Keresés

Részletes keresés

Joana_ Creative Commons License 2008.07.31 0 0 2123

 

szerintem örültek, hogy veled legalább nincs NEKIK bajuk. Merthogy a gondjaid befelé fordulóvá tettek, látszólag "jó gyerek" voltál. Ez persze nem mentség, csak némi magyarázat.

Előzmény: Arpee78 (2122)
Arpee78 Creative Commons License 2008.07.30 0 0 2122
Nem vagyok tanár. Más okból tettem fel e kérdést.

Réges rég mikor még iskolába jártam, az iskolai és otthoni környezetem miatt elég gyatra lelki állapotba kerültem. Nem üvöltöztem, nem zavartam az órákat, épp ellenkezőleg betegesen csendben voltam. Azóta velem van egy kevés depresszió, szociális fóbia, alvászavar, suicid gondolat, stb... Ezekből csak részben sikerült kigyógyulnom.

Bőven voltam olyan állapotban hogy a tanáraimnak feltétlenül tudnia kellett hogy valami baj van. Ha akkor beszélnek a szüleimmel, vagy orvossal akkor ma talán minden másképp lenne.

Nem értem hogy felnőtt értelmiségi emberek akik életüket a pedagógus pályára tették fel, hogy képesek tétlenül végignézni egy gyerek megnyomorodását. Valami atrocitástól, megtorlástól tartanak a szülők vagy hatóságok felől? Létezik leírt szabály, törvény ami tiltja a pedagógusnak az együttműködést? Akkor mi lenne ha a szülőt nem egy kezdő tanító kérné a gyereke orvosi vizsgálatára, hanem a tantestület?

Elég vegyes érzelmekkel tekintek egykori tanáraimra és általában a tanárokra. Tudom hogy ők is szürke átlagemberek. A pályaválasztással nem kapnak glóriát, de nem növesztenek szarvat és patát sem. Ahogy sokan ők is közönyössé, fásulttá váltak, féltik munkahelyüket ezért véresen komolyan veszik a megtanítandó tananyagot. De ha gond van a tanítvánnyal inkább hallgatnak mint a sír.

Azt hiszem a tanáremberből nem az ember felé érzek megvetést hanem a tanár felé. Akármilyen okból is csak oktató, nem pedagógus.
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.30 0 0 2121
Egy sztorim van ilyen, még kistanár koromból. Az egyik 12 éves fiúgyerek állandóan nagyon hangosan beszélt, hangképzéskor nagy erővel préselte át a levegőt a feszes gégéjén, s hamar ki is fulladt. Gondoltam, nem ártana, ha gégész szakorvos megnézné, mert ha csomó vagy polip van a gégéjében vagy a hangszalagjain, akkor azt tegyék rendbe mihamarabb. Ha egy fiú elkezd mutálni, akkor már nem szívesen nyúlnak bele a gégéjébe.

Mondtam is a vezetőtanáromnak, hogy ezt beírnám a gyerek ellenőrzőjébe. Semmi baj nem lehet belőle, ha elviszik gégészhez, legfeljebb csak egy makacs gyulladást talál az orvos. Na, a nő majdnem leharapta a fejemet, hogy mégis, hogy képzelem én azt, hogy csak úgy beírogassak egy tanítványa üzenőjébe?

Na, attól kezdve meg nem álltam a vén luvnya előtt, ott akadályozott és szívatott, ahol csak tudott.

Szvsz a gyerekkel kellene megbeszélned. Ha ráveszed, hogy menjen orvoshoz magától, akkor megoldódik a szülők nélkül is. De ha terhességről vagy drogról szólsz a szülőknek, még az is lehet, hogy te ütöd meg a bokádat. Szerintem.

Csót:
b
Előzmény: Arpee78 (2120)
Arpee78 Creative Commons License 2008.07.30 0 0 2120
Tisztelt Tanár urak/Tanárnők!

Egy apró kérdésem lenne:
Ha egy tanuló egészségével probléma van, vagy legalábbis gyanítható, akkor erről szokás szót ejteni a szülővel vagy orvossal?

