Gondolom az inkákat leigázó spanyol hódítók, is csak körülnézni mentek oda :-) Közbe eltüntettek egy komplett kultúrát :-)
Nem akarnám szépíteni a népirtásokat, és egyéb emberiség elleni bűntetteket, mert ezek megtörténtek. Ráadásul ezek tényleg valódi bűnnek számítanak, mert elkövetőik tudatában voltak tetteik szélesebb körű következményeinek, míg például egy macskának nincs tudomása arról, hogy egy madárfaj utolsó élő példányát kapta el éppen.
Másfelől viszont az Amerika meghódításával összefüggő történések jó példái az evolúció működésére is. Megjegyzem, hogy korábban is megtörtént Amerika pontosabban Dél-Amerika "meghódítása" évmilliókkal ezelőtt, bizonyos állatcsoport által. Volt ugyanis olyan földtörténeti korszak, mikor Dél-Amerika nem függött össze Észak-Amerikával, s kialakult rajta egy erszényes emlős fauna. Később, amikor létrejött a közép-merikai földhíd, ezen beözönlöttek a fejlettebb méhlepényes emlősök, s szabályszerűen kiirtották az erszényes fauna döntő részét (néhány erszényes faj maradt csupán). A helyzet ugyanis az volt, hogy a méhlepényesek ugyanazokra az ökológiai fülkékre startoltak rá, amiket az erszényesek elfoglaltak, így az összeütközés elkerülhetetlen volt.
Ehhez hasonló "ökológiai helyzetben" találták magukat az észak-amerikai indiánok, akiknek ökológiai "fülkéjére", vagyis életterére, földjeire pályáztak az amerikai fehér telepesek. Ez természetesen nem menti fel az emberirtás bűnei alól a telepeseket, de mutatja azt az ökológiai nyomást, ami az adott helyzetben keletkezett.
A galaktikus terjeszkedés körülményeit tekintve azonban nem ugyanez a helyzet. Nem látható annak semmi jele egyelőre, hogy a magasabb rendű szerveződések (civilizációk) helyszűkében lennének, s "hemzsegnének" a még elfoglalható bolygók körül. Éppen ennek az ellenkezője a jellemző, egyelőre nem is sikerült észrevenni kozmikus környezetünkben ilyen civilizációkat, viszont rengeteg exobolygót fedeztünk már fel csökevényes eszközeinkkel is. Tehát "helyszűkéről" nem beszélhetünk.
Továbbá arról sincsen információnk, hogy amennyiben léteznek magasabb rendű földönkívüli civilizációk, azoknak mik a fizikai szükségleteik, s egyáltalán ezek a szükségletek ütközésben állnak-e más civilizációkéval. Egyáltalán nem biztos, hogy nekik is ugyanolyan nyersanyagok, helyszínek fontosak, mint a mi civilizációnknak.
A magam részéről inkább annak látom realitását, hogy amennyiben ezek a civilizációk egymás tudomására jutnak, akkor az információcsere, ill. a szövetkezés (én adok valamit, valamiért cserébe) áll leginkább érdekükben, s nem a harc és a leigázás, irtás durva formái.
Szerintem csak azért nem írtottuk eddig magunkat, mert 100 éve még lehetetlen volt, azután pedig a nukleáris erőegyensúly dominált. Az utóbbi 15-20 évben pedig a globalizálódó világ és a tőkefelhalmozás.
szerintem tényszerűen megváltoztunk, sőt nem is mi változtunk meg, hanem az, hogy eddig a ki kezében volt a döntéshozatal (ha ezek alapján akarjuk megítélni az emberiséget, akkor szörnyű faj, de ez nem lenne igazságos, hiszen a bolygón mára már több mint 7 milliárd ember él)
az változott meg, hogy a hatalom egyre inkább átlátható lesz, még ha a mai divatos összeesküvés-elméletek az ellenkezőjét állítják.
a távolságok csökkenése, az információáramlás és hozzáférés az elmúlt időszakhoz képest kritikusan megnövekedett, ez tény.
