A jelenkori magyar gyakorlat az 1913. évi helységnévtár szerinti exonimákat használja (még ott is, ahol a bécsi döntések nyomán visszacsatolt területeket a későbbi helységnévtárak korrigálták az 1913. évi túlkapásait). Megoldatlan a helyzet azokban az esetekben, ahol 1913. óra településszerkezeti változás történt. (Fazekas-) Varsánd esetén is ez a helyzet, mivel ez a település 1930-ban az első román éra alatt keletkezett két korábbi falu egyesítésével: így nem szerepel az 1913. évi helységnévtárban. Az előtelepülések közöl a régebbi, román többségű Óvarsánd néven lett regisztrálva 1913-ban, az újalapítású magyar többségű rész pedig Újvarsánd néven szerepelt. Ez a rövidebb névforma az 1898. évi településnév-rendezési törvény hatására alakulhatott ki, mivel a rövidebb formájukban is egyedi nevet viseltek: az 1890. évi cenzus adattárában még Ó-Fazekas-Varsánd és Új-Fazekas-Varsánd alakok vannak.
Az „újabb” magyar nevek tekintetében a Földrajzinév-bizottság esetileg foglalt állást, de az érintett települést nem találtam meg a nyilvános határozati tárukban. Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850-1992) c. műve a Varsánd alakot használja, ezzel él a magyar Wikipédia is [„Mai neve Varsánd (Olari)”], de nem találtam adatot arra, hogy ez honnan jött: esetleg az ottani lakosok úzusából. Mindenesetre a román kormány nemzetiségi településneveket tartalmazó rendelete (ahogy most utánajártam) valóban a Fazekasvarsánd alakot kodifikálta.
Varsandár: Bár a név jelen van az interneten, olyan ritka, hogy a névtárakba nem került be. Akad viszont már mérhető gyakorisággal Varsandán magyar családnév. Ez ma is Békés megyei centrumú, és a RadixIndex.com is olyan belmagyarországi helységekbe lokalizálja, amelyek lakossága máig jelentősen román nemzetiségű, mint pl. Kétegyháza, Nagylak.
Úgy vélem, a Varsandár név esetleges hangváltozással, magyar ajkon történt asszociációs hangtévesztéssel (r-n-n > r-n-r) jött létre a Varsandán formából. Ez utóbbi, bár magyarosodott alakú, de a fentiek értelmében román eredetűnek tűnik, és a végén azonosítható is a román -(e)an(u) lakosnévképző, amely a magyarban rendszerint -án alakban honosodik, pl. magyar Oltyán < román Oltean(u) ’Olt vidéki’ <: Olt, magyar Torgyán < román Tordean(u) ~ Turdean(u) ’Tordai’ < Turda ~ Torda.
A Varsandán névből tehát kibomlik a *Varsand helynév, amely a korabeli román névhasználat alapján két településre is utalhat: egyrészt az északibb Gyulavarsánd falura (románul Vărșand, kiejtve [vərʃand]), másrészt a délibb Varsánd község (románul Olari) Óvarsánd ~ Ófazekasvarsánd részére, amelynek román neve a községegyesítés előtt Vârșandu Vechi (kiejtve [vɨrʃandu vekʲ]) volt. Ha lehet hinni abban, hogy a RadixIndex.com ékezethasználata az ă és â megkülönböztetésében helyes, akkor a két világháború között az Arad megyei Apátiban (románul Apateu) élt Vărsandan Ilie neve a kettő közül inkább Gyulavarsándra utal. De nem kizárt, hogy a mai magyarországi Varsandán név multicentrumú, azaz egyes családoknál az egyik, másoknál a másik település neve áll mögötte.
A jelenkorban nem tudtam kimutatni a Varsandán név mögé rekonstruálható román *Vărșand(e)an(u), illetve *Vârșand(e)an(u) ~ *Vîrșand(e)an(u) névformát. Ennek az lehet az oka, hogy a név a történelmi Magyarországon alakult ki a névadó település(ek) kis sugarú környékén, és a viselői jobbadán a trianoni határ magyar oldalára kerülve nem is igen használták a nevüket a modern latin betűs román helyesírásnak megfelelő formában.
