Lajos batyam, maga aztan erthet a topologiahoz!, hany dimenzioban csinalna meg? ;-)
De amugy, elmeletileg, mi a baj az enklavekkal? Az oroszok is megkaptak Kalinyingrad korul. Csak "filctoll"+kez kerdese. ;-))
De komolyan: demilitarizalas, spec statusz,... korbe lehet azt irni, nem kell filctollazni.
ui: lalcus, a helyzet Belgiumban sem kulonb, a jovo tarsadalma (politikaja) hangsulyozottan kulturalis alapokra helyezodik. Persze lehet reagalni sokfelekeppen: (Pfuj, mocskosirredenta..fasiszta!) :)
Lajos bacsi adj tippet a korridorra Szekelyfold es Mao kozott, mert en akarhanyszor nekikezdek, mindig romanokba (romanok altal lakott telepulesekbe) utkozom. :-(
Én csak a végét olvasom, de úgy látom területek sokféle autonómiájától kezdve határmódosításig széles a skála. A székelység kérdése csak egy a sok közül. Mellesleg a negyvenes években visszacsatolt területek közel az etnikai határral voltak körbekerítve.
Egyszerű a dolog . Ha nem érted, hogyan merülnek fel a határ kérdések vedd elő azokat a térképeket, amelyek az etnikai sűrűség alapján készültek és kalkulálj.
Bocsassatok meg, de en nem ertem:
Mit akartok a hatarokkal??? En nem tudnek most olyan folyamatos vonalat rajzolni a terkepen, ami a tobbsegben magyarok altal lakott falvakat-varosokat kotne ossze Magyarorszaggal.
Jo esetben egy lyukat lehetne rajzolni Szekelyfold kore, Romania kozepebe.
OFF Svajcot hoztatok peldakent...... hat en most jottem vissza (Genfbol) es nem voltam lenyugozve egyaltalan. Persze tisztasag, gazdagsag meg felelos polgarsag, meg demokracia, ahol mindenrol nepszavaznak. Meg gyonyoru kornyezet.
Csak az emberek hianyoznak onnan. A humor es a kozvetlenseg.
Svajc a vilag egyetlen demokratikusan megvalasztott rendorallama: a szomszedok kemkednek utanad, es a legkissebb rendbontas eseten is a rendorseget vagy a polgarmestert riadoztatjak.
Mindenesetre peldakent lehet oket emlegetni, de csak modjaval. Egyebkent a kulonbozo kantonok es a nemzetek nincsenek olyan jo viszonyban egymassal, mint ahogyan az kivulrol latszik. A ketkezi fizikai munkat pedig portugalok-spanyolok-olaszok illetve tavolkeletiek es feketek vegzik.
u.i: itt Maon sokkal jobb mint Svajcban. :-))))
Nem vagyunk annyira gazdagok, de allitom hogy jobban ELUNK.
Irod:"szokványos dolog lett vitatkozni a határokról tisztes, normál hangnemben"
Hol? A 600 beirasbol kb 20, azaz 3% szol ilyesmirol, ami szvsz tukrozi is a statuszat: az a megkozelites busongosra alkalmas (ez magyar szemmel teljesen jogos es meltanyos is), ervelesre szvsz nem. :( De azert nyugodtan ervelhetsz benne!, ez csak egy "szvsz".
Nem tudom, hogy a több mint 600 hozzászólásban szerepelt-e, mindenesetre elmondom, hogy ami igencsak zavaró a kérdéskörben az, hogy a trianoni békediktátum által megadott határok közül csak a magyar határok változatlanok már. Ha körülnézünk Európában minden más határ megváltozott, újraszerveződött egész Kelet Európa, már a később keletkezett, Németországot elválasztó fal is eltűnt, csupán a magyarokat sújtó diktátumok maradtak érvényben.
Vannak akik azt mondják, erről a hajóról lemaradtunk. A határ kérdéssel manapság nem illik előhozakodni mondják. A kérdést úgyis végleg lezárja majd, ha megalakul az Európai Egyesült Államok és a határok is átjárhatóak lesznek.
Ha megnézzük, hogy milyen nagyon fintorognak a mi EU-s felvételünk miatt szeretett nyugati barátaink, akkor lehetnek félelmeink (vagy örömeink) aziránt, hogy az a bizonyos össz egyesülés nagyon is a képzelt jövőben lesz. Természetes az, hogy a mai nemzedéket már a mában elérhető eredmények érdeklik. A józan politizálás határain belül foglalkozni kell azzal a nyomasztó kérdéssel, miért kell a magyaroknak ilyen nagy %-ban idegenként élniük saját földjükön. Miért van az, hogy a határon túli magyaroknak az állam, amelynek fontos adófizető állampolgárai, még egy nyomorult egyetemet sem képes 80 év óta biztosítani gyerekeik számára? Miért kell bozgorként élniük saját földjükön?
Nem vagyok a Csurka híve, de azt javára írom, hogy megbolygatta az állóvizet, szokványos dolog lett vitatkozni a határokról tisztes, normál hangnemben.
"Okozhatnak meg meglepeteseket az erdelyi magyaroknak." Ho:ho:! :) csak azt okozhatnak!! Ezert kellene most lepni, amikor tulzas nelkul allithatjuk, hogy maximalis a roman diplomacia beszorultsaga. Egyetlen bibi, hogy meg mindig ez "reform" kormany regnal (benne az RMDSZ "reform" brigadjaval). Sajnos ezt tenyleg nem szorithatja meg a magyar diplomacia.
Gherman pedig persze, hogy kevert-strategiat alkalmaz. A skalaja biztos sze'les, megha a mostani programja csak egyetlen strategiat rogzit is (nagyon moderaltat!). A "svajci Erdely"-tol a csupan erosen regionalizalodo Romaniaig (ez utobbit). Azonban ezek barmelyiket katalizalhatna szvsz egy onallosodo Magyar-Aut-Tartomany, ezert a mi strategiainknak ez egy majdnem biztos eleme kellene, hogy legyen.