az, hogy mire lesz elégséges, az inkább a kérdés. bármilyen rossznak tűnhet néha a helyzet, soha nem volt még olyan, hogy ekkora mennyiségű ember lát át dolgokat, és képes/hajlandó beleszólni a nagyobb döntésekbe (azzal, hogy támogat, tiltakozik, információt oszt meg, szavaz, stb.)
ha belegondolsz, az, hogy ma magáncégek folytatnak le sikeres űrprogramokat, építenek űrhajókat, bizony annak is köszönhető, hogy állami támogatások felett már jelentős tőke (anyagi és szellemi tőke egyaránt) megjelent ilyen előremutató dolgokban is.
én nem gondolom az egész emberiséget romlottnak/bukottnak, inkább úgy vélem, a hatalom eddig a történelmünkben jórészt az ego megszerzési és birtoklási vágyának eszköze volt, és sokszor olyanok kezébe került, akik főleg erre használták. a jelenlegi rendszer nem tökéletes és számos hibája van, de bolygószinten mégis egyre nagyobb esély van arra, hogy mondjuk egy jövőbeli lakott bolygót felfedező küldetést már inkább kíváncsi, érdeklődő emberek, mint hatalommániások vezessenek.
kérdezhetnéd, nem olvasok újságot, internetet a külpolitikai eseményekről. de olvasok, mégis úgy vélem, a jelenlegi káosz a világ több táján mégis szülhet végül valami újat, ha még most csak az erőszak látszik is. de ezzel már kicsit elkalandoztunk a témától.
A legstabilabb izotóp valószínűleg a 299-es lesz 184 neutronnal, egy olyan "csodás" zárthéjú konfiguráció, ami kivételes stabilitást biztosít. A technológia még nem ismert a szükséges számú neutron hozzáadásához.
illetve van itt egy magyar cikk az ununpentiumról:
Az első előállított atomokat úgy hozták létre, hogy egy ritka kalciumizotópot lőttek egy ameríciumatomba. Ez az izotóp egytized másodpercig állt fent, aztán ununtriummá bomlott, ami egy másodperc létezés után tovább bomlott.
Lazar állításai a témába vágva és az UUP kapcsán:
"A 115-ös elem, amit átmenetileg ununpentiumnak neveztek el, egy kisméretű gravitációs mezőt generál, amit nagymértékben fel lehet erősíteni, mert a mező az atomok külső héján is "túlnő" (?). Tisztázatlan, hogyan lehet ezt a mezőt elérni. De a végeredmény egy irányított, gravitációt torzító mező. Azt állították, hogy protonbombázás közben az UUP antianyagrészecskéket gerjeszt, melyek részt vesznek egy elképesztően hatékony energiatermelési folyamatban, ellátván a hajó összes rendszerét energiával. Úgy mondták, hogy az anyagból a fedélzeten lévő 2 kg elegendő hét éves üzemre, mielőtt ki kell cserélni."
Gondolom az inkákat leigázó spanyol hódítók, is csak körülnézni mentek oda :-) Közbe eltünetettek egy komplett kultúrát :-) Ennyire megváltoztunk volna?
Ez így talán túlzó leegyszerűsítése az evolúciónak. Nem az a lényege, hogy "mindenki megesz minden elérhetőt", hanem a fennmaradásra, replikációra törekvés bármi áron. Ebbe persze az is benne van, hogy a "nagy hal megeszi a kis halat", de benne van a szövetkezés (szimbiózis), a megtűrés, a rejtőzködés (mimikri) és som egyéb viselkedési forma is.
Sőt, én azt mondanám, hogy a szövetkezés, ill. tágabb értelemben a beilleszkedés egy nagyobb ökológiai rendszerbe, ez sokkal inkább jellemzi a földi evolúció résztvevőit, mint a direkt pusztításra való törekvés.
