Mára már nem is az a téma, hogy mi lett a cicával, mert azt pár év alatt megértette. Ma azon vigyorgunk jókat, amikor erőszakosan is ki akarja belőlünk szedni, hogy honnét került a homokozójába a macsi. Nektek elmondom, a kisebbik lányom osztálytársáéknál született. Gyorsan el kellett hozni, mert vége volt a sulinak, utánna már nem találkoztak a lányomék az osztálytársakkal. Úgy szakmunkásvizsgáztak, hogy aki nem vizsgázott éppen, az fogta a cicát. Ennyi "Maszat"cica története.
én tök egyetértek veled. (pedig nekem nincs gyerekem, sőt, felnőtt sem vagyok a magam 16 évével) van az a mondás, hogy ,,ha nem tudom nem fáj" . én belehalnék ha valami történne a kutyusommal, pedig eltemettem már rengeteg állatomat, mégsem tudnám könnyebben feldolgozni ha most valamelyik állatom meghalna :( erre tényleg nem lehet soha felkészülni.
Nem, nem nyomaszt, mivel azóta tudja, hogy a cicája valószínűleg meghalt. Tisztában volt akkor is a halál fogalmával, /szomszédunk akkoriban halt meg/csak nem volt egy megfogható test, amit eltemethettünk volna. Bíztunk benne, hogy hazajön előbb-utóbb. Napokig azzal bíztattuk a gyereket, hogy biztosan udvarol annak a cicalánynak, akit mostanában hazahozott többször is. Innentől csak egy lépés volt, hogy a gyerek kérdezte meg, hogy hazajön-e egyáltalán, vagy ott fog lakni a párjával, mint a nővére /nagyobbik lányom/. Sosem neveltem gólya-mesére. Sokan irigyelnek is azért, amilyen nyílt viszonyt tudtam kialakítani a tini fiammal. Hidd el, hogy bármit megkérdez, ha nem tudja, sőt a barátai kérdéseit is hazahozza nekem. Azért írtam az előzőekben, hogy nem biztos, hogy másnak is ez a jó megoldás. Mi csak azt tettük, amit a körülmények hoztak.
szia neharagudj hogy csak úgy beleszólok, de egy dolog miatt nem teszed jól, ha mást mondasz mint ami történt: ha valahogy mégis kiderül az igazság, akkor úgy fogja átélni hogy becsaptátok és ez jobban fog neki fájni mint ha megmondjátok neki hogy mi történt valójában ha nem derül ki akkor számotokra lesz egy nyomasztó titok, amiről nem beszélhettek és vigyáznotok kell hogy el ne szóljátok magatokat és ez valamennyire távolságot teremt illetve a bizalom ellen hat
érdemes végiggondolni hogy vajon tényleg amiatt nehéz elmondani, mert féltek hogy fájni fog neki, vagy amiatt, mert féltek hogy fog reagálni (pl haragudni fog rátok hogy nem vigyáztatok eléggé a cicára)
a szükséges veszteségek pedig megedzik az ember lelkét:akkor is fog fájni és sirni is fog mivel ez a természetes, és megtanulja feldolgozni, és mire odakerül, hogy még sokkal fontosabb személyeket kell elveszítenie, nem roppan össze majd ez a véleményem, de persze mindenki úgy oldja meg ahogy jónak látja.
..és Téged nem nyomaszt azóta is az akár kegyes hazugság? Az én Anyukám anno mikor kicsike voltam és meghalt a papagájom nem köntörfalazott, hanem együtt eltemettük. Megtanultam mi az elmúlás. Tudom, hogy szörnyű, de egy gyerek még könnyebben túlteszi magát ezen mint egy felnőtt. Mit mondtál volna, ha a nagypapi vagy nagymami meghal? Nem kötözködni akarok, csak nem értem, hogy mire jó ez? Vagy Őt úgy nevelted, hogy a gólya hozza a gyereket? A születéshez az élethez a halál is hozzá tartozik. :(((
Ma fog a gyerkőc hazajönni nyaralásból. Hasonló válasz mellett döntöttem én is, mivel Marci cica sok macskalánynak udvarolt, és bár hatalmas kertünk volt a birodalma, a szomszédokat is sűrűn látogatta. Az utód kiscicát egy ismerősöm felajánlotta, reméljük pótolni tudja kedvencét.
