Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2020.12.08 0 0 96140

Deák László

Szegény ördög

Jár-kel, alszik és felébred,
lesi a napot a szegény ördög.
Vágyain, mogorván, uralkodni próbál.
Álmai mégis folyvást elragadják,
régi negyedekben nyugtalanul kószál,
kapu, kirakat előtt ődöng.
Mi lett az életemből? – töpreng,
s már ugrik is gondolatban el,
nehogy szúrás érje, balról, a mellkasban,
gyáván esik térdre egy kép előtt.
Szegény ördög, tipor emlék-avarban,
Gonoszság – jóság? Tétován morogja:
Nincs erő, mi a kezdetet visszahozza,
és nem létezik semmilyen jövő.

Lutra Creative Commons License 2020.12.08 0 0 96139

Maja Boriszova

Ajtót se csapva

Nem akkor megy el, amikor hiszed,
nem akkor hagy el, aki a tied.

Egy reggel,
                 éppen úgy, mint annyi éve,
felkel, nyújtózik, és papucsba lépve
mosdani megy, és fogat mos a csapnál,
aztán a törött kapcsolóval babrál,
újságot böngész a reggeli mellett,
latolgatja a vasárnapi meccset,
aztán egyszer csak
                              megdöbbenve felnéz:
egy idegen nő kérdi tőle: "Nem kérsz?"


És aztán ...
                  minden megy tovább, mint régen,
nem támad tűzvész az asztalközépen,
és a fürdőszobában változatlan
vékonyul tovább a családi szappan.
 
És aztán ...
                  lassan gördül év az évre,
a házban kövült nyugalom és béke,
épp csak az asszony fázik, egyre fázik,
s nem érti: Pedig minden rendben látszik:
takarékos, józan, derék a férje.
Az ég hideg, s mintha esőt ígérne ...
Ő ment el, rég, a napjai közül,
ajtót se csapva,
                         észrevétlenül.

/Rab Zsuzsa ford./

Pannika127 Creative Commons License 2020.12.08 0 0 96138

Hollós Korvin Lajos 

Ha láthatatlan…

 

Ha láthatatlan közelednél,

arcod akkor is felismerném.

 

Ha némán, mint leszálló alkonyat

akkor is hallanám a hangodat.

 

S ha ujjam hegyét sem érintenéd,

érezném úgy is kezed melegét.

Lutra Creative Commons License 2020.12.07 0 0 96137

Heinz Kahlau

Emberpár

Már hatvanezer éve
hevertek egymás mellett,
mikor csontvázuk meglelték.

Ahogy meghaltak,
úgy hevertek.

Kivették a kezéből asszonya kezét.

/Jékely Zoltan ford./

Lutra Creative Commons License 2020.12.07 0 0 96136

Ellen Niít
 
Otthont adsz

Amint az ajtón benyitok,
kezemnek
otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekvés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán ha a lélek felbátorodva
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát ...
Csak annyi kell, hogy a kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.

/Rab Zsuzsa ford./

Lutra Creative Commons License 2020.12.07 0 0 96135

Tóth Bálint

Kötésben, holtig

Akartam, vagy nem akartam,
hordom feletted hatalmam
holtomiglan, holtodig.
Akartad, vagy nem akartad,
hordod felettem hatalmad
holtodiglan, holtomig.

Lutra Creative Commons License 2020.12.07 0 0 96134

Hans Bender

Együtt

Késünk kenyerünkből
egyenlő két karajt nyes.
Hol a poháron ajkad nyoma,
ott iszom a második kortyot.
Járj az én cipőmben!
S télen a te köpenyed
melegít engem is.
Sírunk egyetlen szemünkkel,
s este bezárjuk az ajtót,
hogy egyedül legyünk. Ha alszunk,
álmaink összeszövődnek.

/Jánossy István ford./

Lutra Creative Commons License 2020.12.07 0 0 96133

Pavel Koyš

Tél
              1

Szikrázik a hó, fehér gyertyák rengetege.
Telelni jött mihozzánk a tél.
S mellesleg próbára teszi az ereinket:
kinek a vére állja zord fagyát,
mondjuk, málnavirágzásig .

Nagy utat tett meg a tél idáig,
meleget keresve.
Tegyünk hát jócskán a tűzre,
hogy ki ne fagyjanak az almafák;
őrizzék lángjukat a szívek mécsei,
hogy ne fázzanak úgy az emberek,
s hogy felpezsdüljön
a vágatok alján a málnás vére is.

              2

Fázol? Bújj ide a bundám alá.
Rakok neked egy fészeknyi nyarat -
sugara mind-mind velem vallaná:
szemedben őrzi ez a pillanat
minden nyár minden csillagát.
És körülötted forog a világ.