Nekem meggyőződésem, hogy ha léteznek magas szervezettségű rendszerek (civilizációk) a Földön kívül, amik el tudnak jutni más rendszerekbe, akkor azokra sem a direkt pusztítás lesz a jellemző. Ez oktalanság is lenne, hiszen csak azért tennék meg az irdatlan távolságokat, hogy legázoljanak egy élettel teli bolygót, s így eggyel növeljék a lakatlan égitestek amúgy is hatalmas számát?
Inkább annak van szerintem nagyobb valószínűsége, hogy minimum megfigyeljék az idegen világokat, s később beépítsék a saját rendszerükbe.
Harcra a legritkább esetben kerülhet sor, például mikor a fejlettségi szintjük, eszközrendszerük, életmódjuk nagyjából megegyezik, vagyis mikor ugyanazt az ökológiai "fülkét" akarnák elfoglalni. Galaktikus szinten szerintem ennek elég kicsi az esélye, ezért elég hihetetlennek tartom azokat a nyilvánvalóan antropomorf megközelítéseket (leigázó, rejtélyesen bujkáló stb. idegenek), amikkel tele vannak a sci-fik, meg az ilyen témájú csetelő fórumok is...
Azt is el tudom képzelni hogy 80 millió év múlva amikor az emberiség már sehol sem lesz egy új civilizáció fog kifejlődni pl a mai óriáskalmárok leszármazottaiból... Hülyeségnek hangzik ugye? Pedig nem az.
Sokmindenben igazat adok, de ne felejtsd el, hogy ahány hely annyiféle evolúció. Jól is néznénk ki ha minden életet adó bolygó ugyanilyen lenne mint a Föld :-) Szerintem az életnek végtelen variációi lehetnek, teljesen különbözők mint a miénk. Úgyhogy bőven akadhat olyan is amelyik egyáltalán nem hasonlít a Földi viszonyokra.
Ha megnézzük a földi állatvilágban lévő agressziót
Mióta vannak az evolúciónak erkölcsi törvényei?
Az a faj, amelyik eljut a csillagogba, az ilyen lesz. Sőt, mindig, mindenhol, minden faj ilyen. Az evolúció törvényei szerint. Szerinted eljutott volna egyáltalán a kékmoszatokig valahol-valamikor az evolúció, ha nem egymást ették volna, már többszázmillió évvel a kékmoszatok előtt? Hát mit ettek volna? Fényt?
Jobb is ha nem megyünk innen sehova, mert azt a pusztítást amit a hódítók végeznének, megemlegetné a galaxis intelligensebb közössége...
A galaxis összes közössége ilyen. Az összes bioszféra ilyen. Még a növények is ilyenek. Ez a "minden szénatomnak egyenlő jogai vannak" liberális maszlag ez nem az evolúció sajátja. Ha ilyen lenne, semmi más nem lenne atomos szénen, és egyéb (atomos) elemeken kívül.
Eleve: minek érdeklődne egy faj a világűr iránt, ha nem a hasznosítható erőforrások miatt? A puszta kíváncsiság miatt?
Elképzelem magam előtt az a bambuszrügyet, aki "mindenki mindenkivel egyenlő" filozófia alapján 2 milliárd évig tűrte, hogy a pandák lerágják, de egyszer aztán ebből elege lett, felszállt a csillagokba, hogy máshol verjen gyökeret. Azt már meg sem kérdezem, hogy kitől kér engedélyt a gyökéreresztéshez, és kinek a testébe veri a gyökerét? Valamint kitől szívja el a tápanyagot?
Ha megnézzük a földi állatvilágban lévő agressziót, ahogy egymást falják fel az élőlények (sokszor még a saját kölykeiket is), meg a harcokat az élőhelyekért, nem csodálkozhatunk azon, hogy az ember is ugyanilyen agresszív faj. Jobb is ha nem megyünk innen sehova, mert azt a pusztítást amit a hódítók végeznének, megemlegetné a galaxis intelligensebb közössége...
Egerek ingerelhették magukat egy pedállal, ami elektromosan ingerelte agyukat. Onnantól kezdve még enni se akartak, inkább megdöglöttek csak nyomkodták a pedált.