Hat eppen ez az!
Szvsz az erdelyi autonomia ugyancsak akadalyozhatja a szekelyfoldi autonomia letrejottet. Jo pelda erre a multikulturalis egyetem ugy.
A roman erdekervenyesites mindig is nagyon rugalmas, a valtozasokat a leheto legjobban kihasznalo politika volt, ezert -noha manoverezesi lehetosegei lenyegesen beszukultek- meg nem irnam le oket teljesen. Okozhatnak meg meglepeteseket az erdelyi magyaroknak.
Ha meg csak taktikaztak, akkor az Erdely-kerdes moge lassan felsorakozok "kinyirjak". Ha az otlet kiagyaloinak szuk csoportja eler egy bizonyos hatalmi pozicioba, akkor - hasonloan a tobbi politikai parthoz - fuggetleniti magat, es nagyon nehez oket bekes uton kiszoritani onnan.
Ha Gherman tenyleg egy "svajci-tipusu" Erdelyben gondolkozik... Hogy miben gondolkozik, arrol tudomast szerezhettunk az Erdely-Banat Liga Part megalakulasakkor kozzetett programjukbol. Ilyenrol, hogy 'svajci tipusu' szo nincs benne...
Kedves Zmac! hat mondjuk a statisztikaikat mar az IMF/EU sem fogadta/ja el, de azert ekkorat??? :)
Kedves BBF! Ez igaz. 50 evre "linearis" trendeket (komoly EU tamogatos politikat) feltetelezve josolgatni badarsag. De ez is egy alternitiva: ezert irtam "esetleg"-et.
Kedves Zeze! Gherman szerintem is soxorosan hamis kartyas. Egy jo megoldas is lehet azonban, ha felismerjuk, hogy az Erdely-kerdest a Szekelyfold kerdes mar nem akadalyozza es emiatt ennek rendbeteteleert most mar komolyan ki kellene lepni a nemzetkozi porondra. Ha Gherman tenyleg egy "svajci-tipusu" Erdelyben gondolkozik, akkor ezt el kell, hogy fogadja. Ha meg csak taktikaztak, akkor az Erdely-kerdes moge lassan felsorakozok "kinyirjak".
Ezekben a kérdésekben szinte mindennek az ellenkezője az igaz, mint ami álltalánosan el van terjedve.
Ez az egész dolog a békés határ rendezés egyik leg eklatánsabb példája. Természetesen máig igen sokan szeretik úgy be állítani a dolgokat, hogy békés rendezés, határ kérdésekben nem lehetséges. Az ön példája mutatja azt is, hogy ez mennyire nincs így!
Éppen most vettem meg az antikváriumban Bethlen István 1944-es emlékiratát, melyben 100%-osan megjósolta a II. Világháború kimenetelét. Ebben található néhány sor a második bécsi döntés előzményeiről, amely az általam ismert frázisoktól egészen eltérően beszél Erdély visszacsatolásáról.
Bethlen mondja 1944-ben: " Az adott világpolitikai helyzetben valóban Magyarország feltámadására csak abban az esetben lehetett kilátás, ha Németország egy újabb kockázatos világháborút elkerülve fokozatosan nyeri vissza Európában domináló kontinentális pozícióját, és Magyarország diplomáciailag az ő oldalán állva ügyesen kihasználja a kínálkozó alkalmat, vagy esetleg fegyverrel is kézben egyik, vagy másik szomszédját maga kényszerítheti arra, hogy elrablott területeit visszaadja. Ezt tette Teleki például akkor, amikor kihasználva Oroszország Besszarábia miatti rosszallását Románia ellen, háborúval fenyegette meg Romániát, ami maga után vonta azután Németország döntőbíráskodását az erdélyi ügyben és Észak-Erdély visszatérését az anyaországhoz. Hasonló békés sikerekre lehetett kilátás mindaddig, amíg Hitler nem feszítette túl a húrt Angliával és várható szövetségeseivel szemben és nem szegte meg Münchenben Chamberlain előtt tett azon ünnepélyes kijelentését, hogy az ott bevallott és jogosnak elismert területi revindikációin túlmenőleg nem fog Európában más területi követeléssel fellépni. "
Ehhez a részhez a következő magyarázó jegyzetek tartoznak, amelyek érthetővé teszik a fentieket: "Előzetes tárgyalások után a szovjet kormány 1940. június 26-án felszólította Romániát a polgárháború éveiben elfoglalt, majd pedig a békeszerződésben Romániának ítélt volt orosz területek átadására. Románia először elutasította az ultimátumot. Miután azonban sem Németország, sem Olaszország nem támogatta, június 28-án megegyezett a szovjet kormánnyal, hogy a szóban forgó területeket négy nap alatt átadja. Teleki ezt precedensnek tekintette és a Minisztertanáccsal együtt úgy vélte, hogy kényszeríteni kell a Román kormányt a magyar területi igények kielégítésére. Mivel azonban a magyar fegyveres fellépést Németország és Olaszország egyaránt ellenezte, a kormány elállt a katonai megoldástól. Az eredménytelenül végződött kétoldalú román-magyar tárgyalások után Románia kérésére végül Olaszország és Németország döntőbíráskodott a területi vitában. Ez volt az ún. második bécsi döntés (1940 augusztus 10.), amelynek értelmében 43 ezer nkm-nyi erdélyi terület (az 1920-ban Romániának ítélt magyar országrészek 41 %-a) visszakerült Magyarországhoz."