              3

Itt bujkál minden didergésben, és
arcot, kezet orvul szederjesít.
Zsarnok a tél, dermeszt, görnyeszt, ver és
szaporáztatja mindünk lépteit.
Próbára tesz, metsző éllel gyötör
ez az önkényes, álnok kénytető.
Szorongat, untat, türelmünkre tör.
Jöjj, szabadítónk, gyertyaszentelő!

/Dudás Kálmán ford./

Lutra Creative Commons License 2020.12.07 0 0 96132

Pavel Koyš

Ki éri meg

Lohol a november, mint szürke ordas
erdőbe alkonyatkor.
A költemény ilyenkor csendbe horgad,
és tétován csatangol.

Ilyenkor lelkeden egy kiskaput nyitsz,
a rétek lángja látszik,
eperfák bolyhában napocska szundít,
és a hegyekre mászik.

Most tudod, milyen volt a nyár, hevében
acélsárgára fenve.
A mezítlábas rét száz gyökerében
fortyog a napkemence.

Lohol a november, vihart idéz föl,
de szívünkből ki nem tép
egy napszilánkot sem, bár már a rétről
a birkák hangja gyengébb.

Ki éri meg a tavaszt, sose kérdd:
hej, de jó volt egy éve!
Mindenki vár, remél- ki tudja, mért­
csöpp napot tenyerébe.

/Tótfalusi István ford./

Lutra Creative Commons License 2020.12.06 0 0 96131

Károlyi Amy

Kalap

Múlnak húsvétok, karácsonyok,
elmúlnak, aztán visszatérnek.
Ezt mondtad, azt mondtad,
behamuzzák szavad az évek.
Szavaknál hívebbek a tárgyak.
Belsejükben élet rekedt.
Meglátom árva kalapod.
Sötét jelétől visszarettenek.

Lutra Creative Commons License 2020.12.06 0 0 96130

Rákos Sándor

Szerelem, szerelem

én magamban mint a föld
     szántatlan vetetlen
termékennyé csak azok
     akiket szerettem

feneketlen kút vize
     öntözte vetésem
nyáron új vágy biztatott
     aratni ne késsem

ocsúja is ha került
     lelkemen száradjon
ez volt ára hogy a malom
     lánglisztet is adjon

életem árnyékait
     szerelem festette
de esthajnalcsillaga
     ott ragyog felette

Lutra Creative Commons License 2020.12.05 0 0 96129

Czékmány Sándor

csendes májusvégi délután

amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak
és beledőlsz egy csendes május végi délutánba
és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot
nem
nem rosszullét
csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét
a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni
hogy elhidd valóban léteztél
hogy valódi távolságok vettek körül
valódi mélységekkel és hogy a rettegés benned csak üres korsó
amit bármikor következmények nélkül összetörhetsz
nem kell tekintettel lenned az ígéreteidre
nem
az elvárásaid is ugyanolyan szemfényvesztések voltak
mint a hatalomba kapaszkodók felségjelei

                         *

hazám vagyok összezavarodva
erőt mutatok és rettenetesen gyenge
erőtlenség keserít
fel lehetne-e emelkednem addig
ahonnan láthatnám magam és azt hogy mi mire való
a pazarlás
az erő őrült kapkodásában
hol
és milyen utakon fog majd mindez megtisztulni
és hányszor kell majd határt becsületet cserélni a puszta életbenmaradáshoz
fényre lenne szükségem hogy lássam
hova vezet az eltakart folyó
mit borít majd be az éjszakai álom
a szemérmetlenre vetkőztetett hit
hogy hazám vagyok és úgy halok meg mintha élnék

Lutra Creative Commons License 2020.12.05 0 0 96128

Csontos János

Egy mondat a hazugságról

Hol hazugság van,
ott hazugság van,
nemcsak elit körökben,
nemcsak a közlönyökben,

a hajbókoló médiában,
nemcsak a vér szagában
galoppozó rendőrpatákban,
ott hazugság van

nemcsak vigéc-serényen
elhadart szóvivésben,
széjjelkenésben,
póráz-kitüntetésben,

nemcsak a bíró bűvös
szavában: egy se bűnös! –
ott hazugság van
nemcsak a zabolátlan

szabadság-zsolozsmában,
globális nyomulásban,
ahogy szédítnek élőt
virtuál-kéjnők,

nemcsak a nyíltan
elkent adatban,
kilencven
évig titkos hírekben,

a szem elé nyomult ujj
ívében, merre mozdulj,
hol hazugság van,
ott hazugság van

nemcsak a profi szinten
felrakott álca-sminkben
s a púder mögött csalárdan
futó megannyi ráncban,