Eredetileg a jutalmazó dopamin rendszer ingerlése csak a normál állati és emberi tevékenységekkel volt lehetséges. Erre voltunk kitalálva. Evés, ivás, szex stb. Maslow piramisát szolgáljuk.
Az alkoholisták, drogosok, mindenféle függők, játékfüggők pont ezt teszik. Eredendően evolúciósan idegen dolgokkal ingerlik élményszerző, jutalmazó, dopamin rendszerüket.
Tehát, tevékenységünk jutalma a jutalmazó dopamin rendszer ingerlése. Azt, hogy ezt ingezeljük régebben sokat kellet tenni, vadászni, keresni a sexpartnert stb. Mostanában minden gyorsabb lett. Mintegy rövidre záródot. Könnyű mindent elérni és ingezelni a dopamin rendszert. A drogok és hasonlók meg még jobban rövidrezárják a dolgot. A patkányhoz hasonló eset az embernél is.
Na mármost, ha az idegen civilizáció vagy az ember megérti rendesen elméje működését akkor könnyen ebbe a csapdába eshet és olyan hatékonyan ingerli jutalmazó rendszerét, hogy az akár a pusztulását is okozhatja. Minden kívülről származó érdeklődése minimális lesz, helyette rövidrezárva "élvezi az életet"
Miután megértettük elménket, annak lényegét, képesek leszünk csinálni mesterségeset. Egy mesterséges tanuló lény jutalmazó rendszer nélkül elképzelhetetlen. Kifejlődik az elme egy megfelelő gépben magától, ahogy a kisgyerekben. Ezután megérti saját magát. Rájön, hogy jutalmazó rendszerét akár közvetlenül is ingerelheti. Hogyan? A számok változtatásaával. Ott minden tudás a számokban van. A számok nagyságában vagy éppen kicsiségében. Ha a számokat változtatja, akkor "drogozik" vagy olyan mint a patkány. Ez lenne a gépek függősége. Ha valamiféle civilizáció kibontakozására várunk, akkor ez csak úgy lehetséges, hogy az embernél vagy a gépeknél a jutalmazó rendszer rövidrezárt ingerlése ne legyen lehetséges. Vajon mi lehet erre a gyakorlat a világegyetemben.
Számomra sem kétséges, hogy létrejön máshol is élet, de az, hogy mivé fajul az más kérdés. Ha meg determinizmus van mégis, akkor az élet és annak kibontakozása és vége olyan meghatározott, mint ahogy óriási kristályok nőnek a föld alatt annak üregeiben. Csak történik és kész, majd más okból elenyészik.
Szerintem azért nincsenek UFO-k meg invázió, mert az ember és hasonló biológiai lények megjelenése földtörténeti időkkel nézve pillanatok alatt létrehozza a mesterséges intelligenciát. Ahogy a földön is várható mondjuk max ezer éven belül. De lehet hogy sokkal-sokkal hamarabb. Ezalatt biztosan megértjük az elmét, mármint a lényegét. Már ha az ember addig fennmarad és nem pusztítja el magát. Ettől fogva okafogyottá válik az ember vágya az invázióra. Minden lényegi problémája megoldódhat. Ha az ember vágya megszűnik akkor más bolygón lévő értelmes lény vágya is megszünik ill. megszünt ilyesmire. Teljesen uralhatja magát, motivációs rendszerét, élményeit, igényeit, adatszerkezetét. A kör bezárul.
Az időablak roppant rövid. Bármit is akar felfedezni a SETI, mindig előtte vagy utána vannak ennek. Ez a időablak amíg van gondolati motivációja bármilyen lénynek bármely bolygón igen rövid. Max ezer év, ami a földtörténeti kort nézve csupán egy filmkocka. Szerintem.
"The most stable isotope will probably be 299Uup, with 184 neutrons, a known "magic" closed-shell number conferring exceptional stability, making it (with one further proton outside the "magic number" of 114 protons) both the chemical and the nuclear homolog of 209Bi; but the technology required to add the required neutrons presently does not exist. "
érdekes anyag, meglátjuk, mi lesz belőle. egyelőre ilyen különleges tulajdonságok nem látszanak, amiket Lazar állít, de bizonyára lehet még meglepetés is ebben a témában.