Gondolom csak az én hiányos történelem tudásom az oka, de megdöbbentett, hogy a második bécsi döntés a fentiek szerint akár ma is jogszerű lehetne. Hiszen a területi tárgyalások döntőbíráit Románia maga nevezte meg. A bírák álláspontját elfogadta, jogszerűnek találta. Megdöbbentem, hiszen a kérdéskört eddig a magyar sajtó, humán embertársaink jóvoltából úgy ismerem, amely miatt szégyenkeznünk kellene. Úgy jött át a sok cikken, könyven, kommentáron, filmen át , hogy mi hoztuk bírának a németeket. Most látom csak, hogy ez nem igaz.
Szerintem ezek eleg realis adatok...
Nem nagyon hittem el eddig sem, hogy Erdely termelne R nemz.o.term. 2/3 at!!
Ez csak egyes 'igazi' erdelyi romanok hangoztatjak allandoan.
Veluk kapcsolatban (pl. Gherman felek) is eleg kritikus vagyok, es valami hatso szandekot velek felfedezni! Bar tevednek!!!
Pl:
1. Az alternativ tankonyv sztori - szerintem az csak egy porhintes volt a nyugat szemebe, hogy lam mi megprobaltuk, de hat nem talalt pozitiv viszhangra. Az is igaz ugyanakkor, hogy az a tankonyv minden volt csak nem alternativ. Egy valodi alternativ tankonyv parodiaja.
2. A roman - allitolagos - autonomista/fuggetlensegi torekves pedig szerintem nem mas, mint, ha mar a hullamok amugy is e fele tartanak (marmint Koszovo utan a nagyhatalmak erezhetoen ilyen szelet fujnak/tak), akkor miert ne szalljunk fel mi is a remego labu RMDSZ szorfos melle, hatha utkozben kirugjuk alola a deszkat!!!
Ami pedig a vegetalast illeti: Ez mar akkor el volt dontve, amikor mi meg kis naivan, ujjongtunk es bizakodtunk. Nagyon jo pelda micsoda oriasi beruhazasok folynak a R-M hatar Mo i oldalan. Bekoto utak garmadaja no ki a foldbol, ill. mekkora hataratlepoket epitenek kozosen. Csak halkan kerdeznem: Ha ugy is europaba tart Romania, minek epitenek - amikor nyugaton csak bontanak - ekkora 10-20 savos hatarallomasokat????
Ön írja: "gazdasagilag a kovetkezo 5-10 ev uaez: a kaotikus hanyatlas vegetacioba-stagnalasba
csuszik at, esetleg markans osszeroppanasok tarkitjak (ha pl a lakossag elveszti a bizalmat
lejben), majd par ev mulva elindul egy lassu fejlodes. Kb 20 ev mulva Romania esetleg eleri a
mai Magyarorszagi fejlettsegi szintet, a rakovetkezo 30 evben pedig Gorogorszaget. "
Erdekes gazdasagi adatokat lattam a roman GDP teruleti megoszlasarol:
Erdely: 35.3
Munténia: 32.7
Bukaresti konglomeratum/regio: 14.7
(Munténia+Bukaresti konglomeratum/regio: 47.4)
Moldva: 17.3
Ez igencsak tavol esik az eddig hallott erdelyi 2/3 GDP-tol. Persze ha kiemeljuk a mestersegesen eletben tartott vallalatokat, akkor lehet ilyesmi jon ki. Tovabba Erdelyben allitolag az adok kevesebb mint 40%-a marad, es a 60%bol mashol ruhaznak be, ez is igen torzit. Vkinek vmi otlete adata meg ehhez?
Mas. Kedves MzperX42, a roman ev-ev ipari termeles mar nem -7%, hanem -9.5%.
Ehhez kapcsolodik egy papagajszoveg amit az RMDSZ egy resze is szajkoz: miszerint mar csak 1 ev megszoritas kell Romaniaban es itt a stabil novekedes. Ehhez hozzateszik: lasd Magyarorszag. Szvsz total te'ves, demagog es az RMDSZ hibas politikajat probalja legitimizalni. 10 eve is vilagos volt, hogy jelentos politikai-gazdasagi fuggetlenseg/autonomia elerese nelkul (jelentsen ez pl egy autonom Szekelyfoldet), senkinek sem lesz jobb, de mindenki a jelenlegi roman vegetacios letszint kozelebe zuhan. Ez be is kovetkezett, bar korabban tenyleg realis veszely volt a Szekelyfoldre telepitett katonasag/kommandos egysegek/felkatonai szervezetek vagy akarcsak a pogromok felhasznalasa. De ma mar nem az es gazdasagilag a kovetkezo 5-10 ev uaez: a kaotikus hanyatlas vegetacioba-stagnalasba csuszik at, esetleg markans osszeroppanasok tarkitjak (ha pl a lakossag elveszti a bizalmat lejben), majd par ev mulva elindul egy lassu fejlodes. Kb 20 ev mulva Romania esetleg eleri a mai Magyarorszagi fejlettsegi szintet, a rakovetkezo 30 evben pedig Gorogorszaget. Egy normalis politikai-penzugyi onallosaggal biro Szekelyfold teljesen mas palyat futhatna be, plane, ha az egy onallosodo Erdely resze lenne. Vagy megse?
Mondom en, kedves MZ/X, hogy provokalnak a tetvek... tudod, jövö tavasszal valasztasok...ki kell jatszani megint a "magyar kartyat"...ez mindig hat... gyunnek a magyarok es viszik Erdelyt...
offtopic
Bars asztaltárstól szerepel egy sommás gyalázkodás, majd feltehetöen egy ujságcikk(idöpont megjelenés nélkül.)
Az asztaltárs még kisérletet sem tesz megállapitásának igazolására. Igy megállapitása, még abban az esetben is, ha történetesen igaza is lenne, szerfölött etikátlan és föleg értelmetlen.
Az egész beirása is offtopic.
Elszámolatlan pénzek Erdélyben?