Az én fiam 4 éves volt, amikor eltűnt a kedvenc cicája, Lekvár. Az eltűnése előtti napokban többször jött haza egy vendég cicával. Ebből adódóan azt mondtuk neki, hogy a cicája valószínűleg megnősült és elment családot alapítani. (A lányom akkoriban ment férjhez és költözött el, tehát tudta, hogy miről van szó). Pár hónap múlva szereztünk egy hasonló kölyköt, és azt beraktuk a homokozóba, egy cicás rajzzal. Azt mondtuk a gyereknek, hogy biztosan a Lekvár küldte a lányát, hogy neked legyen cicád. Ma a gyerek 14 éves, és még mindig nem tudja, honnan került oda a kismacs. Persze tudja, hogy mi vagyunk az elkövetők, csak részleteket nem tud. Ezen mi jókat derülünk, amikor megpróbálja időnként kinyomozni a törtnteket. Abban a korszakában ez volt a legmegfelelőbb neki. Lehet, hogy másnak más "szöveg"jobb.
annak idején amikor a mi cicánkat ütötte el az autó, anyukámék elmondták nekünk, én akkor voltam 12 éves, és kábé két hétig csak sírtunk a tesómmal. de tényleg, nagyon nagyon nehéz volt, minden hónap 7.-én (7.-én ütötte el az autó) gyásznapot tartottunk tesómmal, gyertyáztunk, virágot raktunk a sírjára. azóta már van két másik gyönyörű cicánk, és már alig gondolok Mancsira.
a másik cicánk, Pika egyszer csak eltűnt. kb 4-5 napig hívogattuk tesómmal, enni tettünk ki neki, még szórólapokat is csináltunk, de a cica csak nem jött, és lassan el is felejtettük, tudtuk hogy már sosem lesz meg. de titokban mégis reménykedtem, hogy talán valaki ellopta (gyönyörű,ezüst cirmos cica volt) és boldogan él valahol, ezért egyetlenegyszer sem tudtam sírni miatta, bármennyire is hiányzott. 15 évesen mondták meg anyáék hogy a szomszéd kutyája folytotta meg. nem haragudtam meg anyáékra, sőt lehet hogy jobb is volt így, megkíméltek egy újabb több hetes gyászolástól.
ismered a gyereked, te tudod hogy fog rá reagálni, ő még tényleg elég kicsi, ha elég érett már ahhoz hogy fel tudja dolgozni a történteket, akkor mondd meg neki, ha viszont érzékenyebb lelkű, és nagyon megviselné a dolog, akkor megkímélheted egy jó döntéssel. én csak ennyit szerettem volna mondani, ez a dolog tényleg személyiségfüggő, minden gyerek más.
Az én gyerekeim az állatok elvesztésén tanulták meg az elmúlást. Pedig érzékeny gyerekek voltak és azok ma is. Kicsit sírtak, virágot tettek a sirjára és túlléptek a dolgon. Őket annyi minden más lekötötte...De legalább nem szorongatták a másik állatot hogy nehogy az is "megszökjön", a bizonytalan, kiszámíthatlan dolog rémisztőbb számukra.
szerintem sem szabad kegyes hazugsaggal traktalni a gyereket. meg kell vele beszelni, hogy az elet velejaroja az elmulas. biztos szomoru lesz, de kepzeld mi van akkor ha valahonnan megis a fulebe jut hogy valojaban mi tortent?
Nagyon sajnálom a cicuckát! :( Azzal viszont nem értek egyet, hogy "kegyes hazugsággal " old meg a témát a gyermek felé. Nem rég olvastam, hogy a kisgyerekekkel igenis megkell beszélni őszintén a halál tényét is. Inkább mesélj neki a szivárványhídról ahová került és az esetével kapcsolatban felhívhatod a figyelmét a közlekedés veszélyeire is. Biztos sírni fog, de tanul is valamit. Így esetleg könnyebben dolgozza majd fel, ha egy közelálló embert veszítetetek el. Persze ez csak egy javaslat nem kell megfogadni. :)
Az én ivartalanított kint élő kandúrom nem nagyon megy át még a túloldalra sem. Már 4 éves. Viszont amelyik nem volt kiherélve /bár nem az enyém volt/, az bizony ki is ment egészen a főútra és el is ütötték 1 évesen:(
Köszi! Hatéves kisgazdájának - aki most nyaral- nehéz lesz megmagyarázni, hogy kiskedvence hová tünt. Azon gondolkodom, hogy talán keresek egy fiatal 1-2 hónapos kölyökcicát mire hazaér. Kegyes hazugsággal Marcira pedig azt mondom, hogy elcsavargott.
Kedves Csilla! Elragadt, hát elragadt, azért vagyunk, hogy némi vigaszt nyújtsunk egymásnak.