A Cserkez (Cserkesz) és Kerkez neveket én szigorúan kettéválasztanám. A palatalizált (elöl képzett) oszmán török (otör.) k a közép-délszláv (kdszl.) nyelvekbe átvett szavakban megjelenhet mint lágy ć, de ez különbözik a kemény č-től. Még magyar viszonylatban is, ugyanis a palatalizált otör. k > kdszl. ć a magyarba továbbkerült szavakban rendszerint ty-ként realizálódik, vö. otör. tekke ’derviskolostor’ > kdszl. tećija > magyar Tettye helynév; otör. kâtib ’írnok’ > kdszl. régi ćatip > kdszl. újabb ćato > magyar tyató ’török íródeák’.
Igaz, a kaj-horvát nyelvjárás (a szlovénhez hasonlóan) nem különbözteti meg a lágy ć-t és a kemény č-t, ezért lehet, hogy a horvát Čerkez családnév etimológiája a Čerkez ’cserkesz’ népnévnél és a ćerkezi ’széles ruhaujj’ közszónál is megjelenik. (NB. Zágráb környéke eredetileg a kaj-horvát nyelvjárásterület része volt.) Az is igaz, hogy a magyar tyató közszói alakhoz a családnévkincsben jellemzően inkább a (kaj-horváton keresztül átvett) Csató forma társul.
De, ha kdszl. helyesírás nem jelöli a magánhangzók (és a szótagképző r hang) hosszát és hangsúlyát, de ezeknek megkülönböztető szerepük lehet. A nyelvészeti munkák ezért jelölni szokták a hanghosszt és a hanglejtést is. A Čerkez ’cserkesz’ népnév pontos ejtése kdszl. jelöléssel Čèrkēz (IPA-jelöléssel [ˈʧěr.keːz]) azaz rövid emelkedő hangsúlyú szótagot hosszú hangsúlytalan szótag követ; többes számban pedig Čerkézi (IPA [ʧer.ˈkěː.zi]), azaz az emelkedő hangsúly átkerül a második szótagra, amely hosszú marad. A ćerkezi ’széles ruhaujj’ közszóé ejtése ezzel szemben ćèrkezi (IPA [ˈʨěr.ke.zi]), azaz a második szótag rövid, de három szótagosként is az első szótagon hangsúlyos. Ha megnézzük a kapcsolódó vezetéknevek pontos alakját, akkor az egyrészt Čèrkēz, másrészt apanévi formában Čerkézović: ez a Čerkez ’cserkesz’ népnév mintáját követi, azaz a második szótag mindig hosszú, és a kétszótagos esetben az első, többszótagos esetben a második szótagra esik a hangsúly.
Vagyis én nem hiszem, hogy a horvát Čerkez ~ Čerkezović családneveknek közük lenne a ćerkezi ’széles ruhaujj’ közszóhoz, így a horváton keresztül sem köthető össze a Kerkez vezetéknévvel. Magyar alapon pedig még ennyi alapon sincs kapcsolat, hiszen az elöl képzett k hang magyar környezetben sosem lesz cs-vé (sem fordítva).
Ezek alapján - eredeti sejtésem szerint - lehet köze egymáshoz a Cserkesz (Cserkez) és a Kerkez vezetéknévnek? A Hjp-ben én is megtaláltam már régebben a vélt magyarázatot.
Nagyon fura családnévvel találkoztam: Varsandár. Véletlenül ismerek egy Varsánd nevű települést Romániában, lehetséges, hogy onnan jön, vagy teljesen más az eredete?
Kerkez: Pontos adatokat nem találtam róla, de az előfordulásai alapján ilyen alakban közép-délszláv (bosnyák-horvát-macedón-szerb) és törökországi török névnek tűnik, amelynek vannak egyéb nyelvi változata, pl. az albán Kerkezi, az örmény Kerkezian, a grúz Kerkezisvili (Kerkezishvili), közép-délszláv apanévi Kerkezović. Ez az elterjedési minta azt valószínűsíti, hogy a név eredetének centrumában az oszmán török (a törökországi török) nyelv állhat. A nagyobb török szótárak még említik a kiavult kerkes szót, amelynek jelentése ’barátkeselyű’ és átvitt értelemben ’öreg személy; olyan személy, aki másokat kihasznál’. A horvát etimológiai szótár a családnevet is adó, többes számban használt ćerkezi ’a végén (mintegy sólyomszárnyként) kiszélesedő ingujj’ közszó etimológiáját a török kerges ’nagytestű sólyom’ szóra vezeti vissza. Tekintve, hogy az oszmán török nyelv utóbbi időszakában is zajlottak zöngeváltással járó hangváltozások, ez a két adat lehetőséget ad a régi, illetve nyelvjárási oszmán török *kerkez szó feltételezésére, amely ’nagy termetű ragadozómadár’-t jelentett, és totemisztikus alapon vagy átvitt értelemben metaforikusan személynevet adhatott, és ilyen formában a személynevet az oszmán törökkel érintkező nyelvek is átvehették, ahol képzőtlen vagy továbbképzett apanévként családnévvé válhattak.
