Kornis Mihály azt üvöltötte a tévében (
Frizu bácsi műsorában), hogy Kádár „
megroppantotta a nemzet gerincét”. Merthogy nem halt meg akkor, amikor „
egy államférfinak meg kell halnia”. Nota bene nem Kornis Mihálynak a saját gerinchúrjáért, hanem Kádárnak kellett volna meghalni azért, hogy Kornis gerince ne roppanjon meg, pl. 1974 és ’78 között, a kommunista Magyar Rádió megbízható munkatársaként.
Ügyes! – mondotta Kohn bácsi annak idején.
[A hülye Alföldi Róbert pedig azért büszke a magyarságára, mert egyszer azt mondta neki egy külföldi ember valahol külföldön, hogy „
Jaaa, Puszkász!”… igen, szó szerint ezt mondta a külföldi, és ezért nagyon büszke most Alföldi Róbert, a színigazgató, ezért büszke az ő dicső magyarságára… merthogy
Puszkász (tegnap láttam a tévében) – komolyan mondom, már senki sem normális ebben az árva országban.]
Mindegy, a lényeg az, hogy Kornis nyilatkozata után nagyon nem hallottam
Vásárhelyi Mária tiltakozását. Pedig nem is oly régen még iszonyúan zengett tőle a sajtó, amikor a csúnya film az ő apját állította be szarfaszúnak, és éppen a Kornis-logika alapján. Vagyishogy a rendező szerint
Vásárhelyi Miklósnak is meg kellett volna halnia, hogy a filmművészeti utókor ne tekintse őt gyáva patkánynak.
És akkor Vásárhelyi Mária joggal tiltakozott, míg most (Kornis után) nem joggal nem tiltakozik.
Vagy a történelem családi ügy volna csupán egy „véleményformáló értelmiségi” számára?
*
[Egyébként pedig szívből kívánom Kornis Mihálynak: álljon keresztbe az író úr torkán a „
nemzet gerince” szintagma, kívánom, ne bírja fölköhögni azt soha, de legalábbis addig ne, amíg árpádsávos zászlót lobogtat a téren az eltaknyolt gerincű magyarság roppant szele!]