Az Illyés Alapítvány 1992-ben 2,5 milliót adott egyetemalapításra
A jövő évi költségvetésben elkülönített 2 milliárd forinttal a magyar adófizető nem első alkalommal támogatna erdélyi magyar egyetem létrehozására irányuló tervet. Már 1992-ben az Illyés Alapítvány útján 2,5 millió forintot utaltak ki erre a célra egy „alapító bizottság” számára, amely hírek szerint azóta sem számolt el az összeggel. Az alapítóbizottság egyik tagja, Szőcs Géza viszont hangoztatja, hogy a pénzt rendeltetésszerűen felhasználták.
A terv szerint a létrehozandó intézmény neve Universitas Oecumenica Transilvaniensis lett volna. A pályázók a tervezett egyetem „bizottságának” tagjai voltak: Szőcs Géza, Tőkés László, Patrubány Miklós, Borbély Imre, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és mások. Említettek az alapítványtól azt kérték, hogy „kedvező elbírálás esetén az összeget kérjük Tőkés Józsefnek kiutalni (Magyarok Világszövetsége)”. A pályázók 1992-es írásos ígérete szerint „a bizottság a közeljövőben alapítvánnyá fog átalakulni”.
Az Illyés Alapítvány az összeget Tőkés Józsefnek, Tőkés püspök fivérének kifizette, a bizottság viszont sosem alakult át, az egyetem nem jött létre, az összeget pedig senki sem számolta el. 1992. január 17-én az egyetemalapítás ügyéhez külön nyilatkozatban „csatlakozott” és annak „támogatását” ígérte Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Tőkés püspök nyilatkozatában leszögezte: „Egyházunk ezt az egyetemet az állami egyetemként létrejövő magyar nyelvű Bolyai egyetem előkészítésének tekinti, és létrehozásakor a gyulafehérvári és a kolozsvári egyházi főiskolák mellett felajánlja a nagyváradi Sulyok István Főiskola csatlakozását is”. A püspök azt is hozzátette, hogy „támogatjuk egy, az egyetem létrehozásának célját szolgáló alapítvány létrehozását”.
A birtokunkba jutott dokumentumok szerint az egyetem létrehozásához történő hozzájárulását – megfelelő állami támogatás esetén – báró Thyssen-Bornemisza is kilátásba helyezte.
Az Illyés Alapítvány kuratóriumának akkori titkára, dr. Entz Géza több alkalommal is felszólította a kedvezményezetteket, hogy a kapott összeg felhasználásáról az alapítványnak számoljanak be. Próbálkozása sikertelen volt. Hatalomra kerülését követően a Horn-kormány megpróbálta áttekinteni az alapítvány függőben maradt ügyeit. 1994 végén annyit sikerült rögzítenie a tisztázatlan tartozások hosszú lajstromát tartalmazó „feljegyzésben”, hogy „az erdélyi ökumenikus egyetem céljaira 1992. február 26-án megítélt 2,5 millió forintot Szőcs úr fizesse vissza az Illyés Alapítvány számlájára”. Információink szerint ez mind a mai napig nem történt meg. A „feljegyző” bizonyára tudta, hogy az öszszeget miért Szőcs Gézától, s miért nem az azt felvételező Tőkés Józseftől, vagy az egészet erkölcsileg teljes súlyával támogató Tőkés Lászlótól követelte vissza. Tőkés József, az MVSZ régió titkára érdeklődésünkre azt válaszolta, nem emlékszik, hogy ilyen nevű egyetemet akartak alapítani. – Szükség esetén annyit megtettem, hogy a postás szerepét vállalva, eljuttattam küldeményeket az RMDSZ-hez. Lehet, hogy a szóban forgó összeget is én továbbítottam, de erre nem emlékszem. Amit kértek, mindig célba juttattam. Az egyetemalapításhoz soha nem volt közöm – hangoztatta.
Szőcs Géza lapunknak elmondta: az összeget nagyon sokan és nagyon sokszor ellenőrizték. A pénz nem tűnt el: az Illyés Alapítvány vezetőivel folytatott konzultációk után ingatlant vásárolt az egyetem szükségleteire. Mint mondta, az ügyet már akkor sikerült tisztázni.
Szőcs szerint a vele kapcsolatos problémák mindig akkor merülnek fel, amikor egyéb gond van az RMDSZ-ben. A romániai magyarok érdekvédelmi szervezetének most az a gondja – tette hozzá –, hogy a magyar kormány nem nekik, hanem egy vallási jellegű magánegyetem alapítására adta a kétmilliárd forintot. – Az RMDSZ háromévi kormányzás alatt képtelen volt arra, hogy megteremtse a romániai magyar állami egyetem működési feltételeit. Az érdekérvényesítésre alkalmatlan RMDSZ most azért melegítette fel a sokéves ügyet, mert a pénzt mások kapják. Azt próbálják bebizonyítani, hogy ha nem az ő közreműködésükkel alakul meg az egyetem, akkor eltűnnek a pénzek – véli Szőcs.
Sajnos valóban ez az egyetlen lehetséges értelmezés, a bukaresti maffia már nem tudja, hogy honnan szerezzen pénzt. A múlt héten az oroszokkal próbálkoztak, de azok keményen elzavarták őket, vissza a birkáikhoz. De lássuk a tényeket.
Erdélyi Napló
IX. évfolyam, (405.) 25. szám 1999. június 22.
ROMÁN BLÖFFÖK
A Gozsdu Alapítvány és a magyar ellenkövetelések
Vincze Gábor történész
Szeged
A bukaresti Cotidianul április 9-ei száma - a diplomáciai kapcsolatokban szokatlan módon - leközli a magyar kormány március 25-ei szóbeli jegyzékének szövegét, amiben a magyar külügyminisztérium tudatja a román kormánnyal a Gozsdu Alapítvány magyarországi javaira támasztott román igénnyel kapcsolatos álláspontját. A válaszjegyzék szövege után a Cotidianul megjegyzi: "Figyelemre méltó a magyar válasznak az a vonatkozása, hogy amennyiben Románia szorgalmazza a javak visszaszolgáltatását, neki is vissza kell szolgáltatnia Magyarország ingatlanjait. Tehát létezik a nyomásgyakorlás eszköze, ami azonban hamis..."