a káosz
humuszán sarjadt pátosz
rokokójában,
szűkülő szemhatárban,

az van az éjben halkan
duruzsló stúdiózajban,
szűrt jelben,
ami a szívre lebben,

abban, ahogy az éter,
e roppant űr-katéter
köldökzsinórján lógva
fogva tart rejtett kódja,

agykufár világháló
résein szertemálló
élted negédes álom,
mi a múlásba átnyom,

mert hazugság van
nemcsak vezérblogokban,
kiszivárogtatásban,
fizetett kommentárban,

nevetőizomban,
kabaré-ágyúszóban,
a vagyban és az ésben,
újratemetésben,

ott a múltban s a mostban,
átmentett előjogban,
piros helikopterben,
koffernyi kádkövekben,

az van a pofátlan
közpénz-brosúrákban,
csiszolt statisztikában,
káromkodásban,

mert hazugság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahol félrenéz az Isten,

mert hazugság van
a híradó-szignálban,
a hűvös vágóképben,
a puszta köszönésben,

ahogy túlkoros gyermek
dadog a CNN-nek,
angolja korrekt pidzsin,
lehetnénk Fidzsin,

nemcsak elvtársi drótban,
frakció-padsorokban
fegyelmi voksolásban,
meddő fantomvitákban,

az ott van
a júdáscsókban,
ahogy így szól a társad:
mást ne is lássak,

az utcán oly unottan
spriccelő vízágyúkban,
az eladósodásban,
privatizációban,

ahogy egyszer csak
körötted a lég megfagy,
mert ott van
az üdvtanokban,

nemcsak az áltatásban,
ott van a hitvallásban,
a habzó szómámorban,
csendjeidben is ott van,

mert vágyaidban
sem vagy magadban,
ott van a reklámszpotban,
perekben és porokban,

mert esendőnek látod,
amit már meggyalázott,
tőle fogantál,
ő lesz a végső ágytál,

Brüsszelben, Budapesten,
lélekben és a testben,
óriásplakát-mázban,
lefejelt kamerában,

mintha nyitva az ország,
s akik kifosztják,
sokallják az árat,
lelkesebb tapsra várnak,

midőn magadba zárulsz,
hasztalan, hogyha ráunsz,
sorsod kiszabták:
volt-nincs igazság,

mire megjössz, minden más,
még halálod is sommás,
referendummal sem megy:
kivet a nemzet,

az éltető medence
egyetlen nagy kelepce,
mert hazugság szól
igenből, tagadásból,

limuzin hátuljából,
lekapcsolt gázórából,
intim kongresszusokból,
eljátszott sokkból,

szemeid fennakadnak,
kilövi gumi-csillag,
anonim zsoldos,
panaszra menj a Holdhoz,

mi düböröghet, hallod?,
kísértetmozdony kattog,
sínjét bátran leküzdték,
s most roppant büszkék,

cikáz az elme, az van
minden szokatlan
kommunikációban,
zsákmány-adóban,

kanonizációban,
kicsinált kultúrában,
süppedő fotelekben
elcsalt közbeszerzésben,

a feketén-fehéren
nyomott síri levélben,
az néz rád
tévéd szemén át,

s mert minden gondban ott van,
ott kétes holnapodban,
bevallásodban,
nagycsoportos fiadban,

bor helyett lőre,
menekülnél előle,
akként európázik,
agyad sós lében ázik,

elér, hiába mennél,
nincsen jobb hajcsár ennél,
forintod vízjelébe
véred építené be,

beléd szervesül, átmos,
elátkoz,
lelepleznéd, de leple
üres levegőt fed le,

néznéd, de azt se érted,
amit ő megidézett,
bár volna elég ok
kerülni szakadékot,

amikor megismerted,
hagytad, játssza a szentet,
így aztán ő ural már,
monopoljogú kalmár,

milyen is volt – s de rég volt –
a derűs égbolt,
ünneplőt öltött lélek:
odaégtek,

képzeteit e banda
mind rád erőszakolja,
ha nézed, egyre hízik,
csak közönyödben bízik,

hol hazugság van:
ne higgy többé arányban,
szépség és jog kifárad,
magad is hazugság vagy,

nincsen becsed, se tiszted,
többé neked se hisznek,
kígyónyelv undok enyve
ragaszt a mennyre,

örvénylő szennye árad
elcsalt históriának,
szorongunk szűkös mában,
elfeledett imában,

mert ahol hazugság van,
a szív is hazátlan,
e vers is, az ilyen mantra,
nem hajaz dalra,

mert ott vár
e sátáni oltár,
övé e földi zsoltár:
az sem igaz, hogy voltál.

