Csillagtalan éjjszakán nem jön szememre álom, Utam már egyedül, nélküled járom...
Arcod emléke nem hagy nyugodni Agyam zakatol, próbálom megfejteni, mit tudtam ennyire elrontani.
Nem teszek semmit csak emlékezem, a boldog napoknak vége, ettől könnybe lábad szemem...
Az együtt töltött időt képtelen vagyok feledni, minden vágyam újra veled lenni...
Millió emlék ezen a csillagtalan sötét éjjszakán.
Ha már nem tehetek mást, kiírok magamból mindent ami fáj.
Beléd szerettem végzetesen, szép lassan odaadó türelemmel elnyerted a szívem. Tiéd, kár hogy már későn hisz, nincs szükséged rám
Megismertelek és te lettél az én mentő angyalom! Kiragadtál a sötétből, törődtél velem ugy mint ahogy csak nagyon kevesen. Nélküled ebben a nagy világban elvesztem. Mikor féltem fogtad a kezem. Kivezettél a sötétségből a fénybe. Felemeltél, magadhoz öleltél, beengedtél a lelkedbe, a szívedbe, a csendes kis rendetlenségedbe. :)
Ott a karjaid közt őrizted darabokra tört szívem. És ahogy telt az idő, végre megint éltem.
Együtt voltunk nap nap után, menekültem hozzád és te mindig örömmel fogadtál.
Így játszottunk és beszélgettünk át oly sok éjjszakát. Így repült el egy nyár. Veled boldogan.
Megismertél, megismertelek. Ismerem már minden apró rezdülésedet. Ám ez nem véletlen hisz egyformák vagyunk mi ketten. Az együtt töltött idő alatt te lettél a másik felem.
Elkezdtek hullani a felvelek, jött az ősz, meghaltak a fák, kihült a föld s hült a világgal együtt ki a te szíved is.
S én néztem tétlenül... Igen láttam, végig figyeltelek, a szemem láttára távolodtál tőlem, hült ki a szíved végleg az őt ért csapások alatt. Hagytam, had hüljön, váljon jégcsappá, s ne szeress többé már.
Ne szeress hiszen soha nem érdemeltem, a sok törődést amit adtál, soha nem érdemelte gyarló, törött szívem. Úgy éreztem jobb lesz neked így, könnyebb az életed, legalább nem szenvedsz már ha kiölök szerető szívedből mindent ami bánt.
De az élet közbeszólt... Ahogy végig néztelek miként felejtesz el végleg, úgy forrósodott föl az én szívem. Szelíd szeretetből és barátságból, mit irántad éreztem, mióta megismertelek, mindent elsöprő szerelem lett.
Lényed iránt táplált csendes melegséből forróság s heves szívdobogás vált... Későn!
Itt állok nélküled, mintha belőlem hiányozna egy darab. Állok egyedül a hideg sötét csendben, összetörten fájó, lángloló szerelemmel szívemben. És tudom, hogy már késő... Ellöktelek magamtól téged, aki a legfontosabb voltál nekem...
Az előző hozzászóláshoz mellékelt vers első sora nem szándékosan lett elcsúsztatva, hanem a szövegszerkesztők inkompatibilitása okozhatta.
Végül legyen itt egy harmadik minta GL. megszerkesztett kötetéből, csak erős idegzetűeknek, a terjedelmes lábjegyzettel együtt:
AZ IDEALISTA
(Rémvers)
Szerelmes voltam egyszer egy leányba,
aki szép volt, mint az őszi nap.
Együtt voltunk mindig, úton-erdőn járva,
téli ködben, s mikor a vihar arat.
Örökké nyugodt volt, bármi baj ért minket,
bárhová futottunk nehéz okok miatt.
Ily boldog ifjú pár –mindenki ezt mondta-
a világon eddig tán sohase akadt.
Egyik este történt, vénasszonyok nyarán,
mikor együtt ültünk visszhangzó szobámban.
A Nap eltűnt lassan, felhő mögé talán,
szürke lett kint minden, csendesedve, lágyan.
És akkor a kezén megláttam a gyűrűt,
mit régóta viselt: köve opálos volt;
Mint eddig még soha, megkérdeztem halkan,
ilyen furcsa gyűrűt szép ujján miért hord?
De ő csak mosolygott, megsápadott arccal,
mitől szívem, agyam, félve megreszketett.