Nem feltétlenül súlyos betegségre gondolok. Az ugye természetes hogy ha a tanuló haldokolva elterül a padlón a pedagógus mentőt hív. De mi van ha csak depressziós vagy egyszerűbb bőrbetegsége van?


Arpee78
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.11 0 0 2119
Na tessék!

http://index.hu/politika/belfold/termt1568/ .

Fórum is van róla: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9180387 .

Hát, ez remek! Más már nem hiányzott! :-(

Csót:
b
ibron85 Creative Commons License 2008.07.10 0 0 2118
Nos szakmódszertanilag nagyon jó kezekben voltam, de ennek ellenére sem érzem úgy, hogy én fel lennék készülve. :) A gyakorlat majd sokmindent megtanít, ahogy Te is mondtad.

Eddig csak egyszer tanítottam osztályban, akkor 10.-esek voltak nálam. A látószögkörívet tanultuk, és háát... sokmindent elszúrtam, pedig már évek óta adok magánórákat. De teljesen más egy-egy tanulót tanítani, mint egy osztályt.

Az informatika tényleg elég gyorsan fejlődik, de ha nyitottak vagyunk az újra, sokat olvasgatunk szaklapokat, böngészgetünk mindenféle infós oldalt, akkor ezt hasznosíthatjuk a mindennapok óráin is. A DOS tanítása teljesen felesleges, ritka, hogy egy mezei felhasználó DOS felületet lásson. A programozás oktatása összetett dolog, csak emelt szintű csoportoknál kezdeném el középiskolában. Már elvégeztem az egyetemen az adatbázist, nekünk Oracle és Access felületen is számot kellett adni, mindegyikből volt évfolyamzh és Access-ből beadandó is. Jómagam nagyobb hangsúlyt fektetnék a grafikára, mindenféle szuper program van, ami lekötheti a gyerekeket (pl. egy általa készített képet manipulálunk stb., a szakdolgozatomat is grafikából írom :))

Előzmény: Hauanita (2116)
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.10 0 0 2117
Kösz, már rég váltottam.
Csót:
b
Előzmény: Hauanita (2115)
Hauanita Creative Commons License 2008.07.10 0 0 2116

Ha tényleg azt gondolod, hogy szakmódszertanilag is fel vagy vértezve, akkor nagyon optimista vagy :)

 

Én részemről mindig igyekszem megtervezni az órát, és felkészülni a kérdésekre. De ez tök lehetetlen. Első évben emlékszem -tán a duplaabszolútértékes egyenleteket vagy törtes egyenlőtlenségeket- tanítottam a 9.-eseknek (azóta rájöttem, hogy ezek egy része felesleges egy nem túl király osztályban...), és mind a négy párhuzamos csoportom ugyanazt kérdezte meg ugyanúgy, szinte szóról szóra. Döbbenet volt. Az első kettőnél még nagyon meglepődtem. Aztán már nem.

 

A másik az infó. Elég gyorsan változik, fejlődik, és ezzel együtt az igény is, meg a "tananyag". Mikor kezdtem (5 éve, nem az őskőkoban ;), még volt kolléga, akinél benn volt a tanmenetben a DOS. Én nem voltam hajlandó beletenni.

Vagy pl. adatbázisból (amit én egyetemen láttam először) mi FoxPro-t tanultunk, meg SQL-lekérdezéseket. Na, próbálj meg ezután rászokni az Access-re. Nem volt egyszerű, de azért már megvan. :)

 

Arról nem beszélve, hogy az én szakmódszertanosom elhatározta, hogy a programozási vezérléseket Comenius LOGO-val kell tanítani.

No, egyrészt én nem tanítok programozást (azt max tagozaton kéne), és a gyerekek eleve úgy jönnek, hogy ugye tanárnő, olyan teknőcöset már nem fogunk csinálni? Mert nagyon gyerekesnek érzik.

 

Szóval van mögötte meló, meg utána kell gondolni, de ha Te is annyira fogsz lubickolni benne, mint én, akkor csak jó döntést hozhattál.