Lutra Creative Commons License 2020.12.05 0 0 96127

Kukorelly Endre

Azt mondja aki él

Azt mondja aki él és fönn járkál, azt sem
tudni, hogy meddig bírja. Talán
fölírta valami kis papírra, és
a zsebében hordja azt, aki

él, hogy meddig. Talán van, aki
tudja, és remeg, mintha a szerelemtől.
Talán ha kibírnánk, nem
keresni és nem találni semmit.
Azt mondja, akire süt a nap, Uram, rám
süt a te napod, miránk süt

ez a nap. Vagy így hallgat
tovább, és senkinek se szól. És akkor
nem megy, megáll és néz, és nem is
néz, csak hallgat. Nem látja
micsoda fekete is az a nap.

Azt mondja aki él, hogy lenni csak, egy
kicsit is lenni, azt nem lehet.
Az élők, ahogy vannak, lépkednek
csak, mint a gép. És lépnek, úgy, mint
a gép. Mint a gép, Uram.

halkabb_on Creative Commons License 2020.12.05 0 0 96126

Tóth Árpád: Duruzsoló tűznél


Mint messzi Chína földjén vasúti bús karambol,
Ujságban furcsa hír csak s nem tépi idegem,
Mert tán nem is való, oly messzi s idegen,
Ugy rémlik most az élet, amely röpűl és rombol.


Emlékek látogatnak szelíd gyerekkoromból,
Tünődöm tűnt szobákon, szavakon, sziveken,
Emlék! sok drága szénrajz avatag iveken,
Szénnel a múlt üszkéből, finom, porló koromból.


Duzzadva kél a hold künn a halvány, alvó dombról
S ragyogva leng túl minden vak földi sokadalmon:
Zűrös vásár fölött szép, elszabadult ballon!


Nézem s tünődő, álmos mosolyom kérdi: vajjon
A tűz durúzsol-e, vagy bánatomat hallom,
Mely karmait bevonta szivemben és dorombol?

Lutra Creative Commons License 2020.12.02 0 0 96125

Csontos Márta

Menekülés 1.
 
Egóm a szeretet szélén
végez gerendagyakorlatokat,
egyensúlyérzék híján
nincs más út, megadom
magam; te meg ott állsz
mögöttem pucér szereteteddel
szerényen, s várod, hogy
megérkezzen hozzám a könyörgés.
 
 
Menekülés 2.
 
Törékeny szerkezet bennem
a mértékletesség, nem
védekezem a tökéletlenség
ellen, magamat bántom,
gyönge vagyok. Kezed
virágfolt az arcomon, mindig
biztatón intesz, engeded,
hogy megelőzzelek, te vagy
megvesztegethető őrangyalom.
 
 
Menekülés 3.
 
Megnyúzott csillagok ülnek
szememben, támadásra
felkészült fekete ég
szobám fala, árnyékod
mellemen zsákba kötött ölelés,
én meg hiába keresek melletted
helyet, magamba fulladok –
pedig várom, hogy szeress.

halkabb_on Creative Commons License 2020.12.02 0 0 96124

Szécsi Margit:
Lélekké rokkant katona


Kit nem szerelnek le soha


Lélekké rokkant katona
Égi sörény, emberi vad


Kit őszbeborít a sisak


(Ősz van uram, vadász-idény
Vörhenyes frakkban hál a fény)


Játszik veled a hadparancs
Jussod a szent papírbakancs


Naponta kitüntet a dér
El kell esned valakiért


Kenyere leszel és bora
Feltámadásod: golgota


Meghalsz a Nagy Plakát alatt
MEGÖLNEK ÉS FÖLKEL A NAP

Lutra Creative Commons License 2020.12.01 0 0 96123

Karácsonyi Zsolt

Gyilkosság az óvodában

valaki megölte elterült a hintaló mellett
és mindenki közömbösen nézi mintha egy béka tetemét
mintha egy verebet készülnének eltemetni a hátsó kertben
mintha megkergették volna mintha letépték volna sapkájáról a bojtot
mintha a hógolyócsatában kapott volna halálos sebet
mintha nem is a hintaló mellett terült volna el
mintha csak behúzták volna a terem közepére
lássa mindenki milyen a halál lássa mindenki
így jár az aki elveszi mástól a piros autót
így jár mindenki aki a pöttyös labdát nem gurítja vissza
így jár aki elbújik a bokorban és elfelejti ez is csak játék
aki a gyurmát a falra keni így jár
aki mások haját meghúzza így jár
aki nem rakja vissza dobozába a vízfestéket
azt nem rakják dobozba koporsóba
leterítik a hintaló mellé behúzzák a hintaló mellé
 
gyerekek játszanak az egyik sarokban
gyerekek játszanak a másik sarokban
és valaki sír pedig tisztán hallja
ez csak egy bábu ez csak egy bábu
ez csak egy festmény egy festmény egy festmény

