Félni az egy folyamat, megijedni, az egy pillanat.
Na, igen, de mégis azt mondjuk, halálfélelem van a szemében. Halálijedtség akkor. Sose láttam egész álló napos-hetes-hónapos halálfélemet szemekben. Igaz, "halálijedtséget" se nagyon. Szerencsére.
Tetszik ez az árnyalás, hogy az élet vagy az életút része a halál...
Természetellenes az is, hogy huszonöt után megyek össze, nem leszek szebb, a mellem se nő? Egyszóval leépülök. A halál csak a vége. (jó, legyen a kezdete is vminek). Szerintem épp ez a természetes. Az örök élet szempontjából meg főleg logikus, hogy nem lehet mindig a test börtönében élni. Bár számomra az evangélikusok szimpatikusak ebből a szempontból. ha jól tudom, őnáluk a test és a lélek annyira egy, hogy ha a test meghal, akkor vége, finito, konec.
Nem alázat-e az is, hogy sietteted az időt, ami amúgy is be akar teljesedni.
Hát ha nem folytatódnék, akkor lehet, hogy azt mondaná, hogy élni azért még mindig jobb, mint megsemmisülni, illetve akkor talán azt mondaná, meghalni más, mint élni.
Én az olvasásról nem tudok leszokni, de nem is akarok:)
Te miért hagytad el "tüntetőleg"? Hogy ne offoljuk ezt a topikot, leírhatod a választ a Csak úgy-ban is:)
Hát jókat kérdezel:)
El tudom képzelni, hogy vannak emberek, akik nem félnek a haláltól, mivel jobb pillanataimban én sem félek:) Igen, aki nem fél a haláltól, szerintem is mondhat ilyet, hogy a halál csak egy átmenet, vagy az élet velejárója, és így a maga nemében természetes, bár keresztény mivoltomban én a halált rossznak tartom, és inkább az életutam részének tartom, s nem az életem részének, és természetellenesnek is tartom, ha nem is mindig félek tőle.
Nekem nagyon tetszett a Csodás álmok jönnek c. könyv. (A filmnek csak az elejét láttam, az a könyvhöz mérve nem tetszett, úgyhogy nem is néztem tovább.) A Csodás álmok jönnek is arról ír, hogy a halálon túl ugyanúgy önmagadat találod, szóval emiatt sem érdemes a halálod pillanatát siettetni.
Félni az egy folyamat, megijedni, az egy pillanat.
Lehet, hogy csak egy újabb pontatlan fordítás áldozatai vagyunk, és eredetileg úgy szólt a kérdés, miért nem halsz meg mindjárt... persze ez is csak egy feltevés, mivel eredetiben, nyelvismeret híján, nem tudom elolvasni.
"A halál" - mondta Thalész - "semmiben sem különbözik az élettől". "Akkor miért nem halsz meg?" - kérdezte tőle valaki. "Éppen azért, mert semmiben sem különbözik" -válaszolta ő. (Diogenész Laertiosz)
Rámzúdul valami iszonyatos hideg, kozmikus hideg mintha beszakadt volna felettem egy darabka ég ahogy fekszem a mentő kocsiban, merev hordágyon csövön orromba ömlik az oxigén, egy orvos mindenféle hülyeséget kérdez, hogy volt már szívinfarktusom? Sziréna sikít vészhelyzet A halál-előcsarnokában meleg fogad és néhány fehérköpenyes Mit érez? - kérdi doktor Szultán Szaid, fiatal szemüveges, mindez a Debreceni II-es belklinikán, mintha valaki a szívemre lépett volna és a sarkával kíméletlenül taposna, valami ilyesmit érzek, jól van legyen türelmes kérem, még egy félóra, karjaimba ömlik az infúzió mossák a szívemet hátha szabadulok minden szennytől az orvos szüntelen magyaráz, parancsot osztogat, velem is beszél jó lenne, ha bírnám a fájdalmat, nem szeretne túlerős gyógyszert adni aminek következménye lehet…a fájdalom azonban észbontóan növekszik a gerincem, mintha tűzben égne, egy zöldruhás álcázott tündér törölgeti a homlokom nedves ruhával, most a tarkóm alatt is egy ijedt, asszisztens kiabálja, hogy 42 a pulzus és tovább csökken az orvos, valami oldatot fecskendez újra az infúziós üvegbe és biztat még húsz perc a fájdalom csökkeni fog újabb oldatokkal telítik az üvegeket. Kikattanok a jelenemből valami vastag fekete gomolygó anyagot látok ugyanolyan kövér fehéranyaggal összefonódik, mint valami óriás hernyók dagadnak egyre nagyobbra, hol az egyik növi át a másikat, hol a másik kerekedik fölénybe, iszonyatos küzdelem, most újra a fehér lendül támadásba és lenyomja a feketét, ami csökkenni kezd, látom az orvost, a többieket, szorító fájdalom ül mellkasomon és nyom végtelen sok mázsa lehet, nem bírom ezt nem lehet doktor a csaj frissen törli a homlokom, önkéntes nőnemű fájdalomcsillapító gondolom és az orvosra pillantok, aki a képernyőt kémleli, mint aki tudja milyen film következik, talán állít a hangon, a képen, mielőtt leülne ő is szórakozni, a fájdalom egyszerűen eltűnik, Szultán Szaid orvos mosolyog pontosan tudja, megszabadultam a kíntól, átfogja a karom és velem együtt ragyog Másodperccel később kéri, töröljék szárazra a fejem, lábam csupa víz a testemből szakad a verejték, nem haltam meg, Ó Istenem, a fájdalom halt meg helyettem beengedik a fiamat, mosolygunk, mint mindenki, az orvos leül a lábamhoz, mintha mindig együtt birkóztunk volna, nagy ellenfelekkel és most osztozunk az örömön, az asszisztensek még forgolódnak, hoznak – visznek eszközöket, gyógyszereket…köszönöm ..mindenkinek…ezt a vad csatát…köszönöm önzetlen szeretet áramol az élőkben!