Alábbi írásunkban két kérdést szeretnénk az olvasó számára megvilágítani:
1) Milyen alapon követeli most a román kormány magának a Gozsdu Alapítvány magyarországi ingatlanjait?
2) Magyarország milyen alapon és miféle ellenköveteléssel léphet elô adott esetben?
1) A Gozsdu Alapítvány története a múlt század hatvanas éveiig nyúlik vissza. Emanoil Gojdu (vagy ahogy a magyar kortársak emlegették: Gozsdu Manó) bánáti macedoromán kereskedô családból származó, dúsgazdag pesti ügyvéd 1869-ben végrendeletében vagyona egy jelentôs részébôl létrehozott egy saját nevét viselô magánalapítványt ("Fundatiunea lui Gozsdu" [sic!]). Az alapítvány célja a történeti Magyarország területén élô ortodox román ifjak megsegítése volt, szem elôtt tarva "a közös magyar hazának, a keleti ortodox anyaszentegyháznak és a román népnek javát és felvirágzását". Az alapítvány vagyona a Király utca 13. sz., a Dob utca 16. sz. és a Holló utca 8. sz. alatti házas telkekbôl (utóbbi ingatlanban székel kezdettôl fogva a budapesti román ortodox egyházközség), valamint a Pesti Elsô Hazai Takarékpénztár és a Concordia Gôzmalom Rt. részvényeibôl állt; az alapítvány tiszta vagyona 1885-ben mintegy 178 ezer forint volt. Ez a vagyon gyors növekedésnek indult, mivel a bevételek 2/3-át tôkésítették, és ezek csak nôttek a kamatok kamataival, azonban az elsô világháború anyagilag (is) súlyos csapást jelentett, mert az alapítványt 410 ezer korona hadikölcsön jegyzésére kötelezték, ami természetesen elúszott.
Az alapítvány kuratóriuma a mindenkori nagyszebeni román ortodox érsek, az összes erdélyi és magyarországi román görögkeleti püspökök, valamint három ortodox vallású világi férfiból állt, a vagyont pedig a nagyszebeni ortodox érsekség pénztára kezelte. Az alapítvány anyagilag támogatta az arra rászoruló ortodox román ifjakat tanulmányaik folytatásában (1871 és 1907 közt mintegy 2700 ösztöndíjat osztottak ki), a román politikai és kulturális elit számos tagja, mint például Valeriu Braniste, Octavian Goga, Silviu Dragomir, Petru Groza az alapítványnak köszönhette, hogy el tudta végezni az egyetemet... (Közbevetôleg jegyzem meg, hogy az Al. Papiu-Ilarian-féle szélsôséges nacionalista román politikusok nem jó szemmel nézték Gozsdut, mert ô folyton a magyarokkal való megbékélést hangoztatta...)
A történelmi Magyarország szétverésével alapvetôen új helyzet állt elô, ugyanis az alapítvány vagyona Magyarországon maradt, a kuratórium azonban a megnagyobbodott szomszéd országba került, ráadásul az alapítványi támogatás alanyai, az ortodox román ifjaknak is csak töredéke maradt magyar fennhatóság alatt. A problémát nemzetközi szinten a trianoni diktátum próbálta meg rendezni, ugyanis annak 249. cikkelyének 6. bekezdése elôírta, hogy "a volt Magyar Királyságban ennek a királyságnak állampolgárai részére alapított vagy létesített mindennemu hagyományt, adományt, ösztöndíjat és alapítványt, amennyiben azok Magyarország területén vannak, Magyarország annak a Szövetséges és Társult Hatalomnak, amelynek az illetô személyek jelenleg állampolgárai, vagy amelynek állampolgáraivá lesznek, jelen szerzôdés vagy a jelenlegi ügyek rendezésére irányuló szerzôdések alapján, abban az állapotban fogja rendelkezésére bocsátani, amelyekben ezek az alapítványok 1914. évi július hó 28-án voltak, tekintetbe véve az alapítvány céljaira teljesített szabályszeru fizetéseket."
A húszas évek elején meginduló tárgyalások hamar elakadtak, mivel a magyar kormánynak kezdettôl fogva az volt az álláspontja, hogy rekompenzációs alapon kell rendezni az alapítvány ügyét. Az ellenkövetelésekre az adott alapot, hogy a román kormányok 1919-tôl kezdve jogtalanul elkobozták több magyar egyesület vagy alapítvány épületét. (Hogy csak az ismertebbeket említsem: a Szt. László Társulat bukaresti ingatlanait, az aradi Bibics Alapítványi Fôgimnáziumot, a kolozsvári Mensa Academiát, az erdélyrészi magyar tanítók leányotthonát és a Vöröskereszt Szanatórium épületeit, a kolozsvári, szatmári, temesvári és aradi tanítók házát, a Háromszéki Tanalapot, a nagyszebeni r. kat. Terézia Árvaház épületének egy részét.) A románok kezdettôl fogva vitatták a magyar ellenkövetelések jogosságát, és azon az alapon tárgyalni sem voltak hajlandók, pedig tulajdonképpen még így is jól jártak volna, ugyanis a magyar ellenkövetelések (a Vöröskereszt kolozsvári ingatlanjai, a Terézia Árvaház, a Háromszéki Tanalap, a Szt. László Társulat bukaresti Cuza Voda utcán lévô épülete és két nagyobb ingatlanjai) összértéke 1932-ben 1050 ezer pengô volt - a Gozsdu Alapítvány vagyona (a budapesti ingatlanok, részvények és készpénz) pedig 2,2 millió pengô, tehát a magyar rekompenzáció értékben az alapítvány felét tette ki...
