Alpári Gnác itt él, ebben a világban 44 éve, valamint tanult történelmet, ami bizonyára hamisított volt, ezen kívül szivacsként issza magába az információt, mind perszonálisan, mind elektronikusan.
Tánczos Csuda Mózes szanaszét alázza a fiát, amikor az azzal büszkélkedik, hogy mennyit keresett ipari tanulóként.
Mózsi kifejti, hogy amikor ő a grófnál dolgozott hajtóként, akkor annyit kapott, hogy abból cipőt, stb, lehetett venni, miközben a fia meg csak egy nyikhaj.
Arról Mózsi nem beszél, hogy amikor a grófnak éppen nem méltóztatott kedve lenni vadászni, akkor mennyit is keresett és miből.
Arról sem beszél, hogy hányan laknak a faluban és abból hányan voltak hajtók.
Az egész szituáció pontosan olyan, ahogy azt egy gróf látja.
És hogy a zemberek nem így látták, arra bizonyíték az elmúlt 60 év és a komcsi mellékhajtásokat le is vehetjük ebből.
És hogy az a bizonyos régi jó grófi világ mennyire tetszene most, arra ékes példa a mai "grófokkal" szembeni általános ellenérzés.
Szertnél te egy Csányi cselédje lenni?
Mert Wass azt közli a maga egyszerű módján, hogy egy Wass cselédjének lenni minden karrierek legjobbika volt, mielőtt a vonat belepöfögött volna a szent nemzettestbe...
Merhogy addig táncolt a fény az üverekben, és attól aztán minden jó volt, nagyon...
Az biztos, hogy a regényeit átszövi az a fajta idill, romantika, amiért én pl Mikszáth vagy Móricz regényeit szeretem (tudom, most mindjárt megköveznek egyes elemek, hogy egy lapon merem említeni őket )
Az ízes káromkodások, a székely humor, hogy szinte érezni lehet az illatokat, szagokat, az embereket a műveiben.
A freudita megközelítés még nincs meg nekem annyira, de szerintem pl az Édenből való kiűzetés nem is rossz gondolat.
Tovább törtem a fejem. Lehet, hogy nem kéne a haza elvesztésére leszűkíteni Wass Albert fájdalmát. Természetesen Erdély elvesztése egy még nagyon dolog jelképe lehet: az Édenből való kiűzetés.
Ami már egyetemes érvényű. Ez a vallásos megközelítés.
A másik: az ártatlan gyerekkor elvesztése (ez a freudista megközelítés).
Valami sóvárgot, talán soha nem is létezett, idilli állapot utáni vágy.
Ezt nagyon helyesen teszed. És ha ezen érzet kialkulásához még Wass is hozzájárlut, annál jobb. De azért az sem baj, ha valaki visszafelé is szereti (ez legyen a legnagyobb baj a világon)
A hegyekkel kapcsolatban igazad ehet, ha így folytatódik, a szigetet úgy is elönti majd a víz...:-/
No, de komolyra fordítva a szót, ha Neked egy üdülő felér a hazáddal, azért, szóval...na....de mindegy is.
Az, hogy nekem mit üzen Wass, az Bogyó "kérdőívére" adott válaszomból kiderül (talán). Másrászt tökéletesen egyetértek szintén Bogyó 64990-ben írt 2. kérdésre adott válaszával.
Azon emberek, akik számára ezek a dolgok nem jelentenek semmit, nem is fogják érteni Wasst és csak azon fognak lovagolni, hogy itt ilyen, ott olyan giccs, sokat ír, meg keveset, és különben is, minek neki szobor. Mert nem értik, hiányzik belőlük a receptor.
Ez nem baj, csak akkor fogadják el, hogy mondjuk másokban meg van receptor. Na. Most nem azért, de ezek a jellemzően magukat liberális, felvilágosult, haladó gondolkodásúnak nevező emberek a legkirekesztőbbek a világon...
Már hogy kérdőjelezheted meg az ÉÉÉÉn egyéni veszteségem súlyát a MÁV-üdülő kapcsán? És már meg is fogalmaztam azt, hogy SZÁMOMRA mi a Wass Albert-életmű üzenete.
Számomra a Wass Albert-i Erdély utáni nosztalgia a szarvaskői MÁV-üdülő elvesztésének az allegóriája.
