Na még 1x Hangtanilag talán a szárd állna legközelebb a klasszikus latinhoz (rövid és , palatálisok előtt [k] és [g]), de azt hiszem, a szárd hangtanban meg sok a neologizmus és erős a nyelvjárási megosztottság.
Hangtanilag talán a szárd állna legközelebb a klasszikus latinhoz (rövid és , palatálisok előtt [k] és [g]), de azt hiszem, a szárd hangtanban meg sok a neologizmus és erős a nyelvjárási megosztottság.
Pontosabban: a Calabria és Finisterra közötti dialektuskontinuumba nemcsak a dominnáns nemzeti nyelvek és a regionális-nyelvjárási központok rondítanak bele, de az Ibériai-félszigeten a történelem is. Amennyiben északon, ahol nem volt hosszabb ideig arab uralom, valódi a dialektuskontinuum katalán-aragón-kasztíliai-leóni-galego nyelvjárások közt, de a később reconquista névvel márkázott időkben ("hogy lehet valamit Reconquistának nevezni, ami nyolcszáz évig tartott?" - Ortega y Gasset) a galego-portugált és kasztíliait beszélő terület dél felé terjedt, csakhogy utóbbi legyezőszerűen szétterülve. Úgyhogy északon spanyol és galego között dialektuskontinuum van, délen a spanyol és a galegóval egy nyelvi rendszert alkotó portugál között diszkrét nyelvhatárt alkot a spanyol-portugál határ.
A salinae aquosae a salina aquosa többes száma. A 'sóbánya' jelentésben többes számban használták a szót. Nem véletlenül 'sós vizet' akartál egyébként írni? Mert az aqua salsa lenne.
Szerintem ezzel a helyesírással olaszul van, és az én értelmezésem szerint 'vizes sóbánya/sólepárló' a jelentése. Spanyolul salina acuosa-nak lenne írva.
A portugál durván leegyszerűsítve franciás kiejtéssel beszélt spanyol, tehát írásban szinte ugyanaz, kiejtésben pedig teljesen más, mint a spanyol. De itt is lényeges, hoyg melyik nyelvjárás. Az európai portugál teljesen más, mint a brazíliai, hangtanilag még nagyobb a különbség köztük, mint az európai és az amerikai spanyol között (pl. a verdade [< VERITATE] 'igazság' szó ejtése a sztenderd európai portugálban kb. "vrdád", Brazíliában pedig "vérdádzsi").
Az összes újlatin nyelv lényegében egy nagy nyelvjáráshalmaz, nyelvjáráskontinuum, valamennyire mindegyik hasonlít a szomszédjaira, és mindig vannak jellegzetességek, amelyekben eltérnek. A számunkra ismertebb, nagyobb nyelvek (olasz, spanyol, francia, román, portugál) is csak egy-egy kiragadott nyelvjárást a végtelen sok közül, és rengeteg köztes dialektus van, amiről első hallásra nem tudnád megmondani, hogy pl. olasz-e, francia-e vagy spanyol-e, mert egyik sem, hanem átmenet köztük :-))) Így a szárd is lényegében átmenet a délolasz és a spanyol között, a rétoromán olyan, mintha német akcentussal beszélt spanyol lenne, és így tovább.
Persze, azért vannak jellegzetes eltérések (az olaszok sok cs-vel és i-vel beszélnek, a spanyol pedig csak sz-szel, a spanyolban nincs s és dzs, viszont van ch, stb.)
"Vajon számít ,hogy olasz spanyolt vagy fordítva mennyire érti meg? Melyiknek könnyebb?"
Mint mondtam, ez szubjektív. írásban egyformán megértik egymást, beszédben inkább a spanyolok értik jobban az olaszt, mert fonetikailag a spanyol távolabb áll az olasztól.
Attól is függ, nem is kicsit, hogy melyik spanyol nyelvjárás. Az európai (spanyolországi) spanyol érthető a legnehezebben és a legkevésbé, féleg a déli, mert a spanyol nyelvjárások között is ezek távolodtak el hangtanilag leginkább a klasszikus spanyoltól, a latin-amerikait sokkal jobban megértené egy olasz és fordítva. A nyelvtanuló is a latin-amerikait érti meg először. Az argentinok még olasz akcentussal is beszélnek.
"Románt ,retorománt,szárdot, franciát egyéb nyelveket és nyelvjárásokat értesz? Melyik latin nyelvet érted meg legkevésbé?"
A román és a francia kivételével nagyjából mindegyiket értem, főleg írásban. A franciát csak írásban, a románt kevésbé úgy is. A franciát a merőben eltérő kiejtés miatt nehéz megérteni, a románt pedig azért, mert a mindennapi köznyelv is nagy arányban tele van nem latin (szláv, magyar stb.) eredetű szavakkal.
