Kedveskéim
ON
A magam egyszerű módján megpróbálkoznék némi érveléssel, valamint agy kis szögtelenítéssel (a koporsóéval, meg álláspontokéval, hogy a téma gömbölyűbb lehessen).
A továbbiakban (a topic, netán topik állapotára tekintettel) a hozzászólások hivatkozási számaként
az „Időben növekvő” kiíratásra állított (40 hozzászólást jelentő) oldalszámot / a sorszámot adom meg.
Eddig nem érkezett megnyugtatónak mondható válasz a következőre:
39/66
Feltennék neked egy kérdést.
Milyen módszerrel határozták meg az ókorban a napéjegyenlőség pontos időpontját?
Keletkezett egy határozott, de indoklás nélküli válasz:
45/251
Ez valóban reális lehetőség, ugyanis tényleg nem tudtak olyan pontosan mérni, ahogyan neked arra szükséged lenne.
Majd a kérdés egy pontosítása:
46/1509
A "napra pontosan" ugyebár azt jelenti, hogy meg tudta különböztetni a márc. 20. este 23 órát a márc. 21. hajnali 2 órától, ugye?
Aztán olvashattunk egy izgalmas, tanulságos gondolatmenetet arról, hogy valószínűleg megállapíthatták az ókorban a napéjegyenlőség kellően pontos időpontját alkalmasan kialakított árnyékvető segítségével:
48/373
Ez azonban az írója szerint sem volt teljesen meggyőző, amit a folytatás részben igazolt is.
Én a leírt módszert a hozzá mellékelt megfontolás sorozattal alkalmazva elegendően pontosnak ítélem, a feltett kérdésre adható igen válaszhoz.
Valamint azt is gondolom, ha nem árnyékvetőt alkalmaznak, hanem fényvetőt, azaz, ha kis lyukon beeső fénycsóva pályáit követik nyomon a leírtaknak megfelelően, úgy a pontosság még növelhető. Ez esetben a megfigyelés körülményei is sokkalta kedvezőbbek, hiszen hónapos hosszúságú figyeléssorozatokat jobb árnyékban csinálni, mint tűző napon. Gyanítom, hogy nagy számban találhatók e célra alkalmas épületek maradványai.
Igen ám, de lehet, hogy a napéjegyenlőség időpontjának meghatározását hiperbolikus görbesereg egyenesbe fajulási helyének kiválasztásává transzformálni, a feladat elbonyolítását jelenti. Augustus napórája a békeoltárral a bizonyítéka, hogy Szoszigenész korában már biztosan foglalkoztak evvel. (Csak halkan jegyzem meg: a békeoltáros játékot én a korszak látványüzletének – sóbiz – tartom, a gladiátorküzdelmekkel együtt.)
A feladat ugyanis: relativ időmérés.
Hallom is már a felhördülést: időmérés…akkor…ilyen pontossággal! …Kizárt!
Márpedig nemhogy kizárt lenne, hanem több úton is bizonyíthatóan megcsinálhatták, sőt megcsinálták. De nem akkor, hanem sokkal előbb. Akár ezer évekkel Szoszigenész elött!
Bizonyítsuk be együtt!
A bizonyításhoz néhány alapfeltevésben szükséges megegyeznünk.
Most csak egy feltevést javaslok elfogadásra, a többit a végén, mert nem nélkülözhetetlenek az aktuális gondolatmenetünkhöz.
1.) A régi korok emberei sokkal türelmesebbek, kitartóbbak és érdeklődőbbek tudtak lenni, mint mi.
(Mindenki által ismert tény. Nem kell külön bizonyítani.)
A fentiek szerint a bizonyítandó állítás: Szoszigenész korában (2000 évvel előttünk) tudtak +/- 1/2 óra (30 perc) pontossággal időtartamot mérni legalább 1/2nap (12 óra) intervallumra vonatkoztatva.
(Ez kb. 30%-al erősebb megszorítás, mint a fenti, pontosított felvetésben)
A.) Rekonstrukciós bizonyítás.
Vegyünk egy darab kötelet (bőrszíjat, indát, stb.) és egy darab (több mint 10 kg. tömegű követ.