Előzmény: ibron85 (2111)
Hauanita Creative Commons License 2008.07.10 0 0 2115

Mondjuk a június végig melós egy középsuliban, ha vannak érettségizőid, akkor elég kemény is tud lenni. (főleg 35 fokokban :)

Így is marad bő másfél hónap.

 

Én azt modnom, ne sírjunk. Mert bár ott vagyunk szombaton, ha ballagás van, ha évzáró, meg szalagavató, meg estébe nyúlóan, ha értekezünk, közös program-szervezünk, osztályozó-konferenciázunk, ingyér és bérmentve, de cserében meg azért csak ott van az huszonegynéhány nap pótszabadság.

Ezzel együtt vállaltuk. Pro és kontra.

 

Lehet váltani, ha nem érzed jól magad. Biztos ase egyszerű, de lehet.

Előzmény: borzimorzi (2114)
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.10 0 0 2114
Ja. A szabbatikus év lenne a legjobb az egészben. Pláne most, hogy a június-július-augusztus már nem játszik. Elöl-hátul levágtak belőle egy-egy fél hónapot.

Csót:
b
Előzmény: ibron85 (2113)
ibron85 Creative Commons License 2008.07.09 0 0 2113
Inkább megpróbálom ösztönözni a többi kollégát is. :)
Tényleg nagy probléma a tanári kiégés, ezt fejletebb nyugati országokban orvosolják, pl. a tanár 7 évenete 1 év tanulási szabadságot kap. Ilyenkor nem foglalkozhat gyerekekkel, tanulnia kell valamit, amiből levizsgázik és hasznosít a későbbiekben.
Ezt a magyar oktatásirányítás is jó ötletnek vélte és átültette, igaz speciális magyar módszer szerint: kötelező tanulni, viszont nem jár az 1 év tanulmányi szabadság (ami az egész lényege).
Előzmény: borzimorzi (2112)
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.09 0 0 2112

Semmi az egész, keves Olvtárs!

 

Előbb elmégy egy suliba, s ha megszereted, jó.

 

Ha nem szereted meg, annál jobb! Mert akkor alapítasz szépen egy rendes kis magánsulit, aztán ott megtanítod a matekot azoknak a kölköknek, akiknek az iskolában egy csomó szerencsétlen, frusztrált, a túlélésre játszó tanár már nem is akarja megtanítani.

 

És lőn világosság.  Felvirradt vala a dicsteljes kápitálizmus napja.

 

Hm.

 

:-(

 

Csót:

b

Előzmény: ibron85 (2109)
ibron85 Creative Commons License 2008.07.09 0 0 2111
Az egyetemmel kapcsolatban azt akartam mondani, hogy adott szakterületen belül nagyon sokat tanulunk, pl. jómagam matekból és informatikából. Úgy érzem, hogy ezen tudással felvértezve tudásbeli gondok nem lesznek. Sajnos manapság ez sem egyértelmű, találkoztam olyan kollégával, aki tudott nagy hülyeségeket mondani a diákjainak. Szakmódszertanilag egyáltalán nem vagyunk felkészítve, hiszen az a pár óra tanítási gyakorlat semmire nem elég, ezt a mindennapok fogják megtanítani. :)

A lelkesedés megvan, talán az egyetlen, ami az évek alatt csak erősebb lett. :)
És persze az évek során összeszedett tapasztalat nyilván sokmindent befolyásol majd. De ha mi tanárok szeretjük amit csinálunk, akkor nagy baj nincs!
Előzmény: Hauanita (2110)
Hauanita Creative Commons License 2008.07.09 0 0 2110

Nem fogom most visszakeresni, de pár éve gyakorlatilag szóról szóra írtam le, amit most Te az első bekezdésedben.

 

A jó hír, hogy még mindig a pályán vagyok.

Tényleg nem könnyű. Tényleg nincs megbecsülés (ha hibázol, azonnal észreveszik és szóváteszik, ha hónapokon át ingyenórákat tartasz, azért köszönet se igen jár).

 

Persze nem ennyire rossz a helyzet.

