"A járőr ígérete szerint ezután valóban következett a „java”. Pécsi Zoltán még most is érhető felháborodással adja elő a történteket. – Még be sem léptünk a fogdába, az a rendőr, aki a Soroksári úton utánam futott, megfogta a fejemet és a lábát fölemelve a térdével arcon rúgott. Azonnal eltört az orrcsontom és ömleni kezdett a vérem. Hiába kérdeztem, miért hoztak be, mivel vádolnak, nem kaptam választ. Viszont megtagadták, hogy értesíthessem valamelyik hozzátartozómat vagy az ügyvédemet. A verés után rám parancsoltak, hogy töröljem föl a vért a fogda padlójáról a kabátommal, merthogy az már úgyis véres."
Azt elhiszem, hogy valakit laposra vernek a rendőrök, de azt nem, hogy ilyen pitiáner ügyből kifolyólag!
Az sem bizonyítható, hogy mit, és hogyan mondott a sértett.
Pl: Mia a f...nak tartunk mi el az adónkból titeket, ha még erre sem vagytok képesek? Bezzeg 23.-án?
Mert egy ilyen kezdéssel tiszta más a szitu, bár igy is teljes mértékben jogellenes, és aljas eljást olvashattunk.
De bitzos hogy ez megtörtént?
Mert ha igen, akkor én onnan el nem mozdulok, mig fel nem veszik a feljelentésemet. Vagy pl felhívom onnan a 112-t, és bejelentem az esetet. Rögzítik a felvételt, tehát valószínűleg nem tette volna meg a diszpécser, hogy nem járnak el megfelelően!
"#8439 lobo53 elôzmény: #8437 2007-01-20 20:50 Ami azt illeti, borzalmas volt. Azóta is sűrűn látom ezeket az eseményeket álmomban. Közvetlen közelről láttam olyan fiatal fiút, ártatlan, romlatlan arccal, rettegő szemekkel, aki könyörgött összetett kézzel, hogy ne bántsák, nem csinált semmit, csak haza szeretne menni. Két pillanat múlva nem lehetett látni az arcát a vértől.Összegörnyedve sírt , ezek meg rugdosták. Aztán bedobták egy rabomobilba. Nem tudom mi lett vele. Elsodort a tömeg, de azóta nem tudok szabadulni ettől a képtől. És nem engedték, hogy segítsek rajta."
Ezért persze bűnhődni kell, előbb vagy utóbb, de kell...
Bizony elképesztő és fölháborító! Pécsi Zoltán brutális megverése 2006. november 13-án történt... Vadásztak rá a rendőrök, mint egy veszélyes gonosztevőre... Pécsi Zoltán teljesen egyedül volt... Én igyekszem nyomonkövetni ezt az ügyet is...
"55. § (1) A rendőr vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, kardlapot, illetőleg más eszközt saját elhatározásából vagy elöljárója parancsára használhat."
Jahh... ezen sokat röhögtem.
(A "saját elhatározás" és a "parancs" mellett még esetleg a véletlent lehetne felsorolni.)
Kábé az "azt és akkor használ, amit, és amikor neki, vagy a főnökének jólesik", csak bikkfanyelven. Az ilyen szabályokat rég ki kellett volna hajítani a picsába, vagy megfelelően biztosítani, hogy ne élhessen vissza velük senki (a rendőr ne a rendszeresített cucc helyett használhassa azt a bármit, hanem kizárólag utána).
"Nos, vajon ez mit jelenthet ? Vajon mikor nincs lehetőség a rendelkezésre álló rendszeresített eszköz használatára ?"
Ha elveszik tőle kézitusában. Vagy elveszti közben. Más, szabályos alkalom nem jut eszembe.
"De kérdezem, a másik oldal kődobálóstankososdi, késselrendőrkezétmegvágósdi magatartásait hogyan értékeled ? Jogos védelemnek mi ?"
Nem. Törekvésnek a kiegyenlített küzdelemre.
Elképzelhető olyan gondolkodás, amelyik lehetővé teszi, hogy a rendőr viseljen halántékig páncélt, valamint nézzen ki úgy, mint egy karácsonyfa, ám aki elvárja, hogy adott esetben a rendőr ellenfele ilyenkor vetkőzzön meztelenre, és puszta kézzel rontson a rendőrnek, de ennek a gondolkodásmódnak a tulajdonosa szerintem galaktikus mértékben hülye.
"Igen, neked civilnek közbiztonságra különosen veszélyes eszköz. De mivel a rendőrnek nem az..."
A rendőrnek is az. Egy eszköz nem minősül át attól, hogy épp rendőrkézben van-e, avagy sem. A kényszerítő eszközei sem lesznek civil kézben fegyverek, és a fegyvere sem lesz civil kézben ártalmatlan játékszer. Ettől még lehet olyan szabály, hogy lehet nála, csak ne használja. Legalábbis amíg az ő standard lehetőségeit - rendszeresített eszközeit - ki nem merítette.
Ez egyébként SzVSz elég hülye jogszabály, az eredeti célja (SzVSz) inkább vonatkozhat az esetenként khmm... begyűjtött fegyverzetekre (amit ugye be köll vinni, és hát a hé a hazaúton se lehet törvényszegő), és nem arra, hogy a zsaru alapból úgy nézhet ki, mint egy horrorisztikus karácsonyfa.
"Keress a fenti linken (htaályos magyar törvény az EU irányelvei alapján ) olyan paragrafust, mely szerint a vipera fegyver. H megtaláltad másold be ide."
