"Az elmúlt szinházi évad szlovákiai szinésze a vásárúti/hetényi Gál Tamás lett, ezzel a kis lirikum gratullatummal szivből örülök a sikerednek barátom:
Gálába vágta magát Tamás Ezt magyarnak a szlovák adta más óhajtotta tán de e dij alakitás függvénye s nem nemzetegyenlet kénye –kedve deszkára bőrét viszi ő s ez nem VÁSÁR, ÚT, mit rá sors szabott: GRATULÁLOK CIMBORÁM, DIJAZOTT!"
Tamás mondta Kisvárdán, hogy a zenekar még nem volt ebben a városban, így ezzel a koncerttel vesztik el a kisvárdai szüzességüket :D
Természetesen ez így leírva semmiképp sem hozza vissza azt a hangulatot, amit kiváltott ez a mondata, ami t sajnálok, mert nem lehetett benne részetek, hiszen nem voltatok ott.
A somorjai Ghymes-koncert margójára Hogy mire valók az angyalok hajszálai? A költő erre is felel: .... hogy „egészbe fonja a sorsot...“ Persze a költő sorsát... aztán már csak „életvízben kell tartania“ és így lesz a sorsa egésszé, elviselhető életté. S bár a költő csak igen ritka esetben mestere a hegedü húrjainak is, időnként azért ez is előfordul. És ha a költő szavait zenével is bebalzsamozza, akkor a pára lecsapódik a hegedüre, a kobozra... Ekkor, de csakis ekkor rádöbbenhet a költő: szikraszeműje már nem egyedül járja útját... Táncát sem egyedül lassúzza jobbra - balra, hóban, ködben, fagyban ... s közben ahogy nevet, az időránc kisimul a homlokán. És ekkor, de csakis ekkor hirtelen, váratlanul andalúz virtussal kezd forrongni a vére, s a közönség, a rajongók is azonnal ropni kezdik a boszikkal a buja vajákos zenére. S bár a világegyetem se napnak se holdnak nem ajándékoz szabadságot, mi a költővel ellentétben: egy pillanatra mégis rájövünk, hogyan legyünk mi minden bilincs, tiltás ellenére csakazértis szabadok.... És ezt az érzésünket, szívbe-menekülésünket nem csak Kárpát zengi világgá! Köszönjük Szarka Tamásék, köszönjük Ghymes, hogy a somorjai Pomlé parkban hullhatott ránk oltalmatok! Utóirat: Ha van, ki nem érti szavaimat, kérem jöjjön el a legközelebbi Ghymes-koncertra, hogy fenti gondolataim világosságot nyerjenek, lelkében, szívében...
D.Tok Ernő, Közép-Európa, Kárpát-medence, Északi Magyar Nyelvőrség
Óriási bulizós, fergeteges..., hangulatot teremtett a Dunakeszi Fesztivál záró délutánján föllépő Ghymes együttes. Pillanatnak tűnt a másfélórás koncert, amit éles ovációval, vastapssal, füttyel, skandálással köszönt a lelkes közönség. Alhambrával kezdték, ami feszítettségével megadta az alaphangulatot, majd Tüzet viszekkel folytatták, s ettől kezdve már nem tudom kontrolálni a sorrendet. Az biztos, hogy keményítettem, erősítettem magam a Szikraszeművel, Álmodva vártam a Ződ hajnalt, Életvízzel itattam..., a Hóban fürdő madarat. Tomboltam egy óriási dobszólón..., hogy Ne nézz hátra, met olyan különleges improvizált hegedűszólón lejtett a Tánc a hóban, hogy fölébresztette a ma (j)a rúdon röpködő Boszit! Azonnal kezekben oldódtam egy Kézfogással, s a Regében már szent meggyőződésben hittem, hogy valahol fönn..., ön... voltam míg-e néhány pillanatot átéltem, s csak arra lettem figyelmes, hogy állj, ... tudomásul kell venni, ott állok a placc közepén. Köszönöm Dunakeszi, köszönöm Ghymes!
Köszönöm, hogy megosztod Velünk az élményeid, hiszem..., azért Vagyunk többen, akiknek ezzel örömet adtál, s abban a reményben, hogy Másokat is írásra ösztönzöl bátorítalak, légyszíves tedd meg többször! Tudod, ahányan vagyunk annyiféleképpen fogadjuk és éljük meg-át..., a koncerteket(vagy koncertokat (((0)))...), s azt már velem is megtörtént, hogy „muszájból” el kellett húzódni, mert jobbnak láttam, ha „másságommal”, nem „zavarom” a mellettem lévőket. Jól tetted, hogy nem engedted be magadba a negatív érzéseket. Adott, hogy a közönség szélén, még az első sorokban is, folyamatosan nagyobb a mozgás, jönnek-mennek, s természetes..., hogy előfordulnak olyan esetek, mikor elém engedek gyermekes csoportokat, fényképezőket,filmezőket, s az is megtörtént, hogy vannak Akik ezt kihasználják, s minden indok nélkül „mellőznek”. Számomra a békés megoldás mindíg kedvesebb, s így lesznek elsőböl utolsók, s utolsókból elsők...:-)))
Voltam a kisvárdai koncerten :) Nem mondhatom, hogy felhőtlenül éreztem magam, mert nem így volt.