A húszas-harmincas években számos tárgyalás folyt a két ország közt, de képtelenek voltak megegyezni. A román fél makacsságát Budapest azzal akarta megtörni, hogy 1926. december 24-ével zárolta az alapítvány számláját (addig a befolyt jövedelmeket szabadon kezelhette a nagyszebeni kuratórium, csak 1925-ben több mint 100 millió korona készpénzt vitt el a szebeni képviselet a Pesti Elsô Hazai Takarékpénztártól!), és a további jövedelmeket egy elkülönített számlán kezelték, de így is csak tíz év múlva sikerült rendezni a kérdést: 1937. október 27-én Bukarestben a két ország képviselôinek végre sikerült megállapodniuk. A Gozsdu Alapítvány vagyonának átadása nem a trianoni békeszerzôdés említett cikkelyének egyszeru végrehajtásán alapult, mivel a román fél hallgatólagosan elfogadta bizonyos ellenértékek nyújtását, valamint kötelezettséget vállalt egy új, a trianoni Magyarországon élô görögkeleti románok javára szóló alapítvány létrehozására. Ami a magyar követeléseket illeti, a Háromszéki Tanalapot és a szebeni árvaház épületének lefoglalt szárnyát visszaadták, de az új magyarországi alapítvány létrehozására tett kötelezvényét a román fél nem teljesítette.
Az egyezmény ratifikációjára csak nagy sokára került sor, ugyanis a bukaresti parlament csupán 1938. január 27-én, a budapesti 1940. július 5-én ratifikálta. A hatályba lépett egyezmény végrehajtását mindkét fél magatartása akadályozta: Magyarország a második bécsi döntéssel az ellenértékek egy részének birtokába jutott, a Gozsdu Alapítvány vagyona zár alatt maradt, kisajátítási eljárás kezdôdött. A Gozsdu Alapítvány nagyszebeni kuratóriuma a második bécsi döntés elôtt két hónappal (!) 180 ezer pengôért megvásárolta a Kolozsvári Vöröskereszt épületét, s ez eltért az 1937-es megállapodás szellemétôl.
A Románia és Magyarország között 1944. szeptember 6-án beálló hadiállapot következtében a minden korábban kötött kétoldalú megállapodás, tehát az 1937-es is, hatályát vesztette. A két állam közötti hadiállapotot az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerzôdések szüntették meg (a magyar békeszerzôdés 8. cikkelye), amelyek 1947. szeptember 15-én léptek életbe. A párizsi béketárgyalások Románia Magyarországgal szembeni gazdasági követelései ügyében (beleértve a Gozsdu Alapítványt is) fordulatot hoztak két értelemben is. Elôször, Romániának a trianoni békeszerzôdés megerôsítésére vonatkozó igényét az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió visszautasították. Románia mint volt ellenséges állam igényeit egy másik volt ellenséges állammal szemben nem érvényesíthette. Másodszor Románia jóvátételi követeléseit (580 millió dollár - ennek keretében Tatarescu külügyminiszter 1946. szeptember 7-én kérte a Gozsdu-egyezmény végrehajtását) sem fogadták el, vagyis ezúttal Románia nem diktálhatott Magyarországnak a gyôztes állam pozíciójából! Románia nem szövetséges vagy társult hatalom volt, amely a békeszerzôdés 10. cikkelye szerint hat hónapon belül nyilatkozhatott a háború elôtti Magyarországgal kötött kétoldalú szerzôdések érvényben tartásáról vagy helyezésérôl. Igy Románia minden korábbi jogát elvesztette követelései érvényesítésére.
Az alapítvány vagyoni helyzete a második világháború miatt jelentôsen megromlott. Egyrészt az ún. Gozsdu-udvar épületei komoly károkat szenvedtek a háború alatt, másrészt pedig az 1945-46-os hiperinfláció miatt a bankokban lévô készpénz, valamint a kötvények, részvények elértéktelenedtek (az alapítványnak ebbôl mintegy 600 ezer aranypengônyi kára származott), a világháború után gyakorlatilag csupán a bérházakból folyt be valamennyi jövedelem.
A Gozsdu Alapítvány ügye 1947 és 1952 között a budapesti törvényszék által (1942-ben, majd 1944-ben) újraindított, az ingatlanok egy részére városrendezéshez kapcsolódó (a Madách-sétány terve) kisajátítási eljáráshoz kötôdött. Mivel az 1937-es egyezmény nem került végrehajtásra, az alapítványt nem idegen jogi személyként, hanem magyar alapítványként kezelték. A budapesti román képviselet 1947. június 19-ei szóbeli jegyzéke kérte az épületek kisajátításával kapcsolatos bírósági döntés végrehajtásának elhalasztását. A végrehajtást a magyar igazságügyi hatóságok 1947. november 10-én felfüggesztették. Az a veszély tehát, hogy a bérházak egy részét lebontják, ezzel elmúlt. Az épületkomplexum azonban nem kerülhette el a sorsát: 1952. március 28-án ezeket is államosították - minden jel szerint kártalanítás nélkül.
2) A második világháború után a követelés-ellenkövetelés logikája tovább élt. Milyen magyar követelések voltak 1945 után? Részben az ún. CASBI-ügybôl kifolyólag, részben az államosítások következtében keletkeztek magyar követelések.