Klassz dolog leérettségiztetni egy társaságot, akikkel mennyi harc volt az elején, és van sok örömteli pillanat is a mindennapok során.

 

Viszont hiába gondolod, nagyon sok mindent nem lehet megtanulni az egyetem alatt. A személyiségedet nagyon nem tudod megváltoztatni, de leginkább majd a gyakorlatban fogsz sok mindent megtanulni.

Én pl. sokkal empatikusabb lettem (és még mindig van út előre :), más téren viszont sokkal közönyösebb. Mondjuk ez utóbbi inkább afféle védekezés a kiégés ellen. Van egy csomó olyan probléma, amin nem szabad illetve sokkal inkább nem éri meg túl sokat görcsölni, márpedig én beleestem ebbe a hibába az egyik tanévben...

 

Ja, és amire szintén nem lehet felkészülni, azok a járulékos dolgok. Hogy foglalkozni kell egy halom dokumentummal, hogy meg kell felelni a fenntartónak, és ezekből olykor nagy harcok is lehetnek.

 

Úgyhogy nagyon sok lelkesedést kívánok Neked a következő évekre! :-)

Előzmény: ibron85 (2109)
ibron85 Creative Commons License 2008.07.09 0 0 2109
Visszaolvasgattam a topicban és szomorú vagyok. Olyan sok rosszat hallani az oktatás minden területéről. Jómagam egyetemi hallgató vagyok még, ha minden jól megy hamarosan elvégzem és taníthatok (matek+informatika). Azon kevesek egyikének tudhatom magam, akik azért vannak tanárszakon mert már gyerekkoruk óta tanítani szeretnének. Mindig is hivatásként éltem meg a tanári pályát, egy szép, kihívásokkal teli, elsősorban erkölcsi értékekre épülő hivatásnak. Nagyon fontos, hogy az ember tanárként szakmailag mennyire felkészült, de aki elvégzi az egyetemet azért letett valamit szakmailag. Szerintem ennél sokkal fontosabb, hogy mint ember mit tudok adni. Ezt nem tanítják sehol, ez bennünk van, ezt a családunkból, a környezetünkből hozzuk.

Még diákként nekem is volt szerencsém mindenféle tanárhoz. Mindegyiktől tanultam valamit, valakitől azt, hogy mit ne csináljak majd tanárként, valakitől meg azt, hogy igen, ezt így szeretném én is csinálni. Van olyan egykori tanárom, aki most az országos Top100 körözési listán szerepel (komoly!!!). És van olyan is, akivel a mai napig összejárok, egy teára, egy kis beszélgetésre.

Jómagam is hatosztályos gimnáziumba jártam, és már 5. osztálytól kezdve zaklattak a tanáraim. Mikor kiderült, hogy sikerült a felvételim és kijelentettem az osztályfőnököm előtt, hogy én mindenképp a gimnáziumba fogok járni, a jegyeim szépen zuhanni kezdtek, főleg a matek. Ez akkor nagyon fájt, mert versenyekre jártam és úgy éreztem, hogy tudom és szeretem a matekot. A gimnázium azonban kárpótolt mindenért, olyan matematika-fizika tanárom lett, aki a példaképemmé vált, ő nagy hatással volt rám emberileg és szakmailag is, itt már meg volt pecsételve a sorsom: én tanár leszek. :)

Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egyszerű a munkám. Társadalmilag sajnos egyáltalán nem leszek megbecsülve, a sok alkalmatlan kolléga miatt valahol meg is értem. Sajnos sok olyan tanár van, aki nem érzi a szenvedélyt, a varázst, nem megéli a hivatását, hanem igyekszik túlélni.

Azt is tudom, hogy ezzel a tudással a versenyszférában is el tudnék helyezkedni, sokkal magasabb fizetésért. Én viszont tanár szeretnék lenni, szeretnék a gyerekek között lenni, segíteni nekik, nekem ez ad örömöt, ha ezért zsíros kenyeret kapok, akkor ezzel a helyzettel próbálok meg mit tenni.