Lutra Creative Commons License 2020.11.30 0 0 96122

Mărcuțiu-Rácz Dóra

reciprocity

„’Til we get reciprocity
How can we stand by?
Yesterday, I turned on the tv
I saw another man down
He was screaming
He can’t breathe no more
He held his hands high
But then he got struck down
Oh, he got struck down…”
grandson: 6:00. a modern tragedy vol. 1, 2018.
 
 
ki fogja megvárni, hogy
a tornasor végére állítottak
is lefussák a három kilométert
hogy villanyt és internetet
húzzanak a nyomortelepre
hogy a vályogpadlón fogantak
nagyra nőjenek a cukros víztől
 
ki fogja megtanítani kezet mosni azokat
akik az ócskapiacon írnak félévit
fakanalat árulnak a lidl előtt és
zárt terekben sem viselnek maszkot
pénz helyett édességet és sajtos kiflit
kapnak ez így korrekt ez így nem lehet
lealacsonyító ez segítség ez jócselekedet
papírral úgysem lakhat jól senki
 
az iskolában sosem kezdtük
csökkenő sorrendben a tornasort
sosem vittük haza a tejet és kiflit
sosem adtuk oda a kéregetőknek
finomabb az étel a büfében
megmikrózott sajtos kifli
forró csoki porból
majd instant kávé és zacskós leves ha
váratlanul ér a függetlenség
ha nem várja meg hogy
lefussad te is a három kilométert
ha alkalmazkodnod kell az új
világrendedhez
 
a kijárási tilalom alatt lenémítod a telefonod
jógazenét hallgatsz és gyakrabban hívod fel nagyanyádat
az online színház jól mutat az értesítések közt
egyetemről így is lóghatsz
a háttérben lenémított könyvbemutatók
irodalmi beszélgetések és felolvasások
legalább ennyi nézettségük legyen
támogatod a művészetet
ki fogja ha még te sem
 
éjjelente fáj a fejed a képernyőktől
vibráló neonkékben és gumibottal
leszáll a hozzád kirendelt
sleep paralysis demon
elnézést kér és cigit
két méterre tőled
a garzon másik végében
azt kérdezi ma mivel
ártottál kevesebbet magatoknak
kinek segítettél a tornasor végéből
van-e elég fakanalad
honnan rendelsz ebédet
 
zseblámpát kapcsolsz a mobilodon
egyedül tüntetsz a sötétben amíg
eltalálsz a mosdóig
enni adsz az algoritmusnak
minden reklám egyenlő de
vannak egyenlőbbek
kezet mosol a félsötétben
ha nem írod le hogy covid
nem tilt le az instagram
maszkban szelfi
vannak nálad nagyobb imposztorok
ezzel nyugtatod magad ha
már a démonod se áll szóba veled
holnap majd csatlakozom én is
várjatok meg
ne fussatok nélkülem
ne hagyjatok a tornasor végén

halkabb_on Creative Commons License 2020.11.29 0 0 96121

Rainer Maria Rilke:


ADVENT

 

Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye -
szelet fog - készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

 

(Fordította: Fodor András)

halkabb_on Creative Commons License 2020.11.29 0 0 96120

Benjámin László: Köznapi dolgok igézete


Még azt se mondtam el, milyen csodás
nagy éjszakán az ezüst zuhogás,
a hangtalan föld határaira
lezúduló csillag-Niagara.


Még sose mondtam el a színeket,
szürkébe foglalt hétszín íveket,
fehér havat a zöld fenyőgallyon,
piros kendőt a fekete hajon.


Még sohase soroltam el az ízek
mindegyikét; húzó fanyart az ínynek;
maró sósat; viasz-sejtekbe szűrt
viráglevet; hánytató keserűt.


Nem mondtam el az évszakok futását,
hogy mily kápráztató a zuzmarás ág,
jázminvirág a tavaszt illatozza
és napernyőjét kinyitja a bodza.


Nem mondtam el megannyi búját-mézét
az életnek, mit kuporgat öt érzék
s a szív mélyében születő zenét -
a köznapi dolgok igézetét.


Köznapok – csupa izgató magánügy:
Holdfény, kenyérharc, becsület, madárfütty,
vihar bőgése – minden ámulásom
az életen csügg, nem az elmuláson.


Ki a világgal váltam vala eggyé,
kívánkozom – s nem engednek közüggyé
önvádak, fagypontig süllyedt viták,
szidalmak, s görcsös ars poeticák.