Megfogtam a gyűrűt: ha kell, akár harccal
lehúzom ujjáról! Ő kiáltott: „Ne tedd!”
A gyűrű összetört tompa reccsenéssel,
testének része volt, nem tudhattam én azt.
Azóta is csak ez legszörnyűbb emlékem,
s én vagyok, ki éjjel örökösen virraszt.
Hiszen álmaimban visszatért ezerszer
az a szörnyű este és az a szörnyű éj:
Láttam, hogy Őneki mint változott teste
sötétlő szürkévé, mint elkorhadt fahéj.
És lassan elfonnyadt, rothadozva, zölden,
testéből iszonyú férgek másztak szerte,
Arcából ragadós, tekergő szörny-csápok,
véres karmok nőttek, a levegőt szelve.
És én elszörnyedve futottam kifelé,
elrohanva messze, sötét erdők mögé.
De Ő jött utánam, fogait meresztve,
rémes rikoltással, fülem csengett belé.
Sokáig üldözött, majd egy kopár hegyen,
fekete sziklák közt végleg porrá omolt.
Azóta már tudom: én okoztam vesztét,
széttörve a gyűrűt, miben a szörny honolt.
Hiszen szép volt, okos, a tiszta ideál.
gyűrűjében hordta fogva gonoszságát.
Azóta keresek Őhozzá hasonlót,
akit testén-lelkén nem szőtt gonoszság át.
De nincsen! Sehol sincs! Minden lány iszonyú!
Szemükben csillogón sóvárog a halál.
Testük talán csodás, nem cápa-uszonyú,
sima bőrük alatt szörnyű féreghad áll!!!
+ + + + + + + + + + + + +
„Kérem szépen, ne tessék engem rémisztgetni!” – mondják most néhányan ennek a papírkötegnek az olvasói közül. Persze csak kis százalékuk, mivel a mai világban a „horror-líra” inkább kelt elnéző félmosolyt, mint borzongást. Csak azért kerülhetett ez a fércmű is ebbe a gyűjteménybe, hogy az egysíkúságon belül megpróbáljunk mégiscsak valamilyen mértékű választékot nyújtani a jobb híján e kötetet választó Kedves Olvasóknak. Nyilván akadnak, akiknek épp az efféle írások adják meg a szükséges napi betevő borzongást, ha másképp nem is, akkor az iromány eszmei silányságának, a kínrímeinek, a képzavaros szóösszetételeinek és a gyengécske eseményfűzésének nehezen elviselhetőségével. Persze ez nem valószínű, ennyire mazochista olvasók feltételezése csak arra utal, hogy e jegyzet írójának túlfűtött a fantáziája.
GL: Elnézést, hogy közbe szólok! Eddig a költemény számomra sértésnek is bőven beillő degradálása hangzott csak el, ám egy szó sem esett az értékeiről.
ZsL: Nocsak! Még azok is vannak neki?! Hová tudtad elrejteni ilyen jól?
GL: A keletkezés körülményeibe! Ezt a művemet ugyanis megrendelésre írtam. A polírműhely egyik munkatársnője néhány másik költeményem elolvasásakor azt mondta, hogy ennyi idétlenség után írhatnék végre valamilyen szép, romantikus szerelmi történetről szólót is. Vettem a fáradságot és másnapra kész is voltam vele. Odaadtam, elolvasta, és…
ZsL: …teljesen kiábrándult belőled. Sejtettem! Ahelyett, hogy virágot vittél volna neki!
GL: Ez most rossz vicc volt, mert a néni kora úgy harminccal meghaladta az enyémet!
ZsL: Nagyon udvarias dolog virággal megtisztelni érett hölgyeket! Pláne, ha képes elolvasni, amit irkálsz, kétoldali röhögőgörcs nélkül! Szóval, mit is akartál mondani erről a műremekről?
GL: Amikor írtam, nagyon naiv kölyök voltam még. Fogalmam se volt arról, hogy szörnyeteggé válás nélkül is elromolhat egy szépnek induló kapcsolat. Például azért, mert több év házasság után derül ki, hogy a feleségnek nem lehet gyereke, emiatt depressziós lesz, a férj meg képtelen segíteni rajta. Vagy azért, hogy összejöjjön az együttélés alapjaként egy saját lakás, túl sokat dolgozik a férfi, így időt ad az első évét már betöltött gyermeke mellett kissé unatkozni kezdő anyának, hogy találkozzék régi fiújával. Vagy, mert az egyébként hűséges természetű feleség három gyermek után ébred rá: férje pénzügyileg tehetségtelen, és nem tudja biztosítani a család megélhetését… Ezek az igazi rémségek! Egy egészen normálisnak látszó helyen, ahol se háborús helyzet, se természeti katasztrófa nem fenyeget, és egész jól is élhetnénk, ha képesek lennénk rá!
