12-én adót fizettem, s miután beadtam a cetlijeimet és leellenőrizték az aláírást is, elköszöntem. Mikor hozzátettem, hogy "mivel addig már úgysem látjuk egymást,..." egész kivirult az ablak túloldalán a kis penészvirág szentem... Lehet, hogy van valami igazatok/-unk?
b
Tegnap apuval voltunk vásárolni, többek közt karácsonyi ajándékokat is, de persze úgy családilag is volt pár cucc. Annyira gáz volt, amikor egy-egy stand vagy pénztár előtt elköszönve még mosolyogva odaszóltam, hogy "Kellemes ünnepeket!", és apu nemhogy nem mondott ilyet, de még furán is nézett rám. Bár... ő mindig is ilyen morci volt, szerintem nem is érti, mire ez a nagy szeretetkommandózás. És egy ötven éves ember felfogását megváltoztatni nehezebb, mint... mint... na, most egy frappáns hasonlatot akartam írni, de semmi nem jut eszembe. :o)
Na, mindegy, szóval nehéz megváltoztatni. És elég rossz volt ez így. De azért én kommandóztam rendületlenül. :o)))
Bravó!
Nekem is bejön már minden eladóval, pénztárossal, parkolóőrrel a "Boldog karácsonyt"! :)
Hirtelen kiolvadnak, arcról lehull a szürke márvány, kipirulnak-kivirulnak, és széles mosoly! :)
Tegnap én is kommandóztam:
a gyógyszertárban az előttem levő nő már az ünnepi stresszel az elméjében kiabált, hogy bizony ő kért centrumkapszulát, és nem kapja meg. Mikor én következtem, megkaptam a szert, és "köszönöm nagyon szépen, kellemes ünnepeket!" felkiáltással mentem ki, még az ablakból is láttam, hogy fülig érő szájjal szolgálja ki a következőt a hölgy.
ma volt jótettem: lányka bennthagyta a suliban a mappáját meg a kesztyüjét. Én meg bejöttem érte, pedig már hazamentem. Meg persze megtaláltam :)
Voltam egy bevásárlóközpontban és rengetegen vannak, mind tülexik meg tolakodik. Nehéz lesz türelmesnek lenni, de mikor rámosolyogtam az eladó csajra ma reggel, pedig 20 percet vártam rá és borzasztó hálás volt érte, na, az jó volt! :))
Megfigyeltétek már, hogy a péntekek kedveznek leginkább a prekarácsony szindrómához kapcsolódó tünetegyüttes kulminálódásának??? :)))
Amúgyis, pénteken a város(mindegyik) megőrül kicsit, - nade ilyenkor...
Ilyenkor kell minden erőnket latba vetni, belassulni, és magunkkal rántani szürkearcú embertársainkat is. Ilyenkor egy mosoly, egy előre engedés, egy semmibe nem (dehogynem, önmagunk legyőzésébe) kerülő gesztus tökéletesen alkalmas arra, hogy teljes, hosszantartó zavart okozzon a mátrixban! :)
Tegnap kimentem a Nyugati mellé, ahol az aluljáró felső részére kipakoltak az árusok. Csak egy kesztyűt akartam venni a kedvesemnek Mikulás alkalmából. Persze ez nem megy úgy, hogy csak megveszem, aztán futás haza, de nem ám! Muszáj volt szétnézni. Aztán azon kaptam magam, hogy az egyik dísz-árussal azt elemezgetjük, hogy vajon melyik izzósor mutat jobban egy adott méretű fán. Egy csomót beszélgettünk, hogy melyik díszhez milyen formájú és színű lámpák kellenek, meg milyen hosszú szőrös boa, meg ilyenek. Egyszerűen csak azt éreztem: ez jó.
Aztán persze megvettem a kesztyűt is, meg még pár bódénál megálltam csak úgy nézelődni, és az volt a mókás az egészben, hogy mindenhonnan úgy álltam tovább, hogy azért mondtam: Kellemes ünnepeket! - elvégre azért árulnak karácsonyi dolgokat, vagy nem? Na, mindegy, a lényeg, hogy karácsony ide, vásárlás oda, mégis némely eladóknak még a döbbenet is kiült az arcára, és még fél füllel hallottam távozóban, hogy "köszönöm". Nem értem, eddig senki nem mondott nekik ilyet?!
Hát ismét eljött a mi időnk!
Ne felejtsük el, hogy az eredeti cél az volt, hogy romboljuk szét azt a jó kis idegbeteg, agyonstresszelt hangulatot, ami a prekarácsony szindróma okoz embertársainknál.
Lassuljunk picit be, tegyük tönkre a bevásárlókocsik harckocsis ütközetét azzal, hogy mosolyogva (és a varázsszót odalőve...) elengedjük a szűk helyen szembejövő bevásárlókocsis vadásztársunkat, beszélgetünk a sorban előttünk/mögöttünk állókkal. Hogy felismerjük, hogy a világbéke és a mi karácsonyunk nem azon fog múlni, hogy még átérünk-e azon a lámpán, vagy hogy beengedjük-e azt a bénázót a körúton. Hogy a puhatestűeknek még sokkal nehezebb mindent kézben cipelni, gyalog menni a hidegben, és ők is haza akarnak érni. Hogy ne fújjuk el a jó kis karácsonyi érzések gyönge lángját egymás szívében, - sőt.
Én ma úgy jöttem vissza Pestre, hogy hoztam egy adventi koszorút a lakásba, erről tudtak a többiek is, de arról nem, hogy az ajtón lóg egy kopogtató. Kíváncsi vagyok, mit fognak hozzá szólni.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de egyre erősödik bennem a karácsonyi hangulat. Ahogy egymás után jelennek meg a díszes csilalgok, villogók az üzletek ablakaiban, meg tegnap épp elnézegettem, hogy hogyan díszíti apu otthon is a boltot, és a végén tök szép lett, bár még néhány fenyőág elférne, de majd ez is meglesz. Az emberek meg mind mosolyogva jöttek be ma vásárolni. Azt hiszem, hatott ez az első karácsonyi bomba... :o)))