Hogy osztanám a földnek és egeknek
sok apró kincseit az embereknek...
Minden élet: szolgálat. Ez becses még -
törvényem, sorsommal kötött egyezség.


Mert fogtam én a siker pilleszárnyát,
s nem boldogabb, csak lettem tőle gyávább,
s maszattá rondult ujjamon a hímpor.
Mind kínná torzul, ami nem lett kínból.


Adj, élet, munkás férfikort, öregkort,
s erőt, annyit: Ha mennem illik egykor,
még síremlékem is magam faragjam!
S ne menjek úgy, hogy lelkemmel haragban.

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.28 0 0 96119

Balló László

Un sentiment

 

Oly törékenynek érzem életem,

nincs rajta más, mit kéne féltenem,

a csöpp boldogtalanságot talán,

e furcsa lángírást szívem falán...

 

Az égbe küldött sóhajok hadát,

az átvirrasztott sok száz éjszakát,

az ismeretlent, ki bennem lakik,

s nagyobb nálam, felér a csillagig.

 

Féltenem kéne ezt az ósdi, szép

világot, s ki alkotta, lágy szívét,

és féltenem a lebukó napot,

 

hogy dolga végezetlen szállt alá,

mintha a pokol tűzét szántaná,

...s hogy örökébe lépnem nem hagyott

Lutra Creative Commons License 2020.11.28 0 0 96118

Mărcuțiu-Rácz Dóra

copie după buletin*


de majd egyszer megkeresem
én is az összes olyan lányt
akiknek nem készült fénymásolat
a személyi bizonyítványáról
akik olyan helyen laknak
ahová nem jár ki vonat
ahol félnek aszfaltot kenni az útra
ahová a mentő is rendőri
kísérettel megy ki ha valaki
túladagolja a patkánymérget
ahol húgyszagú a patak és
sosem megy le a nap
 
és panaszt teszek majd
az ő nevükben is
én legalább kívülről tudom
a személyi számom lakcímem
anyám és apám keresztnevét
apám nevének kezdőbetűjét
első ránézésre meg tudom majd
mondani melyik lány dolgozik
külföldön önszántából melyiket
hurcolták melyiket csapták be
hogy mezei munkára viszik
melyiket küldték el otthonról
és melyiket várják vissza
 
segítenék de nem vagyok szociális
munkás majd írok egy szolidáris verset
felolvasom egy vidéki iskolában
rendhagyó irodalomórán
csatolom a fotót a pályamunkámhoz
a fénymásolt személyit és az eddigi
publikációimat
ösztöndíjra pályázom nyomozni fogok
regényt írok az eltűnt lányokról
corupția ucide én meg majd jól lebuktatom
ca la carte román krimit írok
ebben a bűnügyi sztoriban egynél több
rosszfiúnak kell lennie és legalább
ennyi jófiúnak
 
anyukám büszke lesz rám pedig
a honor és az impaktum kevés
legalább beszéltünk róla legalább tematizáltam
segítenék de nem vagyok szociális munkás
kapcsold be a légkondit nem akarom lehúzni
az ablakot óvatosan vezess az ilyen környéken
sosem tudni ki ugrik eléd
a téma ott hever az úton és
nem látok tőle semmit

...........................

(* a közlemény másolata)

Lutra Creative Commons License 2020.11.27 0 0 96117

Horváth Benji

hova folyassam ki


mit is tehetnék uram mit is
sometimes i feel like a motherless child
külön világot alkotok magam
mert olyan messzire vagyok már a fától
nem is látom ahogy ég a föld alattam
nekem a bőröm fehér tüdőm fekete
gyűlöletpropaganda dúl a mikrobiómámban
mit is tehetnék uram mit is itt születtem
a szmog fölött ha volna haza
ha volna neki vitakultúrája
ki ölte meg meg nem született gyermekeimet
ki ölte meg jézus krisztus feltétel nélküli
szeretetét én vagyok én te vagy te
ki a nagyobb hipokrita ki a nagyobb kisebbség
ki a nagyobb ki a nagyobb mit is tehetnék
a long way from home hol vannak szépségfáim
hol van a samaritánus hol vannak a szent
paráznák hol vagy magányos george
óriásteknősök között az utolsó?
 
mit is tehetnék uram mit is
sötét hitem kiszáradó szennyes folyam
nem gyűlnek partján nagy macskák és madarak
csak lövik bele nagy bűnözők a kicsiket
zöld az erdő zöld a hegy is
ezt is mindjárt rámégetik hogy is
ne lennék űzött tolvaj hol is
vagyok megint szól a takarodó iktatják
törvényeiket gyilkos csöndben minden rendben
persze minden megvan nekem minden
tűz az én tüzem aki nem kap levegőt
annak nyakán az én térdem
az lopta el azt a szeget a krisztus tenyeréből értem
uram uram hogy van ennyi harag bennem
hogy lehetnék mért nem lettem
jávai tigris fekete orrszarvú mért
a rossz erdőben üvöltöttem?
 
sometimes i feeel like a moootherless child
a looong waaay from hooome
 
halott fenyők a jéghideg hamuban
kozmikus magányban úszó mitokondrium
ki hagyta égve a folyosót?
hova folyassam ki véremet?