Sajnos ma engem is rossz hír ért. Míg nem voltam itthon a kis cicukánk megöngyilkolta magát és kirepült a 10.-ről. A Mamám egésznap kereste a házban, hogy hátha kiszökött, de du. kiderült, hogy kora reggel valaki a betonon találta meg és a gondnok elszállíttatta a kis testét. Valószínű, hogy azonnal szörnyethalt, mert vér nem volt, csak az bánt nagyon, hogy nem tudom hová került és nem adhattam meg a végtisztességet neki. :(((( Hajnalban még megreggelizett és aztán nyomavaszett. Béke poraira , élt kb. 3.5-4 hónapot. :((( utolsó képek róla.
Szia Szorgos! Az úgy volt, hogy a tizenéves németjuhászom kicsi kora óta fülfájós volt. Folyton folyt a füle, rázta, kaparta szegényke. Ez még 1986 környékén volt, amikor csak egy állatorvosa volt az egész 18.kerületnek. Na persze ő sem állt a szakmája csúcsán! Amikor már megsüketült a kutyus /annak ellenére, hogy a szintén 'füles" lányom fülcseppjeit kapta, amit repi ajándékként a Bethesda kórházból szereztünk be/ tudtuk, hogy ennek csak rossz vége lehet. Az bánt, hogy ma már röhögve neg tudnák gyógyítani. Álljon itt az Ő neve is: Tűzvirág Edda.
A másik kutyi a kisebbik lányom dobija volt: Kitty's Ami Ariel. Ő a szülés után betegedett le. Nem zárt a méhszája, és ezt az akkori orvosa nem vette észre. Kapott egy méhgyulladást, amit még megpróbált a doki kezelni. Szegénykém nagyon sokat szenvedett vele. A vége mégis teljes kipakolás lett, de ez már nem ment szövődmények nélkül. A műtét után 2 héttel aztán szétszakadt benne egy csomó varrat, dőlt belőle a vér. Ekkor mentünk vissza ahhoz az orvoshoz, aki még kölyökkorában volt a családi állatorvosunk. Ö mondta, hogy az esetek 99 %-ban a méhgyulladást nem kezelgetjük, hanem eltávolítjuk. Ráadásul az újabb műtét után derült ki, hogy minden negmozgatott szervét csak úgy visszadobálták szegényke hasüregébe, ami persze az alatt a 2 hét alatt le is nőtt. Aztán kiderült, hogy amit az első műtétnél,a kipakolásnál használtak varró fonalat, azt nem is lenne már szabad használni, a kutya hasfalán még jó egy év múlva is jöttek kifelé a varratok. Sosem jött rendbe 100 %-osan. Mindig beteges, fázós, vékonyka volt. Házőrzőnek első osztályú volt, és társnak is kiváló! Miután megözvegyült jó egy évig egyedül volt, aztán kaptunk egy ónémetjuhász fiúcskát, aki megszépítette az utolsó hónapjait. Nagyokat játszottak, szinte kivirágzott az arca. A kölyköt még betanított a házőrzés járőrözés fortélyaira, aztán egy nagyon makacs hólyag probléma elvitte. Látod, náluk fel tudtunk készülni a megváltoztathatlanra. Attól persze nagyon is fájt!!Ma is látom a kölyök mozdulatain, hogy azt az Ariel is pont így csinálta, ez az Ő mozdulata.