Még a hegyek, a patakok meg a vadvirágok is stimmelnek.
És még az az üzenete számomra Wass Albert életművének, hogy öregkoromban a Hargitán akarok majd lakni, ami valamennyire pótolja számomra majd a MÁV-üdülőt.
Alpári Gnáci ezt honnan tudja oly' biztosan? Nem hiszem, hogy a XX. század elején élő erdélyi grófi család sarja. Ha viszont igen, kíváncsi vagyok a beszámolóira. Halál komolyan.
Arról nem beszélve, hogy Alpári Gnác szerint olyan múltba réved vissza, ami soha nem is létezett... Saját mítosz lenne?
Nos, most legújabban úgy egyeztem ki magammal, hogy a W.A. munkásságában a középpontjában a nosztalgia áll, ehhez teremt megfelelő, enyhén látomásos (mesei elemeket is tartalmazó) környezetet a Kárpátok, a környező népek és a sztori (a meseszövés) alkalmazásával.
A saját személyes, el nem múló veszteségérzetét fogalmazza meg. Világot teremt belőle, benépesíti és szuggesztívvé teszi a befogadó jónépnek.
Na ezért jó író végső soron. Aki eddig nem nosztalgiázott Erdély után, az tömegesen fog nosztalgiázni, ha elolvassa, és egy kicsit is hajlamos.
A leánytopikban most futtattam eszmét a nosztalgiáról.
Volt egy MÁV-üdülő Szarvaskőn az én gyerekkoromban. Ezt most valszeg privatizálni fogják, és sohasem mehetek oda többet üdülni. Rettenetes fájdalmakat érzek, hogy "ellopják" (még most nem is lopták el, de nemsokára "kisajátítják" a szívemnek legkedvesebb faházat, két patak, hegyek, panoráma stb.
De ha erről az érzeményről írnám a 20. regényt... Akármilyen ékes stílusban, akármilyen hagyományőrző nyelvezettel...
Vagy relativizálom a veszteségeket?!
Azt csak hiszitek. Ezerszer álmodok a szarvaskői üdülőről, az én privát lelki fájdalmam és nosztalgiám Szarvaskő iránt áthatja a lelkemet. De ha erről írnám a 20. regényt, szakemberek azt mondanák, ideje lassan megbékélni a veszteségekkel, és nem tovább hergelni magam.
Bár írtam néhány reagálást az újonnan indult topicba is, alapvetően szeretném, ha itt folyna a diskurzus. Látom, a többiek sokáig gondolkodnak, vagy nem, mindegy. Leírom akkor a saját véleményemet, válaszaimat a feltett kérdéseimre.
1. Szerintetek miért ilyen népszerű Wass Albert? Mit tud ő nyújtani, amit mások nem? Az túl egyszerű válasz, hogy mert a politikai jobboldal felkapta, s "kinevezte" ikonnak. Nem hiszem, hogy ez önmagában elég lenne.
Szerintem Wass népszerűségének az egyik oka, hogy a művei komoly hiánypótlást töltenek be a magyar irodalomban, vagy elbeszélő művészetben. Többen elmondták már, hogy várták, hogy a rendszerváltozáskor előkerülnek a fiókokból a rejtegetett nagy művek, amelyek hitelesen bemutatják mi és hogyan történt az addig tabutémaként kezelt történelmi időszakokban. Aztán nem. A második világháború szovjet és amerikai szempontú feldolgozásai, a holocaust számtalan alkotásban agyon van már beszélve, de a vesztes országok kisemberének szenvedése egyáltalán nem. '90 óta kezdik pótolni a hiányt, mert előtte nem lehetett. Milyen művek születtek pl. a cigányok holocaustjáról? A svábok, tótok, magyarok kitelepítéséről? A német, olasz, magyar, román, japán stb. kiskatona és kisember olyan háborús szenvedéseiről, amelyet a győztesek okoztak? A malenkij robotra elvitt emberkről? De még most is vajon a Schindler listája, vagy a Pearl Harbour után kaphatna-e egy hiroshimai film is Oscart?