Mogács: Ilyenformán magyarországi névnek tűnik, amelynek elterjedése Somogy megyére korlátozódik. Magyar etimológiát nem találtam, ezért úgy vélem, hogy magyarországi délszláv alakulatról lehet szó, amely egy Mog- személynévi tőből képződhetett a szláv -ač kicsinyítő képzővel. Az így képzett név keleti szláv apanévi származéka a jelenkorban Oroszországból mutatható ki Могачёв (Mogacsov) alakban. Az alapszemélynévi tő közép-délszláv apanévi Mogić továbbképzése a volt Jugoszlávia területén is adatolható. Az önálló alapszemélynév a jelenkorban Romániában jelentkezik családnévként mint Moga. A horvát etimológiai irodalom a görög eredetű latin Hermagoras (< Ἑρμαγόρας / Hermagorasz) szmeélynév csonkolására vezeti vissza a Mog- alapszemélynévtövet, román részről pedig egyrészt rövidüléssel a közép-délszláv moguć ’lehetséges, lehető; hatalmas; jómódú, tehetős’ szóból (illetve bolgár megfelelőjéből; vö. még orosz могота / mogota ’erő’, могучий / mogucsij ’roppant erejű, hatalmas, nagy hatalmú’), másrészt a magyar maga névmásból eredezteti. Ezek közül én szláv vonalon a moguć ~ могучий / mogucsij alapot vélem a legvalószínűbbnek.
Pötörke: Úgy vélem, az a még ma is Peterke alakban előforduló magyar családnév ö-ző nyelvjárási változata lehet. A Peterke pedig a Péter egyházi személynév magyar -ke kicsinyítő képzős származéka: eredetileg maga is olyan személynév, amely a leszármazottak esetén megkülönböztető névként járult az ő saját személynevükhöz, és így generációkon át öröklődve vezetéknévvé (családnévvé) lett.
Dervár: Nem a közép-délszláv Drvarić rövidüléséről van szó, hanem annak a kiindulás alapjáról: a közép-délszláv drvar ’fakereskedő; favágó, fahasogató’ foglalkozásnév képzőtlen, elsősorban Horvátországra jellemző családnévi alakjáról (Drvar) van szó. A Drvarić ehhez képest apanévképzővel bővült forma. (A kettő közt az a különbség, hogy a megkülönböztető nevet maga a foglalkozást űző kapta-e meg vagy később a leszármazottai.) A kiindulási, szótagképző r hangot tartalmazó Drvar családnévhez képest a Dervár valóban magyarosodott hangalakú.
Szeretném tudni a Mogács (Mogács Dániel humorista) és a Kerkez (Kerkez Milos vajdasági focista) vezetéknevek eredetét.
Egyik baranyai ősömnek Pötörke volt a vezetékneve. Ez biztosan magyar eredetű (etimológiájú) név, de mit jelenthet, honnan eredhet? Sásd környékén élt az 1840-es évek környékén.
Egyik pécsi ismerősömnek Dervár a vezetékneve és horvát származásúnak mondja magát. Itt csak annyit szeretnék tudni, hogy ez esetleg a Drvarić magyarosult rövidülése lehet?
Szerintem a Gyurmánczi és a Marodi családnevek etimológiailag nem függenek össze. Véleményem szerint a Gyurmánczi a horvát-szlovén határon, a hajdani Varasd vármegyében található Đurmanec településre utaló, magyar -i melléknévképzős lakosnév. A maródi ’menetképtelen 〈katona〉; beteg, gyengélkedő; (régen továbbá) csapatától elmaradt, fosztogató katona, martalóc’ szó a XVIII. sz. elején került be a magyarba, ezért nem valószínű, hogy magyar alapon lett belőle családnév. A szó forrása a magyarban a német marod(e) ’gyengélkedő, beteg, maródi; menetképtelen, kifáradt’ melléknév. Úgy vélem családnévvé is német lapon válhatott, csak a későbbi magyarosodás során hasonult a magyar maródi szóhoz. A jelenkorban a Marode családnevet 28 fő viseli Németországban. Ugyanakkor 13 Marod vezetéknevű személy is van Horvátország Ezsék-Baranya megyéjében, ezért nem kizárt a név horvát eredete sem, mivel a német melléknév a horvát-szerbbe is bekerült màrōd ’maródi, beteg, gyengélkedő, kimerült’ formában.