"Element 115 (temporarily named"ununpentium" (symbol Uup)) reportedly generates a minuscule gravity field which can be tapped and greatly amplified because the field happens to extend just beyond each atom's outermost electron shell. Exactly how this field is accessed, however, remains unclear. But the end result is allegedly a highly directional gravity distortion field. Under proton bombardment, furthermore, it is claimed that the atoms of Element 115 produce antimatter particles which participate in a process of extremely efficient energy production for powering any and all systems and subsystems within the craft. The mass of the nuclear fuel aboard each craft was said to be approximately two kilograms and was enough to last for several years before requiring replenishment."
Most bolondozol? Nem szintetizálták. Egy-egy elemnek akár ötvenféle izotópja létezhet. A 115-ös esetében talán (!) sikerült előállítani 3 atomot a 288-as tömegszámúból. De ez bizonyosan nem az az izotóp ami stabil lenne. A 299- körüli tömegszámú lehetne stabil (esetleg gyenge alfasugárzó) amit használni lehet meghajtásra.
Ha lenne ebből egy nagyobb darab (néhány deka, egyes állítások szerint birtokolnak néhányat), akkor sem tudsz építeni köré egy meghajtót.
Körülbelül amiatt, amiért a rómaiak nem tudtak volna szilícium csipet előállítani csak azért mert találtak náluk homokot.
Véleményem szerint Lazar tényleg kormányügynök, és az a feladata, hogy mindenféle baromsággal dezinformáljon az 51-es körzetet illetően. A hadsereg egy bevett modszere hogy "ha nem tudod elrejteni, zavard össze"... Így a mendemondákon és összeesküvés elméleteken kívül senki sem lát tisztán.
a figura egyébként érdekes. a tudományos képesítéseinek nincsen semmi nyoma (szerinte a kormány eltüntette). sőt, senki sem emlékszik rá az oktatási intézményekből, fotó sincs róla (természetesen a kormány lefizette őket, eltüntette...). neki és cégének számtalan összeütközése volt a törvénnyel.
az általa említett titkos objektumot (S4) nem találta meg senki soha.
Az egyik a graviton. Van belőle 2 tükörképi alak, legyen az egyik balos a másik jobbos, mint két apacsavar.
A graviton gyorsan megy és örökmozgó, működteti az anyagi világot, ő a motor. Végtelen mennyiségű sugárzás, amit gravitonpárok alkotnak. Ez okozza a gravitációt.
A másik az elektromos töltésrészecske. Van belőle 2 tükörképi alak, legyen az egyik balos a másik jobbos, mint két anyacsavar.
Ahol az elektromos töltések vannak ott vannak az Univerzumok.
Ez a két elemi részecske építi fel az általunk ismert anyagi világot, sugárzásokat, fotont, müonokat, elektront, protont, pozitront, atomokat, molekulákat, hazavágyót.
A kézzelfogható anyagi világ akkor alakul ki amikor az elemi részecskék körpályára állnak, ekkor ugrik elő az általunk érzékelt tömeg tulajdonság.
A kétféle elemi részecske nem keletkezik és nem semmisül meg. Ezek vannak.
Az ember által alkotott fogalmak, bár nagyon hasznosak számunkra, ezek nincsenek. Ezek csak a mi fejünkben lévő számítógépünkön futó programok, a programozás már embriókortól elkezdődik és van akinek egész sokáig eltart. Ha a számítógépet kikapcsoljuk akkor a fogalmak megszűnnek.
Ha a Plutó szonda elrepült a Jupiter mellett, az lendített egyet rajta és más irányban,felgyorsulva ment tovább.
Hogy most a tér görbült a Jupiter mellett, vagy a gravitáció tekert a pályán, ezen lehet vitatkozni.
Hogy egy csillag mellett elhaladó fénysugár a gravitáció miatt görbül el, vagy csak a tér görbületét követi, ezen is lehet vitatkozni.