(Nem kétséges, hogy volt akkoriban.)
Készítsünk belőlük nagyjából 10 másodperc lengésidejű ingát. A lengésidő abszolult nagysága érdektelen, csak legyen elég lassú a számláláshoz. (Volt ehhez szükséges magasságú fa, állvány, vagy épület.)
Meglendített inga mellé állítsunk egy írnokot (ld. egyiptomi ábrázolások), aki az írótáblájára minden lengés végén húzzon egy-egy vonást (lehetőleg könnyen számlálható csoportokban). A kifáradásból adódó hibázás csökkentésére alkalmas időnként cseréljük az írnokot. Éjszakára azért legyen világítás (fáklya, tábortűz, stb.)
Már csak egy figyelő kell, aki jelezzen amikor a napkorong pereme éppen megjelenik a horizonton (az első szembevágó, tehát éles fénysugár) (látószöghiba a rögzített megfigyelési helyen kisebb 0.02 fok) és ekkor az aktuális írnok tegye le az éjszakai (pl.*-gal jelölt) számlálás tábláját, valamint vegye fel a ( pl. O –val jelölt ) nappaliét. Az utolsó éles fénysugár eltűnésekori jelzésre fejeződjön be a napi mérés és kezdődjön a következő napi.
A mérés elvi hibája kisebb mint 2 lengés fél napra vonatkoztatva. Ez a fenti, hasalt adatokkal
20 mp / 43200 mp = 0.0004629
Ez pedig kisebb, mint 0.5 ezrelék!
A mérés gyakorlati hibája, ha óránként kb.4 lengéstévesztést, azaz 12 órára 50 tévesztést feltételezünk (az ilyen írnoknak útilapu jár), a félnapi hiba
(50*10) mp / 43200 mp = 0.012 (kerekítve)
Tehát még így is jobb mint +/- 2%.
Mi volt az elvárás?
+/- 30 perc fél napra, azaz
30*60 mp / 43200 mp = 0,0416
Tehát a rekonstrukciós mérési módszer (megengedhetetlen gyakorlati hibával is) közel négyszer pontosabb mint az eredeti kérdéshez képest jelentősen szigorított elvárás.
Ez is csak akkor, ha a hibázást csak az egyik fél napra feltételezzük, a másikra nem. Mert ha mindkét félnapra azonos tendenciájú a hibázás - ami várható adott személyi és tárgyi feltételeknél -, akkor a gyakorlat pontosság az elméletileg várható közelébe csúszik vissza.
Következmény.
Az ókoriak az napéjegyenlőség időpontját percre pontosan meghatározhatták, ha akarták.
Mivel sokkal inkább akarták, mint Mi (itt a topikban), ezért meg is állapították! Rituális rendszerességgel állapították meg, ezért nagyon pontosan prognosztizálni is tudták bekövetkezését.
A naptár nekik is „mérőzsinór” volt az évhosszúságú időszakaszokban való eligazodáshoz, ezért az elejét rögzítették. Éppen a napéjegyenlőséghez!
B.) Egy példa a hagyomány alapján lehetséges bizonyításra.
A Bibliába nem kanonizált (apokrif) iratok közé tartozik Enoch könyve. (Szokták írni Henoch-, Hanoch-, Hánókh-,Énók-nak is.)
Az alábbi idézetek forrása: Charles, R.H.: The Book of Enoch, Oxford University Press, authentic translation,1912. Magyar fordítás: Békési József.
A történet szerint az Úr parancsára Uriel, a szent angyal elrepíti Enochot egy távoli, zord, hideg vidékre, hogy megtanítsa neki az égbolt törvényeit. Kalandjait és a tanultakat mondja el Enoch a kövben, pontosabban írásban lett rögzítve, valamikor i.e. 200 körül az akkor már kb. 3000 éves szóbeli hagyomány alapján. A bilikus hagyomány szerint Enoch Noé szépapja! (Mózes 1. 4.16-23.)