Tehát a véleményem szerint a család eredeti vezetékneve a Maródi lehetett, amely a német (esetleg horvát) Marode ~ Marod alakból magyarosodhatott, miközben a család korábbi származási helyére utalóan a Gyurmánczi ragadványnéven is ismerték őket, és ez a ragadványnév – ahogy a ragadványnevek közt egyébként régebben nem volt ritka – egyes esetekben vezetéknévi szerepben is megjelenhetett.
Üdvözlet! Segítséget szeretnék kérni családfakutatáshoz. A kérdésem, hogy előfordulhatott-e, hogy Zala megyében, Lenti anyakönyveiben 1871-ben egy - vend/szlovén? - családnevet latin jelentése alapján magyarra fordítottak? A konkrét név: Gyurmánczi. A keresztelési anyakönyvben Marodi néven szerepel. (Az anya neve és a helység, valamint a születés időpontja beleillik a családfába.) Próbálkoztam különböző (szlovén, latin, német) nyelveken hasonló hangzású kifejezést találni a maródi (beteg, gyenge) vagy a maradni, illetve elmaradott jelentésekhez. Összesen a "diu mansi" latin kifejezést találtam (sokáig maradtam), aminek a kiejtése hasonlít a Gyurmánczi vezetéknévre. Választ, tanácsot, javaslatot előre is nagyon köszönöm!
Ad Pokol: Fellapoztam Kázmér Miklós családnévszótárát is. Ő nem szavajárási névnek elemzi a Pokol családnevet, hanem jellemnévnek (belső tulajdonságra utaló névnek) tekinti a pokol szó régi melléknévi ’ellenséges, gonosz, bősz; komor, mogorva; rossz, csúnya’ jelentéséből kiindulóan. Mivel Kázmér a szavajárási nevet mint nevesített motivációt nem ismeri, így vélhetően mindkét alakulásmóddal számolni kell és lehet (az egyik családnál az első, a másiknál a második).
Pléh: Én úgy vélem, elsősorban a német Blech családnév délnémet ejtést rögzítő Plech írásformájának magyarosodásáról van szó. Ez képzőtlen foglalkozásnévként fémlemezzel (németül Blech) dolgozó iparost jelentett a ’bádogos’-tól, az ’edénykészítő’-n, a ’ruhadíszkészítő’-n, sőt a ’páncélkovács’-on át az ’aranyozó’-ig.
Mivel a német Blech szó délnémet nyelvjárási alakja korán, már a XV. sz.-ban meghonosodott a magyarban pléh ’fémlemez, bádog; zár; (később még) tepsi; ruhaszegély’ alakban, így a Pléh családnév a magyarban a némettől függetlenül is kialakulhatott. A német lehetőség elsődlegességére utal ugyanakkor az, hogy a nevet Kázmér Miklós nem vette föl a családnévszótárába (mivel abban csak a magyar eredetű neveket dolgozta föl), továbbá a magyar pléh szó jelentése szűkebb a német Blech-nél. Azonban a 17132. hozzászólásban említett szinonim Klampár és Kolompár nevek jelzik, hogy a szűkebb jelentés is alapot adhat ilyen foglalkozásnév kialakulására.
Pokol: Röviden már szó került róla többször is itt a fórumon (pl. 16752., 2046.). Kálmán Béla szavajárási névnek véli, azaz az elsőnek elnevezett gyakran emlegethette káromkodásként a poklot. Kempelen Béla nyolc Pokol nevezetű nemescsaládot vett fel a monográfiájába. Régen kevésbé volt lényeges az, hogy a megkülönböztető nevét az érdekelt eufónikusnak érezze (vö. „Hogyan lesz valakiből Polconszaró György?”), és ha ilyen néven nemességet kapott valamely felmenő, akkor az igazolás megkönnyítésére a még oly rosszcsengésű nevet is inkább megőrizték a leszármazottak, míg a közrendűek idővel könnyebben lecserélték szebbre, de legalábbis semlegesebbre a vezetéknevüket.