Szerintem ha a gyerekek és a szülők is látják rajtunk, hogy szívvel lélekkel értük vagyunk, akkor talán kapunk egy kis bizalmat és tisztelet. Nekem ennyi elég, ezzel a két dologgal már csodákat lehet tenni. :)

Előzmény: lkcar (2100)
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.02 0 0 2108
OFF

Aha, értem. Nekem is azok az eredeti érdeklődési területeim. Csak ez a rohadt politika kierőszakolja, hogy foglalkozzunk vele.

Csót:
b
Előzmény: Shalina (2107)
Shalina Creative Commons License 2008.07.01 0 0 2107

OFF

 

Amúgy meg leginkább tanaras meg nyelves topikokban járok.

 

Shal

Előzmény: Shalina (2106)
Shalina Creative Commons License 2008.07.01 0 0 2106

OFF

 

Fogalmam sincs, nem téged olvastalak kifejezetten, sőt, igazából semmit, csak kattintgattam, és megláttam valahol a neved. De már meg sem tudom mondani, hogy melyik topikban.

 

Shal

Előzmény: borzimorzi (2105)
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 2105
OFF
Hol olvasol, ha nem vagyok indiszkrét?
Csót:
b
Előzmény: Shalina (2104)
Shalina Creative Commons License 2008.07.01 0 0 2104

OFF egy picit, de muszáj leírnom. :)

 

Pont tegnap olvastalak valhol nagyon nem itt és tök véletlenül, és megállapítottam, hogy jé, milyen régen nem láttalak már írni (nyilván ott, ahol én olvasok). Erre tessék. :))

 

Shal.telepata

Előzmény: borzimorzi (2102)
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 2103
Bocsánat!

Helyesen: a 4., a 6. és a 10. évfolyamok végén, majd a 12. évfolyam végén úgyis ott van az érettségi. A 4. évfolyam végén a 8 osztályos gimikbe lehetne besorolni a jelentkezőket, természetesen úgy, hogy az első választ először. A 6. évf. végén a 6 osztályosokba lehetne felvételizni, ugyanígy. Végül a 8. évfolyam végén szintén.

Bocsesz, valahogy kitörlődött.
Csót:
b
Előzmény: borzimorzi (2102)
borzimorzi Creative Commons License 2008.07.01 0 0 2102
Mivel már megszabadultatok a sulitól, lennél szíves ideírni a suli nevét? Nehogy belefussunk!

Mellesleg ez egy agyrém, hogy a gyerekeket kiszolgáltatjuk a kenyérféltés okán hisztérikus tanaraknak. Tisztelet persze a kivételeknek! De ezzel a hülyeséggel, hogy az ált. isk. tanárokat valósággal ráuszítják azokra a gyerekekre, akik 8 vagy 6 osztályos gimikbe mennek, nagyon sokat ártunk a gyerekeknek.

Pár éve már hajtogatom, hogy ha nem is olyan idióta módon és gyakorisággal, mint pl. Angliában, de itthon is kéne rendszeres, országos felmérés a főbb tárgyakból, mégpedig központilag és titkosan. Mindjuk a 4., a 10. és a 12. évfolyamok végén. Az eredményektől kellene függővé tenni az iskolák és a tanárok jutamazását is. Ha országos és titkos lenne a felmérés, akkor ilyen módon országossá tehetnénk a felvételiket is. Persze, az elitcsemetéknek ettől nem lenne egyenes útjuk a versenyistállókba, mint ma, viszont valódi esélyegyenlőség lenne. Persze, ez nyilván nem tetszene a lumpenmúnyikáknak, akik a mások gyerekeinek a jövőjét kockáztatnák a deszegregáció és az integrált oktatás oltárán, de persze a saját gyerekeiket csakis elit iskolákba kívánják beíratni.

Más módon szvsz nem garantálható, hogy egy tehetséges szabolcsi, hevesi vagy borsodi gyerek a származásától függetlenül olyan jó iskolába kerüljön be, ahol a neki legmegfelelőbb oktatást kaphatja. Plusz természetesen szükség lenne kollégiumokra is. Valamivel nagyobb szükség, mint kormányzati negyedre.

