Nem tudom, melyik volt a szemét tetű, eomer kartács.
Hogy hogy is van ez, azt csak találgatni tudjuk -de azért nem rossz eséllyel el is találjuk.
Szerintem Fábry azért küldte meg azt a levlet a kuratóriumnak (amit ő alapított), hogy meghallgassa a véleményüket róla. "Gyerekek, ez a Jeszenszky ezt írta rólatok: mit szóltok hozzá?"
Azok meg valószínűleg szóltak ezt-azt, majd odaadták a levelet az AP tudósítónak. Na, az volt a tetű, aki odaadta. Szerintem Fábry korrekt módon járt el (hallgattassék meg a másik fél is), az AP tudósítója meg tette a dolgát.
A szemét tetű az volt, aki odaadta neki a levelet.
Én kifejezetten kíváncsi lennék, hány másodperc telt el azt követően, hogy a kuratóriumi tagok átvették a levelet addig, míg annak egy (vagy több?) példánya AP budapesti tudósítójának kezében landolt.
Érdekelne továbbá, melyik újságíró győzött, és milyen teljesítménnyel lehetett az ezüst és bronzéremhez jutni...
Az ötmillió több mint fele nem szavazott, ezért magukat rekesztették ki a politikából. Semmi közük a dolgokhoz, de azért csak fizessenek adót...
A másik fele kiskorú, szellemileg visszamaradott, stb. Véleményük lehet, de nem ismerjük. Szerintem a csecsemők mind a jelenlegui koalícióra szavaztak volna, ha a parlament engedi. Cáfolj meg.
Nincs jo velemenyem Jeszenszkyrol. (Az ukran-magyar alapszerzodes ota.) De nem tudom, hogy milyen nagykovet. Fogalmam sincs rola. Ettol akar jo is lehet.
Ez a hecckampany azonban gusztustalan.
Ruhellem, ha az agyamat mossak. Minel jobban mossak, annal jobban ruhellem. Ezt itt pl nagyon ruhellem.
Csak azert szoltam hozza, nehogy szegeny Trebitsch nagyon egyedul erezze itt magat. :)
"Martonyi János miniszter újságíróknak elmondta azt is, hogy miként került a nyilvánosságra a bizalmasnak szánt levél. A címzett, Fábry Pál továbbította azoknak az újságíróknak, akiknek a neve felvetodött az irományban."
Ez valóban a "sapka" ügy tipikus esete. Jeszenszky bármit mond, mindenképp szív. Sz@r érzés, tudom, én is voltam már hasonló helyzetben. Egyetlen kiút van belőle, meaculpázni, és eltűnni a balfenéken. Én Jeszenszky urat ez irányba nooszogatnám a kormány helyett és nem tennék úgy, mint ha mi sem történt volna.
Nem kellenek itt már észérvek. El lett az mind mondva itt százszor. Csak oda kellene rá figyelni.
a levéllopás talán nem a legpontosabb kifejezés, viszont szemléletes.
Esetleg mondhatjuk azt is, hogy a kuratóriumból valaki szemét tetű módjára nyilvánosságra hozott egy magánlevelet. Ez pontosabb, csak hosszabb. Ettől még ugyanúgy aljas dolog volt; ámbár az aljasságoknak is fontos a precíz megnevezésük, ebben talán igazad van.
Gyanúm szerint Fábry nem ebből a célból adta oda, hanem hogy neki mondják el, hogy mi a dűzni.
Tudja valaki, hol lehet a Pulitzer dijasok nevsorara bukkanni ?
Mert a listan szereplo ujsagirok politikai nezetei mintha kisse tenyleg hajaznanak egymasra.
Meg ki van a kuratoriumban meg ?
Mert a Vasarhelyi az biztos partatlan ugyebar, s mi van a tobbivel, azok hasonkeppen partatlanok vajon ? :(
"Martonyi János miniszter újságíróknak elmondta azt is, hogy miként került a nyilvánosságra a bizalmasnak szánt levél. A címzett, Fábry Pál továbbította azoknak az újságíróknak, akiknek a neve felvetodött az irományban."
Na most akkor ki lopott s mit?
"A miniszter az ellenzéki követelések ellenére sem hívja vissza a washingtoni nagykövetet, csak figyelmeztetésben részesíti, s felszólítja arra, hogy hasonló félreértéseket ne idézzen elő."
HA Tufo úr magánlevelet ír, akkor azt bizonyára magánemberként, magánpapírra, hivatalos fejléc és tituléus nélküli levélpapírra írja. Úgy írja alá pl., hogy "Pete". És nem úgy, hogy "Peter Tufo Ambassador of US".
Ebben az esetben semmi közünk hozzá, és a levél nyilvánosságra hozatalakor ugyanúgy félrefordítom a fejem, mint most Trebitsch vagy Te.
Ha azonban a levelet Tufo úr hivatalossá teszi, ugyanúgy fölháborodok.
Visszafordítom a dolgot.
Mit szólnál, ha Tufo úr írna egy szép levelet, hivatali fejléccel, aláíráskor titulussal, pecséttel, ahogy illik, és ilyeneket olvasnál benne:
"...Kedves barátom, Ezt neked bizalmnasan elárulom, ezek a magyarok egyszerűen elviselhetetlenek. Büdös a lábuk, böfögnek, sőt szellenetenek is. Különösen ez az alfalafa58. Ez aztán kibírhatatlan. Ahogy forgatja azokat a gülü szemeit, hát az valami gyomorfordító..."
Egy újságíró pedig a nyilvánosságra hozná ezt a levelet. Te nem tiltakoznál, mondd?
Kedves Trebi
Azér mert valaki úriember, és a Fábry az tudom, még nem hüje.(A másik úriemberről már kevéssé mondható mindez el)
Tudta nagyon jól, hogy miért éppen az a kurratórium összetétele ami.
Ő választotta.
Eléggé sokat volt itt ahhoz, hogy tudja, hogy miért az ő kezükbe teszi le a Puliczer díjat.
Őket tartotta alkalmasnak és én most is őket tartom alkalmasnak és valószinüleg Fábry is a továbbiakban őket fogja alkalmasnak tartani.
A Jeszenszky azér hüje, mert ezekről a dolgokról viszont fogalma sincs.
Mit fog elkövetni, ha télleg fontos dologról lesz szó?
Csak nem akarod azt mondani, hogy ez így jó, ahogy van???!!!
A washingtoni magyar nagykövet ír egy magánlevelet. Az eljut egy rangos kuratóriumhoz. Az átadja az AP budapesti tudósítójának. Az mazsoláz belőle, majd - mintha misem történne - világgá röpíti.
speaker
Hát lehet, hogy most télleg fején találtad a szöget.
Kérdés, hogy illen véleménye lehet e egy kormánynak és a magyar nép véleménye legalább a hétmillió választópolgár véleménye és éppen erről szól minden vita, hogy a magyar nép véleménye nem csak az a kettőmillióé aki erre a koalicióra szavazott.
Speaker most ippeg 5 millió embert rekesztettél ki a magyar népből.
Most azok ne is fizessenek adót ennek a kormánynak?