Wass Albert hiányt pótol a magyar olvasóknál, amikor nem kódoltan, nem üzengetve, hanem nyíltan ír, a szintén tabutémának számító erdélyi nemzetiségi ellenségeskedésekről, a második világháború viharáról. Vannak könyvek, amelyek összcsengenek az emberek élettapasztalataival és a nagyszülők által elmondottakkal. Nem hős, a gyermekeknek csokit osztogató szovjet katonákról ír, s nem a szabadságnak örvendező emberekről akik ugrálnak örömükben, amikor elfoglalták Budapestet az oroszok. Hanem azt, amit a nagymama is mesélt. Hogy lelőtték a disznót meg a csirkéket, hogy elvették az órákat és, hogy hajkurászták, majd elvitték a lányokat "krumplit pucolni". Leírja a nemesi réteg kálváriáját, új nézőpontból megvilágítva a sorsukat az őket "gonosz elnyomóként" definiáló kommunista szemlélet után, láttatva emberi mivoltukat, a háborús körülmények közötti és az új rendszerbeli szenvedéseiket, megalázottságukat. Wass kimond olyan dolgokat, amelyek szemforgató módon nem tűntek/tűnnek "szalonképesnek", de az emberek élettapasztalata mégis igazolja. Hogy a szászok dolgosabbak mint mások. Hogy a cigányok nem. Hogy a románok egyszerűbbek, igénytelenebbek, de fanatikusabbak.
2. Szerintetek meghatározható-e, hogy kik értékelik a műveit valamennyire is? Itt se jó válasz, hogy a jobboldali szavazók, mert nem egy ellenpéldát ismerek, szerencsére náluk jóval nehezebb megtalálni a közös nevezőt, de mégis mi lehet az?
Erre a kérdésre nagyjából ugyanazt írta Leevee is, amit én írnék. Akit érdekel a történelem, akit foglalkoztat a kissé patetikusnak hangzó, de ettől még létező nemzeti sors, a magyarság múltja, jelene és jövője. Akit érdekel a népi művészet és annak változatossága, akinek az, hogy magyarul beszél, magyar kultúrájú, az nemcsak egy állapot, hanem érték. Aki úgy gondolja, hogy a világ sokszínűsége a masszaszerű elkeveredés helyett úgy tartható fenn, ha ezt így gondolja mindenki, s a görög görög marad, a román román, a magyar magyar, s mindenki magért legyen felelős, mert így a legcélszerűbb, se az érték, ha jellegzetes marad, s nem meghatározhatatlan kozmopolita. Ha úgy tud békében élni a másik mellett, hogy megmarad másmilyennek. Aki a tájakba az otthonosság melegét is belelátja, s ezért más szemmel szemléli a Hargitát, mint az Alpokat. Aki érti és érzi, hogy Tamási miért mondatta Ábellel, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.
Persze világos, hogy ez nem ilyen egyszerű. Akik egymás mellett békében élnek, óhatatlanul átvesznek dolgokat egymástól. Pont az ellenségeskedés segíti elő a különbségek fennmaradását. Mégis meg lehet és kell próbálni a különbségek megmaradását békében is, ezt segítik elő a hagyományok és azoknak az ápolása. Amikor valamit nem azért tartok fontosnak és nem azért csinálok, mert jó, mert az a legszebb, mert az a leghasznosabb, hanem azért mert az a "szokás", az a hagyomány. Aki ezt nem érti meg, mert csak a célszerűséget keresi mindenben, az soha nem érti meg és sose szereti meg se Wasst, se Tamásit, se Illyést, senkit aki otthonról, népről, hazáról, hagyományokról ír. Egy egyszerű példát mondok, én pl. azért nem teszek termésköveket a házam oldalára, mert az Alföldön lakom, s tájidegennek tartom. Pedig szép. Talán hasznos és jó is. De nem idevaló. Van, aki görög vázával, kínai falvédővel teszi tele a lakását. Én ilyeneket legfeljebb csak jelzésszerűen tennék, sohasem domináns módon, hogy érződjön, hogy az itteni élet nem ilyen. A mátrai üdülő legyen fenyőből és terméskőből, a görög meszelje fehérre a házát. Az arab tegyen mozaikokat a mennyzetre, a japán egyen a földön ülve. Persze, megértem ha neki a sárga tetszik, arra festi, hogy olcsóbb a gipszkarton, hogy kényelmesebb az asztalnál ülni. Csak nekem akkor az már nem érdekes, és elillan a világ sokszínűsége. Hogy ez ne így legyen, mindenki kapott egy helyet, amelyet megőrizhet másnak, különbözőnek, rajta múlik, így tesz-e.
