Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Egyik megyénk egykori védett vezetési pontja, amely még mindig szinte kifogástalan állapotban van. Alaprajzát, kialakítását tekintve gyakorlatilag megegyezik a közelmúltban itt a fórumon 3D formájában bemutatott tényői objektummal.
Amennyire ebből a képből meg lehet állapítani ez egy "Pannon GSM" típus torony. Jellemzői: 10 m-es egységek, sima X andrásolás, középen függőleges kosaras létra, tüzihorgany bevonat. Az előtérben szintén a "pannon"-nak tervezett szükség áramforrás (dízel generátor) zöld festéssel látható. Más bérlők is laknak a tornyon de, hogy kik az innen nem megállapítható.
Mivel volt téma időnként itt az atomfegyverek, akit érdekel az e havi Aeromagazinban a kínai atom programról írok és hogy az amerikaiak hogyan próbáltak kémkedni utána. Néhány itthon korábban nem publikált fotó is van a cikkben, illetve egy történet ami egy C-130-ról szól és elrepültek vele egészen belső Mongóliáig, 1969-ben.
Augusztusba uj tura, Köszeg Kendig tető, volt katonai terület, lenntről a városból két antennatorony látszódik, térképen rajta van, az erdő valszeg visszavette.
Köszönjük!!!Nagyon hiánypótló volt ez a kiadvány, sok dolognál már elmúlt a titkosítás 30év attól függően, igy már lehet mutatni mit tároltak bennt az objektumokba.
A szovjet atomfegyverek magyarországi történetéről tárolásáról, szerepéről, ezen belül részletesebben a Tótvázsony/Nagyvázsony melletti volt szovjet atomfegyver raktár (Duna objektum) bemutatása:
Egy nagyon régen megjelent írás a rendelkezésre álló és az azóta összegyűjtött új infók, adatok, dokumentumok alapján feljavított és többszörösére kibővített tartalommal, fotóanyaggal.
A Sárbogárd melletti 52-es objektumról tud valaki valamit? Azt tudom hogy 50-es még most is zárt és őrzött honvédségi terület, az 51-es már régóta gyakorlatilag megszűnt létezni nincs ott semmi csak sitt, na de az 52-es? Úgy láttam körbe van kerítve és a kapu zárva de nem látni semmit hogy bármi is lenne ott.