Nem keresek, mivel nincs netem. A kevés könyvtári időmben letöltök pár topikot, otthon megírom a hozzászólásokat, és a következő alkalommal beküldözgetem. Keresgélésre nem futja. Egy régi CD-jogászom akad.
"A vipera nem fegyver."
Jó. Akkor megkérdezem: mi a vipera (mármint nem a csúszómászó hüllő, hanem az inkriminált eszköz)?
"A lőfegyverrel az az eszköz lenne egy kategóriába sorolható, amely ugyan úgy, mindenféle felhasználás során legalább azzal a hatásfokkal alkalmazható."
Nem kizárólag, hanem minden fegyvernek minősülő tárgy. A 9 centis bugylibicskára is a fegyverhasználat szabályai az érvényesek, pedig hatékonyságban a messzi távolban keresendő a pisztoly mögött. Az azonossággal (én "egyenértékű"-t mondtam) meg már megkontrázott itten a kollegád, amikor én jöttem vele. 'Szal azt akkor tán hagyjuk, mert akkor vagy neki nem volt igaza, vagy most neked. (Amúgy sem érvényes, mivel ha már a pisztolyt lehet használni, akkor bármit - tankot is, legfeljebb azzal nem kell annyira pontosan célozni... szóval nem számít.)
"Úgyhogy a vipera, mint lőfegyver helyett, a lőfegyver használat lehetősége esetén alkalmazandó helyettesítő eszköz, alig elképzelhető." Az valóban nehezen, mivel a vipera kizárólag kézitusában ér valamit. Ott viszont SzVSz túlzottan sokat.
Mondjuk... a véleményem az (ha már emlegette itt valaki a szakszerű használatot), hogy a stukker nem fog nagyobb golyót kilőni, ha a tulajdonosának "elborult az agya" (mert mondjuk kéthetemárszolgálatbanvanésnemláttaacsaládját, meg efféle dumákok).
"Ahogy beértünk, mindjárt a fogdába vittek, pontosabban szó szerint lerugdostak oda. A maszkos kétszer rúgott hátba, miközben a pince felé mentünk. A járőr ígérete szerint ezután valóban következett a "java". Pécsi Zoltán még most is érhető felháborodással adja elő a történteket. - Még be sem léptünk a fogdába, az a rendőr, aki a Soroksári úton utánam futott, megfogta a fejemet és a lábát fölemelve a térdével arcon rúgott. Azonnal eltört az orrcsontom és ömleni kezdett a vérem. Hiába kérdeztem, miért hoztak be, mivel vádolnak, nem kaptam választ. Viszont megtagadták, hogy értesíthessem valamelyik hozzátartozómat vagy az ügyvédemet. A verés után rám parancsoltak, hogy töröljem föl a vért a fogda padlójáról a kabátommal, merthogy az már úgyis véres."
Állitólag több rendőr is komolyan megsérült. Mitől? Kockakőtől. Védőfelszerelésben.
Elárulom neked, hogy nálunk a huszonegynéhány emberből, talán ha 5-nek van testpáncélja. Anélkül pedig csak addig állsz, amíg egy kődarab mellbe, vagy lábon nem talál. Az egyik Transitunk ablakán egy kb. 10x10x3 cm darab márvány repült be, elképzelheted milyen súlya van. Elképzeléseid a rendőrség felszereltségéről elég hiányosak, bár ezt egy civil sem tudta szeptemberig....
De ha az én feleségem, és babám felé indult volna meg az a köcsög, most a sitten lennék.
Azért remélem, hogy őket nem viszed olyan helyre, ahol a legisebb esély van rá, hogy kitörhet a balhé. Másrészt nem hinném, hogy láttál olyat, hogy babakocsit toló nőt vertek volna meg.....
Viszont találtam egy kivételt:Ha filmforgatásra viszed, nállad lehet rejtve, tokban, stb.
Ha igazolni tudod....
Én azért is felelőségre vonnám, hogy nem volt meg a rendőrbot!
Da, ha van róla jelentés, akkor tuti, hogy nem vonod felelősségre.
Jogi kiskapuk segitségével, megmagyarázható a vipera. De akkor miért nem dobáltatok dobócsillagot, vagy használtatok sokkolót? Esetleg "nundzsaku"-t?
A sokkoló rendszeresített eszköz. Valójában nem értem, hogy miért nem vásárol belőle a rendőrség többet. Sok közelharc megelőzhető lenne, és a késsel hadonászó embert sem kellene lelövöldözni....
Mert aki vizes, az ugye ott volt.
Ha megnézed a felvételeket, akkor láthatod, hogy a vízágyúban speciális festék (kék) volt. Így nem a vizes, hanem a festékes embereket szedték össze. Ez már egy bevett módszer Angliából. Ott a focihuligánok ellen alkalmazták.....
A bevizsgálás alatt azt értem hogy senki sem döntötte el előre, hogy "hatása a rendszeresített rendőrbotéval azonos."
Ezt most komolyan gondolod? Hogy a fenében lehet egy viperát bevizsgálni? Teljesen más a hatása, ha te ütsz vele, vagy mondjuk Sebeők....:-))))
Ja és közbiztonságra veszélyes eszköz:
b) a jellegzetesen ütés céljára használható és az ütés erejét, hatását növelő eszköz (különösen: ólmosbot, boxer);
Vagyis a széklábtól kezdve a gumiboton át a viperáig, minden alkalmas arra, hogy megnövelje az ütés hatását..... Akkor gumibotot se hordjon a rendőr, mert az is tiltott....
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700035.KOR
Ez pedig a veszélyes ebek tartásáról szóló kormányrendelet. (nem okoskodok, csak érdekességképpen, hátha nem ismered)