Csilla! Nem irigyellek! Nekem is szörnyű volt látni mikor a Süti cicát elülötte egy kis teherautó. Még utolsó erejével, futott hozzám, de nem ért el. Hiába rohantam vele a dokihoz, már én is tudtam, hogy vége van. Azt, hogy felkészül az ember, hát nem tudom, én évekig készültem és már vagy hatszor eltemettem a Papimat, de mikor eljött az idő, mit mondjak belehaltam én is. Szerintem erre nem lehet készülni, csak úgy teszünk mintha erősek lennénk, de igyis úgyis magával ránt a bánat. A lényeg csak az, hogy ne szenvedjenek sokat. Ők legálabb ezt megkaphatják, nem úgy mint egy ember. :(((
Természetesen nem olyan viszony fűzött hozzájuk. Az első kutyim akit hirtelen vesztettem el, az egy kis pekingi palotapincsi volt, Lotti.Kifejezetten az én kutyám volt, anyjának, tulajdonának tekintett. Harcosan óvta a kajámat, ha valaki csak felém nyúlt, már harapott. Terhes voltam, amikor úgy hitte, hogy a közértbe mentem, megsértődött, hogy a lányaim a szokás helyett nem hozták utánnam. Kiszaladt az utcára, és ott elütötte egy zsuk. Nem is mert megállni, mert akkor már rohantam ordítva. Azt hittem nem élem túl. Sokkot kaptam, napokig csak bőgtem. Másodikként akit elvesztettünk, az nem is az én, hanem a nagyobbik lányom kutyája volt. Egy barna dobermann fiú, Athos. A lányom férjhez ment, de a kutty maradt. Örök kölyök volt a 10 évével együtt. Csupa izom, jókedv, folyton vigyorgott. Ha "csóvált" attól féltünk, hogy szétesik a hátsója. Imádta, ha maszírozzák. Eltűrte, hogy a pici fiam merő játékból homokot szórt a fülébe, hívásra azért nem jött időben, mert támasztotta totyogós gyerekemet. Egy reggel a lépcső aljában találtuk meg élettelenül. Az orvos szerint nála valószínű a szívroham/infarktus, vagy a bélcsavarodás. Nem boncoltattuk, már mindegy volt. Ez volt az a két eset, amikor bőgőszamárként ordítva kérdeztem, hogy MIÉRT?Több állatunk is elment, öregen, betegségekben, de azoknál már számítottunk rá, volt idő felkészülni.
"Oly hirtelen hagytál itt minket, hogy szívűnkben a fájdalom soha nem ér véget, s mikor esténként a csillagok lámpaként felgyúlnak, szemünkből érted könnycseppek hullanak."
Ez nagyon szép! Tudom, hogy nem csak néha és azt is hogy mindig a gondolataidban lesz. Mint ahogy mindannyióknak. Most Ők vannak nekünk. :-) Magic és Segál. De az első szerelmet nem pótolja senki. :(
Sziasztok! Hát tudjátok, megértem pár évet, sok ismerőst-rokont (embert) eltemettünk már. De azt, hogy igenis tudok hangosan sírni, zokogni, azt csak a két kedvenc kutyám elvesztésekor tudtam meg magamról.
Hát mondjam azt, hogy nekem is több volt min egy kedvenc......mondom mert több volt.
Tündériek, csodálatosak mind Lizi mind Papi mind Süti ,és Isten nyugosztalja őket kik már elmentek.....
én ezt kértem tegyék fel virtuális sirkövére:
Olyan kis lény távozott közülünk, aki számunkra több volt mint csak „egy macska”.
Önzetlen szeretetével és bűbájával majd 10 éven át halmozott el minket.
„Oly hirtelen hagytál itt minket, hogy szívűnkben a fájdalom soha nem ér véget, s mikor esténként a csillagok lámpaként felgyúlnak, szemünkből érted könnycseppek hullanak."
Drága Marci cica örökké szeretni fogunk és soha nem feledünk, emléked a szívűnkben örökké élni fog.
Szerető gazdáid
És szóljon ez mindenkinek aki elvesztette szeretteit!!
Na igen, akik itt vagyunk mind gyermekként kezlejük kedvenceinket. Bár ez, hogy "kedvenc" nem is igazán jó kifejezés. Nekem a gyerekem "szerelmem" volt a Papikám!!! Kellemes nyaralást nektek, érezétek jól magatokat, bár azt hiszem néha eszedbe fog jutni a cicuskád. puszi, AntoniaPapika Sütikével
Lizike Sütivel
együtt az én drágáim. :)
Épp most jártam én is a "temetőben" és kaptak friss virágot a kicsikéim. :)
sehogy nem lehet kibirni épp ésszel....illetve muszáj mert történjék bármi az élet megy tovább.....
Csak sajnos az a baj, hogy nem minden állattartó állatszerető is egyben....Nem is értem akkor miért vesz magához állatot..ha bántja,ha éheztetni, ha nem szereti...
Annyi ilyenről hallani és nem is bírom ha mutatják már menekülök a tv előle, rádi és újság elől mert rögtön elsírom magam.......
Jó ennek inkább az állatkinzás topicban lenne a helye de oda be se merek nézni......
Az a baj, hogy itt nálun oly kevesen törödnek velük pedig kire ha nem ránk számíthatnának.....de nem veszik őket "ember" számba
A veszélyességi pótlékkal pedig tökéletesen egyetértek.....
utolsó képek róla.
Most Ők vannak nekünk. :-) Magic és Segál. De az első szerelmet nem pótolja senki. :(
Papika Sütikével
Lizike Sütivel
együtt az én drágáim. :)