Csót:
b
Előzmény: Lujza71 (2101)
Lujza71 Creative Commons License 2008.06.13 0 0 2101
Egyszerűen muszáj kiírnom magamból az elmúlt 2 évet

 

Történt, hogy egy pest melletti kisvárosból bevittük elsőbe külső kerületbe a gyereket mert tudtam hogy alapból problémás sok esetben antiszociális de másban messze átlag feletti és keresnem kellett egy olyan tanerőt aki hajlandó a különcségeit tolerálni

ez ott találtam meg és semmi komoly problémánk nem is volt 4 éven keresztül talán csak annyi hogy mivel egy tényleg lelkiismeretes elfogadó tanárnénihez kerültünk hát összejött egy olyan osztály ami szerintem minden pedagogus rémálma a 29 gyerekből volt 11 különböző dixes ,egy zseni ,5 viselkedészavaros

de valahogy megbirkózott vele sőt sikerült őket egybekovácsolni és egy tényleg egymásra figyelő pozitív osztályközösség alakult ki 4re

közben elkezdődtek a lobbi első jelei lányom 3 éves kora óta tanul angolt tehát nem igazán figyeltem fel arra a tényre hogy 4ikben egy némettanár ingyen órákat adott németből a jelentkező osztálytársaknak az  már kezdett jobban érdekelni mikor választani kellett a két nyelv között kiderült hogy minimum 12 németesnek kell lennie de mivel a tanárnénihez jártak énnyien akik miatta a németet választották ez a probléma is megoldódott

ekkor jött az első pofon ami azt hittem engem nem érint kiderült hogy az iskola másik némettanára lesz felsőben az osztályfőnök és természetesen a német és a magyar tanár is egyben még mindig nem esett le a húszfilléres a lányom ha valamiből zseniális az a magyar több novellája jelent meg különböző internetes oldalakon napi rendszerességgel  ír valami olyan mély tartalommal ami nem egy 13 éves gyerek sajátja

Eltelt az első felsős év, elég sok problémával nem figyeltem a külső körülményekre , a gyerek elég sokat rontott főleg matekból, ami sose volt a szíve csücske de betudtam a lustaságának. Elkezdtem keményebben fogni majd a 6ikat meghúzzuk, és nem lesz semmi baj az első feketeleves az év végén ért amikor szinte minden tantárból kétes jegyre állt ,sőt az hiszem x,6 alatt egyikből se volt és 1 tantárgyból se kapta meg a jobb jegyet   

Sikerült egy olyan bizit összehoznia ami mindenre elég csak pont a továbbtanulásra nem .Jött az évzáró ahol kiderült, hogy az osztályból 7 gyerek 12 tantárból bukik és ebből a 7 gyerekből 6 angolos érdekes statisztika kezdett felnyílni a szemem ,de még mindig nem gondoltam igazán át mi is történik a háttérben .

Végigtanultunk egy teljes nyarat, heti 2x2 óra magántanár utána leckeírás itthon, azt hittem meglesz az eredmény .A gyerek kussol semmit nem mesél a suliról ,az ellenőrzőjében nincsenek igazán rossz jegyek ,de tanulni az istennek nem akar, eljutottunk arra a pontra ,hogy kezdtem komolyan megijedni .Egy két ártatlannak látszó megjegyzés után novemberben már komolyan az iskola váltás fontolgattam ,főleg mikor egy másik angolos kisfiú anyukájával futottam össze és elmesélte hogy a fia úgy tud 2es lenne 4 tantárból ,hogy 5féle magántanárhoz jár .

Ekkor komoly leültem beszélgetni a lányommal ,és végre kihúztam belőle pár olyan tényt amit addig elhallgatott pl. a OF minősíthetetlen hangnemben beszél a gyerekekkel ,és van olyak kisfiú aki az órán csak gyengeelméjűnek nevez és ebben pár tanár gond nélkül együttműködik .