Egy részlet a 72. fejezetből:
És a Nap visszatér keletre és belép a hatodik kapuba, és harmincegy reggelen keresztül a hatodik kapuból kel föl és a hatodik kapuban nyugszik le. Azon a napon a nappal hosszabb lesz, mint az éjszaka, és a nappal az éjszaka kétszerese lesz, és a nap tizenkét rész lesz, az éjszaka pedig rövidebb lesz és hat rész.
És a Nap felkel és a nappalok rövidebbek és az éjszakák hosszabbak lesznek, és a Nap visszatér keletre és belép a hatodik kapuba, és harminc reggelen keresztül abból kél föl és abban nyugszik le.
Ezen idézetből több fontos következtetés adódik.
- Ez egy nyári napforduló megfigyelésének leírása.
- Csak az idézetben leírt (áthagyományozott) megfigyelés sorozat több mint két hónapon keresztül, folyamatosan történt. (Az egész könyv alapján több éves „tanulmányút” körvonalazódik.)
- A szöveg alapján a nap 18 részre osztott, tehát 1 óra 20 perces, azaz 80 perces felbontást ad, ami
aránylag pontatlan +/- 40 perces mérési pontosságra enged következtetni. És ez nekünk a lényeg!
(Nem lenne szükséges a témánk szempontjából, de gondolatébresztésként még két következtetés:
- A Nap „kapuban” tartózkodási ideje 31 és 30 nap. No fene! Csak nem a mai értelemben használt hónapot jelent a kapu. A holdhónapokban számoló zsidó hagyományrendszerben?!
- A nyári napforduló napján 2/3 nappal és 1/3 éjszaka arány kijelölhetővé teszi a földnek azt a régióját ahol Enoch „tanulmányútja” történt. Hát ez bizony nem a Vörös tenger közvetlen környéke.)
Ha legcsekélyebb hitelt adunk a leírásnak, ennyi pedig megadhatunk, akkor i.e. 200-ban legalább +/- 40 perces pontossággal meg tudták mérni a napszakok idejét. Márpedig ez legalább 150 évvel korábbi, mint Szoszigenész.
Ha pedig, tiszteletünk jeléül, megengedjük, hogy a bibliai hagyományból eredeztethető időzítésben Enoch története több mint 5000 évvel előttünk valóban megtörtént, valamint a 3000 éves szájhagyomány
adatait hűen foglalták írásba (és azért, ilyenre is lehet következtetni), akkor Szoszigenész olyan erejű tudás örököse, ami csak az évezredes hagyomány által kijelölt napra engedte neki a naptári tavaszi napforduló napját rögzíteni, ami pedig Március 21.
Befejezésül a fentebb megígért további alapfeltevéseket adnám közre. (Jelzem: ezek egy része piszkálhatja modern hiúságunkat, de ha nem tudjuk legyőzni, akkor magunkat kárhoztatjuk reménytelen tévelygésre.)
2.) A régi korok emberének (az átlagembernek is) sokkal fontosabb volt az égbolt történéseinek állandó megfigyelése és mozgástörvényeinek ismerete, mint (látszólag) a maiaknak.
Annyira fontos, hogy (úgy ítélték) az életük függ tőle. A világon fennmaradt rengeteg tárgyi-, írott- és hagyományemlék bizonyítja ezt. (Az a mi fogyatékosságunk, ha nem vesszük észre ezeket.)
3.) A régi korok emberének szellemi teljesítőképessége pontosan olyan jó volt mint a mienk, csupán eszközellátottsága volt szűkösebb és más összetételű.
Azonban a szűkösebb lehetőségeiket sok esetben hatékonyabban, célirányosabban tudták kihasználni, működtetni, mint késői utódaik. (Hány dologgal kapcsolatban hangzik el: ma sem tudnánk különbet…, vagy: fogalmunk sincs hogyan csinálták!)
4.) Információrögzítő és áthagyományozó technikáik olyan hatékonyakká finomultak, hogy akár évezredes időtávokra megbízhatóan továbbítottak bonyolult ismerethalmazokat.
(Ezt bizony a Internet korában nagyon nehéz lenyelni, de nélküle esélyünk sincs a dolgaik megértésére.)
Köszönöm megértő figyelmeteket.
Ölel benneteket: vakTyúk