Nagyon jól indult. Beültünk a nézőtérre, jóval kezdés előtt, végignéztük a technikai beállást, az egész háttérmunkát, ahogy összeáll a technika, meg ahogyan a hangszereket hangolták. Csúszással ugyan, de elkezdték a koncertet. Semmi baj nem volt, sőt! Boldog voltam, hogy ott vagyunk, hogy ők ott vannak, minden rendben volt, élveztem... aztán jött az, ami totál elrontotta a kedvem jónéhány percre. Körülbelül a negyedik számnál beült elénk egy baráti társaság, körülbelül hatan lehettek, amivel semmi gond nem lett volna, ha képesek lettek volna koncerthez méltóan viselkedni. Oldalra borulni jobbra-balra nagyon tudtak, ritmusérzék semmi, a szöveget se tudták, de azért teli torokból halandzsáztak. Nem tudtam a zenekarra figyelni és borzasztóan idegesített. Saját magammal nem szerettem volna azt megtenni, hogy a koncert értékes perceit veszem el magamtól mérgelődéssel, ezért mikor elszakadt a cérna felálltam és hátramentem. Bizots vagyok benne, hogy Tamás és a többiek is látták, mert elől ültünk, de a sor szélén, ezért senkin sem kellett keresztül másznom a szüleimet kivéve. Ezúton is elnézést kérek, de egyszerűen nem bírtam tovább. Az tette be teljesen a kaput, amikor Tamás konferálása alatt telefonált (!) az egyikőjük. Onnantól kezdve, hogy hátramentem, mekaptam azt a koncertélményt, amiben a legelején is részem volt.
Voltak poénok, nevetős és sírós pillanatok, gyönyörűen szólt a Tánc a hóban ismét ( mikor nem?). Ha nem számítom azt a néhány percet, amiről meséltem, jól éreztem magam és mindenképp megérte odamenni. ( Erről a koncertről is elkértem a dallistát :D )
Megtörve a Csendet, bár Regi ezt már megtette előttem :)
Addig is, amíg érkeznek a különböző nyári koncertekről és előadásokról az írásaitok,
megosztok egy sajátos beszámolót, még a galántai koncertről, hátha többen még nem találkoztatok vele, nem olvastátok..
Üdv: F.
"Gyakujem peknye Galanta, Avagy hogy függ össze édesanyám törött lábujja a szlovák nyelvtörvénnyel „Kde je tolik madaru, hol vannak magyar?....elfogytak ha-ha-hamar…” A tegnapi galántai Ghymes-koncert kapcsán most történetesen nem azért idézek Szarka Tamástól a Cseh vitéz címü dalának szövegéből, mert éppen ez jutott eszembe, hanem azért, hogy dühömet, haragomat, keserüségemet élcre, karcra, fanyar iróniára cseréljem. Bizony hamar elfogytak a magyarok a zsúfolásig megtelt galántai szabadtéri színpad környékéről, olyannyira elfogytak, hogy egész biztosan egyetlen egy magyar sem volt a nézőtéren. Hogy miért állítom ezt a képtelenséget? Hát csak azért, mert ha lettek volna tegnap este a Ghymes-koncerton magyarok, egész biztosan az együttes felkonferálása, üdvözlése magyarul is elhangzott volna… Mivel nem hangzott el, ezért minden bizonnyal csak az lehet ennek az oka, hogy egyetlen egy magyar sem volt ott... Vagyis én sem, és édesanyám sem a törött lábujjával, meg a lányom Viktória sem, aki hamarosan középiskolai tanulmányait a somorjai magyar tannyelvü gimnáziumban kezdi majd meg…. Na jó, elárulom, nem forrt fel az agyvizem a hőségtől, illetve nem a hőségtől forrt fel az agyvizem… természetesn én is ott voltam a Ghymes-koncerton, Viktori lányom is és édesanyám is a törött lábujjával együtt, meg édesapám is és Attila bátyám is, meg még a jelenlévő ezres tömegből legalább 850 magyar…. Mégsem vette a fáradságot a szervezőség, hogy magyarul is üdvözölje a Ghymes-együttest és a közönséget…. És ezt kikérem magunknak! És hogy hogyan függ össze édesanyám törött lábujja az elmaradt magyar nyelvü üdvözlő beszéddel? Engedjôk meg, hogy röviden „kivelőzzem” az esetet. Édesanyám a Tolna megyei Bonyhádon született 1948-ban. Pedig még úgy indult, hogy a felvidéki Deákiban fog születni. Csakhogy 1947-ben a Benes-dekrétumok /Európa szégyeneként még ma is érvényben vannak!