A mindennapi használatú nyelvet, híreket stb. Amikor nézem az olasz tv-t nem okoz gondot a megértése. Nyilván mindig lesznek szavak, amit nem értek, de összességében nem volt még ilyen gondom az olasszal. Az olasz wikiben is szoktam szerkeszteni, illetve a dialektális wikikben is, sokszor spanyolul írok nekik és ők is tökéletesen megértik.
Az Ethnologue adatai szerint a két nyelv közötti szókincsbeli egyezés 82%-os, amely — szintén az Ethnologue szerint — már épp elég ahhoz, hogy két külön nyelvnek számítsanak (85% feletti egyezésnél mondja azt, hogy lehet akár "nyelvjárás" is).
Viszont a kölcsönös érthetőség megintcsak teljesen szubjektív és relatív. Nagy mértékben függ a beszélő műveltségétől, a szövegkörnyezettől, és főleg attól, hogy meg akarja-e érteni a másikat. Ha valakinek nincs képzelőereje és egy minimális nyelvi érzéke sem, akkor még a legkevésbé eltérő szavakat sem fogja megérteni (pl. olasz cinque [csinkwe] és spanyol cinco [szinko], 'öt').
Ha a személyes tapasztalatomra vagy kíváncsi, én soha nem tanultam olaszul, de spanyol alapján tökéletesen megértem az olaszt, amit a tévében beszélnek (és tényleg kb. 80-85%-ban).
Hát hogy miért van szükség rájuk, az szubjektív. Akik őket megalkották, az volt a céljuk, hogy olyan mesterséges nyelvet kreáljanak, amelyet mindenki számára könnyű megtanulni (pl. nincsenek rendhagyóságok, vagy közös nemzetközi szókincset használnak, stb.) s így több nemzet tudna kommunikálni egymással. Aztán ebből annyi lett, hogy e nyelveknek lettek követőik, de ezen kívül az eredeti cél megbukott, mert sokan úgy voltak vele, hogy minek egy nem létező nyelvet megtanulni, amikor ott az angol, a francia stb.
Én az interlinguát például tökéletesen megértem a spanyolból, pedig soha nem tanultam.
De ezt így nehéz pontosan meghatározni, mert mindegyik újlatin nyelv megőrzött valami jellegzetességet a klasszikus latinból, míg mást nem, és ez mindegyiknél így van. Például a szókincs tekintetében és fonetikailag az olasz áll hozzá a legközelebb, az igeragozást, igealakokat nézve a spanyol, de románban például töredékesen megmaradt a névszóragozás, például a nőnemű főnevek birtokos esete, illetve a névelők ragozása.
De hangzásában leginkább a spanyolra hasonlítana, szerintem.
Sőt, gyakori a nyelvek fejlődésében az is, hogy valamilyen hangból lesz egy másmilyen, majd "visszaalakul", ami természetesen csak látszólagos. Ugyanis ezek a folyamatok irreverzibilisek, tehát visszafelé nem alakul semmi valójában, mivel minden fejlődési fok csak az előző állapotra "emlékezik", amelyből kialakult.
A következőképpen szoktam ezt szemléltetni, lévén a fonetikai fejlődés általában többlépcsős: jelöljük a kiinduló állapotot (vagy alapállapotot) "A"-val, az abból továbbfejlődöttet "B"-vel, míg jelenlegit "C"-vel. A fejlődés során a "A"—"B", illetve a "B"—"C" állapotok között egyenként szoros kapcsolat van; azonban "A" és "C" között már semmi, azaz szakadás.
Így lehet leginkább megérteni, hogy "hogy a fenébe jöhetett létre abból a szóból vagy hangból ez, amikor nem is hasonlítanak egymásra", hát így. :)
Néhány konkrét példa:
archikus latin COM > latin CUM > port. com
arch. lat. EN > lat. IN > sp. en
arch. lat. FUE(D) > lat. FUIT > sp. fue
Az O > U > o~u, ill. E > I > e~i, U > O > o~u, I > E > e~i egyébként is jellegzetes ingadozás volt a latin/újlatin nyelvekben a kezdetektől fogva.
Másrészt a latin > újlatin fonetikai átalakulás során sok esetben csak folytatódott az, ami az archaikus latin > ólatin > latin átalakulás során is végbement, pl. a latin -J- az archaikus latin -GI-ből lett, ahogy a spanyol playa a latin PLAGIA-ból, tehát pl. a latin MAIOR egy *MAGIOR alakból származik (vö. MAXIMUS < *MAGSIMOS, ill. gör. MEGA). Ugyanígy a IOVIS egy *DIOVES alak folytatása, és a DIES ('nap, fény') szóval áll kapcsolatban (vö. ADIUTARE > sp. ayudar).
NA, azt akartam mesélni neked, h érdekeset hallottam a napokban: romániai magyarok (nemtom, pontosan honnan) nem ejtik a szóvégi lyt-t, j-t, hanem helyette vmi nagyon furcsa, rövid vmit ejtettek. Jó lett volna többet hallani belőle, jobban megfigyelni :-)
