Lacika 10-15 percekre jó lesz, csak bírja sérülés nélkül. Mondzi még a jövő embere, de simán elképzelhető egy négy kisemberes felállás is ezzel a kerettel.
A külső sorunk nagyon erősnek tűnik így. És igazából a kezdőben így mindenkinek bírnia kellene Brane rohanós stílusát, Ernő pedig biztos felszívja magát, mint mindig.
Az nem vitás, hogy Brane Savic személyében egy ízig-vérig profi játékossal bővült a csapat kerete. Az is gyanítható, hogy a légiósok egyikét sem a kispadra szerződtette a vezetés, így a korábban igazolt szerb Bosko Sztojakovics oldhatja meg a kettes poszton eddig felmerült problémákat. Ők és az edzőmeccseken rendre ponterősnek bizonyult Curtis Marshal remélhetőleg erős mezőnysort alkot majd.
Számomra az, hogy a vezetőség belátta, hogy még emberre van szükség, az jó hír. Ez a Matic gyerek a video alapján nem tünt olyan rossznak. Szerintem az anyagiakban nem tudtak vele megállapodni vagy képbe került egy jobb játékos. Arra nagyon kíváncs vagyok, hogy ki lesz helyette a 3. légiós.
Ez egyenlőre nem túl megnyugtató. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz egy olyan meccsen ahol az egyik idegenlégiós valamilyen okból nem játszhat.
Megint ott járunk, mint tavaly, akkor tudunk meccset nyerni ha Lekli és Szarvas 10 körül dob. Ezzel csak az a baj, hogy 3 mecsből 1-szer fordul elő. Ez a hátránya, hogy csak két légiósunk van.
Igazából én még nem tudom eldönteni, hogy mezőnyben vagy magasposztokon fogunk jobban erősítésre szorulni. Mezőnyben nyilván nagyobb lesz a rotációs lehetőség, ha lesz Mohácsi és Kaluha is, de főleg utóbbi felépülése azért még nem kevés idő. Centerben pedig nem vagyunk tinédzserek, de én igazából nem is Ernő miatt félek.
Henderson annyiból tán' pont jó lenne, hogy ha kell 4-esben is tudjuk használni, ha meg úgy adódik mezőnyben is. Még ha kívülről nem is túl veszélyes. Erre én is gondoltam már.
Várom már a fehérvári tornát, mert azért az Albacomp még erősebb lesz kiegészülve az újabb két amerikaival. A Komarno egy nem túl erős csapat, a Kvarnert meg nem ismerem.
No, a helyzet a következő, amit leszűrtem három nap alatt:
Sztojakovics nagyon jó lesz, Gennie szerintem közel sem volt ilyen jó tavaly. A szerb okos, labdabiztos, és jó felépítésű, magas.
Marshall szerintem szintén maradni fog. Látszik, hogy egy jó kezű gyerek, a társakat is ki tudja szolgálni, és védekezésben sem volt alibi. Többet nyilván akkor fog tudni mutatni - mondjuk Fehérváron - ha normálisan kipiheni magát és vagy két edzésen részt vesz a többiekkel.
A többieket ismerjük. Látszott, hogy nagyon hiányzott a rotációból Czigler, és egy felépülő Mohácsival, Kaluhával is előrébb lehetünk. Azt hiszem nagyon kell bízni abban, hogy Czigler, vagy Lekli meg ne sérüljön szezon közben, mert az Ernő-Lekli-Mondzi hármas azért kevéske volt a torna alatt is.
Igazából felkészülési tornából túl sok mindent nem lehet szerintem levonni, mert úgy is élesben derül ki, hogy milyenek leszünk, de nyolcra egyelőre kevésnek érzem ezt a csapatot harmadik légiós nélkül. Igaz idén a célok is szerényebbek. Menetközben biztos okosabbak leszünk.
És akkor az Albáról is pár sort:
A magyar magjuk még Hendlein nélkül is roppant erős, az látszott, hogy egy Simon-Hanga-Bódi-Keller négyes nagyon erősnek számít ebben a mezőnyben. A fiatalok is lelkesek voltak, bár arra kíváncsi vagyok, hogy ott mennyire fog hosszútávon bejönni a Dzunics-féle munkamániás hozzáállás. Rubin őszintén az első meccsen volt csak igazán jó, a többin nagyon beleszürkült a mezőnybe. Én tartok attól, hogy nem tartják meg Fehérváron. Ez a csapat bajnokesélyes egy Jones-szal és ha beválik a tesztjátékos is.