Gázmár: Kázmér Miklós a magyar családnévszótárában a Kázmér családnévnek hozza a Kazmár alakváltozatát. A szó eleji k- > g- hangváltozás alkalomszerűen felléphet a magyarban is: pl. így alakult ki a mai gazdag szó hangalakja a korábbi kazdag formából. Emiatt igen valószínű, hogy a Gázmár családnév is a Kázmér név változata.
A motivációját tekintve képzőtlen apanévről van szó, azaz a felmenő személyneve lett a leszármazottak öröklött megkülönböztető neve. A Kázmér személynév lengyel eredetű, több lengyel király neve volt, és Európában Szent Kázmér, II Ulászló magyar király öccse tiszteletére terjedt el, valamint azért, mert a lengyel kapcsolatok okán sok német főrend (uralkodó herceg) is viselte.
A Kázmér név – mai lengyel alakjában Kazimierz, ószláv formájában Kazimirъ – összetett szláv név, amelynek előtagja a szláv kaziti ’pusztít, (el)ront, (le)rombol’ ige, utótagja pedig a mirъ ’béke, baratság’ főnév.
Puntigám, Puntigán: A jelenkori elterjedése alapján osztrák, ezen belül is stájerországi családnév Puntigam írásmóddal. Mind az elterjedés, mind a filológia arra mutat, hogy az -m végű forma az eredetibb. A Forebears.io által mutatott lélekszám alapján nem a legritkább nevek közé tartozik. A hasonló nevű grazi városrész leírásában az a megjegyzés, hogy a városrész neve családnévi eredetű, azt világítja meg, hogy a Puntigam nevet nem lehet településnévre utaló képzőtlen lakosnévnek értelmezni, pedig német területen az azonos helynevek és családnevek esetén ez a megfelelés az elsődlegesen adódó.
A név struktúrája önkéntelenül is felidézi a családnevet is adó német Bräutigam ’vőlegény’ közszót, amely a német Braut ’menyasszony’ és a már kiavult középfelnémet gome ~ ófelnémet gomo ’férfi’ szavak összetétele.
A Puntigam név esetleg értelmezhető úgy, hogy szintén összetett alakulat, amelynek -gam utótagja ugyanúgy a fenti középfelnémet gome ’férfi’ szót őrizte meg. Tekintve a délnémet ejtésmódot, amely írásban a köznémet b helyetti p-ként jelenhet meg, az előtag az alábbi német szavak megfelelője lehet:
Ennek alapján tehát eredetileg öltözetre vagy jogállásra utaló ragadványnév lehetett. A magyarázat gyengéje, hogy nem találtam (egyelőre?) más olyan német vezetéknevet, amely a -gam < -gome utótagot megőrizte volna. (A Bräutigam nem ilyen, mert ott névtani szempontból egységes, az nyugati germán alapnyelvre visszavezethető közszó lett vezetéknév.)
A stájerországi előfordulás megengedne szláv etimológiát is (pl. a karintiai szlovénektől), de erre lehetséges etimológiát nem találtam.
A Dél-Amerikába kivándorolt olaszok közt megőrződött a Puntigli, Puntiglia, Puntigliano családnév, amely mögött az olasz puntiglio ’érzékenykedés, sértődékenység; feszesség, merevség’ szóból lett ragadványnevek állnak. A földrajz és a népmozgás lehetővé tenne olasz etimológiát is, azonban ezekből az olasz nevekből a Puntigam ~ Puntigan névalakot nem tudom levezetni.
A Puntigám és Puntigán nevek eredetéről szeretnék érdeklődni, melyekről feltételezem, hogy ugyanannak a névnek a változatai.
Egyrészt volt egy Puntigám Rezső nevű győri kereskedő a XIX.-XX. század fordulóján, másrészt van egy 1958-as születésű Puntigán József Losoncról. Puntigam ezenkívül Graz egyik kerülete is, de a német Wikipédia-oldalak is csak annyit említenek, hogy az elnevezés családnévi eredetű.
"Vitárius: Mindenképpen a latin eredetű Vitális egyházi név alakváltozatának tűnik. Kázmér Miklós az alábbi változatokat hozza: Vitális, Vitálus, Vitálos, Vitályus, Vitályos, Vitáris. A Vitárius ez utóbbi hiperkorrekt származéka lehet, amelyben a Vitálus alakkal, vagy a vikárius ’helyettes, püspöki helynök’ szóval keveredett.
A polgári anyakönyvezésig az alakváltozatok felcserélődhettek az anyakönyvet vezető (vagy más) preferenciáinak a függvényében. Itt is valószínűsíthető a Vitális és a Vitárius váltakozása."
