Leányom szeret szavakat kreálni. Volt rá eset, hogy valaki talalt a nekem szant, elol hagyott leveleben olyasmit, ami nem szokvanyos, mondvan, nem helyes. Még nekem is nyilvanvalo volt, hogy szandekos a dolog, nem beszelve arrol, hogy ismerem az istenadtat. Egy double English major arnyekaban ritkan hibaz.
a tiéd legföljebb szegényes. Rimbaudé ordenáré néha. Egyébként pedig azzal szórakozott, hogy ritka szavakat használt. nagyon-nagyon tudott írni és nagyon tudott franciául is. Biztos tudod, hogy az első verseit (jó verseit!) latinul írta, mert azt tanultak a gimiben, neki pedig a vérében volt a versírás. Ilyen emberrel nem könnyű versenyre kelni nyelvtudás tekintetében. Nincs meg véletlenül az Albatrosz? azt bekopizhatnád ide (magyarul persze, hiszen bunkó vagyok). Imádom a kor francia költőit, mégsem tudok franciául. szép mi?
Sötét-violaszín s redős gyűszűvirág,
szerelem-gyöngyösen csak elpiheg magában
fehér lankák alatt szerényen, hűs mohában,
amely a szurdokig terjeszti pázsitát.
Szemergő, tejfehér erecskéit a vad
ciklon hökkenti meg, dühét ha kiordítja,
s a márgavörös táj rögöcskéitől sírva
vissza-iszkolnak ott, ahol az út szabad.
Nadály-ajkaihoz álmom tapad susogva,
s mert lelkem féltékeny anyagi aktusokra:
könnyem gyűjtője ő, zokogtató tanyám.
Bocsi műveletlenségemet, mais je ne parle pas francais. ezen felül a francia versekből számomra nem derül ki, ki írta őket. Ha lennél oly kedves legközelebb odaírni, megköszönném.>:-))
Kivancsi lennek ennek a magyar valtozatara...
L'idole Sonnet du trou du cul
Obscur et froncé comme un oeillet violet, Il respire, humblement tapi parmi la mousse Humide encor d'amour qui suit la fuite douce Des Fesses blanches jusqu'au coeur de son ourlet.
Des filaments pareils à des larmes de lait Ont pleuré sous le vent cruel qui les repousse A travers de petits caillots de marne rousse Pour s'aller perdre où la pente les appelait.
Mon rêve s'aboucha souvent à sa ventouse ; Mon âme, du coït matériel jalouse, En fit son larmier fauve et son nid de sanglots.
c'est l'olive pâmée, et la flûte câline, C'est le tube où descend la céleste praline : Chanaan féminin dans les moiteurs enclos !
Nos fesses ne sont pas les leurs. Souvent j'ai vu Des gens déboutonnés derrière quelque haie, Et, dans ces bains sans gêne où l'enfance s'égaie, J'observais le plan et l'effet de notre cul.
Plus ferme, blême en bien des cas, il est pourvu De méplats évidents que tapisse la claie Des poils ; pour elles, c'est seulement dans la raie Charmante que fleurit le long satin touffu.
Une ingéniosité touchante et merveilleuse Comme l'on ne voit qu'aux anges des saints tableaux Imite la joue où le sourire se creuse.
Oh ! de même être nus, chercher joie et repos, Le front tourné vers sa portion glorieuse, Et libres tous les deux murmurer des sanglots ?
Tomporunk más, mint az övék. Meglestem én,
ahogy sövény mögött az ember goncét oldja,
s pajkos fürdéskor is megfigyelhettem sorra
hatást meg arcvonást a testünk alfelén.
Vaskor - olykor fakó, de meghatározott,
erős idom, a szőr gyékénye tapétázza.
Az övékén csupán a bájoló barázda
visel hosszú, tomott selyemruházatot.
Megejtő lelemény, szentkéepek a mása:
Ilyen az angyalok pufók, dicső-fehér
arcán a nevető gödrök ikervarázsa.
Csak lennék meztelen! gyönyörre űz a vér,
hogy bámuljam dicső vonásait imázva,
s zokogjon szabadon ledőlve két pucér!
Nagy László fordítása
Az ősi tomboló barmok futva is hágtak,
dárdájukon a tűz pompázott és a hab,
atyáink hencegőn feltűrve kardjukat,
nyíltan vetették el magját a tömzsi zsáknak.
Középkorban a np, Angyal volt bár, vagy Emse,
kemény vitézt kivánt kigyúlt ajkaival.
S még Kléber is noha a nadrág néha csal,
a férfinem derék ismérveit viselte.
A férfi a dicső barmokkal is felért,
ok nélkül bámulunk a díszük méretére.
De itta a meddőség! Ime a kiherélt
mének s bikák - tüzes dobogásuknak vége.
S már nincs, ki kőgösen mutatná címerét
gyermekzajos liget árnyán meresztve égre.
