanárom, Torma József, ő is fordított asszem csuvasból is meséket. A csuvast voltaképpen többek véleménye szerint az altáji nyelvcsalád önálló csoportja (és a volgai bolgár), nem egyszerűen a törökök közé illik. A hun nyelvágba sorolható...A magyarban van máig ócsuvasos és középcsuvasos szó, mint a tinó, tyúk, gyümölcs, bölcső...
"
a mongol szubsztrátumról és a csuvasról nekem az a véleményem (van egy ilyen nyelvészeti nézet is), hogy az az ősi szubsztrátum lehet hogy nem mongol, hanem az maga a hunok nyelve lehetett, amiből Kr.u.200 előtti évszázadokban rengeteg szó ment át a proto-törökbe és a proto-mongolba is.
és az újabb antropológiai adatok fényében a csuvasok alapszavai lehet, hogy szintén a hunnal állnak kapcsolatban, ami szavak egyébként egyedül a magyarban vannak meg rajtuk kívül abban az eredeti formában. és csak később törökösödött el a csuvasok nyelve teljesen, esetleg a kazárok, illetve más ténylegesen török népek hatására. de mondjuk én pl. nem is tudom hirtelen, hogy a történelemben, mi a vélemény, hogy honnan erednek.
a Kutrigurokhoz meg annyit, hogy szerintem azok a magyar nép kialakulásában is szerepet játszhattak, ugyanis ez a Kutrag név az óbolgár királylistában, Kurt (v. Kürt) néven van jelen, ami teljesen megegyezik a magyar Ku:rt-Gyarmat, törzs egyik részével (ezt eredetileg kettő alakulásából veszik),
a Tarhán magyar törzs pedig keleti avar-hun eredetű is lehet, mert a tarchánok, vagy tarhunok, az avar kagán kiséretét jelentették.
és ezek a különböző hun utód népek, törzsek végül az Árpád vezette Magyar törzs alatt (ami szintén valószínű, hun eredetű az Attila leszármazott Moger király nemzetségéből), egyesültek, mert pl. Anonymus le is írja, hogy a hét törzs azért választotta meg, fogadta el Álmost és Árpádot vezetőjének (és nem más törzset), mert Attila király nemzetségéből származtak.
Üdv! ME-s régész- muzeó szakos hallgató vagyok, és csináltam egy történelmi-régészeti honlapot (végre) ebben összegyűjtöttem rengeteg linket, és e-könyvet kategorizálva, illetve koronkénti galéria stb. is indul majd. Persze folyamatosan bővítek mindent, bár remélem ezt idővel nem csak egyedűl fogom tenni. Többek között még jegyzetek és egyéb könyvek is megtalálhatóak lesznek, de ahhoz külön jelszót adok mindenkinek. Szóval szeretettel várok mindenkit, és remélem a honlap tud segiteni az anyag keresésben (nekem sokat segitett)
http://archeohisto.hupont.hu/5 ez a címe.
Ezen kívül még terveznék (korábban már beírtam) a gyalogló chaten egyenlőre, létrehozni egy történelemről és régészetről(és ezen tudományokhoz kapcsolható más diszciplinákról) szóló szobát, ahol tényleg minden ezzel kapcsolatos dologról lehetne beszélni, belevonva egyetemi tanárokat, kutatókat is. Ha lenne rá igény, illetve valaki tud egy jobb chatet-mert én nem- ahol állandó lehet a szoba, akkor légyszi írjon a carabass@freemail.hu ra. Előre is köszönöm!
Ebből mondjuk a chat lenne fontos, mert egyedül nem tudom felügyelni, szóval ha valaki tudna segíteni a szoba nyitva tartásában, nagyon hálás lennék, mert én sem érek rá egész nap. :)
Üdvözletem mindenkinek! Bocsánat ezért, nem reklámozni akarok vagy valami, csak gondoltam hasznos dolog lehet.
Én egy ME-s régész- muzeó szakos hallgató vagyok, és csináltam egy honlapot (végre) ebben összegyűjtöttem rengeteg linket, és e-könyvet kategorizálva, illetve koronkénti galéria stb. is indul majd. Persze folyamatosan bővítek mindent, bár remélem ezt idővel nem csak egyedül fogom tenni. Többek között még jegyzetek és egyéb könyvek is megtalálhatóak lesznek, de ahhoz külön jelszót adok mindenkinek. Szóval szeretettel várok mindenkit, és remélem a honlap tud segíteni az anyag keresésben (nekem sokat segitett)
http://archeohisto.hupont.hu/5 ez a címe.
Ezen kívül még terveznék (korábban már beírtam) a gyalogló chaten egyenlőre, létrehozni egy történelemről és régészetről szóló szobát, ahol tényleg minden ezzel kapcsolatos dologról lehetne beszélni, belevonva egyetemi tanárokat, kutatókat is. Ha lenne rá igény, illetve valaki tud egy jobb chatet-mert én nem- ahol állandó lehet a szoba, akkor légyszi írjon a carabass@freemail.hu ra. Előre is köszönöm!
Igazából a chatre való igény lenne fontosabb most, és az, hogy találjak jelentkezőket, akik segítenének fenntartani pl a szobát megnyitni stb, mert én sem érek rá egész nap.:)
A kutrigurok a hunok utódai jelentős szerep játszottak a bolgárok etnogenezisében a Don vidéken. A mongol nyelvi nyomok igazak akkor a bolgár török nép nyelvi utódainak gondolt csuvasok mongollal közös nyelvi elemei (a nálunk is meglévő ökör, búza stb szavak) érthatő magyarázatot kaphatnak. A bolgártörök nyelv egy mongol szubsztrátumot/szupertsztrátumot tartalmazó török nyelv lehetett.
A csuvasról mostanában Berecz Andrástól lehet többet hallani, ifjonc koromban volt egy tanárom, Torma József, ő is fordított asszem csuvasból is meséket. A csuvast voltaképpen többek véleménye szerint az altáji nyelvcsalád önálló csoportja (és a volgai bolgár), nem egyszerűen a törökök közé illik. A hun nyelvágba sorolható...A magyarban van máig ócsuvasos és középcsuvasos szó, mint a tinó, tyúk, gyümölcs, bölcső...