A 70-es évek elején (72-73) volt olyan, (úgy mesélte olyan aki részt vett benne) hogy egy MGTSZ gépműhely rövid ideig bedolgozott egy Mezőgép vállalatnak. Volt felesleges kapactitásuk, sok emberük, a műhelyfőnök meg szerzett munkát. Valami Ikarus busz váz részegységeket gyártottak, zártszelvényből gyorsdarabolóval, bevont elektródás kézi ívhegesztővel. Mai szemmel nézve kisipari technológia volt. Volt is velük valami minőségi probléma, úgy emlékezik az illető.
Szerintem nem legenda, ismerek személyesen olyan embert aki részt vett ebben, azt természetesen nem tudja már, illetve akkor sem tudták hogy pontosan melyik busztípusba épültek be az általuk készített darabok.
Különösebb probléma nélkül álltak forgalomba. De tudni kell, hogy az első pár évben tényleg csak munkásszállításra használták a téeszek és a vállalatok, tehát arra, amire épült.
- Ikarus-250.
Kitárgyaltuk.
A nullszéria 3 évvel követte a protó típust.
1967-1970
- Ikarus-255.
Voltak gyermek betegségek, de nem komolyak.
Egyből mély víz.
Távolsági forgalom.
Beváltak.
- Ikarus-256
Első perctől kezdve jól muzsikáltak.
Különösebb gond nem volt velük.
minden Volánnál a távolsági és a különjárat alap típusa lett.
- Ikarus-260.
A protó típusokkal sok kínlódás volt.
A sorozatok jól muzsikáltak, de tudni kell, hogy akkoriban 8 év után selejt mert jött helyette az új.
- Ikarus-266
Eleinte gond volt velük mert nem tudták mire akarják használni.
Nem csak a három ajtós kivitelekkel, hanem a két ajtós (lassú váltós) helyi járati kivitelekkel is.
Amikor - igen hamar - letisztult a kp, hogy ez egy helyközi, tehát nem távolsági busz, akkor szuper sikeres lett.
Egyszerű mint a faék.
ez kellett is hisz ezen kocsik vagy 80%-a vagy 90%-a kintalvós volt (minden megyében) ahol hajnalban a falu mellékutcájából biztosan el kellett indulnia.
Ja ráadásul prototípus utáni nullszériát írt az első 250-esekre.
Gyerekbetegségek lehetnek, általában vannak is. További okok lehetnek: a javítószemélyzet sincs még kiképezve, esetleg még javítási utasítások sincsenek vagy hiányosak, nincsenek még elégséges számban célszerszámok, diagnosztikai eszközök, nincs típusismeretük, nincs tapasztalat a típussal. A sofőröknek sincs még kellő tapasztalatuk a típussal, nem biztos hogy rendesen ki vannak oktatva a kezelésre.
Nem mindegy az sem, hogy melyik sorozatot mennyi idő és előzetes próbaüzem után állították nagy tömegben üzembe. Ez természetesen csak általánosság, konkrétumot majd remélem hoznak az olvtársak.
Ez ügyben nagyon különválasztanám az IKARUS-250-es autóbuszok VOLÁN korszakait.
A protótípusok utáni null széria, 1970-ben
GC 28-24-től GC 2986-ig kb. 55 db (?) egyértelműen kudarc.
Külföldre járásban is, idehaza is.
1978-ra ki is koptak minden nemzetközi és hazai távolsági flottából.
A kb. 55 db-ból már csak 10-15 db-t használtak rövid távú szerződéses (munkásszállító) feladatra.
Kb. 7-9 évet dolgoztak, pontosabban voltak állományban csapni való rendelkezésre állást produkálva.
Majd jött egy nagy kb. 13 éves szünet amikor a VOLÁN Tröszt nem vett új IKARUS-250-es buszt, pár egy darabos példányon kívül.
1984-től a VOLÁN Tröszt feloszlatása után, megint jöttek IKARUS-250-es buszok a Volán társaságokhoz.
Ezekkel már nem volt semmi baj, hisz a típus sorozat gyártása (igaz nagyrészt külpiacra) de már 14 éve folyt.
IKARUS.250-nel nagyon keveset jártam külföldre.
Amikor nemzetközi kezdtem akkor az IKARUS-256 volt a menő, kivéve 1 utat, a Budapest-Szeged-Makó-Arad útvonalon a GC 85-81-es ik-255 járt Takács Feri bácsival.
Ez volt az egyetlen IK-255-es 1979-ben ami menetrendszerint nemzetközibe járt az Andor utcából.
Az 1984 után jött IKARUS-250-es buszok természetesen beléptek a nemzetközi járatokra, de akkor én már nem főállású voltam hanem mellékállású.
Buszvezetőként 1987-1989 között találkoztam nemzetköziben az IKARUS-250-es típussal amikor a magyarok világútlevelet kapta és a reggel 7,00 órás Budapest - Bécs járat naponta ötödrésszel ritkán hetedrésszel indult.
Nos akkor valóban jártam Ik-250-es buszokkal Bécsbe.
1984-1989 között kb. 100 db Ikarus-250-es érkezett a Volán társaságokhoz.
Az Ikarus-250-es nem volt a VOLÁN társaságok meghatározó járműve.
Legutoljára kb. 2008 (?) körül dolgoztam egy napot egy 250-nel.
Tanárokat furikáztam vele Budapesten.
Ez a busz - ha jól tudom - egyik topik társunkhoz került és még ma is ott van.
Ilyen típusú városi midi autóbusz (mnidegy hogy dízel vagy elektromos) gyárt a kínai buszgyár hazai vagy más piacra is, vagy csak a kedvünkért, a meglévő elemekből most összelegóztak egy városi midi buszt ?
Igen arról. Többen állítják hogy ment arra, jópáran pedig az ellenkezőjét . Kisgyermekként van egy emlékem, hogy utaztam csuklóssal oda, de az már elég régen volt.