Nagy László fordítása
Ez olyannyira így van, hogy harminc éve katona koromban, a zubbonyom zsebében mini kiadásban ott volt Nerudának az Oda a la tipografía című kétnyelvű kötete. Elmondhatom, hogy még a lövészárokban is velem volt. De már legalább tíz éve nem beszéltem spanyolul.>:-(( Nagyon hiányzik. ami az angolt illeti bevallom én sokkal jobban tudok magyarul, mint angolul. A fordítónak (nem versről van szó!) az anyanyelvét kell elsősorban ismernie. A fordítandó szöveg nyelve nem annyira fontos, bár kétségtelenül legalább alap- de inkább középfokon azért azt is illik beszélni.
Nem, en nem forditok, ahhoz nem vagyok eleg kepzett es tehetseges, bar nagyon sokat foglalkoztat a dolog es ami kesik, nem mulik:-). Ehelyett probalok irogatni angolul, de nagyon nyogve megy, mert iszonyu korultekintonek kell lenni, azonkivul egyaltalan nem kapcsolodik mindennapi tevekenysegeimhez, igy kenytelen-kelletlen hobbi szinten csinalom a dolgot, ami napi 12 oras munkaido mellett nem konnyu.
Ketsegkivul igazad van, ami a versforditasokat illeti, bar en meg hozzatennem, hogy nagyon sok forditonk ugy all neki a munkanak, hogy kozben nincs teljesen birtokaban az eredeti nyelvnek es ez hiba. Szvsz hiaba forditanak nagy koltoink angolbol vagy franciabol, ha nem erzik tokeletesen az adott nyelvet - ez bizony majdnem minden alkalommal erzodik. Az is erzodik, hogy nincs meg a kello alazat, majd' mindenki tulsagosan elfogult a magyar nyelv iranyaban, mondjuk ez nem baj, csak nagyobb a hibalehetoseg.
Tobb, mint ket evtizede gyurom az angolt de meg csak par eve tartok ott, hogy szivesebben olvasok ezen a nyelven, mint magyarul, franciaul olvasnom ellenben meg mindig munka, pedig azzal mar tobb, mint harminc eve foglalkozom, igaz, kevesbe intenziven.
Ami a mas nyelven torteno forditast illeti, ajanlom Neruda szonettjeit angolul – Stephen Tapscott olyan forditast muvelt, ami meltan megallja helyet az eredeti spanyollal szemben - mar amennyire en ezt meg tudom itelni. Ha jol vettem ki, te tudsz Nerudat eredetiben olvasni es ha tetszik, ha nem, ettol engem mindig elont a sarga irigyseg...
Uram, ha hideg van a pusztán,
ha elhallgattak a nyomott
tanyákon az angeluszok
a természet virága hulltán,
zúdítsd alá a messzi nagy
égből kedves hollóidat.
Zordon hangú hadnép, te furcsa,
a metsző szél fészkedbe vág!
Sárga folyók partjain át
s vén kálváriák szegte útra,
árkok felett, lukak felett
szóródjatok, verődjetek!
Télen a frank mezők során, hol
a friss halottak alszanak,
szálljatok százszám, rajta csak,
hogy ne feledkezzék a vándor!
legyetek a nagy feladat
zengői, gyászos madarak!
De égi szentek, éjszakából
derengő tölgyek árbocán:
legyen övék a csalogány,
kiket az erdőmélyre láncol,
fű közt, honnét nincs menedék,
a jövőtelen vereség!
Rónay György fordítása
Tudom hogy te is fordítasz, tehát ismered az örök dilemmát. a fordítás olyan, mint a feleség. Vagy szép, vagy hű. Nekem a Tóth Árpád féle nagyon tetszik, benne van az eredeti zeneisége. Ez pedig nagy ritkaság, nyugaton pl. egyáltalán nem törődnek ilyesmivel. Azt is fordításnak tekintik, ha rímes verset rímtelenül fordítasz. Az ütemről ne is beszéljünk, az a nyugati nyelveknél nem is létezik abban a formában, ahogy azt a latinnál, görögnél és a magyarnál megszoktuk. Egyszerűen nincsenek hosszú és rövid szótagok. ehhez képest igazán magas színvonalú a magyar műfordítás (most versekről beszélek). Asszem kicsit el is vagyunk kényeztetve. Ez nem jelenti azt, hogy nincs igazad, de hát kompromisszumot kell kötni a hűség és a szépség között. Bevallom őszintén én rendszerint a szépséget hagyom jobban érvényesülni. A legfontosabb, hogy a szöveg lényege, hangulata hiánytalanul átjöjjön. (Igaz, én csak prózai műveket fordítok.)
Visszatérve a verlainere - lehet, unneprontonak tunok, de azert hozogatom fel itt az eredetiket, mert szvsz egyik forditas sem valami jo. Mindketto egy kicsit tuljatssza a témát, es teljesen elter az eredetitol. Persze, koltoi szabadsag, csak eppen ezzel a szarnyalassal elvesz az eredetihez valo huseg, hianyzik beloluk az a feszes, elegans, visszafogott szenvedely, ami ebben a versben tokeletes.
Ha valakinek kedve van hozza, alljon neki, szerintem nem olyan nehez lekorozni - regota gondolkodom ezen.