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.26 0 0 96116

Babits Mihály

 

[Miért hazudsz, te fáradt, öreg arc?...]

 

Miért hazudsz, te fáradt, öreg arc?

Én nem vagyok még fáradt és öreg.

Felszántott mezőn legtermőbb a rög

s vihar is mennyi verte, mit akarsz?

 

Hány tűnt év, mint elrontott régi rajz,

hever a sár közt és szélben pörög.

Mit bánom! Amig vásznam egy fikarc

maradt még, váltig újat bűvölök...

 

Sokat rontottam, s most förtelmesen

elborult, és vacogva ültök az

aeroplánok árnyai alatt.

 

De én csak pingálok türelmesen

győzhetetlen, bár sohse győztesen,

míg a szél el nem kapja rajzomat.

 

 

1938. máj.

Lutra Creative Commons License 2020.11.26 0 0 96115

Varga Melinda

Hit
 
Magam templomát építem,
égből, földből és levegőből,
élénk kék színű tavaszból,
madarak csicsergéséből,
zölden serkenő fűből,
száraz gallyakból, rügyekből,
kutyák ugatásából,
őzek lábdobogásából.
Ott kereslek, Uram, magamban,
mikor naponta sétálok a völgyben
a délutáni tájat csodálva,
fürkészem óvó tekinteted,
amikor esténként
összecsuklom a terhek alatt.
Mellkasomban erős szúrást érzek,
mintha malomkő ülne szívemen,
fekete, nehéz szavak,
szürke, gomolyfelhő-igék,
jégszínű jelzők.
Hozzád fohászkodom, Uram,
csitítsd haragom,
legyek olyan,
mint a levegő,
az ég,
a fű és
a fák,
a madarak,
a kutyák,
az őzek,
a nap és
az őt követő árnyék.

Lutra Creative Commons License 2020.11.25 0 0 96114

Borsodi L. László

József Attila, ki…? (in medias res)


Ki sürgeti, hogy nagy-nagy tüzet kéne rakni,
mert világ van a szegényember vállán?
És ki hallja, nem én kiáltok?
És ki tudná fölfogni, ha az Isten íródiák volna?
És kié a panasz, a vád: nincsen apám, se anyám?
És ki tartja elképzelhetőnek:
hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg?
És ki érti, hogy dolgaim elől rejtegetlek?
A vallomást, hogy Istenem, én nagyon szeretlek?
Az ígéretet, hogy kertész leszek, fát nevelek?
És ki látja meg a csodát, amikor
az uccán átment… és
galambok ültek a verebekhez?
És ki érteni téged főnévi igenevekben, hogy aszongya:
ezt a széket odább tolni, vonat elé leguggolni,
óvatosan hegyre mászni, hosszú késsel mind megölni,
fölgyújtani Budapestet, s úgy itt hagyni, sose lásson – – –?
És ki tud szembenézni azzal, hogy: Kínában lóg a mandarin,
s ki tud remélni, hogy kerül majd egyszer asszony is,
Márta, Luca és Márta is, Judit, Márta, Edit és Flóra is,
holott náddal ringat, holott csobogással?
Mert ha már hosszú az Úristen, s rövid a szalonna,
elefánt lennél, jámbor és szegény,
s bár porszem mászik gyenge harmaton,
hogy van az mégis, hogy
kékítőt old az ég vizében?
Ezek után miért a bizonyosság, bizonyosság-e,
hogy minden nedves, minden nehéz?
És miért az önbizalom,
honnan a megmondhatomén,
hogy a hetedikte?
Nem tudod, nem tudhatom,
csak sejted, csak sejthetem, az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér, és gyötör a kérlelhetetlen:
visz a vonat, megyek utánad.
Csak te tudhatod, csak én fájhatom:
hever egymáson a világ,
és
ami
van,
szét-
hull
da-
ra-
bok-
ra,
mert
ment a padlásra, ment,
mert tán ott kezdődött minden,
és a harminchat fokos lázban,
és akkor, amikor reám néztél, s én mindent…
de mit is,
inkább hol – a rakodópart alsó kövén,
kívül-belől leselkedő halál elől
egyedül alszom én is, te is.
Bár dehogy alszol, dehogy alszom,
virrasztasz, virrasztok, hogy
ne üljön lelkünkre szenvedés,
ne csípje testünket féreg
ez otthontalan, csupa-csősz világban,
hol mindegy, kiterítenek így is, úgy is,
mert akarjuk, nem akarjuk, kész a leltár,
kész a semmi – legyen, hogy ne legyen,
mondjuk Edit,
mondjuk Thomas Mann,
mondjuk József Attila.
S bár ős patkány terjeszt kórt,
régesrég rájöttem, kétéltű,
hogy egyetlen, mi maradt: költő vagyok,
ember, kit nem emel föl már se vágy, se nő, se Isten,
ki nem bukik föl az árból, nem jön lifttel, nem kopogtat be,
kopogtatás nélkül sem jön,
hát száradok, törődöm,
fekszem álmatlanul,
s nincs, nem lesz bocsánat,
igaz, bánat sincs,
hiszen bűn sem volt,
leszámítva ama eredetit, bár ki tudja.
Mégis, mégis, ki érti,
ki mondja, miért fenyegetőzik,
miért kell fogadkoznia, hogy
eltűnök hirtelen, s miért kell
a megőrülésig hallania, hallgatnia
immár több mint száz éve,
a száraz ágak hogy zörögnek,
tejfoggal kőbe, és miért nem éjszaka?
 