Ha már itt tartunk, íme még egy minta GL. "Fogaskerekek nyikorognak az éjben" című verseskötetéből, melynek megjelenése, tartanunk kell tőle, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. A kötet előszavát, lábjegyzeteit (időnként a Költővel folytatott párbeszéd formájában), valamint utószavát és függelékét (benne egy, a Költővel folytatott mélyinterjúval), jobb híján én írtam, hogy ezáltal javítsak valamelyest a kötet színvonalán!!!!! Itt most a "Bizarrkák" című ciklus "Abszurditórium" nevű alfejezetének egyik komponense következik, a lírai merénylet lábjegyzetével együtt:
ELLENÉRZÉS
Szeretem Kegyed mosolyát,
Amint két füléig ér!
Szemeit, a két pocsolyát,
Amint elfutja a vér! (x)
Szeretem lenge kezeit,
Szépek, mint két szeneslapát,
Szeretem köpcös térdeit,
És lenn a két bütykös bokát!
Szeretem szép arányait,
Azt a hét akós ölét!
Tölgyfatörzs-szerű lábait,
Rengő húshalom alfelét!
Mozgása: mint a mozdonyé,
Oly széles, mindent elsöpör!
Fahangja fülem eltömé,
Nyaka meg: hájteli csöbör!
Esze vág, mint a malomkerék,
Szava mézes, mint az ecet!
Sírása: ló-bivaly keverék,
Ha kacag, azt hiszem, veszett!
Maga az én régi álmom,
Szörnyűbbet ennél senki se lát!
Régi vágyam, hogy távozni látom,
Ily iszonyún szeretem Magát!!!
(x) E verset olvasva.
+ + + + + + + + + + + + +
ZsL: Ha jól számoltam, ez a harmadik olyan versed, amelyben kellő tisztelet híján szólsz egy hölgyhöz. Nem tartod ezt kissé túlzásnak?
GL: Nem, mert volt három másik is, melyeket a papírkosárba dobtam sikerületlenségük miatt, meg azért is, mert hat már tényleg túlzás lett volna!
ZsL: A szebbik nem bájait dicsérő lírád mindeközben sehol sincs.
GL: A költészet igazi nagyjai már elorozták előlem ezt a komoly témát! Észrevehetnéd, hogy én csak komolytalan témákkal foglalkozom írásban! Szívem hölgyének szánt becéző szavaimat inkább élőben adtam elő, ha módom volt rá. Úgy az igazi, nem???
"Kedves amatőr poéták! Mért hogy e helyütt talállak? "Pegazus, avagy saját versek topic", ott a helye poétáknak!"
Aztán meg ott van a "Bűnrossz versek" című topik is! Fejlett önkritikával rendelkezők számára!
Ide viszont beilleszteném GL.-nek, a XX-század egyik ismeretlen költőjének egyik "szerelmes" versét, amit kezdő fűzfapoéta korában írt. (Hmmm, hogy is mondjam... mindig is kezdő maradt...)
Óda Mótsing Anna bájaihoz!
Rengő húsnak szörnyű halma, Hozzád szólok, Mótsing Anna!
Bájaid oly felkiáltók, nem csoda, ha felkiáltok:
Ej, a szentjit, minő formák! Nem szenvedtek soha tornát!
Testedzés nem koptathatta, háj borítja, mint a vatta,
izom alig van alatta!
Kétoldalt a dicső fülek, bús kallantyúk, úgy fityegnek!
Homlokod, mint keskeny vonás, ám mögötte jó mély tudás
rejlik: oly mély, mint egy vén kút, oly sötét is! Mint gyalogút,
olyan gyepes, rögös, szikkadt; gondolat itt nincs, kitikkadt,
csak pár méla álmot ringat.
Homlokod alatt a szemek, két drágakő: gipsz és cement.
Fényük olyan, mint egy zsáké, mit eláztatott a bólé!