/ értelmében a felvidéki magyar lakosság nagy részét kitelepítették, köztük az 1990-ben megboldogult Szabó Jenőt (anyai nagyapámat) és családját is. Elkerülhette volna a jogfosztást és teljes vagyonelkobzást, a kitelepítést, ha úgynond „reszlovakizál”, azaz szlováknak vallja magát, de Jenő papa természetesen erre nem volt hajlandó… a többi történelem… Anyukám azonban a sors furcsa fintorának hála éppen Deákiba jött férjhez, 1968-ban, tehát alig 21 évvel azután hogy onnan kitelepítették. És azóta ugyebár volt már Csehszlovákia, kommunizmus, lett Szlovákia és demokrácia, de édesanyám – bár az államhatalom mindig felkínálta neki, sohasem fogadta el az állmpolgárságot, sem a csehszlovákot, sem a szlovákot, mindig megtartotta magyar állampolgárságát. Utoljára 1999-ben volt Ghymes-koncert Galántán és ahogyan édesanyám, úgy kislányom Viktória is akkor járt először Ghymes-koncerton, pedig Vikus lányom csak 2000 május 16-án született… Hát igen, 1999 szeptemberében közölte velem a Ghymes-koncerton a feleségem, hogy áldott állapotban van és hamarosan hárman leszünk. Viktória lányunk tehát pár hetes magzatként hallotta először a Ghymes-zenét, és mit ad Isten, anélkül, hogy bármit is tettem volna érte, egyszer csak 13 évesen azzal állt elő, hogy ő szeretne Ghymes-koncertra menni…. A tegnapi galántai koncert előtt a lányom a fülembe súgja…. Apu, magyarul miért nem beszélt a konferanszié, miért csak szlovákul?..... Hát igen, mi tagadás összeszorult a szívem, beleborzongott a csontvelőm, és édesanyámnak si alighanem jobban sajgott a lelke, mint a néhány nappal korábban eltört lábujja. Szarka Tamást is alighanem enyhén szólva megzavarta az elmaradt magyar nyelvü üdvözlés, mert egy igen sokat mondóan hangzóú Ahojte-Sziasztokkal köszönt be a rajongóknak. Képzavarral élve, most aztán rendesen belecsaptak a húrok közé Tamásék…. Úgy eszembe jutott, hogy a jelenlegi népegészségügyi adatok szerint nem véletlenül írhatta Szarka Tamás a Cseh vitéz dalához ezt: „Kde je tolik madaru, hol vannak magyar, elfogytak ha-ha-hamar…”, de azt biztosan tudom, hogy a refrént sem véletelnül irta: „Kardod markold, ne dadogj, szépen, még egyszer az Úristenre tekints fel! Mert amikor nem hangzik el egy elvileg demokratikus országban a kisebbség nyelvén is, jelen esetben Szlovákiában, magyarul egy koncert megnyitó-beszéde, akkor kérem nem dadogni kell, hanem képletesen szólva megmarkolni a kardot – az újságiró kardja a tolla – hát ezért is markoltam meg! – , s az Úristenre már nem is kell feltekinteni, mert ő sok ajándéka mellett a Ghymessel is megajéndékozta a MAGYART, s ha sok magyar hallgatja a Ghymest, akkor nem fogyni fogunk, hanem gyarapodni! S ha mégse lenne igazam, s mégiscsak pár száz esztendő múltán elfogynánk mi magyarok, akkor egyben biztos vagyok: Galántán a tücsök a Tánc a hóbant fogja hegedülni …" Ernő DTok
ésss továbbra is bíztatlak Benneteket, hogy írjatok bármelyik nyári élményetekről, Ghymes koncertről, mert én Óbudán voltam utoljára, s az már igen régen volt...
Jó lenne szert tenni erre a könyvre..., érdekes olvasmány lehet...
(mármint Gerencsér Péter: Hany Istók alakváltozásai-ra gondolok)
A wiki ezt írja: "Az egykor volt hanságiKirály-tó a lecsapolások miatt ma már kevéssé emlékeztet korábbi önmagára, de mind több jelutal arra, hogy élővilága talán regenerálódhat és visszaállhat a hajdani hansági lápvilág egy része." /https://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1ly-t%C3%B3/
Tehát a Természet újraéled és helyenként visszaveszi a civilizációtól, ami neki jár, visszanyeri az uralmat fölötte.
Szia Mazsi! A 25-i sajnos bérletes előadás, valószínűleg azért nem lehet még jegyet venni, mert először a bérleteseknek kedveznek....(persze nem biztos h ez az ok) Esetleg érdeklődj a szervezési osztályon e-mailben vagy telefonon, ( http://www.nemzetiszinhaz.hu/jegyvasarlas ) ők biztosan több információval tudnak szolgálni. :) Szép napot: Lilla