A CASBI-kérdésnek röviden az a lényege, hogy az Antonescu-rezsim néhány 1942-es törvényét fölmelegítve - nemzetközi jogalapként pedig az 1944. szeptember 12-ei szovjet-román fegyverszüneti egyezményre támaszkodva - az 1945. február 10-ei 91. sz. törvény létrehozta a CASBI intézményét, és zárolta az "ellenséges, hadviselô országok" és állampolgáraik minden ingó és ingatlan vagyonát. (A Moszkvában megkötött szovjet-román fegyverszüneti egyezmény 8. pontja elôírta: "A román kormány és fôparancsnokság kötelezi magát, hogy nem engedélyezi Németország, Magyarország, vagy ezek állampolgárai, vagy ezek területén, vagy az általuk elfoglalt területeken lakhellyel bírók tulajdonát képezô bármilyen természetu vagyonnak (beleértve értéktárgyakat és pénzt is) a szövetséges (szovjet) fôparancsnokság engedélye nélkül történô kivitelét vagy kisajátítását. A román kormány és fôparancsnokság ezeket a vagyontárgyakat a szövetséges (szovjet) fôparancsnokság engedélye nélkül történô kitételek mellett fogja megôrizni." Ezzel az elôírással Moszkva csupán annyit akart elérni, miszerint a még hadviselô ország(ok) ne tudják a Romániában található vagyonukat, eroforrásukat a további harcokhoz felhasználni, és szó sem volt arról, hogy Románia kezelési jogot vagy netalán tulajdoni jogot szerzett volna ezzel az "ellenséges vagyonok" fölött.
A CASBI zárolta egyfelôl az összes magyarországi jogi és természetes személy különbözô típusú érdekeltségét (például 203 magyarországi érdekeltségu kereskedelmi és iparvállalatot), ingó és ingatlan javait, a magyar állam, illetve hatóságai, valamint magyarországi közalapítványok (pl. az ONCSA) Észak-Erdélyben lévô különféle vagyonát, ezenkívül pedig az 1940-44 közt bármikor Magyarországra költözött magánszemélyek (az esetek többségében 1944 ôszén elmenekült közalkalmazottakról van szó, ezek számát mintegy 14 ezerre becsülték) Észak-Erdélyben maradt ingó és ingatlan vagyonát - a földbirtoktól a bútorokig. Ezenfölül pedig - a korabeli magyar média által elôszeretettel "magyarbarát"-ként emlegetett - Petru Groza miniszterelnökké történô kinevezése után, 1945. április 3-án megjelent 3822/45 sz. végrehajtási utasításban megalkották az ún. "vélelmezett ellenség" (inamici prezumati) addig ismeretlen jogi fogalmát, amivel mintegy 30-35 ezer erdélyi magyart fosztottak meg minden vagyonától. A CASBI-törvény hatálya alá esô fizikai személyek iwngó vagyonát fölleltározták, majd elôbb-utóbb ún. CASBI-raktárakba vándoroltak, a vállalatok, pénzintézetek élére pedig CASBI-gondnokok kerültek, akik gyakorlatilag átvették a vállalat vezetését. Ez utóbbiak nagyon sok esetben hanyagul kezelték a gondjaikra bízott vagyont, és az adott vállalatot hozzá nem értésbôl vagy tudatosan néhány év alatt teljesen lezüllesztették, olyannyira, hogy mire a CASBI-zár alól az kikerült, szinte már semmit sem ért...
Mekkora értéku magyar vagyon került 1945-ben CASBI-zár alá? Iklódi (Hirsch) Dezsô, aki még a harmincas évek második felében került ki Bukarestbe gazdasági tanácsosként és igen jó román kapcsolatokkal rendelkezett, (1945 végétôl a bukaresti magyar külképviselet tanácsosa lett és a CASBI-kérdés egyik fô szakértôje), 1945 augusztusában úgy becsülte, hogy a zár alá vett összes magyar vagyon értéke "óvatos becslés szerint is megközelíti jóvátételi kötelezettségünk teljes összegét". Más korabeli szakértôk "csak" 200 millió dollárra becsülték a zárolt vagyont - ami megegyezik a Szovjetuniónak fizetendô magyar jóvátétel összegével!
Mivel a magyar vagyonok zárolása abszolút jogtalan volt (a CASBI-törvény kiadásakor Magyarország már nem volt hadviselô fél, hiszen január 20-án megkötötték Moszkvában a fegyverszüneti egyezményt!), ezért a budapesti kormányok mindent megtettek annak érdekében, hogy a zár alól föloldassák a magyar javakat. A román hatóságok egyfelôl elzárkóztak a kétoldalú közvetlen tárgyalások megkezdésétôl, másfelôl pedig a szovjetekre mutogattak azzal, hogy csak azok engedélyével tehetnek bármit is. Ezzel egy idôben ráadásul azon voltak, hogy a vagyonok egy részét különféle törvénytelen eszközökkel (például egyoldalú alaptôkeemeléssel) román kézre játsszák át.
A párizsi békeszerzôdés aláírása után Bukarest nem odázhatta tovább a kétoldalú tárgyalások megkezdését, de a halogatás és szószegések taktikája tovább folyt. Amikor pedig végre a Szövetséges (Szovjet) Ellenôrzô Bizottság helyettes elnöke, Szuszajkov vezérezredes kifejezetten utasította Grozát a magyar vagyonok fölszabadítására, az új CASBI-törvény igen hosszú és komplikált eljárást írt elô a vagyonok CASBI-zár alóli fölszabadítására...
Ennek következtében a legnagyobb értéket képviselô magyar iparvállalatok és pénzintézetek egy része még 1948 tavaszán is zár alatt volt! Ekkor Magyarországon a nagy bankok után az iparvállalatokat is államosították, tehát amikor erre Romániában is sor került, már "a dolgozó magyar nép vagyonát" nacionalizálták. A június 11-ei államosítási törvény egyébként elviekben lehetôvé tette a volt tulajdonosok kártérítését, ám azt az illetô vállalat tiszta nyereségébôl lehet fedezni. A román hatóságok azonban ezúttal is igen "leleményesnek" bizonyultak, ugyanis visszamenôleg (!) akkora "adóeltitkolásokat" fedeztek fel a vállalatoknál, amelyek összege meghaladta az államosított vállalat értékét - így aztán nem volt mibôl kártalanítást fizetni... (Mindazonáltal megjegyezzük: a hatvanas-hetvenes években a román állam az államosításkor érintett nyugati országokkal rendezte a kártalanítás kérdését!)