Astrojan: Korábban kérdeztem, hogy mi a végzettséged, de nem válaszoltál.
Mert ha nincs fizikusi, vagy hasonló végzettséged, akkor csak kapirgálhatod a téma felszínét. Önjelölt zseninek nyugodtan tarthatod magadat, tarthatsz saját honlapot, amit aztán senki sem vesz komolyan.
Tudósok szokták mondani: amíg nincs valami számításokkal, kísérletekkel bizonyítva, addig csak teóriákról beszélhetünk.
Én részemről kiszálltam a vitából, mert ennek sosem lesz vége.
Sajnálatos, hogy nem vagy egyedül ezzel a sztereotíp gondolkodással, de távolság sem létezik.
Az anyag létezik, semmi más. A többi, ember által alkotott fogalom, eszme, definíció csak a fejedben létezik. Létezik az asztal meg a szekrény. Köztük nem tudsz távolságot megadni, mert a távolság matematikai definíció.
Csak és kizárólag matematikai pontok között tudod értelmezni a távolság fogalmát, tehát kijelölhetsz az asztal sarkán egy képzeletbeli matematikai pontot meg a szekrény oldalán egy másik képzeletbeli matematikai pontot és ezek között értelmezheted a távolság fogalmat. A szekrény és az asztal között a távolság fogalom értelmetlen, mert nem igaz.
nemcsak hogy mozgás és hely de még tárgyak sem léteznének..
Ha nem lenne tér, nem lennének távolságok sem, és neked sem lenne kiterjedésed, sőt arról is értelmetlen volna vitatkozni, hogy jutsz el egyik helyről a másikra, mert nemcsak hogy mozgás és hely de még tárgyak sem léteznének. Tulajdonképpen nem létezne semmi.
Nyilván nem lehet megfigyelni közvetetten. Sem. És sehogy sem, mert nem létezik.
Meg tudod figyelni közvetetten a matematikai pontot? Létezik a természetben matematikai pont?
Ha létezne meg tudnád figyelni, legalábbis közvetetten. Dehát definíció szerint nem létezik mert a matematikai pont kiterjedése nulla. Nulla egész nulla nulla.
Ezekből a pontokból épül fel az egyenes, a sík vagy a sinusgörbe. Egyik sem létezik, mert matematikai, elvont fogalom. Mint a tér.
Egy nagy tömegű objektum NEMhajlítja meg a teret, mert tér nincs. A fényút görbül. Amikor egy nagyítóval fókuszálod a fényt akkor meghajlik ott a tér? Csak azért mert ott görbe úton halad a fénysugár?
Tehát nincsott egy meggörbült tér ami módosítja a fénysugár haladását. A nyomasztó gravitonra létezik ez a megfigyelés, mert a nagytömegű égitest felé több graviton halad mint amennyi az égitest felől érkezik.
A nyomasztó graviton lefelé nyom téged a Föld felé. Ez a megfigyelés.
Igen? És mit látsz? Látod a teret? Vagy talán látod a téridőt? Melyiket látod, talán a Minkowskit? Nem kevered mondjuk a tornateremmel? Vagy a Széchenyi térrel?
A legjobb esetben is csak fotont tudsz megfigyelni amit bizonyos objektumok bocsátanak ki vagy vernek vissza. Nem tudod megtapogatni a teret, csak objektumokat tudsz érzékelni. Részecskéket vagy tárgyakat. Elvont, matematikai objektumokat nem tudsz megfigyelni, nem tudsz megfigyelni hexaédert vagy egy matematikai pontot.
Meg tudsz figyelni egy hexaéder alakú objektumot, de hexaédert soha.
Meg tudsz figyelni egy pontszerű tárgyat, de matematikai pontot soha.
Meg tudod figyelni a tárgyakat és azok egymáshoz való viszonyát, de a teret soha,
nem tudom érted e amit magyarázok? A tér fogalom csak a fejedben létezik, ráadásul van belőle többféle is (nem a fejedből, a tér fogalomból).