Köver Laszlo 1992:
"Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hát figyelve a napi híradásokat, egyértelmüen megállapíthatjuk, azt hiszem, hogy a kommunizmus összeomlása utáni forradalmi eufóriát Rostocktól Szarajevóig a félelem érzése váltotta fel. Az elmúlt pár hónapban veszélyesebb lett a világ, körülöttünk országok bomlanak fel, keverednek egymással fegyveres konfliktusba. Demokratikus politikai erôk szorulnak ki a politikai színtérrôl vagy szorulnak jobb esetben csak defenzívába. Agresszív, militáris, fundamentalista csoportocskák vették át a hatalmat itt is, ott is vagy diktálnak a, megint csak jó esetben, magatehetetlen kormányoknak. Nyomasztó belsô problémáink mellett ezért egyre nô a fenyegetettség érzése. A Nyugat is tanácstalan.
Térségünkben azoknak az országoknak, amelyeknek egyáltalán van esélyük arra, hogy a nyugat-európaihoz hasonló normális életfeltételeket és biztonságot garantáljanak egyszer polgáraiknak, néhány évet még biztosan várniuk kell, míg ezt a szándékukat megvalósíthatják. De akkor is azzal a feltétellel csupán, ha nem sodródnak bele a káoszba. Magyarán: semmi okunk biztosra venni, hogy Kelet-Európa, Európa és a világ sorsa nem fog tragikusra fordulni. Semmi okunk azt hinni, hogy a kommunizmus és a Szovjetunió összeomlása után túl vagyunk a nehezén. Magyarországon egyelôre még nyugalom van. Az ország lassan nem csupán képletesen minôsíthetô a béke szigetének, hanem - sajnos - szó szerinti értelemben is. A kormány néhány baklövésén kívül nem követett el végzetes hibát a külpolitika terén, így egyik szomszédos országgal sem állunk - szerencsére - tragikusan haragban. (Zaj.) Így van. Vagy másképp gondolják, uraim? Lehetôségeinket - szerintünk - még nem játszottuk el, szerencsére.
Kétségkívül rengeteg problémánk adódik a békés átmenettel, de legalább annak, hogy ez az átmenet békés, legalább annak élvezhetjük - magunk köré tekintve egyre nyilvánvalóbb - áldásait. Úgy látszik azonban, hogy ezt egyesek megelégelték. (Zaj jobbról.) Eddig csak handabandázó kis csoportocskák léptek fel vérfagyasztó politikai követelésekkel, most azonban megváltozott a helyzet. Az elmúlt hetekben a kormánypárton belül is diktálni kezdtek azok az erôk, amelyek az országot a balkáni káosz irányába kívánják vezetni. (Felzúdulás a jobb oldalon.)
Csurka István nem elôször fogalmazza meg a maga nemzetmegváltó gondolatait, amelyeket szerencsére nem nekem kell elôször az újabb keletü magyarországi nácizmus alapvetésének nyilvánítanom. (Zúgás és morajlás a jobb oldalon.) Az ellenzék és a közvélemény jelentôs része sem elôször háborodik fel ezen, és a kormány, illetve az MDF vezetése sem elôször próbálja a szônyeg alá söpörni ennek következményeit. (Folyamatos zaj.) A nézetek nem újak tehát, de új az, amit ez a sokak által tanulmánynak nevezett szellemi Molotov-koktél jelent. Csurka István levonta a kétéves MDF-kormányzás következményeit, kijelentette, hogy ez a kormány elvesztette korábbi választóinak bizalmát, a koalíció megbukott. Ebben a helyzetben Csurka István úgy akarja megmenteni pártját, a Magyar Demokrata Fórumot, úgy akarja kimenekíteni a demokrata fórum maradékát az omladozó romok alól, hogy földig alázza miniszterelnökét és nyilvánvalóvá teszi, hogy céljának, a hatalom mindenáron való megtartásának érdekében neki a parlamenti demokrácia össze
omlása, az ország külsô és belsô békéjének fölborítása sem nagy ár. (Szücs M. Sándor: Csúsztatás!)
Az MDF-vezetés pedig szorgalmasan nyilatkozik. Kimondva, azzal nincs bajuk, hogy Csurka István írásán átsüt az antiszemitizmus, a demokratikus pepecselés iránti mély megvetés, a kizárólagos hatalomra törés, az állami erôszakszervezetek politikai megfontolásból történô alkalmazásának szándéka, a politikai ellenfelek ellenségnek bélyegzése, azok kizárása a nemzetbôl, akik az ország érdekeit másként látják szolgálandónak. Nem azzal a fajelméleti kirekesztéssel van bajuk, amelynek konkrét tárgyát egyelôre még Csurka sem nevezi néven, csak sejtetni engedi. Nem azzal, hogy felmentést ad a másokat bôrszínük, származásuk miatt rugdosó köztörvényes bünözôknek. Nem azzal, hogy a "kulturális bünözés" fogalmának bevezetésétôl már csak egy lépés az orwelli gondolatrendôrség felállításának követelése. Nem azzal van bajuk, hogy az új magyar élettér megteremtésére tett - homályosnak tetszô - célzásait nagyon is világosan értik Csurka úr szerb és román kollégái, a Karadzsicsok, Funárok. Nem, nekik - önöknek - csak azzal volt
bajuk - ôszinte tisztelet a kivételnek -, hogy úgymond az írás idôzítése nem volt megfelelô vagy hogy nem kellett volna a miniszterelnök úr betegsége kapcsán az utódlás kérdését feszegetni. Ez az egyetlen, amely tételét Csurka úr visszavonta.
Ennyi. A többi rendben van. A többi "figyelemre méltó gondolat", hasznosítani fogják az MDF új programjának kialakításakor. Siettek leszögezni, hogy Csurka Istvánnak helye van az MDF-ben. Fô a sokszínüség, a barna eddig még úgysem látszott elég tisztán. Csurka persze már nem sietett annyira leszögezni, hogy azoknak is helye lenne a pártjában, akik mindezt nem így gondolják. Csurka István azt mondja, hogy nem szabad tovább mellébeszélni.
Valóban: én is azt hiszem, hogy elérkezett a pillanat, amikor már nem lehet tovább mellébeszélni, amikor állást kell foglalnunk. Ki az, aki komolyan gondolja, hogy Magyarországon társadalmi békének és demokráciának kell lennie, s ki az, aki számára ennek feláldozása sem nagy ár, lila ködökben gomolygó, homályos, nemzetinek hazudott célokért?
A Csurka-írás nem MDF-belügy, s a legnagyobb kormányzópárt alelnökének politikai megnyilatkozása, pláne, ha a következô nap még mindig alelnök, nem magánvélemény. Amit pedig a kormány és a Magyar Demokrata Fórum elnöksége tett, az nem más, mint hogy szánalmas, lapos, a lényeget elkerülô nyilatkozataikkal gyakorlatilag legitimálták, a parlamenti politizálás szintjére emelték, tehát szalonképessé tették a náci nézeteket - s az már tulajdonképpen tökéletesen mindegy, hogy azt milyen megfontolásból tették. (Közbeszólások, felzúdulás a jobb oldalon. - Taps a bal oldalon.)"
Gondolkodjon el mindenki kire szavaz!