Hogy visszakanyarodjunk a Gozsdu Alapítvány ügyére, az eddig megismert diplomáciai iratokból egyértelmuen az derül ki, hogy attól kezdve, amikor már nem lehetett tovább halogatni a CASBI-zár alá helyezett vagyonok visszaadását eredeti tulajdonosaiknak, a román kormány a különbözô kétoldalú tárgyalásokon (ámbátor a magyar fél számított erre!) nem forszírozta a Gozsdu-ügy végleges rendezését! Úgy tunik, hogy Bukarest számára a Gozsdu Alapítvány kérdésénél sokkal fontosabb volt, hogy a magyar vagyonok visszaadását késleltessék, majd az államosítások után a magyar kártérítési követeléseket valamilyen ürüggyel visszautasíthassák. A Groza-kormány ugyanis pontosan tudta: ha kétoldalú tárgyalásokon véglegesen rendezni akarja az alapítvány két évtizede megoldatlan kérdését, nem tudja kikerülni azt, hogy a magyar fél ne álljon elô a számára fontos, ugyancsak rendezendô pénzügyi kérdésekkel. Márpedig - ezt Bukarestben is jól tudták! - Magyarországnak jóval több követelnivalója van...
Mivel számtalan tárgyalás után sem tudott a magyar és a román fél megegyezni (többek közt azért sem, mert a székely származású pénzügyminiszter, Luka László és helyettese, a kolozsvári magyarzsidó származású Jakab Sándor mereven visszautasított minden magyar kártérítési követelést!), 1950 szeptemberétôl a budapesti pénzügyminisztérium globálisan kívánta rendezni a háború elôtt keletkezett egymással szembeni követelések ügyét.
A magyar követelések (a magyar állam, közületek, különbözô intézmények romániai ingatlanai és különbözô követelései, le nem szállított áruk, erdélyi, magyar érdekeltségu, helyi érdeku vasutak stb.) értéke 1952-ben - 1943-as dollárárfolyamon számítva! - meghaladta a 160 millió dollárt. (A román követelésben a legnagyobb értéket az ún. Biz-kölcsön utáni magyar tartozás tette ki, azonban még ennek összértéke sem volt több 250 ezer aranydollárnál, a Gozsdu Alapítvány telkeinek és a rajta lévô ingatlanoknak a forgalmi értékét 1948-ban mintegy 1 millió forintra becsülték.)
Az 1953. február 10-én Antos István magyar és Emanoil Vinea román pénzügyminiszter-helyettes közötti tárgyalások két héten belül megszakadtak, mivel a román fél természetesnek tartotta, hogy Magyarország minden 1944-1945 elôtti megegyezésbôl és szerzôdésbôl származó jogáról lemond, de ugyanakkor Románia ugyanilyen természetu Magyarországgal szembeni követeléseit fenntartotta. Antos hiába érvelt azzal, hogy Magyarország vagyoni érdekeltségei Romániában lényegesen meghaladják Romániának magyarországi vagyoni érdekeltségeit, a régi függô ügyeknek a rendezése ilyen nagyvonalú, globális formában idôszeru, a román fél magyar tárgyalópartnerétôl egyoldalú joglemondást követelt. 1953 júniusában a tárgyalásokat felújították, s a román fél végül is belement a kölcsönös joglemondásba, tudatában lévén, hogy az anyagi érdekek egyensúlya hozzávetôlegesen sem áll fenn. A kölcsönös elengedés, lemondás, átadás tehát Magyarország számára rendkívül nagy aránytalanságot eredményezne.
Az egyezmény a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között függôben lévô egyes pénzügyi kérdések végleges rendezése tárgyában (Bukarest, 1953. július 7.) 1. cikkelye 1. és 2. bekezdése a felszabadítás elôtt kötött szerzôdés vagy megállapodás alapján a másik féllel szembeni jogokat, követeléseket és igényeket "kölcsönösen megszuntnek" nyilvánítja, végre nem hajtott rendelkezéseit hatálytalanítja. A 2. cikkely 1. bekezdése szerint a felek kölcsönösen lemondanak a ma is tulajdonukban álló, a felszabadulás idôpontjában a másik állam területén volt és jelenleg is ott lévô ingatlan és ingó vagyontárgyakról, részvényekrôl, értékpapírokról, kötelezvényekrôl és címletekrôl. A 3. cikkely a kölcsönös lemondást kiterjeszti az ingatlanok és vagyontárgyak állami tulajdonba vételébôl, kisajátításából keletkezô követelésekre és igényekre, a 6. cikkelyben pedig érdektelennek nyilvánítják magukat állampolgáraik ilyen követelései és igényei tekintetében. Az említett cikkelyek egyebek mellett egyértelmuen vonatkoznak a Gozsdu Alapítványra, a kérdés ezért évtizedekig elô sem került.
Befejezésül úgy véljük: a Gozsdu Alapítvány témáját nem lehet kiragadni eredeti összefüggéseibôl, annak újratárgyalása a Magyarországnak nyújtandó ellenértékek, a Romániának átadott magyar javak kérdésével junktimban kezelhetôk. Amennyiben a román fél e történelmi követeléseit felújítani kívánja, szembe kell néznie Magyarország hasonlóan jogos igényeivel...
pzse, szvsz inkabb a romanoknak kene adni a vagyont, mint kormos Bauer es tsa ugyvedi irodanak. Per pillanat ugyanis ez az alternativa letezik, tudtommal :( Legalabb a romanok eldugulhatnak, mi viszont kinyithatnank a szankat, ingatlanugyben is. :)