Mit csinálhatnak most az elhunyt Lelkek? Milyen lehet érzékszervek nélkül? Nekem az egyik legfontosabb; ha marad belőlem valami az „öröklétnek”, Kiskutyám és Macsekom is velem tarthatnak, Nélkülük én sem megyek.
Húzzál bele az egészséges hittudomány tanulmányozásába, hogy ne mondjál olyan nagy hülyeségeket. Talán elég csak az újszövetségben szereplő oly sok analógiára felhívnom a figyelmedet, de az Ószövetségben is van bőven -, amelyek az evilági és a túlvilági életre vonatkoznak.
Pl. "nem iszom a szőlőtőnek gyümölcséből, mígnem újonnan iszom azt az Isten országában," stb.
Ama szegényes gondolataidat pedig, hogy az ottani élet valamivel is szegényebb lesz az itteninél a hívők számára, gyorsan dobáld ki magadból. "Amiket szem nem látott, embernek szíve meg sem gondolt, amit Isten készített az őt szeretőknek.."
Biztos, hogy a világmindenség és az élet tele van feltáratlan titkokkal. Az is biztos, szvsz, hogy a szeretetről is keveset tudunk.
Hoztam neked megint egy irodalmi példát.
Bächer Iván: Névsorolvasó c. könyvét olvasom, nagyon jó könyv, nem győzök idézgetni belőle a beszélgetéseimben.
"Egyszer ültem egy kórházi folyosón, este kilenckor, télen, félhomályban, mellettem ült egy feleség, szétoperált aggyal, gyerekké téve rég, kopaszon. Mellettünk ültek a többi szobatársak is, négyen. Neurológia, csupa eszement. Odabenn a kórteremben a hatodik üvöltve haldoklott, nem bírt senki megmaradni ott. Ültünk némán, órák óta ültünk a folyosón, hallgattuk az üvöltést, a halálüvöltést. A feleség cigarettát szítt, mert ahhoz ragaszkodott, az éltette, mindenki tudta ezt, neki szabadott, még ott a folyosón is. Csend volt, üvöltő sötét csend. Kórházi este, akik tudja, tudja. Aztán egyszer csak megszólalt a bolond feleség, akinek, ahogyan ő mondogatta viccesen, kivették az agyát. "Tudod, sokáig azt hittem, hogy az élet olyan, mint egy regény. Most már tudom, hogy az élet nem olyan, mint egy regény. Hanem olyan, mint a Biblia."
Kedves Tőled , h megelőlegezed:) A monosteisták szerintem azt masszívan lenézik, jobb esetben megmosolyogják, ha valaki szeretetben egyenértékűnek tartja az állatát, azt tapasztaltam még sok állatorvos is teljesen degenerált hülyének néz sok gazdát(számtalan az is), és mintha kötelező lett volna ezt a hivatást választaniuk, de ez nem ide tartozik. A politeista lélekvándorlásban hívők is azt tartják, hogy biz. állatokban az elhunyt emberek lelkei lakoznak, szóval nem önmagát az állatot tisztelik. Sokaknak büntetés, h állat képében születnek stb. Ez nekem azért tartozik a Félsz-e a halál témájához, mert hihetetlen undorral tölt el elképzelni, h van egy létakármi, mindenféle csak emberi lélekkel összezárva örökkévalóságban, még csak az sem marad meg reménynek , mint az életben, h meghalsz és megszabadulsz attól az állapottól, amiben benne kell lenned. Én nem csak kutyák és macskák esetében, hanem közösségekben élő számtalan faj egyedei egyéniségében vélek olyasmiket, mint amivel az emberek is rendelkeznek, értelem, szeretet stb., amik nem hiszem, h kevesebbek az emberénél.
Mit csinálhatnak most az elhunyt Lelkek? Milyen lehet érzékszervek nélkül? Nekem az egyik legfontosabb; ha marad belőlem valami az „öröklétnek”, Kiskutyám és Macsekom is velem tarthatnak, Nélkülük én sem megyek.
Igen, úgyis, mert aki valakit valóban szeret, akkor minden tőle telhetőt megtesz azért a másikért, még ha a sír széléről kell is visszahoznia. Gondolom egy haldoklónak is könnyebb, ha valaki fogja a kezét.
