Szép napot, habár a napocska sütni nem nagyon akar...
Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.
Mindent elérhetsz az életben, mindent legyőzhetsz magad körül és a világban, mindent neked adhat az élet, s te mindent elvehetsz az élettől: csak egy ember ízlését, hajlamát, életütemét nem tudod megváltoztatni, azt a másféleséget, mely teljesen jellemez egy embert, aki fontos számodra, akihez közöd van.
2008-ban Mátraházán fényképeztem, a buszmegállótól sétáltunk a szanatórium felé az erdei úton. Ez a madár fáról fára szállt, kísért bennünket, közben énekelt... Élmény volt...
Most megosztom Veletek hitvallásom... Tudom, hogy nagyon sok ember gondolkodik hasonlóképpen mint én. Ehhez azonban meg kell érni egy bizonyos kort... Nem véletlenül mondják: Fiatalság, bolondság... De ha felismerjük a Természet adta szépségek befogadását, semmi gond nem lehet! Hiszen a Természet Örök! Mi, emberek sajnos csak átmenetileg vagyunk itt... Igaz, a Természet is "megújul" de nála ez a folyamat hosszabb időt vesz igénybe... Gondolok itt egy több száz éves fára, folyóra, kis patakra... Vass János: Ne szégyelld kimondani
Ember, ne szégyelld kimondani: SZERETLEK, Ne csak dajkádnak, kedvesednek mondd, szeretlek. . . De mondd a Holdnak, a Napnak is, hogy szeretlek, És mondd a szélnek, a fellegeknek, szeretlek, szeretlek!
Mondd a forrásnak, a csermelynek, szeretlek, A tavaknak és a tengereknek, szeretlek. . . Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek, szeretlek, És a virágoknak, a mezőknek, szeretlek, szeretlek!
Mondd a delfinnek, a kismadárnak, szeretlek, A pillangóknak, az őzikéknek, szeretlek. . . Mondd a Földnek, Égnek, csillagoknak, hogy szeretlek, Minden népnek, összes gyermekének, szeretlek, szeretlek!
Ám ha szégyellnéd kimondani, hogy szeretlek, Hát kiáltsák világgá tetteid, szeretlek. . . E szócskától megszépül a világ, szeretlek, És akkor meglátod, visszakiált, szeretlek, szeretlek!
Igen, valóban iszalag, (ősmagyar) de ennek van egy fajtája: amit kerti klemátisznak hívnak.
Van aki tudományosan, van aki nevéről ismeri. A költő az utóbbit használta szép versében.
Nem is a neve a lényeg, hanem a szépsége. Én mikor fotóztam - már idén - akkor felfutott a ladarózsa fára is...
A legszebb és a legelterjedtebb iszalagfaj a kerti klemátisz (Clematis x jackmannii), amely 3-4 m magasra kapaszkodik fel, és ezért rácsok, lugasok, pergolák, falak befuttatására alkalmas. Virágai nagyok, és a halvány rózsaszíntől a sötétliláig minden színárnyalatban előfordulnak. Egész nyáron tömegesen nyitja a virágait.
Szép napot kívánok, ezen a kissé szomorú, esős napon.
Talán már ki is következtetétek fotóimból, hogy szeretem a kék színű virágokat ... is. Köszöntsük a mai napot a klematisz virágával! Sokszor megállok egy-egy kapu előtt, ahol apró kacsaival kapaszkodva tőr az ég felé...
Még nekem is elég, pedig én szeretem a vizet...
Például Ő egy fekete petúnia...
Ők fiucskák...
Ők meg kislányok...
Én meg szépen "összeraktam" őket.