Orrod kecses, pici krumpli, rózsás orcád nem oly dundi,
mint egy kilenc akós hordó; ajkad nem festéktől bordó,
mégis szép szót ritkán hordó!
Nyakad szép, mint a rozmáré, lapockád kis orrszarvúé;
hóhér örül ily szép nyaknak, kannibál ily húsos vállnak!
Lábad modern, vagyis ferde, szőrrel nagyon nincs kiverve,
talpad csonttal van keverve: sok bütyök nőtt rajta szerte;
talpadon alig van serte!
Vállad s lábad zárta térrész oly impozáns, mint egy terasz!
Széles formák lomhán lógva, fél láthatárt eltakarva,
részletezve nem is írom, mely azt győzné, nincs oly irón!
Befejezem hát ez ódát, nem mondok több bókot én Rád,
nincs is oly szó, amely jól vág,
s kifejezi bájod, formád!!!
Kiíró: Barátok Verslista Pályázat címe: Amatőr írók, költők antológiája. Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven író amatőr költők, írók. Kategóriák: vers és próza
A pályázat célja: tehetséges amatőr irodalmi alkotók felkutatása
1.) A Barátok Verslista - a Vizuális Pedagógiai Műhely BT. közreműködésével - pályázatot ír ki abból a célból, hogy amatőr költők és írók publikálási lehetőséget kaphassanak egy Irodalmi Antológiában. 2.) Az antológiában téma megkötés nincs! Vers és próza is beküldhető, bármilyen témában, terjedelmi korlátok nélkül! 3.) Vallási, politikai vagy másokat sértő írások a pályázaton nem indulhatnak. 4.) Beküldés: a pályázati anyagokat e-mailben (csatolt fájlként) 11-es betűnagysággal, Times New Roman betűtípussal, A5-ös méretben (oldalnagyság: 148x210 mm - kb. 35 sor/oldal - szövegtükör kb. 9,8x16 cm), 2,5-2,5-es oldalmargókkal, normál sorközzel, 1 hasábos tördeléssel fogadunk csak el. Szerző neve: Írás címe sor után 1 üres sort követve következzék maga az írás. 1-1 írás között 2 üres sor legyen. Beküldési cím: antologia2008@verslista.hu. A beküldésről visszaigazolást adunk emailen! 5.) Beküldési határidő: 2008. június 1. 6.) Kizárólag jogtiszta, a pályázó által írt pályázati anyagot tudunk elfogadni. A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell egy aláírt, (személyi igazolványszámot, pontos lakcímet, teljes valódi nevet - és esetlegesen ettől eltérő írói nevet, amin megjelenni kíván - is tartalmazó) Nyilatkozatot a szerzőtől, miszerint a pályamű(vek) saját szellemi terméke(i), és a szerző hozzájárul annak térítésmentes leközléséhez a Barátok Verslista által (a Vizuális Pedagógiai Műhely BT. segítségével) kiadott antológiában. 7.) Nevezési díj: 3000 Ft/A5-ös oldal (2.5-2.5-es margókkal - kb. 35 sor/oldal). Befizetett oldalanként KETTŐ kötet jár a szerzőknek ezért! A nevezési díjat kérjük az alábbi címre befizetni: Baranyai Attila, 8263. Badacsonytördemic, Római út 84. Nevezési díjat a kiadó nem fizet vissza. Plusz példányok EZER forintos áron rendelhetők meg! A közlemény rovathoz kérjük odaírni: "SODRÁSBAN 2008"! 8.) A nevezési díj befizetését igazoló csekk másolatát postai úton kérjük eljuttatni, a Nyilatkozattal együtt címünkre. 9.) A szerkesztők által nem megfelelőnek tartott írások az antológiába nem kerülnek bele. Erről a szerzőt értesítjük. A szerzőnek lehetősége van a befizetett oldalszámnak megfelelően másik írás beküldésére ezen írás helyett. 10.) A beérkezett írásokat nyelvi lektor fogja átnézni. A lektor által javasolt módosításokat a szerzőkkel egyeztetni fogjuk. Az antológiában csak nyelvi lektor által átnézett írások kerülnek be. 11.) Antológia várható megjelenési ideje: 2008. szeptember 12.) További információ: attila@vpm.hu.
Szeretettel üdvözöl: Baranyai Attila Barátok Verslista vezetője attila@vpm.hu