Azonnal elszerettem volna vinni a gyereket de a férjem leállított, mondván évközben talán nem kellene iskolát váltani, mert nem vet a gyerekre jó fényt ha egy kialakult közösségbe csöppen igaz indok nélkül. Számba vettük a lehetőségeinket, és találtunk egy olyan 6 osztályos gimit ahol nem túl nagy a túljelentkezés ,ezért ha sikerül a felvételije talán tiszta lappal indulhat .

Elérkezett a félév napi szinten lassan verekedésbe fajuló harcot vívtam a lányommal és a  jegyekkel ,mivel azért kiderült semmi sem olyan rózsás amilyennek látszik sőt beesett egy 3as magatartás úgy hogy a lányom ellenőrzőjében még egy szaktanári figyelmeztetetés se volt ez a felvételin szóvá is tették hogy ilyet még nem láttak.

 Elmentek apukájával felvételizni ,nem akartam belefolyni a felvételi procedúrába  ,így is eléggé kétségbe voltam esve a lányom jövőjét illetően, és féltem  kifakadok és olyat mondok amivel még jobban elmérgesítem a családi helyzetet.

  Férjem és lányom is hozta a formáját ,jól sikerült a felvételi és felvették.

Ennek örömére bementem az iskolába megkeresni az osztályfőnököt, mivel a gyereknek április közepén 1 jegye se volt beírva az ellenőrzőbe , a naplóból  kiderült hogy matekból össze -vissza 2 egyeses van a 2ik félévre, a többi tantárgy renden van mármint amennyire rendben lehet ,szépen beírtuk a jegyeket, de egy szó nem hangzott el, hogy miért is nincs semmi beírva .Szépen megköszöntem és távoztam a matektanárhoz ,aki hát nem éppen konstruktívan állt a problémához, nem tud korrepetálni mivel nincs rá óraszám ,na itt eltört a mécses, úgy zokogtam mint egy kisgyerek kijött előtte a fél év feszültsége és tehetetlensége.

Másnap kislányom megkapta az első osztályfőnöki intőjét ,mivel a gyerek kötelessége az ellenőrző pontos naprakész vezetése ,tegye mindenki a szívére a kezét mi mindig minden rossz jegyet beirtunk ?

ha jól emlékszem nálunk 2 hetente ofő órán rovancs volt, és ha valami hiányzott hát ott pótlódott.

 Érkeztek a hátsó infók egy fiú szinten felvételizett egy 6 osztályosba ,mikor ezt elmondta azon az órán 4db egyest kapott magyarból ,csak hogy tudja mutogatni a felvételin .

Nagyon komolyan ráparancsoltam a gyerekre, hogy kussoljon, szerencsére ez az incidens meg is győzte  róla hogy így kell tennie.

 Kedves tanárnéni tájékoztatta az osztály , hogy sajnos 6 gyerek nem kívánatos az osztálykiránduláson ,köztük a kislányom se persze mind angolosok ,azt már fel se vettük ,ahogy azt se mikor a magyar évzáró dolgozata 3-5-3 tartalom ,külalak 3, helyesírás 5ös,egy hibátlan dolgozatot nehéz lepontozni, és a kötelező olvasmány dolgozatán látszik a 4esből átjavított 3as. Ma se értem miért is nem 3as eredetileg,igen  nehéz 4ből 3ast fabrikálni ,de ez még látványos is, talán arra várt hogy bemegyek és kiverem a balhét ?

A május matek nyüstöléssel telt, szerencsére másra már nem kellett figyelni, heti 3x magántanár és végre elérkezett a következő dolgozat amire elég sokat készültünk és 2es lett itt már a lányomban is elszakadt a cérna, és megnézte a mellette ülő kislány dolgozatát, amikor kiderült hogy ő 1el több feladatot csinált meg jól, mint a kislány aki 3ast kapott, végre kiállt maga mellett (szerintem nem mert volna 2el hazajönni) és az ellenőrzőjébe bekerült a 3as a tanárnéni aláírásával , csak az a jegy a naplóban nem realizálódott. 2 hete amikor bent voltam megint a matektanárnál ennek a dolgozatnak a jegye hiányzott a naplóból .