No, szóval aki ezeket átérzi az olvas ilyesmit, aki nem, s patetikus nyavalygásnak, siránkozásnak, s felesleges marhaságnak tartja, attól ez mindig idegen marad.
3. Van-e politikai tétje Wass Albert irodalmi értékének, s ha igen mi?
Erről már írtunk.
4. Vajon a Wass regények üzenete mennyiben pozitív? A tanulság, az érzés ami a regény után kialakul, pozitv módon szolgálja az ember személyiség-épülését vagy nem? Ha lehet, példákkal.
Nos, itt vagyok bajban. Több regény végén van valóban szájbarágós "prédikáció" a szeretetről toleranciáról. De előtte olyan dolgok történek, amelyek nem ezt az érzést keltik az emberben. Talán ezek a prédikációk akarják ellensúlyozni, hogy korábban "ökölbe szorul" az ember keze. Sajnos sokszor ilyen érzésem van, hiszen azt ide is többen leírták, hogy ha elolvassák valamelyik regényt, már ülnének is a tankba és így tovább. S ha ez így van, akkor ez már uszítás? Ugyanakkor az Egri Csillagok után nem akarunk a törökökkel hadakozni? Akkor az is uszítás? Nem emlékszem, hogy lenne a törökök között pozitív személyiség. Lehet ezen vitatkozni, de ezért érzem a funtinelit kicsit másnak, sokakkal együtt jobbnak. A főbb rokonszenves alakok szinte egyike se magyar, inkább rombolja az ellenszenves sztereotípiákat a románságról.
Amit túlzónak találok, az a szovjet hadsereg megérkezésének leírása a regényekben, ami nem volt egy leányálom, az tény. Ugyankkor, mégis túlzásnak tartom a leírtakat. Voltak áldozatok, megerőszakolt nők, de ha reálisan nézzük, ez a veszteség eltörpül ahhoz képest, ami a tatárjárás, vagy a törökdúlás idején történt. Azt hiszem ez árnyaltabb volt a valóságban, bár meg tudom érteni Wasst csak a megértés nem esztétikai kérdés.
5. Miért jelenik meg már a sokadik lejárató, lekicsinylő cikk az íróról, és miért kell már a 128. szobrot is felállítani róla, amikor - hogy viszonylag népszerűeket mondjak - Jókainak, Mikszáthnak nincs azon a településen?
Igazad van, nem is lehetséges tisztán esztétikai elemzés, hiszen az fából vaskarika lenne, vannak szerzők, akik erre rá is játszanak, mintegy megtréfálva az olvasót.
A rendhagyó forma is csak akkor él meg, ha tartalom is van mögötte, ilyen például Temesi Ferenc Por című regénye, amit én az első 20-ba sorolnék a 20. század magyar alkotásai közül és ilyen pl. Esterházy Függő-je, amit ugyan sokkalta hátrébb rangsorolnék, de azért nem érdektelen. És ilyenek Bodor Ádám mostanában az ÉS-ben megjelelnő kis szösszenetei is.
Wass nem ilyen, nem jelentős, nem jó, nem értékes, ettől persze mondanivalója még lehet...
Mérvadó irodalmi ízlés: akinek a kritikái nekem tetszenek... :))
Másik: általában mélységesen figyelembe szoktam venni az írók életét a műveik (főleg az életművük) megítélésében. Wass Albert esetében tudatosan nem akarom belekeverni. Ha lehet, politikai felhangok nélküli elemzéseket szeretnék látni, magukról a művekről. Mert furcsa egy esztétika az, amikor a jobboldal egekig magasztal egy írót, a baloldal meg lefitymál.
Én nem tudom...szerintem egy irodalmi művet csupán esztétikai szempontból megítélni nekem erőltetettnek tűnik. Lírai művet esetleg. De egy regényt ez alapján...én mindig a tartalma miatt olvason a könyveket, a mondanivaló miatt, és nem igazán szokott érdekelni, hogy az milyen stílusban van megírva (extrém esetetől eltekintve persze). Aki csupán ez alapján ítéget, én azt nem tudom komolyan venni.
