Győr elég széles körben használható diplomát ad, a művészi tevékenységből viszont csak kevesek élnek meg. (egy csomó, tök más foglalkozást űző tehetséges iparművészt ismerek)
Mindezek persze nem okvetlenül döntő érvek, de számolni velük mindenképpes érdemes.
fél kiló liszt,
egy fél (két és fél deka) élesztő
egy-két csipetsó
két deci tej
egy tojás
és egy száraz zsemle, kockára vágva
morzsold el az élesztőt a liszttel amihez hozzáraktad a sót, üsd bele a tojás, öntsd hozzá a langyos tejet, keverd hozzá a kockára vágott száraz zsemlét, és jól dagasszad össze. (lehet kézzel, fakanállal, robotgéppel)
Tedd langyos helyre, hogy megkeljen.
Amikor látod, hogy megdagadt, osszad háromfelé a tésztát, és sodorj belőlük rudakat (olyat, mint a bejgli)
Forró vízben kell megfőzni, öt percig az egyik oldalán, megfordítod, és a másik oldalán is öt percig főzöd.
Ha kivetted, szeleteld fel, és ez a kész knédli.
Nagy vonalakban egyetértek. A sereggel nincs semmi bajom, nem írtózom tőle. Ha nem visznek, akkor jó, ha visznek, akkor sincs semmi baj.
A győrt egyre inkább csak erős talonként kezelem, sokkal inkább foglalkoztat a práter. Mit értesz az alatt, hogy aztán lehet menni képzőbe? Milyen képzőbe?
Az ősök útja nem mozgat. Sem óvodatitkár, sem hajós nem szándékszom lenni, és nem is szándékoztam sose. :)
....erről jut eszembe: olvastad te Graham Greentől a Havannai emberünket?
Ott dámáztak minipalackokkal. De ambivalens volt nyerni: aki leütött egy minipalackot, meg kellett innia. Aki nyert, berúgott, aki józan akart maradni, annak veszitenie kellett.
Isteni az a könyv, olvasd el!
Egy kubai porszivóügynököt beszervez a CIA, az meg tuti kémjelentéseket küld neki egy hegyekben levő objektumról (amit a porszívó szivócsövéről rajzol)
:-)
Nem, aznap reggel már eljátoszotta a szerencséjét. Bevallása szerint a vasútállomáson a restiben 300ból csinált a félkarúval 2500-öt, aztán boldogan lelépett. :)
Győrről március 1-ig dönteni kell. Ha felvesznek, már nem kell törnöd a fejed a seregen. Práterucca dittó. Szerintem a sereget kihúzhatod a listáról.
De mindezek azért kompátibilisek lehetnek a Drávával.
Nem, még suliba járok, de májusban vizsgázom. Ha sikerül, sikerül, ha nem, akkor lesz@rom. Aztán majd akkor meglátom, hogy mi lesz tovább. Vagy elmegyek Győrbe a logisztikai fősulira, vagy a Práterutcába fényképészni, vagy megyek a seregbe, de leginkább még fogalmam sincs, hogy melyiket a három közül. :)
Azt hagytuk abba legkorábban. A snapszli jó, csak sose vagyunk négyen, és úgy az igazi. Hárman meg jobb az ulti. Illetve hát nem biztos, hogy jobb, csak azt még nem játszottunk, és hát abban is van betli, meg durch mars, meg minden ilyen finomság. :)
jaaaaaa, azt még nem is mondtam, hogy augusztus elején remélhetőleg megyünk a Drávára (engedély kell, miegymás) Rusznák is jönne, de én nem akarok kenuzni. :-) Nem jössz?
Már most is álmos vagyok, holnap meg még suli is lesz, és tegnap elhatároztuk, hogy a rendkívül érdekfeszítő órák közepette leülünk, és megtanulunk ultizni, mert már unjuk a snapszert. :)
pont ez történt. :-) én nem erőltetem magamnak semminek az elolvasását.
Ha van időd, meg kedved, jöhetsz holnap. Nincs zsuga. Egy serre (na, kettőre is)meg jó vagy nálam.