Irt még egy 3as matekdogát ,és remélem ne bukott meg , nem tartom a gyerekemet angyalnak sőt tudom hogy az átlagnál több probléma van vele ,viszont szülő vagyok és a legellemibb tájékoztatást se kaptam meg nem hivtak be hogy tegyünk valamit mert baj van ,amikor mentem az is lányomon csattant. Ez történet nem csak rólunk szól, talán valakinek tennie kellene valamit ,egy állását féltő kicsinyes rosszindulatú nő ellen, aki nem tudni hány gyereknek tette már tönkre direkt az életét ,mert nem volt szimpatikus vagy mert angolt mert választani és ezzel veszélyeztette a pozícióját.

Délután megyünk a bizonyítvány osztásra ,és remélem elfelejtem ezt a rémálmot amit az elmúlt 2 évben megéltünk.

 

lkcar Creative Commons License 2008.06.03 0 0 2100
Hali

Ritka a jó tanár...
Sőtt...

Ideje lenne valami megoldást találni arra, ha probléma van egy diákkal órán, akkor NE tárgyi tudásból osztályozzák ezért.

Az se ártana ha nem használnának a tanárok obszcén szavakat a diákokkal való kommunikációban.

Nem hallok sok jót mostanában a tanárokról. Sajnos nem a régi idők elvei és értékrendje szerint működnek.

L.
Nebáncs!virág Creative Commons License 2008.03.07 0 0 2099
Az oktatáspolitika nem ide való. A Közélet fórumcsoportban már van erre megfelelő topik, ott lehet folytatni.
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9125423
NagyonI Creative Commons License 2007.09.24 0 0 2095

Jéééé.... Akkor lehet, hogy az én topikomat is összevonják majd valamelyik időskorúak topikjával????

 

Hát van nehány hasonló témájú topik, az biztos.

 

Kösz a felvilágosítást: csak rajta, menjen az  az eszmecsere:::)))

Előzmény: bokor (2094)
bokor Creative Commons License 2007.09.24 0 0 2094
Ne örülj, kedves, csak azért lendült fel a topik, mert furán alakult a sorsa, elindult egy "fekete pedagógia" c. a polidilin, azt átrakták a Szülői Munkaközösségbe, majd összevonták ezzel, ami eredetileg tán a törzsasztalon volt, most ide került, az szmk-ba... Unatkoztak a moderák, asszem...
Előzmény: NagyonI (2093)
NagyonI Creative Commons License 2007.09.24 0 0 2093

Örömmel olvastam az utóbbi pár nap termését:::))Jó néhány hétig volt hallgatási szünet.

TD kicsit felrázta, kicsit el is gondolkodtatta a topikot.

Engem is, az átkosban végzett és dolgozott nyugdíjas pedagógust.

Hm...  Azt gondolom, talán a marketinget tanulókat is meg kellene egy kicsit jobban szűrni. Vagy nem kicsit??? Meg még mennyi de mennyi főiskolás/ egyetemista rendelkezhetne több önkritikával, mielőtt elküldi a jelentkezési lapot.

El lehetne- e dönteni egy 20 éves fiatal emberről, hogy milyen szakember lesz???? Szerintem nem...

 

Joana_ Creative Commons License 2007.09.24 0 0 2092

OFF 

 

azt azert nehezen hiszem,hogy valaki ugy alljon fel a katedrara,hogy ma megszivatom a 3.b-t...miert is lenne az jo neki?

 

nekem lenne 1-2 ötletem, hogy miért lenne jó neki, de szerintem neked is. Amúgy biztos vagyok benne, hogy van jópár ilyen tanár, mint ahogy jópár ilyen fönök is, vagy bárki, akinek beosztottjai vannak.

 

ON

Előzmény: Gabiiiiii (2089)
sasmadár73 Creative Commons License 2007.09.24 0 0 2091

TD fórumtárs helyesírásán tűnődve bennem az a kérdés merült fel, vajon miért az oly egyszerű igekötős avagy t/tt problémákon bicsaklik meg - s miért, hogy (rossz helyesíró számára valóban nehéz) hasonulásokat, ilyesmiket nagy biztonsággal kezel...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!