Irgalom, édesanyám,
irgalom, édesapám,
irgalom, Isten,
irgalom, penész,
irgalom, hideg,
irgalom, világos,
irgalom, nehéz!
Irgalom, semmi,
jaj, kész, jaj, nincs kész,
ez sincs kész.
Roskad a kormos hó,
csepereszget a bádogeresz már – – –

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.24 0 0 96113

OLÁH JÁNOS

 

Isten horga

 

- Isten horga a fájdalom,

melyre óvatlan ráharaptam.

Pendül a damil. Hallgatom

a létörvény jaját alattam.

 

-Mi történik most?Partra húz

egy szárnyaszegett angyal?

Kíméletéből sem tanulsz?

Semmi meg nem vigasztal?

 

Vergődj csak, döbbent áldozat!

A vadmadárcsőr-görbe

angyalarc részvéttel fogad.

Miért nézne tükörbe?

 

Maga a tükör, senkinek

mégse mutat meg semmit.

A darázscsípés-vad hitek

világa másutt sejlik

 

-Áldozat vagyok, érzem én,

magamat sem találom.

Vacog a nemlét peremén

el nem álmodott álmom.

 

 

 

halkabb_on Creative Commons License 2020.11.24 0 0 96112

Jacques Prévert:
Hogyan kell madárportrét készíteni


Először fessünk egy kalitkát
nyitott ajtóval
azután
valami kedves
valami egyszerű
valami szép
valami hasznos dolgot
a madárnak
akkor tegyük egy fa mellé a vásznat
egy kertben
vagy ligetben
vagy erdőben esetleg
s bújjunk a fa mögé
némán
és mozdulatlan...
A madár olykor nagyon hamar ott van
azonban eltelhetnek hosszú évek is
hogy rászánja magát
Ne csüggedjünk miatta
várjunk
várjunk ha még évekbe telne is
a madár korai vagy kései
érkezésének semmi köze sincs
a portré sikeréhez
Amikor megjön a madár
ha megjön
a legeslegnagyobb csöndben legyünk
s úgy várjuk hogy a kalitkába menjen
s ha megtörtént
csukjuk be finoman az ecsettel az ajtót
utána
egyenként kenjük el a rácsokat
de vigyázzunk hogy a madár tollaihoz ne érjünk
Majd aztán fessük meg a fát
válasszuk ki a legszebb ágat
a madárnak
fessük meg a zöld lombot friss szelet
porzó napot
a fűben mozgó állatok zaját míg forr a nyár
majd várjuk meg hogy dalba kezdjen a madár
Ha nem dalol
rossz jel olyasmit
jelent hogy rossz a kép
de ha dalol az jó jel azt
jelenti hogy kézjegyet tehetünk rá.
Akkor hát roppant óvakodva
emeljük ki egy tollát a madárnak
s írjuk oda nevünk egyik sarokba.


(Fordította: Csorba Győző)

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.23 0 0 96111

Szécsi Margit

Fiatal éveimmel

 

Fiatal éveimmel megöregülve,
véremből-kiszívott hiteket igen keserülve

 

kitapasztaltam, kitudtam én,
hogy a kövesülő szívnek fáj a remény.

 

Mégis az élet előtt ajtót nyitok,
látomással vagy késsel: nem lesz titok.

 

Tűzben is megindul a képzelet...
Rendezgetem eljövendő perceimet.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!